Vasárnapi Ujság – 1881
1881-02-27 / 9. szám - A boerok országa (képpel; térképpel és 2 arczképpel) 138. oldal / Általános nép- és országisme - Petőfi Mező-Berényben 1849 május havában. Bonyhay Benjámin 138. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyak
!). SZÁM, 1881. XXVIII. ÉVFOLYAM. Az angol kapzsiság azonban nem sokáig tűrhetett a maga birodalma szomszédságában egy művelt, gazdag földet, mely ne angol birtok legyen. Utánuk ment, elfoglalta ezt a tartományt is. De a boerok nem tudták tűrni az angol igát. Potgieter és Maritz vezérlete alatt elindultak kelet felé, elfoglalták a barátok földjét, s kiterjeszkedtek egész a tengerpartig. Új országukat Natalnak nevezték, s független szabad államnak nyilatkoztatták. Sokszor kellett a szomszédos néger törzsekkel hadakozniok, s a mellett Anglia csak arra várt, hogy az új helyen kissé összeszedjék magukat, megvagyonosodjanak, s kész volt megragadni ellenük az első ürügyet. Pedig kiköltözésük után a Narancs folyó melletti államról is le kellett mondania, mert kormányzásának költségeit nem fedezték a bevételek. 1844-ben Smith parancsnoksága alatt benyomultak az angol csapatok Natalba, de a Pretorius vezérlete alatt álló boerok által határozott vereséget szenvedtek. Csak midőn hajóik Port Natal előtt kikötöttek, látták át a boerok, hogy az ellenállás hasztalan, s elköltöztek ismét észak felé. Átvándorolva a zuluk országán, a mai Transvaalban telepedtek meg, s itt köztársaságot alakítottak, melyet 1852 január 17-én függetlennek nyilatkoztattak, s Pretoriust elnöknek választották. Itt egész 1875-ig békében élték napjaikat. Művelték a földet, s marhát tenyésztettek, mint előbb a Vaal folyó túlsó felén. Országukból csak egy darabot raboltak el az angolok — a gyémánt termő vidéket, miután a jövedelmező bányák megnyíltak volt. De e rablásnak fegyveres kézzel nem is szegültek ellene. 1876-ban azon Szekukuni kaffer főnökkel gyűlt meg a bajuk, s Anglia, amely oly erősen szokta mindenütt hangsúlyozni a kultúra terjesztésének ügyét, igen élénken kezdett érdeklődni Szekukuni iránt. Kivált akkor, midőn a portugáli birtokban levő Delagoa öböltől új vasútvonalat terveztek Transvaalba, miáltal az angolok 50%-os vámjai fenyegetve lettek. Szekukuni védelmének nevetséges ürügye alatt csapataik bevonultak az országba, s az angol képviselő Shepstone 1877 ápril 12-én feltűzte a fővárosban, Pretoriában az angol lobogót. Még a jogosság színezetét is kierőszakolta, s néhány megvesztegetett boerral kérvényt íratott alá, melyben Anglia fölszólittatik az okkupáczióra, nehogy a kafferek foglalják el az országot. A boerok tovább nem vándorolhattak már a rengetegekbe, s vártak, mig megszabadulásuk órája eljövend. A legközelebbi zulu háború és az asantik fölkelése alkalmával ugy ítélték, hogy ez az óra eljött s Pretorius, Kruger és Joubert vezérlete alatt megkezdették a szabadságharczot. A két utóbbi arczképét bemutatjuk ez alkalommal az olvasónak. Pretorius Márton Wessel, fia az előbb említett köztársasági elnöknek, Pretorius Andrásnak. 1859-ik évben az Oranje szabad állam másodelnöke lett, mely országot, mint említettük, az angolok odahagyták, s öt évig volt e hivatalban. Ez idő alatt többször igyekezett a két holland köztársaság egyesítésén, de az angoloknak sikerült e tervet megakadályozni. Transvaalba visszatérve szintén több izben választották meg elnökké, de 1872-ben meghasonolván a ( Volksraad» vezetőivel, kénytelen volt lemondani. 