Vasárnapi Ujság – 1868
1868-12-27 / 52. szám - Karácson ünnepe. Varga János. 634. oldal / Elmélkedések; Értekezések; fejtegetések
Karácson ünnepe. Boldog ünnepe a szeretetnek ; várva várt ünnepe azoknak, akik örömmel tekinthetnek hátra; várva várt ünnepe azoknak, akik szép reménnyel tekinthetnek előre; boldogítója boldogoknak, vigasztalója szomorúaknak, ünnepe az egész világnak, a merre csak szeretet lakik. Milyen sok szépet lehet mondani rólad onnan kezdve, a mikor a szeretet apostolát, az Isten fiát adtad a világnak. A legáldottabb napja vagy te a haladó esztendőnek. A világ öt részében, a merre a keresztet ismerik, a karácson napja mindenütt egyformán szeretett ünnep, hisz a boldogság mindenütt örömmel látott vendég. S karácson napja a boldogság napja. Palotákban, kunyhóban ismerik; ott is, itt is örömmel várják; a szivnek selyem alatt, darócz alatt is csak sziv marad a neve. Gazdag, szegény megünnepli; gazdag is, szegény is a maga módja szerint. Az a sok szép szokás, mely mai napig fönntartotta magát, vajjon mikor kezdődött és vajjon mikor végződik; lesz-e idő, mikor a szeretet szép ünnepe nem lesz többé ünnep az emberek között? Talán akkor, ha a szeretet is kihal; mikor aztán leesik az égboltozatról az a csillag, mely a pásztoroknak először tudtára adta, hogy született a szeretet. Ha csillag nem lesz az égen, akkor elhihetjük, hogy szeretet sincs a földön. Minden népnek megvan a maga jellemző szokása a karácsoni ünnepekre; jelenleg mi csak a magyar népszokásokról emlékezhetünk. A ,,karácsonfa" minden nemzeté, erről a mennyi szépet lehet mondani, oly fölösleges lenne; mindenütt egyforma, mindenütt ismerős. Százgyertyás zöldfácska, mely alatt édes mezőben czukor báránykák legelésznek. Again a sok áldás, aranyos dió, czukor bábacskák, arany alma; oldalához támaszkodva szilva-kéményseprő, láng-nyelvű lánczos ördög, körülötte képes könyvek, igazhajó bábuk, költemények, albumok, himzett tárcza, óra-párna, mind, mind olyan apró kedvességek, mikkel azok szokták meglepni egymást, a kik egymást szeretik. Aztán ezt a sok szépet mind a „Jézuska" hozza jó kis és nagy fiúknak, leánykáknak — olyan látatlanul, hogy senki se tud róla semmit. Csak mikor esti harangszóra kinyilik a nagy terem ajtaja, akkor látják meg a sok szép mindenfélét a karácsonfa körül, mely száz apró gyertyácskájával ott ragyog az asztal közepén. Van öröm aztán, csak úgy repesnek a szivek belől, hogy kinek mit hozott a jó „Krisztkindli." Még nagyobb a boldogság, mikor mindegyik megtalálja a magáét, mert a Krisztkindli olyan figyelmes, hogy mindenik apróságra rá irja, hogy melyik kié? Ma már a karácsonfának a családi körön kívül is jutott szerep. Jótékony emberbarátok, áldásos működésű gazdasszony-egyletek is állítanak karácsonfákat szegény fiúknak, árva gyermekeknek, hogy a kikről nincs már kinek gondoskodni, gyöngéd szívek azoknak is szerezzenek örömet, boldogságot, akiknek egyetlen jutalmuk az az egypár őszinte örömköny, amit ártatlan gyermekszívekből a váratlan boldogság kicsal. Hadd legyenek boldogok e napon, akikhez a baráti kéz elérhet; hányan vannak úgyis, akiket a jótétemény akarva se találhat föl . . . A karácsonfát a köznép nem ismeri, csak a czukrász kirakatokból, ahol