Vasárnapi Ujság – 1875
1875-12-05 / 49. szám - „Lapok Petőfi Sándor naplójából” 777. oldal / Történelem; régészet és rokon tárgyak
49. SZÁM. 1875. DECZEMBER 5. „Lapok Petőfi Sándor naplójából." (Vége.) Pest, márczius 20 1848. Az egyetértés, mely eddig kivétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd. Német polgárok, bevádollak benneteket a nemzet és az utókor előtt, hogy azt ti bontottátok fel! e kettő Ítéljen felettetek. Ők nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót be nem vesznek, és így ők dobtak először sarat márczius 15-kének szűz tiszta zászlajára! . . . avagy nem áll-e azon a jelszó, és nem kiáltottátok-e velünk:szabadság, egyenlőség, testvériség ? Igen, ti velünk kiáltottátok ezt, de — most már látjuk — nem igazságszeretetből, hanem félelemből! Megszüntetek már félni? ne szűnjetek meg, mert eljött és még nem múlt el a jutalmazásnak és büntetésnek ideje! Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt ? S miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket üldözni itt minálunk? hullott-e egy csepp véretek e földre, midőn a hazát szerezték vagy midőn oltalmazták? nem , ti jöttment emberek vagytok, alig van köztetek olyan, aki be tudná bizonyítani csak azt is, hogy első nagyapja itt halt meg, annál kevésbbé, hogy itt született. Olyanok voltatok mint az T, midőn bejöttetek; most olyanok vagytok, mint az 0. . . legyen bennetek annyi becsületérzés, hogyha már nem szeretitek is e nemzetet, melynek földjén megbíztatok, legalább ne piszkoljátok azt be. De a legszomorúbb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltólag igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett néhány zugprókátor, kik most székire prédikálnak a zsidók ellen, s a ki az igazság mellett szót emel, arra e megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomoruk nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy ő náluk becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szennyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanismus barátai, akik kezdeni mertek, nem esett volna e csorba dicsőségünkön! Meglehet, hogy vér folyt volna, de ti vérontás nélkül akartok átalakulni? Isten segítsen, hanem semmi sem lesz belőle. A földnek, hogy termékeny és virító legyen, nemcsak esőre, hanem koronként vérre is van szüksége, és ha idején nem itatjuk meg, később, midőn nagyon megszomjazik, majd két annyit követel. Ma olvastatott föl a megyei választmányi gyűlésben a minisztériumról szóló királyi leirat. Az ifjúság, és így az egész forradalom nagyon elégedetlen vele, de a békés polgárok nagyon meg vannak elégedve, s csaknem nyilvánosan hazaárulóknak nyilatkoztatták azokat, akik ezentúl nyugtalankodni fognak. Jól van, mi nem akarunk hazaárulók lenni, lelépünk és hazamegyünk, de ha e királyi leirat mellett nem lesztek képesek a kellő sikert kivívni, akkor ti lesztek a hazaárulók, ti, kik abban teljesen megnyugodtatok, ti, kik a haza egyedüli reményeinek, az ifjúságnak lelkesedését erkölcsi kényszerítéssel elfojtottátok! Most hát oszoljunk szét, ifjú barátim, kik a két heti nyilvános életben oly bátran és oly csüggedetlenül működtetek, a mint csak óhajtottam, isten veletek, a forradalomnak vége van — de nem, a forradalomnak nincs vége, ez csak az első felvonás volt — a viszontlátásig! Pest, márczius 24. 1848. Az urbért eltörölte az országgyűlés. Nagyon szép tőle, de még szebb lett volna, ha ezt előbb teszi. Akkor viselhette volna a nemesség a nagyobb lelkű nevet, de most, midőn ezt a végső szükségből tette és ijedtségből, nem tarthat rá számot. A tekintetes karok és rendek, s a méltóságos és nem tommiféle főrendek azt a hírt kapták, hogy Petőfi Sándor a Rákoson tanyáz, de nem egyedül, hanem 40,000 paraszttal egyetemben, s ezen kellemetes meglepetés inditotta őket azon nagylelkűségre, hogy az urbért eltörölték. Ami a hírt illeti, ez alaptalan hir volt,le ha nem tették volna a t. cz. urakrazt, a mit tettek, biztosíthatom őket Petőfi Sándor nevében, hogy ezen alaptalan hitnek nemsokára alapja és alakja lett volna, azaz igaz lett volna tetőtül talpig, csak azzal a kis különbséggel talán, hogy nem 40, hanem 80 vagy még több ezer ember jelent volna meg a Rákoson. Egyébiránt jobb, hogy így történt, véghetetlenül jobb, hálát adok istennek, hogy ama borzasztó dicsőségtől megmentett, nem is szemrehányásképen mondtam ezt el a nemességnek, melyhez magam ot Ö is tartoztam, csak bátor vagyok tudtára adni a nemes uraknak, hogy nevetség tőlök, nagylelkűséggel dicsekedni. Tisztelet, becsület, de igazság is ! ön Pest, április 1. 