1875-ben ismét elnökké lett s ugye minőségében, mint később a kerületi gyűlésnek 1878-ban Dornfonteinben tartott értekezletén élesen s az angol hódítás ellen megrögzött gyűlölettel tiltakozott az annexió ellen. Kruger Pál Rustenburgból való tekintélyes polgár, igen eszes, habár kevésbbé művelt férfi. Bargers elnök korában a köztársaság államtanácsának tagja volt egész 1877 ápril 12-ikéig. Ekkor Jorisson államügyésszel s egyúttal volt külügyminiszterrel, Angliába ment, hogy a nemzet nevében tiltakozzék az annexió ellen. Küldetése sikertelen volt. Carnarvon lord még csak alkudozásokba sem bocsátkozott velük, habár ők plebiscitet (népszavazást) kértek. Visszatérve hazájukba, az annexió ellen aláírásokat gyűjtöttek, 125 emlékiratot nyújtottak be a fokföldi angol kormánynál 6591 szabad polgár aláírásával, míg az angolpártiak csak 587 aláírást szerezhettek be. A volt köztársaság legtekintélyesebb városai : Pretoria, Potschefstroom, Middelburg, Heidelberg, Wakkerstroom, Utrecht, Lydenburg, Rustenburg és Marko a függetlenség mellett nyilatkoztak. Krüge és Joubertet 1878-ban ismét Angliába küldték. Utazásuk újból eredménytelen volt. Most már nem volt más választás. Kitört a harcz, egyik részen lázadás, a másik részen szabadságharcz a neve. A boerok főparancsnoka Joubert. Natalból kivándorolt, midőn az angolok ez országot megszállották. Autodidakta. A köztársaság első éveiben néhány hadjáratot vezetett a kafferek ellen s a benszülöttekkel, hit szerint, igen szigorúan bánt. Joubert, a boerok fővezére. Maga az angol parlament és a közvélemény megoszlott e kérdésben s a hódítók között sokan óhajtják Transvaal önállóságát föntartani. Hollandiából monstre-peticziót küldtek érdekükben «az angol nemzethez». De a harcz még folyton tart s bármint végződjék is, a czivilizáczióra nézve oly fontos délafrikai kolonizáczió anyagilag sokat szenved átala s veszteségeinek kiheverésére hosszas pihenésre lesz szüksége. Kruger Pál, a transvaali köztársaság elnöke. ...AJ BKÉSISIIf Ipr ** 139 IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A Budapesti Szemle márcziusi füzete márfebruár végén megjelent. Nem hiába, hogy a szerkesztő sietett vele, nagyon érdekes is és már sokan várva várták. Várták Pulszky tanulmányaért Martinovicsról és társairól, mely e füzetben, második közleményével, befejezést nyer. Szívesen hallgattuk volna meg Pulszky érdekes, eleven, színezett előadását ez eseményről s szereplőiről, mert bár Fraknói könyve az eddig oly homályos és kétes pontokat újonnan világosságra hozott tényekkel derítette föl, a Pulszky elbeszélése, azok alapján, még fölfoghatóbbá tette, különösen a főszemély — Martinovics jellemét, ki ellen Fraknót világos ellenszenvvel viseltetik, a mitől a történetirónak tartózkodnia kellene. A birák jellemzése s a törvényszék eljárása is uj s az eddiginél (a Fraknói és Paulerénél) sokkal igazabb világításban jelen meg Pulszkynál. Szóval e czikk valódi nyereség, melyet közvetve ugyan a Fraknói könyvének köszönünk, de mely azt egynémiben üdvösen pótolja s igazítja helyre. — De sokan várták a Szemle e füzetét Gyulai költői beszélyének «Szilágyi és Hajmási»-nak megjelenéseért is, hogy olvasva teljes mértékben élvezhessék e szép művet, mint a Kisfaludy-társaság ez évi közgyűlésén egyhallásra tehették. Valóban Gyulai költeménye, olvasva, megfontolva még élvezhetőbb, bár hatása a hallásra is nagy volt. A néphagyomány utján a szendrői névtelen s utána Vörösmarty által is oly szépen kidolgozott balladának nem puszta kibővítése, parafrázisa e költői beszély; a mire a balladában nincs idő, sem szükség, a mélyebb lélektani indokolás e beszélyben helyén van ; s ez, különösen a császárleányban oly szépen sikerült Gyulainak, mint csak igen ritka költőtől várható. A mellett az előadásnak az ó-székely balladák modorát követő egyszerű, magvas, zamatos előadása, az érzések egyszerű igazsága, a leírások plasztikája, a rab dalának lyrai tisztasága , mind oly széppé teszi e költeményt, hogy újra meg újra olvasni óhajtjuk. De e várt két közleménnyel nincs kimerítve a Szemle e füzetének érdekessége. A füzet homlokán ily czimü közlemény áll: «Kossuth és Görgei.» Görgei, a szerkesztőhöz intézett levél kíséretében egy czikket küld, melyben Kossuthnak még 1851-ben a «Köln. Z.»