Vasárnapi Ujság – 1871
1871-02-26 / 9. szám - Gróf Pejacsevich Péter (arczkép) 108. oldal / Élet- és jellemrajzok - Illok (képpel) 108. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
.108 mert legeltetni az általa földre tiport nagyság nagy emlékein. Mért nem hagyjátok bevonulni? —hadd tátsa száját e nép, hadd bámuljon — legyen mit beszélnie otthon a „lüneburgi Haide" vagy a „brandenburgi puszták" homokbuczkái közt arról a szajnaparti városról, mely ha nem is szebb, de van olyan nagy, mint az ő kedves Berlinje, az uj császárság fő- és székvárosa, az „egykori" Páris győztes vetélytársa. rp ! Az uj horvát-szlavon-dalmát tárcza nélküli miniszter, kinek hiven talált arczképét ezennel bemutatjuk olvasóinknak, azon régi magyar családok egyikéből származik, melyeknek birtokai, mint egykor a Zrinyieké és Frangepánoké, a Dráván s részben a Száván túl is esvén, magyarságuk mellett egyszersmind szlavon és horvát színezetet is vettek fel, s Horvátország zászlója alatt szolgálták a közös hazát a közös ellenség ellen. A Pejacsevich-családot már a XVII. században a legelőkelőbb szlavóniai birtokos nemes családok sorában találjuk; terjedelmes birtokai, melyek a Dráva és Száva közt feküdtek, elég nagyok voltak a család mindenik ágát a leggazdagabbak közé emelni. Jelenleg is három ága van a családnak. A Szerémségben fekvő rumai uradalomról nevezett rumosi vonalnak feje jelenleg Péter, a miniszter. 1804-ben, febr. 20-án született, s két fivérével együtt, Lászlóval, az 1848-diki verőczemegyei főispánnal és Sándorral, az 1853-ban elhalt tábornokkal, gondos házi nevelésben részesült. Katonai pályára levén szánva, a bécsi Theresianumban nyert további kiképeztetést, honnan kilépve azonban, ugy látszik a czélzott katonai pálya helyett a polgárira lépett s családi hagyományaihoz hiven, szűkebb horvát hazafiságot az átalános magyar hazafisággal szerencsésen egyesitette. A magánéletben ritka becsületessége, s szeretetreméltó modora mindazok rokonszenvét megnyervén neki, a kikkel érintkezésbe jött, előmenetelét örömmel üdvözölték mindenütt.Először 1845-ben Körösmegye főispánja len s e hivatalt viselte a forradalom alatt is. A magyarokkal rokonszenvező horvátok közé tartozván, Jellasich — hogy őt sújtsa — birtokát katonákkal rakatta meg, hadi sarczképen. Elmúlván a forradalom, 1851-ben Verőcze megye főispánságát vállalta el, s azt egészen 1859 ig viselte. Pár évre ekkor visszavonulván a közügyektől, a 60-as években ismét mint Szerém megye főispánja szerepelt. Tulajdonképi hivatalokat, — a bureaukraczia értelmében — tehát nem viselt, de a közigazgatás vezetésében tevékenyen és huzamosan vett részt, háromszori főispánsága alatt. Élete legnagyobb részét azonban Bécsben töltvén, a felsőbb s a legfelsőbb körökben nagy kedvességet, sőt befolyást is nyert magának. S viselt hivatalain kivül kitüntetésekben is részesült: a Lipót- és Vaskorona rend vitézi keresztjeivel diszittetett. A Krisztus-rendnek is vitéze. Átalános tiszteletben részesülő magánjellemének köszönheti, hogy horvát-szlavón-dalmát miniszterré kineveztetését még a horvátországi ellenzék is ép oly megnyugvással fogadta, sőt üdvözlő, mint elődjének a horvátországi báni méltóságra előmozdittatását. Hol a Duna, magába vévén már a Drávát, határt képez Magyar- és Szlavonország között s Vukovárnál előbbi irányát megváltoztatva keletnek fordul , a szerémi hegységnek, a hoszszan nyúló Verdniknek északi oldalában fekszik Illók, bájos vidéke, szelid s kivált a bortermelésnek kedvező égalja, a méltóságos Dunára kilátása, várának gyönyörű fekvése, a legszebb pontok egyikévé teszik még a szép Szerém megyében is. s Látképét közölvén, rövid ismertetését is adjuk, egy derék dunai utazónk leirása után. A Duna partján a bácsmegyei Palánkával átellenben fekszik Illók mezőváros, melyet a rómaiak Cuccium-nak s a magyarok régebben Újlaknak neveztek. Lakosai száma haladja a 3000-et. 1387-ben Gara Miklós, macsói bán, foglalta el, miután Horváthy-t és czinkosait, atyjának a nádornak és Forgácsnak gyilkosait, kik az Esztergomból Szerém megyébe utazott s 1386. jul. 25-én Diakovárnál megtámadott Erzsébet és Mária királynékat védték, — ez útonállókat Szerémből kiűzte. Később, az illoki várból, messze földön Újlakiak parancsoltak; II. Ulászló azonban Illokot 1494-dik évi deczemberben Drághfy hadaival elfoglaltatá. A vár 1526. aug. 8-kán, nyolcz napi vívás után Ibrahim basa kezébe esett. Végleg 1688. júl. 12-kén Maximilián Emánuel bajor választófejedelem, mint Leopold tábornagya által, menekült meg a töröktől. 1695. augusztusban itt vette át Fridrik Auguszt szász választó-fejedelem azon 50 ezernyi sereget, melyben dán és szász segédhadak is voltak, s mellyel Pétervárad ellen indulandó volt. Illók a rómaiak idejében is nevezetes hely volt. Később itt laktak a szerémi püspökök. Itt áll a ferenczesek régi zárdája, melybe Kapisztrán János a nándorfehérvári diadal után vonult. Ma is mutatnak egy szobácskát, melyben halála érte volna 1456. okt. 23-kán. A szobácska ajtaja fölötti latin irat ugy mondja, hogy Kapisztránt, midőn haldoklott, a két ifjú Hunyady, Szilágyi, a Rozgonyiak s a Kanizsayak állták körül. Itt a vaságy is, melyen utolszor pihent és meghalt. Hagyománykép szájról szájra száll, hogy Tomory Pál is, három jegyesét vesztve egymásután, ezen czellában viselte a barátruhát, mig innen egyenesen a kalocsai érseki székbe nem emeltetett volna. Állitják, hogy Kapisztrán itt is volna eltemetve; azonban, mint tudjuk, egy Bécsben őrzött csontvázról is azt tartják; de még a gergetegi kalugyer zárdában is nagy tiszteletben áll egy hulla, mintha az is az övé volna. A zárdát, melynek pecsétje 1451-ről szól, II. Szolimán, midőn a mohácsi csatára Szerémen átvonult, szétdúlta. A mellette levő templom Gróf Pejacsevich Péter. fr. Pejacsevich Péter. lilok (Újlak) Szerém megyében.