Vasárnapi Ujság – 1862
1862-08-31 / 35. szám - Thaly Kálmán; A három pálma 410. oldal / Költemények - Nándorfehérvár multja. Csuti Zsigmond 410. oldal / Történeti czikkek; régiségek s rokon
410 hitására szükségesnek látjuk, visszarettenjünk, mert nincs semmi, a minek elhanyagolása oly rettenetesen boszulná meg magát; de ismét nincs semmi, a minek áldásdúsabb eredményei volnának hazára és nemzetre, — mint épen a népnevelés. A ii á i- o isi p á I ni a. Keleti monda Lermontnfftól. Arábiában a sivatag homokban, Szép három pálma volt; ott álltak magokban, És a pálmák alatt árnyékos zöld gyepen Csörgő forrás fakadt üdítőn, híresen, Megvédve a sugár pálmák ernyőjétől, Sívó fövenytül, és sütő nap hevétől. Már rég ott álltanak a fák a pusztában . S nem jött egy vándor is, a ki utaztában Pihenni dűlne a hűs árnyú lomb alá, S a csörgő forrásból szomját eloltaná. S a pálmák zöldje már hervad, ritkul, enyész, A hűs forrásba a forró nap be- s benéz . . . A pálmák ekkor az egekhez fordulván, így szóltak : „mit állunk mi itten gyászolván Az égő homokban? Árnyunk enyhet nem ad : A vándor messze bolyg, s védetlenül marad; Hálás tekintetet nem láthatunk soha . . . Sorsunk igaztalan, a végzet mostoha!" Ily panaszt susogtak a pálmák lombjai: — Es im a távolban por kezd aranylani : Karaván közeleg, csengői csengenek, S fehér övénysikján a puszták térinek. Mint himbáló sajkák tenger hullámzatán — Tűnnek fel a magas tevék egymásután. Fenni púpjaik között ebiédve hátukat Emelve hordanak bomba sátrakat . Abból égő szempár ragyog ki, mig említ. Egy barna hölgykezet fehér lepel borit. Mellette puskával, lándzsával a sovány Arab rohanva száll, repül sötét lován. A mén ágaskodik, majd elnyúl — s most íme Karcsú tigris gyanánt ugrik nagymesszire, Hogy a fehér lovagköpeny lobog . . . s a hol! Festői ránczokban meg újra visszafoly. Gazdája látva a forrást, öröm miatt Lándzsáját rengeti, fütyöl, dalol, riad. Most a pálmák közé eljutván a menet, Leszállnak fürge zaj, vig lárma közepett; A tömlő töltözik, az hörpöl, nyugszik ez . . . " S a három pálma így susog vendégihez : , Enyhítsen a hüs árny hő napszúrás után, Frissítsen a vizár forrás csordulatán!" — S im éjjel, a midőn már megpihentenek : Fejszét fektettek a jó pálmák törzsinek, S a százados derék, mely büszkén nyúlt fel ott — Mint hitvány korha tűz széjjel vagdaltatott — Fájuk hasábjain éhes tűzláng recseg, S a foszló héjat széttépték a gyermekek. Alig derült fel a másnapnak hajnala : A karaván tovább, útjára indula. Pusztán maradt a tér, a büszke fák helyén Csak itt-ott füstölgött egy-egy üstök s a szén. Pár nap még ... és aztán nem volt többé nyomok : Belepte hamvukat sivár futó homok. S most pusztán áll a hely, kihalt, avar, kopár. A forrás és a lomb nem zeng susogva már; Torló föveny között az eldugult vizek A prófétához fel hiába esdenek . . . Nincs lomb, mely védje már a puszták utasit — Csak véres zsákmányát szakgatja a tas itt. Thaly Kálmán: Nándorfehérvár multja. Történeti korrajz. — Csuti Zsigmondtól. Belgrád, vagy Nándorfehérvár, mely a dicső Hunyadyak halhatatlan nevével oly szorosan össze van kötve, jelenleg Szerbiának fővárosa, a belgrádi basaságban, a Száva vizének a Dunába folyásánál. — Hajdan 1409-ben Zsigmond király, látván rácz despotától néhány magyar városért becserélve, Magyarországhoz csatolta, azóta, és mig a magyar koronát uralta, az ország egyik legerősebb kulcsának tartatott. Amurath török császár 1429. Magyarországra ütvén, az akkor a magyar koronához tartozó Szendrő erős várát, nagy vérontás után bevette, azon belviszálytól segittetve, mely Zsigmond király és a magyar nagyok közt azért dühöngött, mivel a király törvénytelenül az országot Venczel bátyjának