1848. Két heti húzás halasztás után végre ő császári királyi apostoli fölsége kegyelmesen mélntóztatott szavát beváltani... a magyar független . . . felelős minisztérium megvan. Pesten a kedélyek a forradalmi hangulat tetőpontján voltak, a vidékről naponként csatlakoztak újabb és újabb hívek elveinkhez, és munkálkodásainkhoz, és ilyen helyzetben mi két hétig várakoztunk, hogy a király megtartsa adott szavát. Ily dologra sírva fakad a nemzetméltóság, és azt mondja: szégyen reánk!... Szégyen, igenis, de e szégyen nem illeti az ifjúságot, j Ne keveredtek volna csak jámbor békés Lafayettek közénk, hagyták volna azokra az ügyet, I VASÁRNAPI ÚJSÁG, Pest, április 19. 1848. Márczius 16-kán az előbbi nap tiszteletére a két főváros kivilágítva.... néhány nappal utóbb fáklyás zene Klauzálnak, Nyárynak stb... azután fáklyászene Wesselényinek, Eötvös Józsefnek stb... később Batthyányi, Kossuth, Szécsényi megérkezésekor a két főváros kivilágítva... tegnap ismét a nádor tiszteletére kivilágítás és mindenféle ceremónia. Mennyi ünnep egy hónap alatt! vigyázzatok, hogy ezek után a fényes évek után sötét napok ne következzenek. Na vesszük, e férfiak valamennyien megérdemelték a megtiszteltetést, melyben részesültek , de ha meg nem érdemelnék is, csak úgy megtiszteltük volna őket, és ez a szomorító a > t a dologban. Borzasztó vasárnapi nép vagyunk, nekünk mindig ünnep kell, és ha egyszer nem lesz emberünk, akit megünnepeljünk, majd a holdvilágnak viszünk fáklyás zenét, és csinálunk kivilágítást. Talán azért vagyunk olyan rongyosak, mert mindig ragyogni akarunk. De én hiszem, hinni akarom, hogy e szánakozásra méltó gyöngeség nem a magyar nem-O«/ O ~ <J*fzeté, hanem a monarchiáé," s a monarchiával együtt majd ezen üres czifraságokat is leveti, miként lehull a virág, hogy a gyümölcsnek helyet adjon. A monarchia a virág, a respublica a gyümölcs. Ez így van, és ezért nem kételkedem én diadalmatokban, republicanus elveim! Republicanus vagyok lelkestül, testestül, az voltam, mióta eszmélek, az leszek végső lehelletemig. Ezen tántorithatatlanságom, mely soha egy pillanatig sem rendült meg, ez adta ifjú kezembe a koldusbotot, mit évekig hordoztam, és ez adja most férfi kezembe az önbecsülés pálmáját. Azon időben, mikor a lelkeket vették és jó drágán fizették, mikor egy alázatos görnyedés megalapított jövendő volt, én messze kerültem a vásárt, és senki előtt még csak fejemet sem billentettem meg, hanem álltam egyenes fővel, s fáztam és éheztem. Lehetnek ékesebb, nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtlenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy hangját, tollamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek; énekeltem és irtam azt, amire lelkem istene ösztönözött, lelkem istene pedig a szabadság. Az utókor mondhatja rólam, hogy rosz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valék, ami egy szóval annyi, mint republicanus, nem az a fő jelszava, hogy „le a királlyal"! hanem a „tiszta erkölcs"! Nem a széttört korona, hanem megvesztegethetlen jellem, szilárd becsületesség a respublica alapja . . . e nélkül ostromolhatjátok a trónt, mint titánok az eget, és le fognak benneteket mennykövezni, ezzel pedig leparittyázzátok a monarchiát, mint Dávid Goliátot! Republicanus vagyok vallásosságból is. A monarchia emberei nem hiszik, vagy gátolni akarják a világszellem fejlődését, haladását és ez istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokonként fejlődik a világszellem, látom, mikép fejlődik, látom az utat, melyen megy. Ő lassan halad, minden száz vagy néha ezer esztendőben 777 tesz egy lépést, de miért sietne? hiszen ráér, mert övé az örökkévalóság. Most újra emeli lábát, hogy egyet lépjen... a monarchiából a respublikába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekintetével megátkozzon és megsemmisítsen? Nem leborulok méltóságos színe előtt, fölkelek megáldva, belefogózom bíbor palástjába, és követem dicsőséges nyomdokát. Pest, április 21. 