Vasárnapi Ujság – 1866

8. Természettudomány; ipar; gazdaság és rokon - Képek az állatvilágból. Gróf Lázár Kálmán: - 5. A farkas (képpel) 229. oldal

•229 víttak tán párbajt e helyen? Űzzük el e rút gon­dolatot — hisz mulatni jöttünk ide. Egy kis szünet után visszatérsz a „disznó­főhöz" ; nagyon távolra nem mégy el tőle, mert itt akarsz megebédelni. Jobbra egy kis völgy nyilik, melyre , mintha csak bársonypárnákkal volnának kárpitozva oldalai, baj nélkül lehemper­getheted magad. Tiz percznyire van ide a, „menny­ország," ÍIZ3/Z „Himmel", mely ismét ujabb vál­tozatban tárja eléd a fönn vázolt panorámát. A budai ormok egy pontján sem sorakoznak ily fes­tőileg az egymás hátán álló hegyek, mint itt, noha a Jánoshegy e tekintetben első helyen áll. Ismét visszatérsz s a Norma-fa, egy óriási bükknek terebélye alatt élvezed a „csillag völgy" elragadó panorámáját. Mire meg­hűltél, a „disznófő" kincses kamrájából­hordanak eléd ételt-italt finom teritékü asz­talokra, s még le sem hajtád jóformán a parádi-vizzel vegyes, pezsgő boros po­hárt: valahol hátad mögött megzendül a buda örsi vagy páti kis czigánybanda, vagy valami vándorló tyroli dalnokpárnak hárfával körülpengetett ,.jodlere." Ez rosz, a másik még roszabb; de rózsaszínű hangulatod harmóniává olvasztja a legpo gányabb zenét s huzatod a purdékkal mind­halálig, s mert többed magaddal vagy, ebéd után, kedélyes quaterkázás s jóizü szivarozgatás közt: rákezditek ezt vagy azt a nótát. A fő kissé kábult, a jókedv kizaj lotta már magát — egy kis szunditás a közel eső liget dagadó pázsitján aligha nem lesz Ínyedre. A fűben szöcske fii­részelget, hosszú lábu, üvegszárnyu s vékony testű szitakötők zizzenve röpkédnek körülted, a napfényben ide-odalebegő aranyos rovarok álom­hozó zsongása nehéz pilláidat lezárja s csak félig, csaknem álmodva mosolyogsz adomából ki nem fogyó pajtásod élczein, melyeket az asztalnál har­sogó kaczajjal jutalmaztál volna meg. Mire fölébredtek, a nap leszállóban s ugyan­csak mögöttetek jár már. Szaporán fel! Hol van még a „szép juhászné," a „Ferenczhalom" stb.? Árkon-berken keresztül, keskeny ösvényeken érjük el a zug­liget ezen pont­jait, mialatt folyvást a jobb ról és balról elénk táruló, szépségekben kifogyhatlan, messzire nyúló virányos torko­latokban, erdő­szél árnyában sötétlő vagy ve­rőfényben ra­gyogó, pázsi­tokban gazdag tájképet látjuk magunk előtt. A ,,szép juhásznéhoz" czimzett ven­déglőről azt tartja a regé­nyes történet, hogy ide Má­tyás királyunk sűrűn járt ki budai palotájá­ból, még pedig, mint legjobban szereté, vadász­nak vagy ván­dorló tanuló­nak álruhájá­ban; mert hej! szépséges lánya volt a királyi nyájak öreg ju­hászának. Hódított ő egyaránt törököt s hajadont, a caatasíkon s a „Vértes vadonában", Budán s Buda mellett. A szép juhászné regényének utolsó fejeze­teit a krónika nem jegyzé föl, csak e kies vidék hirdeti, hogy itt őrzé ő ic egykoron, mint az ó-kor királyainak leányai, az ifju magyar fejede­lem s öreg atyjának juhait. Most vendéglő hívo­gatja az arramenőket, mely ez idő szerint a jeles fényképészek, Borsos és Doctor tulajdona, s mert a természet bájainak és szükségeinek váltakozva kell megfelelnünk: a szabad légben s az élénk testmozgás által szokottnál erélyesebb étvágyunk­nak itt is megadjuk a magáét. A testvérfővárosból, a délután folytán, szá­mosan jöttek ki a zugligetbe s csaknem minden bokor mögül vidám csoportok tűnnek elő. A gyermekeknél ez egyszer az öregebbek zajosab­bak, a szabad természetben a félénkebb nő is leveté magáról a város szigorú törvényeit s egyik vagy másik urnák karjába fűzi a magáét, vagy dévajkodva kergetelőzik velők, pedig a „prome­nádon" alig billenti meg fejét, ha azon urak egyike, kikkel e perczben czikázik, nagybókolva emeli meg előtte kalapját. A városban igy szép, a szabadban amúgy jó; ezt a „czivilisatio", amazt az ösztön, a kedély, az öröm parancsolja, melye­ket