ajándékozta. — Hédrrvári Kont István 32 nemes társával esett ez alkalommal áldozatul — honszeretetének, s a törvények iránt való szigorú ragaszkodásának ! Már ez időben gyűlölték György despotának népei a törököket; mert ámbár meg valának győződve, miszerint szorult helyzetükben is, ez idő szerint, az egymás közt villongó magyaroktól segítséget nem nyerhetnek. — Mindazonáltal a várban levő magyaroktól lelkesítve, Amurath háromszori felkérésére sem adták fel, a hasonlithatlanul nagyobb számmal ostromlott várat. De meg is lakoltak erős maguk tartásáért, mert Amurath a despota nagyobb fiának, testvéröcsével együtt, a vár közepén, mindkét szemét kiszuratta, a várőrséget pedig kardra hányatta. Vég Szendrő várának ily módoni elesése, oly behatással volt Albert királyra, és a vele Bécsből levonuló seregére, miszerint, megfordulva, oly sebesen utazott haza felé, hogy elvégre napról napra mindinkább inkább kifogyott ereje miatt — némelyek a mértékietlen görög dinnyeevésnek tulajdonítják — Komárom megyében, a Dunaparton fekvő Neszmélyen, megszűnt élni, teherben hagyva Erzsébet feleségét. A Zsigmond alatt kiütött viszály újra föllobbant, a lengyel házból választott király Ulászló, és Albert özvegye Erzsébetnek született fia László párthívei közt, mely zavarosban halászni kivánván Amurát , azonnal Belgrád várára vetette szemeit, és seregéhez fordulva igy szólott : nekünk, ezen várnak kulcsát zsebünkbe kell tennünk, akkor az ut, mely azon váron keresztülviszen, egyenesen Magyarország dúsgazdag tereire vezet." Meg is jelent Amurat 1440-ben egy roppant sereggel Belgrád alatt, melyet midőn rohammal bevenni nem sikerült volna, oly borzasztóan kezdé lövetni, hogy mind a felső, mind pedig az alsó várban, legerősebb kőfalak és tornyok, megrepedve ledülni kezdének És midőn e rombolás sem eredményezett volna kedvező sikert, egy a várban levő fogoly török főember titkos utasítása szerint Amurat a vár aláásását vette folyamatba, mit a parancsnok Rrigusa János megtudván, azonnal az árkot puskapor, büdöskő, salétrom és szurokkal megtöltetve, az árulóval együtt betemetteté, melynek irtózatos működését látva Amurat, úgy megdöbbent, hogy 8000 ember, és minden tevés és szamarai, nagyszámú lőszereinek veszteségével Trácziába futott téli szállására. Ugyanezen sors érte Mohametet is, kit atyja Amurat, haldokolva esküdtetett arra, hogy szive végdobbanásáig, engesztelhetetlen ellensége fog maradni a keresztyéneknek, és ezen esküjével fogta be szemeit az utolsó, és hosszú halálos álomra, még egyszer hangosan kiáltván : esküszöm, hogy mindörökre üldözöm a keresztyén nevet." Ily érzelmekkel megtelve tehát, — miután már Konstantinápolyban minden keresztyént kegyetlenül lecsigázott volna, megindult nagy sereggel, és ment Belgrád alá 1456-ban, hol ekkor már a várkapitány a dicső Hunyady János volt, oldalán a kisded, de hős barát Kapistrán lelki barátjával. 150,000 főből álló erős török tábor ellenében dicsőitette meg ez alkalommal magát Hunyady János. Junius 13-án, mint irtózatos vihar, vagy vad szelektől fölkorbácsolt tengernek bősz zúgása , ugy tombolt parancsoló hatalma és haragjában Mohamét a Duna partjain, mint hajdan Xerxes a tengert, ugy ő is pálczájával akará azt kivezetni medréből, hogy a hatalmasan védett várhoz annál könnyebben hozzáférhessen, és három havi borzasztó, de sikeretlen erőködése után is, csak azt vevé észre, mikép Hunyady János september 10-én leborulva ad hálát Istennek a dicsőséges győzedelemért, és az ő megvert hadának szerteszétszórásáért. Ezen nagyszerű győzelem hirére, melynek emlékét még ma is a déli 12 órai harangozás hirdeti — maga László király is, az ármányos Czillei gróffal, a Hunyady ház engesztelhetetlen ellensége