1848. Nagy péntek napja!... Röpülj át 113 esztendőt, emlékezetem, röpülj le a Balkán havasokon túl déli Törökországba, a Propontis partjára, vidd magaddal a könyet, mely sötét szárnyadra esett szememből, és hullasd azon férfi kezére, ki akkor és ott szűnt meg élni. Ez nagy férfi volt, és az ő keze szent; megszentesítette a szabadság kardja, melyeket évekig villogtatott. Mennyit küzdött, mennyit küzdött! de sikeretlenül, mert várhatni-e ott sikert, hol a barát áruló s a haza részvétlen? Kiesett kezéből a kard, s a hősből földönfutó lett, és mig otthon csalárd barátja a hazaárulás dúsgazdag dijából lakomázott, addig ő a számüzöttségben ette a kegyelem kenyeret. Ma száztizenhárom esztendeje, hogy meghalt, s vájjon van-e széles e hazában, széles e világon kívülem ember, Ilinek eszébe jut, hogy a mai nap e hős halála napja ? Oh Rákóczi!... Pest, április 22. 1848. Vigan vagyunk! — Keresem uj törvényeinkben azt, hogy a magyar katonaság a magyar alkotmányra fölesküdjék, s nem találom. Átolvasok minden törvényczikket .... nincs ... se hite, se hamva. Kinek a hibája, kinek a bűne, hogy ez kimaradt ? Egyébiránt isten neki, nem nagy baj; ha most megesküdnék vagy megesküdt volna is a katonaság, nemsokára újra kellene esküdnie, mert nemsokára uj alkotmányunk lesz. Eddig toldoztunk foltoztunk, s ez hiába való vesződség volt, mely elavult köntösünket legfőbb csak tarkábbá tette,de tartósabbá nem; nekünk egészen uj ruha kell, hogy becsülettel léphessünk a nemzetek sorába, honnan kimaradtunk. És ezen uj ruhát meg fogjuk kapni. Alkotmányunkban még igen sok igazságtalanság van, most pedig azon időket éljük, melyben minden igazságtalanság szétfoszlik, mint a felhő, s az igazság napja besüti a világot! A katonaság fel nem esketésénél nagyobb annak a külföldrőli haza nem hivatása. A szabad magyar nemzet katonái még most is ott vannak Olaszországban, egy sorban a szabadság . . • 11 hóhéraival. A minisztérium eziránt talán még egy lépést sem tett, egy hangot sem adott. Jobban becsülöm őket, hogysem ebbeli tétlenségüket hazafiatlanságra magyarázzam, de mindenesetre erélytelenség tőlök, s az erélytelenség igen sokszor kártékonyabb és igy kárhoztatandóbb a hazafiatlanságnál. Na bízik a miniszterium a nemzetben, ugy lépjen föl a nemzet nevében teljes erélylyel, ha pedig nem bizik a nemzetben, ugy hogy merte magára vállalni oly ország vezetését, amelyre saját hite szerint nem támaszkodhatik , de legyen meggyőződve a minisztérium, hogy a mint mi bizunk ő benne, ugy bizhatik ő is mi bennünk, mi nem fogjuk őt sem hűtlenül, sem gyáván elhagyni, mig a haza boldogságának és dicsőségének zászlaját viszi előttünk. A magyar nemzet fölébredt, fölemelte fejét a párnáról . . . már e mozdulatában is milyen erőt fejtett ki! . . . mit nem várhatunk tőle, ha talpon terem ! . . . ne féljetek rókák ellen ereszteni azon gladiatort, ki egykor a világ circusában oroszlánokkal küzdött és diadalmaskodott! A minisztérium legelső kötelessége katonáinkat visszaszerezni Olaszországból. Míg ezt meg nem teszi, semmit sem tett. Nekünk szükségünk van rájuk, mert minden oldalról fenyegetnek, minden pillanatban készen kell lennünk kül- és belháborúra. Sem egyik, sem másik nem lesz képes megsemmisíteni bennünket, hiszem istenem, hiszem a magyarok istenét! de egyik is, másik is fájdalmas sebeket üthet rajtunk, pedig már eddig is annyi sebet és sebhelyet mutathatunk, hogy megérdemeljük a hős és a mai tanévet. De vissza kell híni katonáinkat, ha semmi szükségünk nem volna is rájuk. Szivünk vére, mely szivökből az olasz földre hull; azon vér *