Vasárnapi Ujság – 1880
1880-05-02 / 18. szám - Kossuth kézirata. Herman Ottó 289. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek - Kossuth könyvéből. Értekezés III. Napoleon császárral 289. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyak
35. SZÁM. 1880. XXVII. éVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 289 Kossuth kézirata. E lapok szerkesztője s nekem barátom,Kossuthnak valamelyik levelét — még pedig kiadatlant— kérte tőlem, hogy nagy hazánkfia kézírását a «V. U.» olvasó közönségének bemutathassa. Igen, de egy kiadatlan levélnek csupán első oldalát bemutatni, a hozzátartozó tizenegyet pedig nem felkelteni az olvasó érdeklődését s azt kielégítés nélkül hagyni, az bizony kissé erős dolog. Márpedig a levélnek egész terjedelmében való kiadását sok körülmény ez idő szerint tiltja. Elmondom tehát röviden, hogy a levél abból a levelezésből való, amelyet Kossuth Lajossal az eloláhosodás kérdésében folytattam akkor, amidőn Szathmáry György e kérdésben mozgalmat indított, mely a keleti háború zajába fult bele. Más időknek kell jönni — bár bekövetkeznének! — olyanoknak, amelyek megengedik, hogy mélyreható társadalmi mozgalom keletkezhessék, s ekkor a levelek meg fognak jelenni. Most még valamit a kézirásról magáról. Hogyha az ember kezeírása az ember jellemének, lelkületének tükre — s ebben van valami — akkor Kossuth kézírása igen hű tükör. Mindazok a levelek, amelyek terjedelmesek s tárgyuknál fogva fontosak, oly egyformán vannak írva, mintha egy napon, egy huzamban írattak volna: ez volna a következetesség. A finom vonások finomak, a vastagok erőteljesek, határozottak : ez volna a gyöngédség párosulva a szilárdsággal. A Kossuth m, n, u betűje, az, mely a legtöbb embernél elveszti határozott jellegét, s a melyet inkább kitalálunk, mint fölismerünk, ez Kossuthnál mindig felismerhető : ez volna a lelkiismeretesség. És végre a bekezdések indokolt volta, a gondos interpunkczió, mely, a midőn helyesen elválaszt, egyszersmind helyesen fűzi az eszmék és ítéletek lánczolatát: ez volna a gondolkozás szabatos voltának képe. Bizonyos dolgok, pld. a rokonszerkezetü betűk jellege, megmaradnak még akkor is, ha sietséggel írattak. De ez a sietség nem értendő annak a vágtatásnak, amely a kereskedő — és sok hírlapíró — írását jellemzi, mint írás és mint felületesség is. A jó gondolat, az igaz, gyorsabb a villámnál, gyorsabb a világsugárnál, de erőszakolni nem lehet; születése időbe kerül, ez idő neve a megfontolás. A gondolat csak megszületve veszi fel a sebességet, fakasztja oly pillanatszerüen a lánczolatokat, a gondolkozás egymásutánját. A gyorskezű írók írhatnak szépen; de a gondolatok mélysége ritkán az ő tulajdonságuk. Hernán Ottó: Kossuth könyvéből. Értekezés III. Napoleon császárral. 1859. május 5-én éjjel. A császár azon kezdte a beszélgetést, miként én tán még most is neheztelek reá azért, hogy midőn Ázsiából visszajöttem, Marseilleből Francziaországon végig utaznom nem engedett. Kért, higyjem el, hogy az neki nehezére esett, de kénytelen volt tenni, mert akkor oly általános volt az izgatottság, hogy tán százezerek tolakodtak volna sarkamba, mikorra Párisig érek s akadtak volna, a kik ezt kellemetlen zavargások előidézésére felhasználni megkísérlik. Biztosítottam a császárt, hogy én azt a kis kellemetlenséget rég elfelejtettem, az hazámat nem érintette, mindössze is csak nekem okozott egy kis tengeri betegséget; az én hibám, miért vagyok oly rossz tengerész. Minthogy múltakról van szó, szabadságot veszek magamnak megemlíteni, miként ennél nekem sokkal inkább fájt azon reményeim meghiúsulása, melyeket mint hazafi az utóbbi keleti háborúhoz kötöttem. Hanem a «desappointement» a múlté, a jelené a remény, hogy ami akkor meg nem történt, a szembetűnő érdektalálkozás folytán talán most megtörténhetik, s esedezem is a császárnak, méltóztassék meggyőződve lenni, hogy ha ő felségében szegény szenvedő hazám megmentőjét lehetene szerencsém tisztelni, nemcsak az én részemről, hanem minden magyar részéről is a legőszintébb hála teljes odaadására minden körülmények közt bizton számithatank. Császár: Teljes szivemből kívánom, hogy ön hazafiúi óhajait valósíthassam. Szándékom megvan s biztosítom önt, hogy minden tehetségemmel rajta leszek, miszerint megtörténhessék, amit ön