Vasárnapi Ujság – 1879
1879-03-16 / 11. szám - Jóczik Jónás levele. Jóczik Jónás 178. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
10. SZÁM. 1879. XXVI. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 179 év múlva egy másik jubileumom lesz. A ,,magunk szegény"ségének jubileuma. Azon a nevezetes napon, mikor az öreg lelkész (Öreg ház! annyi idős volt mint én most) — megáldott bennünket, a menyegzői vacsorán sok áldás szállt ránk. Hála istennek sok megfogant belfle. Az áldások sorát bezárta az, a ki az oltárnál kezdette. „Mind jó az a sok áldás édes öcsém," mondá az érczszakállu ember, „hanem lényeges dolog ám az első száz forint is, a miből önnek azt hiszem egy sincs meg. Az első száz forint nélkül sohasem lesz meg a második meg a harmadik." Menyasszonyomra néztem, akinek okos szemeiből e pillanatban szintén valami ilyes gondolat sugárzott bűvös hatalommal. „Mert" — ismétlé az érczember — „nem igaz az, hogy megelégszem kis kunyhódban sziveddel. A megelégedésnek elengedhetetlen feltétele az első száz forint. Az első száz forint! Karomra fűztem az én szép (oh bizony szép volt) menyasszonyomat, kisiklottunk a vendégek közül, ki az udvarra, a kertbe. A hűvös éjszakát beragyogta a hold világa, fejünk fölött a Hattyú terjesztette ki szárnyait, szemben velünk kelet felöl emelkedett az Aldebarán mint egy izzó parázs. Oh te Aldebarán! hallod ezt? Az első száz forint! Aldebarán nem szólt rá semmit, csak ragyogott hidegen az ég másik felére át, hol az Ariadné koszorúja csendesen szállott alább-alább ... Az első száz forint. Nos ha Aldebarán nem segít, majd kisegít Franklin. Ő mindig nagy emberem volt. No meg a hollandus, aki azt tartja, hogy mind tékozló az, aki jövedelmének egy harmadát nem tőkésiti. Nekem pedig van 500 ezüst forint fizetésem, melyből 80 forint lakbér, 60 forint cselédbér, és — 200 forint — az első magános órában töredelmesen bevallandó legénykori államadósság leszámittatván, marad még 160 forint készpénz. Ennek tehát egy harmada, — hogy a hollandus követ ne vessen rám — tőkés illetvén, még mindig lesz 107 frt 40 pkr, a miből kettecskén majd megélünk mi szépen (kis kunyhódban sziveddel). — Két év alatt meglesz az első száz forint. Meg is lett. Tudniillik, hogy ötszáz ezüst forint, még azon esetben is, ha osztrák értékben számíttatik, kitűnő leczkét ad a takarékosságról, s folytonosan ügyel ránk, hogy a hatost minden haszontalanság miatt fel ne váltsuk, mert mindjárt szárnya támad, lába kél. Ez a tudomány megéri a száz forintot. De nem az első száz forintot. Másutt kell keresni. De hiszen itt van, csak érte kell menni. Itt vannak az Akadémia pályázat hirdetései száz és kétszáz aranyával. Ülj le fiam Jóczik s válaszd ki magadnak, a melyik lakás tetszik. Dráma, eposz, vígjáték, történeti kutatások, philosophiai kérdések itt ütögetik a fejüket, mindegyiknek a nyakában egy bekötött zacskó, csak meg kell oldani. Családi tanácsot tartottunk az én kis galambommal. A kérdés az volt: melyikre pályázzak ? Sorsot húztunk a pályakérdésekre. Mert — s ezt minden pályázó deáknak figyelmébe ajánlom — a sors határoz. Van-e hozzá fejelni való csizmaszár, az nem jön tekintetbe. A kis fehér ujjak kihúzták a 4-ik számú pályakérdést. Én komolyan vettem, s hozzáfogtam az előkészületekhez. Ugy ám de segédkönyvek ! A helyi könyvtár elhalt öregurak hagyatékaiból volt összefoldozva, reményem sem volt, hogy onnan valamit meríthessek. Hát Lipcse mit vétett ? Ugy van, Lipcse, nem a német, hanem a szász. Az emberséges Lipcse meg is küldötte az én segédkönyveimet, amiért 23 frt 40 frt kellett fizetni a postán. Fülig vörösödtem a roppant szám hallatára. Ez egy negyedrésze az első száz forintnak, s ez is Lipcsébe vándorol. De nem a nagy kiadás bántott, hanem a szégyen. Ha ezt megtudják a városban (pedig hogy ne tudnák meg), mindenki ujjal mutat rám. Nagyon megkértem a postamestert, hogy ne mondja senkinek, miközben