Vasárnapi Ujság – 1866
1866-09-09 / 36. szám - A pesti állatkertből: 2. Medvebarlang. 3. Orvmadarak röpdéje 36. szám / Táj- és utiképek, Hazaiak - Barbay István falusi jegyző feljegyzései. Szombathi F. 433. oldal / Történelem; régiségek és rokon tárgyak
•tzo Képek a pesti állatkertből. II. A medvebarlang. Az állatkert kapuján belépve, legelőször is a „Kristóf-térre" érünk. Akik a kert topographiai rajzait ismerik, tán hitetlenül fogják e név olvasásánál rázni fejőket, miután valószínűleg itt látják először leírva. S mégis ugy van, a mi elnevezésünk hű és igaz, — mit azonban, minden félreértés kikerülése végett bővebben kell megmagyaráznunk. Van Pesten — mint mindenki tudja — a váczi utcza egyik házszögletén, szemben a ,,vastuskóval"' egy óriási kőszobor, mely a „nagy Kristófot" ábrázolja, a kinek védkarjai alatt egy finom politikai napilapot több irodalmi Kolumbus Kristóf már csaknem egy félév óta valódi ész- és szellempazarlással szerkesztget — minélfogva e tér teljes joggal Kristóf térnek neveztetik. Ez tehát az egyik pesti Kristóf, s ez volt mind ez ideig az egyetlen, utolérhetetlen. Hanem hát jelenben a konkurrenczia korszakát éljük, s így épen nem csodálkozhatunk azon, hogy még a kő Kristófnak és „világának" is versenytársa akadt, még pedig élő és népszerű versenytársa; s ez nem más, mint az állatkert medvéje, melyet egyik őre Kristófnak nevezett el; a a barlangja előtti tért, hol szép hölgyek szoktak ülni, a lombos fák árnyai alatt pihenő országos öreg urak szundikálni, s hol „magyar világ"-ot ugyan nem csinálnak, de azért a legszebb „állatvilág" környezi, mondom, ezért egy kedélyes barátom méltán nevezhette el Kristóf térnek. Ez tehát a legújabb pesti Kristóf-tér. E tér közepén, dús lombozatú fák árnyában, áll a medvebarlang, Kristóf ur palotája, melyben eddig egyedül lakott, falubeli társaság hiányában az őt környező látogatókkal mulatva, hol kedélyesen, hol szeszélyesen. Meghatározni igen nehéz, minő időben részesülhet az ember szives fogadtatásban általa. Néha arra sincs szükség, ott hogy csemegével lépjünk színe elé, máskor azzal sem birjuk nyájassá tenni. Jó kedvében kedélyesen nyalja ismerőseinek kezét, illedelmesen elveszi a neki nyújtott czukrot vagy zsemlét, máskor meg a feléje nyújtott kézre emléksorokat karczol karmaival; egy köztiszteletben álló urnák meg esernyőjét adnektálta egy ily szeszélyes perczében s darabokra törte. Szerencse, hogy ily rész perczei ritkán vannak s rendszerint rövid ideig tartanak, s ha elmúlnak, fátyolt vetve reájuk, úgy viseli magát, mintha semmi sem történt volna; rendszerint leül rostélyzata elé, felkönyökölve a kőkerítésre, éa con amore nyalogatja talpait vagy elmélázva mormog, alkalmasint valamely medvenyelven szerzett dalt dúdol el ilyenkor; persze e mulatság helyett szivesebben szeretne egy medve pajtással enyelegni *). Ami Kristóf ur származását illeti, ő az úgynevezett hangyos •medvékhez tartozik , bölcsője a mármarosi hegyek között ringott. Ezek az által különböznek a közönséges erdei medvétől, hogy orruk hosszabb, szőrméjük sötétebb, maguk viseletében amazoknál szelídebbek. III. Orvmadarak röpdéje: Európában — Spanyol- és Görögországot kivéve — sehol sincs annyi, s oly sok fajú orvmadár, mint hazánkban. Keselyűk, sasok, sólymok gazdagon képviselve vannak nálunk. Itt találjuk a saskeselyűt, a dögönczöt, a barna keselyűt; a sasok közül itt van a parlagi sas, fejedelmi sas, réti sas, kigyászó sas, törpe sas, csonttörő harács, halász sas; a sólymok közül: a szabda (vándor-) sólyom, ezeken kivül ölyvek, őrvölyök, héják, kányák, vércsék, s végre sok faja az éji ragadozóknak. Állatkertünk tapintatos igazgatósága átlátva azt, hogy az intézet egyik fő feladata, a közönséget hazai állatainkkal megismertetni, gondoskodott arról, hogy a szép röpde (voliére) érdekesebb orvmadarainkkal népesíttessék be. Törekvése nem maradt siker nélkül; a röpde három, egymástól különválasztott részében igen szép példányok vannak kiállítva. Az első rekeszben a sólymokat s más kisebb orvmadarakat találjuk. Ezek között legérdekesebb a, szabda-sólyom (falco laniarius, Würgfalke). E