esténként a fényes kivilágítás mellett órahosszat elbámulják a sok szépet s jót, s ha a nevét nem tudnák is, annyit szó nélkül is gondolnak, hogy az a sok jóság csak „uraknak való." Ennyit is csak a városiak mondhatnak, a falubelieknek tán még meséjökben se fordul elő. Az ő „Jézuskájuk" nem fára aggatja a sok jót, amit engedelmes gyerekeknek hoz: ott osztogatja el látatlan áldott kis keze az ajándékokat a kis „szakajtódból, amit szalmával megrakva minden háznál le szoktak tenni az asztal alá, hogy ott a látogató kis Jézus puha, pihenő helyet találjon. Jó kis fiuk fényes csizmája, kis leányok czipője oda van lerakva a szakajtó mellé, s mikor az éjféli harangszó fölkelti őket édes álmukból, már akkor a kis Jézus mind tele rakta a csizmákat mézeskaláccsal, karácsony kis báránnyal, a miknek vatta gyapjában valóságos aranyszálak teremnek; még a kis ölbevaló Erzsikének is jutott egy csörgő olyan szép fényes rézből, hogy akár igazi aranynak is beillenek. A kis szakajtóban a szalma alá kukoriczát is szoktak rakni, hogy az „ökör, szamár" találjon a „jászolban" enni valót, s ami a szakajtóban megmarad, attól úgy meg hízik az aprójószág, akár csak úgy fújnák őket. Átalában karácsonkor minden apróság bizonyos titkos erőt kap s a köznépnek nagyon sok házi orvossága datálódik a karácsoni vacsorától. A karácson esti vacsora mindenütt hasonló étlap szerint készül. Igaz, hogy mint mindenben, úgy ebben is „ahány ház, annyi szokás," de mégis a főbb ételekben egész környékek karácsony vacsorája megegyez. Az étlap mindenütt nagyon egyszerű, kezdődik a bab- vagy borsólevesen, a tehetősbek paprikás hallal folytatják, másutt mindjárt a mézes mákos csík (metélt) s utána a főtt aszalt-meggy és szilva következik; a vége dió vagy fokhagyma mézbe mártogatva. A ki legalább egy gerezd diót vagy fokhagymát meg nem eszik, annak fogfájása lesz; szintén fogfájós lesz, a ki rost diót talál feltörni. A vacsora morzsaléka ott marad az asztalon, egy szemecskének sem szabad leesni, s három napig, néhol három hét három vasárnapján ugyanazon abrosz azon morzsásan kerül az asztalra, s az így össszegyült morzsát gondosan elteszik zacskóba. Jó a karácsony morzsa sok mindenféle bajról, füstölőül fejfájósoknak, fürdőül köszvények, tagzsugorodások ellen. Fél dióhéjba kiki a családtagok közül vizet önt s a kié reggelre kiszárad, az nem él sokáig. Vacsora alatt a ki a szakajtót föl találja dönteni, az meghal abban az esztendőben; van is félsz a vihanczoló gyereksereg közt, a világért dehogy moczczanna egyik is egyet, pedig Jóska gyerek máskor meg nem állná, hogy egy titkos rúgást ne adna Jancsinak, a miért a mézes mákoscsíkból többet kapott vagy három szállal mint ő. Szóval a karácson estén minden lépésnek meg van a maga ómene. Vacsora után, leányos házaknál többen összejönnek; legények, lányok kártyázgatnak dióra „czapárét", mesélgetnek, beszélgetnek, csintalankodnak; elokvetetlenkedik az időt éjféli miséig. Tíz óra tájban jönnek a betlehemesek. Kinn a konyhában emberséggel megállnak; az „angyalok" egy kurta verset csöngetnek s a „pásztorok" unisonó elmondják a prologust, mely áll a következendőkből: „Fénylő csillag fényeskedjék, Jézus neve dicsértessék. Jézus születése