reszkető kezekkel olvastam le az első száz forint tekintélyes részét. A postamester örök titoktartást esküdött. Bizony csak kiszivárgott a titok. Másnap már egy jóbarátom nevetve gratulált szerencsés befektetéseim miatt; egy öreg szenátor pedig harsányan kiabált valamit a bolond préceptorokról, akiknek tele van a szájuk örök panasszal, pedig lám húsz forintjával hordatják a könyveket. Igazad van öreg szenátor, de már most mit tegyünk? Pénzünkben van a segédforrás. Ezt hát majd csak felhasználjuk, nem vész kárba. De a 23 frt 40 frt ki kell gazdálkodni, vagy valahonnan helyreteremteni. Egyik jó gondolat szüli a másikat. Kezembe akad a Vasárnapi Újság legutolsó száma, és mit látok ott? Halhatatlan fénnyel tündökleni Forrási Tamás barátom nevét egy beszély élén! „A szép Jóska. Beszély. írta Forrási Tamás." Forrási Tamás, aki mindig a grádus közepén libegett, mig én elül ragyogtam. És Forrási Tamás már ír, és a Vasárnapi Újság felveszi, közli novelláit. Micsoda énhozzám képest Forrási Tamás ? Megvan a 23 frt 40 kr., vagy még több is. — Egy csinos beszélyt penderíteni nem a világ. Van tárgy Budai Ferenczben elég. Itt van mindjárt Beriszló Péter, csak asszonyt kell neki keresni, azt pedig könnyű találni. Akkor kész a beszély, és a beszélyt jól honorálják. Akadt asszony is, szépen összehoztam a hőssel, a viszontagságaikat leírtam tisztán olvashatóan , de nem poroztam volna a világért, mert Pákh Albert mindjárt czélzást tesz a sok homokra, amiből itthon kitalálják: kinek szól a mondanivaló ? Feladtam a postára. Igen megkértem a szerkesztőt egy tiszteletteljes levélben, hogy álnevem alatt intézze mondanivalóját. De hátha utána néz, előfizetője vagyok-e lapjának ? És ha látja hogy nem, nem elég ok lesz-e ez arra, hogy valami kilencz szegletű életet vágjon a fejemhez — még pedig nem is ál-, hanem becsületes nevem kezdő betűi alatt igy : sza J . . . J . . . urnák stb. A miből Pallagoson egyszerre kitalálják, hogy Jóczik Jónásnak szól. A kis galambom osztozott aggodalmaimban, azért elhatároztuk, hogy előfizetünk. „T. cz. Jóczik Jónásnő úrnőnek". Ez lesz a czim. Igy lettem a V. U. féléves előfizetőjévé. — Az én Beriszló Péteremre jött valami sem hús, sem hal mondanivaló, „Ps. Talán majd a jövő évnegyedben." Másik sürgetésre: „Ezúttal el vagyunk látva." Majd meg: „Bocsánat, ezúttal nem volna időszerű." — Egy szóval Beriszló Péter örökre bennrekedt a szerkesztői kosárba. (Most újra kérem szerkesztő urat, ha netán a lappal együtt a kosarat is örökölte volna Pákh Alberttől, keresse elő azt a Beriszló Pétert. Bizony meghálálom.) Két évi epekedés után letettem a reményről, hogy valaha láthassam hősömet, lemondtam az előfizetésről is. — Nem érdemli meg a támogatást egy ilyen hálátlan lap, mely ignorálja a kezdő tehetségeket ? De a két évfolyam mégis kincs volt nekem, aki mindenkép igyekeztem kis könyvtáromat nevelni. — Már eddig is büszke voltam rá, feleségem még inkább. Hányadik négy éves házasnak van ilyen könyvtára. -Akkor meghalt egy öreg nagybácsi. Testált valamit, amiből kitelt az első száz forint. Az általános örökös ráadásul a könyveit is nekem adta. Én felszabadultam a padlásra, az egerek birtokából kiküzdöttem egy csomó összevissza szórt gyűrt hasogatott újságot, azt külön válogattam. Vasárnapit Napkelettől, Napkeletet Nővilágtól. A számokat rendeztem, s azt vettem észre, hogy birtokában vagyok a Vasárnapi Újság minden évfolyamának. Fájdalom kegyetlenül hézagos birtokában. No de másutt is van padlás a világon, és a padláson egerek, akiknek szükségük van Vasárnapi Újságra, mert miből csinálnák különben azt a finom pelyhes fészket? Hajtóvadászatot tartottam a padlásokat lakó egerekre, kutatásaimnak szép eredménye lett, az egész évfolyamot összeszerkesztettem mind hibátlan példányokból, azonkívül van duplumom, triplumom, sőt quintuplumom is. Ezt a kincset tehát összeszereztem, de elszalasztottam miatta a másikat. A