-ban közlött s most az «Iratai»-ban újra kiadott czikke és angliai fölolvasásainak szintén közlött kivonatai ellenében— melyek Görgeit árulónak mondják, — van e vád ellen védve a forradalmi tábornok és fegyverletevő, s melyet, a bevezető levél szerint «legjobb barátja» — könnyű kitalálni, hogy ő maga — irt. Hogy Görgeinek a tolla ép oly éles mint egykor kardja volt, azt a «Mein Leben und AVirken»-ből, a «Gazdátlan levelek »-ből, s legújabban, a «Demár János» stratégiai czikkeiből is tudjuk, melyek főleg Dembinszky ellen voltak intézve. A szemlei közlemény is élesen van irva. Azt mondja, eltűrhette 1867-ig, hogy árulónak nevezték, mert belátta, hogy nagy szerencsétlenségekben a nemzetek s a tömegek bűnbakot keresnek, kire a csapás átkát háríthassák s ilyennek is kell lenni; «ma már erre nincs szükség» s a tények és a dialektika minden erejével száll síkra a megbélyegző vád ellen. Az érdekes, s tárgyánál és a küzdő felek egyéniségénél fogva történeti fontosságú vita, azt hiszszük, aligha van Görgei e fölszólalásával befejezve, s érdekkel várhatjuk folytatását. A szemle további tartalma: «Bismarck és az uj Németország» Asbóth Jánostól, Dezső Béla tanulmányának (az ujabb mozgalmak az állattanban) folytatása, gr. Széchen szép fölolvasása Kisfaludy Sándorról, D'Israeli politikai regényének, Endymionnak ismertetése Lánczy Gyulától, I. Napoleon legújabb életrajzának (Jung franczia tüzér-alezredestől) ismertetése Wertheimer által s az «Értesítő», néhány kisebb bírálattal, mind növelik egyenként a füzet érdekességét. Kisebb költemények, irta Fejes István. Fejes, ki lapunknak is állandó munkatársa, jobb nevü költőink közé tartozik, ki nem sokat s csak akkor ir, ha gondolata van, vagy érzés késztt. Az elbeszélő nemben «Egy szép asszony» czimü költői beszélyével lépett nyomatékosabban föl, s azzal a Kisfaludytársaságnál jutalmat is nyert. Lyrai költeményei, hosszabb idő óta, már annyira szaporodtak, hogy két ily kötetet is betöltenének, mint a minőt belőlök, válogatva, közre bocsátott. De a megválogatás még egy költőnek sem ártott soha , s csak a ritka lángelmék kiváltsága, hogy abból, amit teremtettek, egy szikrát se hagyjanak elveszni. Fejes a kiválogatással jó ízlésének s maga iránti elfogulatlanságának adta bizonyságát. Tehetsége eléggé sokoldalú, hogy kötete ne fárassza ki az olvasót. Legtöbb szerencsével a tiszta lyrai dal érzelmes lírjait pengeti; hangja őszinte, meleg, olykor megkapó; néha a tragikus lort is érinti. Ebből a genreből valók a kötet legsikerültebb darabjai, pl. a szelídebb érzelmes dalok közül a «Szép tavasznak» (3. 1.), «Apró örömök» (11.1.), «Fürdői dalok», «Megcsendült» (19.1.), «Oh akkor jőj» (80.1.), «Fényes csillag» (81.1.) s számos más; a sötétebb világitásu s szenvedélyesb hangúak közül a «Hova én őt» (38.1.), «Sötét órákban» (40.1.), «Erdőben» (55. 1.), «Süvöltő szárnyon» (62.1.) és sok más. A magasb röptű óda birodalma kevésbbé van nyitva előtte ; de néha itt is tiszta és hamisatlan hangokat talál, pl. «Őszi merengés» (61. 1.), «Fecskéimhez» (71.1.), «Jeruzsálem» (128.1.). A tiszta lyrán kivül, bár aránylag kevesebb szerencsével, néha mégis tisztességes sikerrel miveli Fejes az átmenő fajokat, — az elbeszélő költészetre különösen a genre-t, a tanköltészetre a szatírát. Genre darabjai közt, a komor színezetű «Danó apó», a tréfás «Két koma», s «Kukafalvi Tóbiás» a jobbak. Szatíráiban kevesebb az él és falánk mint óhajtandó volna. «A politika maszkjai» sikerültebb; a «Középkori nevelés» kissé száraz. — Átalában Fejes komoly igyekezetü s nemes kedélyű költő, kinek versei összegyűjtve is jó, talán jobb hatást tesznek mint egyenként. Üdvözöljük kötetét s óhajtunk annak minél nagyobb el