legyen lelkünk üdvössége. Szabad-e bejönni a „betlehemmel"? — Jézus születésében, lelkünk üdvösségében legyen minekünk is részünk — hallatszik belölről, s erre a két fehérbe öltözött aranyos képű és homlokú angyal behozza a „Bethlehemet" az asztalra. Egyik-másik angyalnak már a kamasz pihe is veri a szája környékét, ami nagyon jól áll az aranyos ábrázathoz; a két angyal aztán megáll kétfelől a szép kis templom mellett, melyben karácsoni báránykák legelésznek — fűrészport; a háttérben van a bethlehemi istálló, a jászolban a kis Jézus „ökör, szamár teája lehelvén" s az istálló előtt egypár pásztor a földre borulva, a szent jászol körül még a szűz anya és József. Az angyalok rendesen hagynak annyi időt, hogy a kik akarják, megnézhessék belölről a sok szépet a bethlehemben s csak azután csöngetnek, hogy a pásztorok bejöhetnek. A pásztorok aztán bejönnek; rendesen három: egy fiatal, egy öregebb és egy vén fehérhajú, fehér szakállú pásztor és ott leheverednek a bethlehem előtt olyan formán, hogy egyik-másik bámulót le is ütik a lábáról; már ez olyan pásztor-viccz, amit aztán egy kis csendes nevetés követ. Ott aztán alig marad idejük elaludni, mert íme a két angyal jó magas hangon elénekli a magáét. „Glórija, glórija, mekczelczicz dejóó!" s egyik egy csuklyára készült egyszerű kis gépecskével magasra fölugratja a fényes aranyos „csillagot", a mire fölüti a fejét a kis bojtár és mondja: — Hallod pajtás , gomolya. — Mi az, szól a másik, vén gója? — Tarka borjú az annyát ríjja, — felel az öreg, mire tovább alusznak. Az angyalok azonban megint „Glóriját" énekelnek s fölserkentik a pásztorokat. ..Keljetek föl pásztorok, pásztorok örömet hirdetek, Ma született Bethlehemben A te üdvösségtek." Erre aztán mind a három pásztor fölugrál és hosszadalmasan előadják, hogy ki mit álmodott. Ez álom-elbeszélések, mind gyönge humorral fűszerezve, a pásztor-élet napi viszontagságairól szólnak s mindegyik elmondja, mit tett épen álmában, mikor „egy fényes csillagot látott, a mire a báránykák is fölugráltak, és szép angyali éneket hallott, a melyre a kecskéi mind tánczra kerekedtek." Énekelnek aztán együtt az angyalokkal, pásztordalokat és szent énekeket.Végre aztán az öreg sürgeti őket, hogy menjenek vele Bethlehembe, a Jézus jászolához. A mire az egyik igy felel: ,,Azt se tudjuk gazda, merre menjünk, Mégis csak sürget kend, hogy siessünk." Mire az öreg felel: „Angyal szavából ugy értettem, Születéshelye hogy Bethlehem." Erre aztán elszámolja mindegyik, hogy ki mit vigyen a kis Jézusnak ajándékba, egyik „báránykát," másik „turócskát," a harmadik „vajacskát," „kivel dicsérjük a Jézuskát." Akkor aztán oda mennek a bethlehem elé és ott leborulva szent énekek közt dicsérik a Megváltót. Mikor aztán elmennek a bethlehemesek, a magukra maradt háziak folytatják a kedélyes mulatságot egész beharangozásig, akkor aztán összeszedelőzködnek és mennek mind együtt — éjféli misére. Szép nézni ilyenkor az utczát, a mint minden felülről csak úgy özönlenek a templomba menők mind egyfelé, kezökben nagy üveglámpásokkal; szerencsés a ki jókor oda ér, mert a ki be nem fér a szentegyházba, az aztán hallgathatja az ájtatosságot hóban, fagyban. A naiv öröm, mely a nép szivét ez ünne-