óhajt. Hanem sok függ a körülményektől. Ezekkel a politikában számolnunk kell. A herczeg nekem jelentést tett az ön nézetei felől. Akként értettem, hogy ön Magyarországnak a háborúban részeltetését két föltételhez köti; az egyik az, hogy én a háborút a Pó partjairól a Duna és Tisza partjaira kiterjesszem, a másik az, hogy seregeimnek a magyar földön megjelenését egy proklamáczióval kísérjem, melyben Magyarország 184-ki határozatára hivatkozva, az ön nemzetét mint barát és szövetséges fölszólítom, hogy függetlenségi nyilatkozatát érvényesítendő, a közös ellenség legyőzésére fegyvert fogjon. Jól fogom-e fel ön nézeteit? Én: Igenis sírok tökéletesen, s meg vagyok győződve, hogy ő császári herczegsége sokkal hívebb tolmácsa volt felséged előtt indokaimnak, melyek e határozatra vezettek, mintsem hogy azokat ismételnem szükséges legyen. Császár: Nem is szükséges. A herczeg önnek hű tolmácsa volt; több volt: szószólója volt, «is a piaidé votre cause chaleureusement». Én méltánylom az ön indokait. Gondolkoztam a dolog felett. Ami a proklamácziót illeti, ebben, ha a másik : a seregküldés megtörténhetik, nem igen látnék akadályt. A dolog nincs preczedens nélkül házam történelmében (az asztalhoz lép s arról egy pergamenttekercset veszen kezébe). Itt van a proklamáczió eredetije, melyet nagybátyám a magyar nemzethez intézett 1809-ben. Ismeri ön? J^n : Hogyne ! -Jóformán könyv nélkül tudom : «L'empereur dAutriche, infidéle a ses traités, méconnaissant la générosité ..... Császár : Valóban igy van. Ön jó emlékező tehetséggel bir. — Tehát preczedensem van, s azon fenn nem akadok, hogy ezen proklamácziónak akkor nem volt sikere. A körülmények másfélék voltak. Az, ami 1848— 49-ben történt, a szituácziót egészen megváltoztatta, s én oly magyar hazafiak által lennék támogatva, kikben nemzetük bízik. Nagybátyámnál ez hiányzott. Hát ezt a pontot mint elintézettet tekinthetnők, ha az első : a seregküldés kérdése nem forogna fenn, melytől amaz természetesen föltételezve van. Hanem már erre nézve meg kell vallanom: nagy akadályok állnak utamban. A legfőbb akadály Anglia. A most kormányon levő tory-miniszterium határozottan ellenséges indulatot tanusít vállalatom iránt, még magát az olasz ügyet illetőleg is. Az 1815-diki egyezményekbe kapaszkodik, melyet mások is, de bizony én magam is, meglehetősen összetépdeltünk. Hiszen azok proskribálták a Napóleonokat. S én itt vagyok. Hanem hát ürügynek jók, hogy a rosszakaratot fedezzék. Képzelheti ön, hogy ha már Olaszországra nézve is így viselik magukat, mit nem tennének, ha a háborút a Dunához is kiterjeszteném. Hisz ez annyit tenne, mint az osztrák házat a nagyhatalmak sorából definitive kitörülni, az angol kormány pedig nagyon ragaszkodik ahhoz a dinasztiához . átalában az angol politikának egyik hagyományos maximája az az antiquált fogalom, hogy az európai súlyegyénnek a Habsburg-ház nagyhatalmi állására szüksége van. Okom van hinni, hogy Anglia még képes volna iterveniálni is ellenem, — ezt nem riszkírózhatom. Kérem, vegye ön ezt tekintetbe. Herczeg (közbeszól): De hát nem lehetne Angliát megnyernünk, sire? Keleten Angliának nagy érdekei vannak, hátha pl. Konstantinápolyt helyeznek neki kilátásba? Császár (miközben cigarettjét a lámpa fölé tartja) : «Une faut jamais vouloir l'impossible.» (Sohasem kell akarni a lehetetlent.) Én: S valóban ez «impossible», és nem is gondolom, hogy ilyesmire szükség legyen. Bocsánatot kérek, mire! mit kiván felséged Angliától ? Azt kívánja, hogy szövetségese legyen, mint volt a Krimben, s részt vegyen a háborúban ? Császár : Oh nem , eszemben sincs , csak azt kívánom, hogy neutralitása biztosítva legyen. Én: Föl kell tennem, sire ! hogy a mint a hadüzeneti természetű osztrák ultimátum által a dolgok válságra kerültek, felséged kormánya bizonyosan tett lépést Londonban, miszerint tájékozva legyen, hogy minő állást szándékozik Anglia elfoglalni azon esetre, ha felséged részt veszen a háborúban. Szabad-e kérdenem, mire ! ha nem kapott-e még felséged erre nézve valamely megnyugtató hivatalos nyilatkozatot Angliától ? Császár : Nem , válasz kormányom ilyemn jegyzékére még nem érkezett. ÉJI : A mosani angol kormány kétségtelenül nagyon szeretné Ausztriát megsegíteni, de tekintve az KOSSUTH KÉZIRATA, EGY KIADATLAN LEVELÉBŐL.