eddigelé, hála istennek, még nem czivilizál­tak meg. A távolból bizonyos időközökben a völgyek s hegyek által sokszorozott dördületek hangzanak át hozzánk; nyilván vadásznak vagy czélba lőnek ott; amonnan meg érczes férfikarnak teljes ak­kordjait hordja át hozzánk a kedvező esti fuva­lom. Bizonyosan dalárda. A nap alászállott, s a városnak homályba Hildái zugliget: Kilátás Normafától, Csillagvö gy. — ( Keleti Gusztáv r .jza.) hanyatló körrajzait, a szelid méltósággal kelő hold zomínczozza be bűvös, kéklő ezüstjével. A nyaralók, éjsötét, erdős hátterükből költői deren­gésben válnak ki. S az a hosszú, fehérlő vonal a dombon tál? Oh, ne kérdezzétek! Menhelyet építenek ott azoknak, kiknek szellemét éjszaka födi — az a lipótmezei tébolyba. Épüljön föl minél előbb és soha senkinek ne legyen rá szüksége. Az óra éjfél felé jár; minden csendes. A hold magasan úszik az ég boltján, a bérkocsi ablakán élesebben surran be az éji szellő. Kedélyed mintha nagyon is ábrándossá akarna válni. Szerencsére a. numero 47-es szintén nem tölté el hiába az időt. Borravalód csakugyan borravaló volt s a víg fiakker nagydanolva biztatja pihent táltosait. Még egy rövid félóra — s kapud előtt vagy. Forgó János. Képek az állatvilágból. v. A farkas. A farkas sokkal ismertebb dúvad nálunk, hogysem hosszas leirása szükséges volna. Ez erős testalkatú húsevő, Anglia és Német­országkivételével, honnan kiirtatott, egész Európában el van terjedve. Legnagyobb számmal jön elő Oroszországban, Gali­cziában és hazánkban. Főleg sürü hegyi erdőkben tartózkodik s oly nagy kiterje­désű téreken, melyek kevéssé lakottak és rejthelyül szolgáló nádasakkal birnak. — Jellemző vonásai: gyávaság, alattomosság párosulva vérengező kegyetlenséggel, mely tulajdonait járása, tekintete, szóval egész magaviselete elárulja. Külsejét tekintve, sokat hasonlít a kuvaszhoz, csakhogy teste erősebb és hosz­t-zabb; feje nagyobb és vastagabb; lábai pedig hosszabbak. Hossza 3%—4 lábnyi, oda nem számítva 1% láb hosszú, alá­csüngő, bozontos farkát. Színezete szeny­nyes sárgásszürke, találhatók azonban vörhenyesek, világos szürkék és sötétbar­nák is. Rövid füleit fölhegyezve szokta hordani; szemei rézsut állanak, mi által tekintete még több alattomosságot és álnokságot tüntet fel, mint a mennyi abban rejlik. Állkapcsai erősek s hatalmas fogakkal fegyverzettek ; nyelve hosszú, érdes. Érzékei közül kiválóan kifejlettek a látás, hallás és szaglás. Hangja tompa vonítás, melyet különösen éjen át hallat, mikor portyázni indul és mikor éhség gyötri. A farkas nyáron át magánosan, elvonulva él s csak is éjjel jár ki zsákmány után, télen azonban csoportokba seregeinek össze s társaságba mér­földekre barangolva járnak préda után, még pedig nemcsak laktalan helye­ken, hanem ta­nyákra és fal­vakba is betör­nek; fölkeresik a sertéscsordá­kat, juhnyája­kat, sőt a ma­gános vándort is megtámad­ják. — Erdők­ben különösen őzekre vadász­nak, kivált ha a mély hó fö­lül jégkéreggel bir, mivel az, az őz alatt min­den lépésre be­törve ez állatot nemcsak gyors futásában gá­tolja , hanem egyszersmind kifárasztja, mi­nek következ­tében kevéssé sebes, de ki­tartó üldözőjé­nek áldozatává lesz. Rendkívül óvatos levén, a mint szimatot vesz, vagy a legkisebb gya­nús zajt hallja, azonnal mene­kül, lehajtott fővel, szimatolva, felborzolt sö­rénynyel és villogó szemekkel, miért is igen ne­héz hajtó vadászatokon lőni, és elejtése rend­szerint csak azon esetben sikerül, ha a hajtók gyakorlottak s a lehető legnagyobb csendben fog­lalják el helyöket. Megtámadtatva, ha csak teheti, menekül, ha azonban erre nem nyilik rése, meré­szen védelmezi magát s a rá rohanó kutyák közül gyakran többet összemarczangol. Természeténél fogva gyáva levén, csak a szükség kényszeríti merész támadásokra, de még ilyenkor is a legtöbb esetben nem feledkezik meg az óvatosságról, «

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék