Vasárnapi Ujság – 1866
1866-05-06 / 18. szám - A szellemi élet központositása. Irányi D. 218. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések - Debreczen egy dunántuli elött. Ráczkevi 218. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak - Magyar iparossegédek Párisban 218. oldal / Vegyes tartalmu
A szellemi élet központosítása és decentralisatiója. Minap a budapesti ügyvéd-egylet alapszabályait olvasván, azokban többi között oly pontot találtam, mely szerint fennhagyatik a vidéki kartársaknak is, hogy a fővárosi társulatba belépjenek. Nem tartozom azon féltékeny municipalistákhoz, kik a helyi érdekeket s a részek jogait, az ország politikai egysége s a nemzet szellemi életének szükséges központosítása fölé emelni nem kételkednek; de viszont károsnak tartom az olyan központosítást, mely a megyék és községek rovására akár az országgyűlés, akár a kormány, valamint a vidéki szellemi élet rovására a főváros hatáskörét tágítja. Legyen a főváros ne csak politikai, hanem egyéb tekintetben is gyúpontja a nemzet szellemi erejének, igenis, de ne legyen mágnes, mely minden körülötte levő vasrészeket magához vonz. Legyen fényes hold a nemzet szép egén, mely körül és mellett számtalan kisebb csillag áraszt világosságot: ne legyen egyetlen fénytorony a körülötte terjedő sötétségben. Legyen tenger, melybe száz meg száz folyó szakad, miután előbb áldást hozóan megöntözék a föld legtávolabb részeit: ne legyen a sivatag közepett álló tó, melybe látatlanul szivárog a környék minden nedvessége s melyből csak mesterséges uton jut a körülötte fekvő tájnak egy kis viz. Legyen minden életnek központja Pest, de ne legyen a főváros egyetlen élő tagja az országnak. Nem csak politikai és közigazgatási tekintetben üdvös és szükséges a megyék és községek saját élete: irodalmi, ipari, társadalmi szempontból is kívánatos az. Legyen tehát Pesten a vidéki ügyvéd-egyleteknek is akár állandó közegek, akár évenkinti gyűlések, de ne legyen a budapesti ügyvéd-egylet az egyetlen Magyarországon, a vidékbeli ügyvédeket is elnyelő. Valamint az országos gazdasági egyesület mellett, és illetőleg szárnyai alatt egyes vidékeken is támadnak hasonló társulatok, így a társulati cselekvés egyéb ágaiban is hasonló decentralisatio szükséges. Ily eljárást tanácsolok hazámfiainak jelesül tudományos és irodalmi téren is. Ne csak a magyar akadémia gyűjtse magába a haza íróit és terjessze országszerte a tudományok és a nyelv kincseit: alapitsunk a nagyobb városokban is, ahol főiskolák, könyvtárak, gyűjtemények és tudományos férfiak találtatnak, vidéki akadémiákat, melyek saját körükben serkentsék munkásságra a tudomány barátait, árasszanak világot maguk körül, legyenek segédei és csemetekertjei az országos intézetnek. Lám, magában a túlságosan központosított Francziaországban is léteznek ilyenek, többnyire a hajdani tartományok fővárosaiban, s a hatás, melyet gyűléseik pályakérdések és nyomtatványok által gyakorolnak, ha nem is nagyszerű, mindenesetre jótékony. Németországnak mai napig fenntartott s Olaszországnak egykori szétdaraboltsága nemzeti politikai szempontból bizonyosan nem irigylésreméltó állapot, de vajjon nem mozdította-e elő mind az olasz, mind a német nép műveltségét azon körülmény, hogy a sok fő- és egyéb nagyvárosok megannyi központjai valának a tudományos munkásságnak? A Kisfaludy-társaság csak teng az országos Akadémia árnyékában, részint azért, mert csekély anyagi eszközökkel bír, részint mivel tagjai többnyire a tudós társaságnak is tagjai lévén, munkásságuk derekabb eredményeit inkább ennek, mint a kisebb fényt biztostó fióknak juttatják. Pozsony, Győr, Selmecz, Kassa, Debreczen, Eger, Kolozsvár, Temesvár, Pécs városokban alkalmasint örvendetes sikerrel működhetnék egy-egy tudományos társulat. Mennyi készültség nem vesz el hiában a vidéken, tudományos közelközpont hiánya miatt, s mennyi tanulást, kutatást nem gerjesztene egy ilyennek a szomszéd városban létezése? A nyilvános felolvasások már megindultak a fővárosban, de a vidék még nélkülözi az ismeretterjesztés ezen eszközeit: a vidéki akadémiák ezen újitásnak is előmozdítóivá válnának. A központosítás ott, hol, mint némely anyagi czélu vállalatnál, a sokaság csak a költségeket szaporítja, elsőséget érdemel. Így pl. egy-két jóravaló biztositóintézet czélszerübb tíz-tizenötnél, de a szellemi élet mezején a dolog máskép áll. Nem egy forint, nem egy alapítvány fog majd egy-egy vidéki akadémiának jutni, amely különben korántsem az országos akadémiának, hanem, mit tudom én, kinek kezébe került volna. Ez észrevételekre, miként a czikk elején mondom, az ügyvéd-egylet alapszabályai szolgáltattak alkalmat; hozzáteszem, hogy a budapesti tanár egylet utolsó felhívása megerősítette azokat. Ez is, ahelyett, hogy a vidéken is hasonló társulatok keletkezését indítványozná, magához csatlakozásra hívja fel országszerte a tanárokat. Legyen, valamint az ügyvédeknek, ugy a tanároknak is az ország fővárosában közegek, de ismétlem, ne legyen a fővárosi egyesület egyetlen az országban. Pontosítsuk össze a vidék erejét, munkálkodását, de ne akadályoztassuk meg annak keletkezését és fejlődését. Irányi Dániel: Debreczen egy runántúli előtt. (Utirajztöredék.) Régóta forró óhajtásom volt már látni a terjedelmes Debreczent, az Alföld fővárosát, Toldy Ferenczként a „zsiros magyarság" székhelyét, a magyar kálvinistaság Rómáját, s a helyet, hol az erőteljes magyar nép őseredeti typusát még mai nap is sok részben fenntartotta. Vágytam ismerni, miről krónikáink, ujabb könyveink és hírlapjaink annyit s annyiszor szóltak. Végre a mult év nyarán teljesült óhajom s megjártam azt, amennyire ott töltött csekély időm engedte. Nem tudom, mindenki ugy volt-e vele, első izben látva Debreczent, mint én, de engemet valóban meglepett. Legelső, ami feltűnt, mindjárt a gőzkocsiról leszállásnál — a burkolat volt. Dunántúl is látni ezt nagyobb helyeken, de csak parányi mélvben, kapualjak talaja stb. gyanánt. Meglepett a főutcza rendkívüli szélessége is, milyet még addig nem láttam; feltűnt a nagy és szép házak csekély száma, az oly nagyszámú lakossághoz arányítva, az alig néhány templom stb. Azonban ez utóbbi tapasztalat, vagy vád, alföldi városainkra — sőt Magyarország minden városára, még Pestet sem véve ki — elmondható. Átalában mint sok másban, ugy építészeti művekben is szegények vagyunk. Debreczenbe érve, legelső dolgom volt a lánglelkü, de életirányát jórészt eltévesztett Csokonai sirját fölkeresni s hódolattal áldozni a jeles költő emlékezetének. Sír-feliratát — bár a nagy közönség előtt már rég ismeretes — jónak látom közölni. A síremlék északi oldalán: Csokonai Vitéz Mihály született 1773. Debreczenben meghalt 1815. Hazafiai emelték 1836 Déli oldalán: — a Múzsáknak szózatja A Sírt is megrázkódtatja s életet fával belé. Keleti oldalán: A költő munkái: A szabadság. A szeretet. Béka-egérharcz. Diétái. Anakreon. Tavasz. Hízelkedő. Lilla. Tél. Haljunk meg. Alkalmatosságokra. Ódák. Dorottya. Miután sirhalmok között jártam, szerettem volna fölkeresni korának egyik legkitűnőbb tudományos férfia Melius, Horki Juhász Péter vagy Somogyi Péter mester debreczeni ref. lelkész ( 1572.) síremlékét, miről Tóth Ferencz 1810-ben még mint fönnlevőről emlékezett, továbbá Ercsey Dániel, Budai Ézsaiás, Földváry, Sárváry, Vecsey s több kitűnő tudós talán még fönnálló emlékeit, de mig egyrészt drága időm sem engedte, másrészt meg értelmes vezetőre sem találtam. A temető után az akusztikailag roszul épült, de szép és terjedelmes „nagy templom"-ot megvizsgálva, egyik tornyában a hires Rákóczyharangot csodálva szemléltem, melyen egyike azon műtéteknek lőn véghezvive, mi a harangjavitás történetében oly igen ritka, hogy t. i. egy nagy darab kivágatván az előbb repedt harangból — e tetemes vesztesége által előbbi hangját nyerte vissza. Kétszeresen megérdemli hát a fölmenetel fáradságát e becses régi harang. A főiskola épületéhez közel egy keskeny utczácskában van azon emlékezetes ház, hol Csokonai élte utolsó éveiben lakott és meghalt. Kisded négyszegű márványtábla — mit, ha jól emlékszem, Kulíni Nagy Benő tétetett oda — jelöli a házikót, hel egyik nagy szellemünk élte le végső napjait. A kisded emléktábla felirata imez : CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY LAK- ÉS HALÁLOZÁSI HELYE. A nagy templom melett áll a reform főiskola nagymérvű épülete, előtte gyönyörű kis kert, melynek költségeit — ha jól értesültem — nagyrészt Csanak J. áldozatkész kereskedő viselte. Az építmény második emeletén foglal helyet alkönyvtár, mely igen sok fontos munkával dicsekszik, különösen a régi magyar irodalomtörténetre vonatkozólag, miket legnagyobbrészben a jeles irodalom- és egyháztörténetbuvár Sinay Miklósnak s ujabban Lugossy, Révész Imre és Imre Sándornak köszönhet. A könyvtár helyiségében van felállitva Csokonainak Ferenczy által faragott mellszobra, miről Kazinczy Ferencz utazásaiban (Buda 1839. 