Vasárnapi Ujság – 1871
1871-10-15 / 42. szám - Csokonai (szobrával) –á–r– 521. oldal / Élet- és jellemrajzok - Csokonai szobra Izsótól 42. szám / Hazai épitészet; emlékmüvek; régiségek - A Rigi vasut Svájczban: Hidak és alagut a Schnurtobelen 42. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek - A Rigi vasut Svájczban: Vitznaui állomás 42. szám / Táj- és utiképek, Külföldiek - Honvéd-toborzás 1848-ban. Munkácsy Mihály 42. szám / Történelmi képek
Tizennyolczadik évfolyam. Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. Canpán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. A most lefolyt héten, szerdán, október 11-kén leplezték le Debreczenben Csokonai Vitéz Mihály szobrát, melyet lángeszű szülöttjének Debreczen állított, s melyet Izsó Miklós jeles szobrászunk valódi művészi ihlettel készített el. Az ünnepélyről alább vesznek olvasóink rövid tudósítást, kimerítőbbet csak jövő számunkban adhatván. Itt e helyen magára a szoborműre akarjuk figyelmöket fordítni, megemlékezvén a költőről is, akit ábrázol. Csokonai Debreczenben született (1773-ban); az ottani kollégiumban tanult; ott élte le rövid élete legnagyobb részét; ott halt meg (1805-ben); ott van eltemetve a hatvan- utcza végén levő köztemetőben , sirját egy durva vaslobor jelölvén. Élve-halva ő Debreczené volt, e tős-gyökeres magyar városé, mely kitűnő fiát akarván megtisztelni e szoborral, leginkább önmagát tisztelte meg, midőn az irodalomnak, a költészetnek ily tisztelet-oltárt emelt, s emelte azt egészen maga erején, a nélkül hogy a közadakozást országszerte fölhivta s igénybe vette volna. Mint Csokonai egészen Debreczené volt: szobra is egészen az. Valami puritán zordság s büszkeség van ebben, mely oly jól illik Debreczenhez. Ha Debreczen mindazáltal országossá tette a szobor leleplezési ünnepét, — versenyre híva föl országszerte a költői erőket, s meghíván reá első tudományos és szépirodalmi testületeit az országnak és a sajtó képviselőit: ezzel ismét annak adott kifejezést, hogy amit az egyes tesz, lendít, áldoz, annak csak terhe, fáradalma az övé, sikere kell hogy közrehasson s az egész országé legyen. Debreczen mindig büszke volt Csokonaira. Büszke akkor is, mikor a közvélemény, Debreczenen s szomszédságán kivül nem méltányolta eléggé a Tiszántúl költőjét. Kazinczy s a kör, mely irodalmunknak és nyelvünknek uj, nemesb irányt adott, s magának kétségkívül a legtöbb s legnagyobb érdemeket szerezte, a debreczeni iskolával nyelv és ízlés dolgában nem járt egy uton. Semmi kétség, hogy Kazinczyéknak volt egészben igazuk, s hála a nemzet géniuszának,hogy irodalmunk utánok indult. De mint vitában rendesen történni szokott, az ellenfélben az igazat, a jót sem akarjuk s nem tudjuk elismerni, s érdemeit kevésbbé méltányoljuk, mint kellene, a debreczeni iskolának a népiesre törekvésében csak póriasságot, a nyelvérzékre hivatkozásában csak tájszólási elfogultságot, tősgyökeres magyarosságában csak csiszolatlan durvaságot akartak látni, s ha bevallották is, hogy Csokonainak lángészt adott a természet, egész pályáját a fékezetlen lángész egy aberratiójának tartották s mondották. Még oly emelkedett szellemű kritikus, mint Kölesei is igazságtalan volt iránta, s mig a különben derék Kis János számára csak magasztalásai vannak, Csokonaira alig van egyebe gáncsolásnál. Csokonai még harmincz évvel is halála után csak Debreczenben rokonai szobra, Izsótól.