százaranyokat. Pedig ha pályaművemmel elkészülök, s idejében beküldhetem (csak a határnapon tehetem is postára, mit a postabélyeggel könnyű lett volna igazolni) ki tudja, nem ott csillogna-e nevem a Szigligetiek és sattöbbiek neve mellett ? De hát ennek már mind vége. Csak a Vasárnapi Újság van meg 25 kötetben s abban néhány vidéki levél, mely tollamból eredt, néhány szerkesztői mondanivaló, mely nekem szól, és egy-két gyönge darab, melyek halhatatatlanságot ugyan nem, de egy tiszteletpéldányt és a szerkesztő barátságát megszerezték számomra. Most előveszem az első évfolyamot s Egyveleg czim alatt idejegyzek néhány adatot. A Vasárnapi Újság Első képe: két lovaskatona, kik közül az egyik Omer basának állítja magát lenni. Első beszélye: Jókai „Czigány-ország"-a. Első életképe: Gyulai „A legelső magyar komikus"-a. Első könyvismertetése : Arany Toldijáról. Első tanácsa a jótanácsok rovatból: Ne örömest írj levelet, amit kaptál, el ne égesd. Első Imre : A félegyház-szegedi vasút megnyitása, és az alagút átfúrása a budai hegy alatt. Tehát ez a két vállalat is most ünnepelné jubileumát. Első hirdetése : Magyar önügyvéd. Első adakozási rovata: A Garai árvák részére. sága. Első jótékonysági híre: Czigányok jótékony-Első nyelvsajátsági adata: A verekedés százféleképen kifejezve magyarul. tanul. Első adomája: Milyen jó, ha valaki rajzolni Első nyílt postája : S. G. urnák Gysön. Első malicziája a nyílt postában igy hangzik : 7. H. N. ú. F. A... on : ()n is itt van, ein is megjött s ezuttal így kezdi. ..Tisztelt szerkesztő Ur. Bátorkodom önnek Egy pár hitvány sorral mint más szerkesztőnek Alkalmatlankodni. Ne vegye rosz néven Hogy nagy munkájától egy kissé elkérem. Felelet : Nem veszem rosz néven, de ne kérjen kérem." Első értesítés a lap érdekében: Minthogy lapjaink eddig megjelent hét száma hatezer példányban elégtelenné lett: kiadóink intézkedtek, hogy az eddigi hét szám újra nyomatása megtörténjék stb. Első polémiája: a Budapesti Hírlappal, midőn ez a sok népies vállalatot megsokalta. Első nyílt levél: Jókaitól: Egypár szó Szontágh Gusztávhoz (dinnyetermesztési ügyben.) Első halálhíre : Süket K. halála Losonczon. Első költemények: Petőfi: ,,Tisza". Tompa: „Tavasszal". Tóth Kálmán: „Márton kaszás". Egy akkor már nem élt, egy most már nem élő, s egy még élő költőtől. Első arczképe : Királynénk menyasszony korában. Első eljegyzési hire: A királyi pár egybekelése. Jóczik Jónás: Irodalom és művészet. Az akadémia könyvkiadó vállalatéból most jelentek meg s egyszerre küldetnek szét a mult évi illetmény hátra maradt kötetei s a f. éviek első szállítmánya. És pedig az I. (irodalmi) sorozatból: Lewes, a Philosophia története, Thales-től Comte-ig, a positiv bölcsészet megalapítójáig, III. (befejező) kötet, melylyel az egész becses munka birtokunkban van. A forditást, szabatosan és híven, dr. Bánóczy József, egyetemi magántanár s Révay életének irója eszt közölte. A munkát betűrendes név- és tárgymutató zárja be, mely a használatot nagy mértékben könnyíti. Arany János Prózai munkái; e nagy becsű kötet tartalmát már egyik előbbi számunkban volt alkalmunk méltatni, most csak annyit, hogy a könyvkiadó bizottság nem adhatott volna kedvesebb ajándékot a pártolóknak, mint nagy költőnk prózai műveinek , bár nem teljes de igy is rendkivül tartalmas gyűjteményét. — A II. (történelmi) sorozatból : Carlyle Tamás a szellemes angol író Franczia forradalom történetének III. (befejező) kötete. E ritka szépségekkel gazdag mű, mely tulajdonkép egy három kötetes lángoló szónoklat az uj kor legnagyobb eseménye fölött, azok által élvezhető igazán s teljes mértékben, a kik a franczia forradalom történetét már mástól is olvasták; mert Carlyle nem annyira elbeszéli az eseményeket, mint lefesti s elmélkedik felettök. Dicsőiti az eszméket, megbélyegzi a bűnt s szenvedélyes előadásával a hatást rajzolja és fokozza, melyet az események s a szereplő embe-