merész,vérengező madár színezete fölül barna; hasa, melle sárgásfehér, sötétbarna hosszfoltokkal tarkázva, csőre és lábai kékesszürkék; farka barna, sötétebb keresztsávolyokkal csikólvá Hossza 2L hüvelyk. Honos Közép-Ázsiában, Görög-és Törökországban és hazánkban. Meg kell még említenünk a barna kányát (milvus ater). Ez kevéssel nagyobb az előbbeninél, villásfarkú. Színezete sötétbarna. Kiválólag halakkal él a szabadban. A röpde középső osztályában vannak : a fehérfejű dögöncz (gypsfulvus, Gänse-Geier) és a barna keselyű (vultur monachus, Mönchs-Geier). A dögöncz gyakran jön elő hazánkban s az Al-Duna közelében levő szirtfalakon társaságban szokott fészkelni. Legnagyobb orvmadarunk s alkata igen sajátságos. Feje kicsi, nyaka hosszú, vékony, finom fehér pehelylyel fedett, s inkább ludféle, mint orvmadár nyakához hasonlít. A fiatal madár nyakát barna tollörv körüti, melyet a véneknél serteszerű, fehér örv vált fel. Testének többi részét sárgás barna tollazat fedi. Röptetje 8—9 lábnyi. Kiválóan döggel táplálkozik. A barna keselyű alkata, magatartása nemesebb az előbbeinénél. Tollazata sötétbarna, feje és nyaka barna pehellyel födött, emezt a nyakszirttől kezdve zilált tollakból ferdén álló örv körül, vállain tollpamat látszik. Hossza 4 láb, röptetje 9 láb. Az előbbinél ritkább. A barna keselyű mintegy átmenetet képez a sasokhoz, mit alkatán kívül életmódja is bizonyít, mivel nemcsak döggel táplálkozik, hanem ennek hiányában élő állatokat is megtámad, különösen emlősöket. A röpde harmadik osztályában sasok tanyáznak. Nézve e szép, büszke állatokat, eszünkbe jut, amit Petőfi irt a fiatal sasról: „Szárnyának röpte merész és magas, A villámokkal egy tanyán lakik, S tekintetét felküldi a napig. Nyugodt időben alszik, elvonul, De ha vihar jön és üvölt vadul, Fölébred a sas merengésibn És a viharnak karjába dől " Merész, büszke természetüket pár vonásban sokkal találóbban jellemezte a sasröptű költő, mint azt bármely hosszas leirás tehetné. Még csak a nálunk kevéssé ismert ausztráliai ékfarkú sas (aquila audax, Keilschwanz-Adler) rövid leirását adom. Három láb hosszú. Feje, gégéje és melle sötétbarna, háta és felső szárnyfödényei rozsdavörösek. Csőre szürkés - sárga. „Mindaz, amit a sasok merészségéről irnak, alkalmazható — Gould szerint — az ékfarkú sasra. A kisebbféle kengurukat folytonosan üldözi, rácsap a túzokokra s a juhnyájak valódi réme." A vén kengurut nem birja ugyan, legyőzni, hanem fiait rabolja el. Egy ausztráliai vadász érdekesen írja le, miként keríti hatalmába a kis kengurukat, melyeket anyjuk még zsacskójában szokott magával hordozni: „A mint megpillantja a fiait hordó nőstény kengurut, űzőbe veszi s mindaddig nem tágit, mig az végre kifáradva, fiainak egyikét nem dobja el magától." Ez utóbbi szép orvmadarak közül is két példányt bir állatkertünk. L. 1809. Junius 17-ikén szombaton reggel hire jött, hogy a francziák Győr tájékán 14-ikén a mi seregünkkel megütköztek; a császári katonaság az inszuögensekkel együtt megretirált, és a francziák felénk is közelednek már. Délben épen ebédhez készültünk, mikor nagy csapat franczia lovasok jöttek be Szendre; mindjárt közölök többen a notariusi házra törtek, káromkodva vagdalták kardjaikkal a kaput; végre közölök egy leszált lováról, bejött a kis ajtón és kinyitá a kaput. Most az egész csapat lovastul berohant az udvarra, és ilyenformán kiáltoztak: Buj elő notér! Jól elsüsd.'*) Mindnyájan elrémültünk, a gyermekek elbújtak és remegtek. Minthogy a konyhaajtó nyitva volt és a francziák be nem jöttek, hanem csak kiáltozák: buj előnetért tehát rászántam magamat és Isten nevében kimentem hozzájok. Én deákul szóltam, de ők nem értettek engem, hanem csak lármáztak. Szakre diu! No bo Barbay István falusi jegyző följegyzései. (1764—1838. évekből.) (Folytatás ) Képek a pesti állatkertből : II. A medvebarlang. Képek a pesti állatkertből: III. Orvmadarak röpdéje. *) Ez óhajtása azóta teljesült is, s épen e napokban szállítottak hozzá egy patást, egy szíriai fiatal medvét. *) Bizonyosan ezt mondták: On est le notair? Où est le juge? (Hol van a jegyző? hol van a bíró?)