39—41. 1.) oly szép emlitést tesz; e mellé.ujabbkorban Kazinczy mellszobra járult. Érdekesek a megtekintésre az olajfestmények is, mik leginkább az iskola tudós tanárai és jóltevői arczképeit, az uralkodó család néhány tagját stb. ábrázolják. Itt van Orlai Petrich Somának is egyik jelesebb műve: II. Lajos feltalálása a Csele patakban. A könyvtáron kívül szép gyüjteménnyel rendelkezik a természetiek tárából is. Igy igen szép kitömött állat-, rovar- stb gyűjteménye, kezdetleges régiségtára, az ásványisme elemeit tartalmazó tárháza s átalában mindazon szükséges forrásai megvannak, mikből ily nagy tanodához mérten az ifjúság szabadon meríthet. Majd elfeledem említeni a füvészkertet, mi az iskola tőszomszédságában egy tudományos szakkertész felügyelete alatt „illatozik" az ifjúság használatára. Az udvar hátterében vannak a bennlakásra szánt épületek, a testgyikorda és az úgynevezett „kunyhók", mik szintén ifjúsági „laktanyák." E bennlakásról jut eszembe Kölcseyről egy parányi mese, mely minden valószínütlensége mellett is kegyeletes érzelemről tanúskodik. Szilágyban jártamban hallottam ugyanis, hogy Kölcsey még debreczeni bennlakó — vagy mint ott nevezik: deáfc-korában irt egy epigrammot lakszobája gerendájára, mely sajátkezű írásban még most is ott látható. Nem szólok ennek lehetlenségéről, miután első pillanatra bárki is megcáfolhatja, de magában az épületben tett kérdéseim után sem tudott róla senki felvilágosítást adni — mindazáltal érdekesnek véltem itt elbeszélni. A kollégium épületéből kilépve, mindenütt történeti földön járunk, minden ház, mi e kis körben szemünk elé tűnik, egy-egy irodalmi fénycsillag vagy másért nevezetes egyén lakhelye volt egyidőben vagy az mostan, a bűbájos Hatvani István, az e betűvel verselő Varjas János, a roppant tudományu Sinay, ki Révész Imrekint „mint ritka jeles történetbúvár mind ez ideig sincs kellőleg méltatva közöttünk", az ékesenszóló Hunyadi szuperintendens, Benedek Mihály, Budai Ézsaiás, Földvári József, ujabb időben Péczeli József, Szoboszlai Pap István közel a templomhoz e téren laktak , igy Könyves Tóth Mihály, Lugossy József, most a két Révész, Török József, Imre Sándor, Tóth Mihály és annyi más, kik egytől egyig diszei hazánknak, fényei irodalmunknak. Sokáig gondolkodtam e szent helyen és nem voltam képes megválni tőle, leszegezte mintegy lábaimat a régiek dicső emléke, a maiak jelessége! Végre eszembe jutott, hogy van e városnak még színháza is, mely méltó éke nem csak Debreczennek, hanem az egész alföldnek. Megnéztem hát ezt is, de miután rajza s leírása a mult években több izben be volt mutatva a lapok hasábjain, annálfogva csak azokra utasíthatom e sorok szives olvasóit. Több kisebbrendü nevezetességét sem mulasztottam el ezeken kivül Debreczennek, de még csak egyet emlitek fel t. i. látogatásomat Révész Imrénél. Ezen tudós, ki Szilágyi Sándor szavai szerint az európai tudományosság színvonalán áll, csekélységemet, az ismeretlent, a legnagyobb szívélyességgel fogadta. Révész nemcsak mint tudós, hanem mint ember is egyaránt ritkítja párját. Legyen ez egyébiránt inter parenthesim mondva, nehogy ismert szerénységét csak távolról is megsértsem. Elmondhatom végszó gyanánt, hogy Debreczent jó benyomások közt hagytam el. Ráczkevi. Magyar iparos-segédek Parisban. Páris, ápril 29-kén. Igen tisztelt szerkesztő ur! A tavaszi szép napokkal megérkezett a nyüzsgő élet is az ipar mezején ; a gyárak és műhelyek mindinkább népesülnek, telvék vidáman fütyörésző, románczokat éneklő munkásokkal, kik olykor-olykor, midőn az elmúlt munkátlan, sanyarú tél eszükbe jut, kis rövid szárú gipsz pipásokat mérgesen ugy