Vasárnapi Ujság – 1882
1882-11-19 / 47. szám - Egy fedél alatt. Angol regény. Irta Payn Jakab (14 képpel) 747. oldal / Elbeszélések, genreképek
47., SZÁM. 1882. xxix. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSÁG. 747 vettem, rendkívül meglepett az azt körül övező falak impozáns külseje. Azonnal elképzelheti az ember, hogy most a barbár világ nagy metropolisa áll előtte, s szinte gyanítani véli a benne rejtőzködő keleties pompájú fényes palotasorokat. Képzelődésemből azonban mindjárt beléptemkor kiábrándultam. Sűrű porfelleg üdvözölt, midőn a kaputól egész a császári palotáig vezető széles boulevardon megjelentem. A jobbra és balra fekvő házak vagy inkább boltok aranyos homlokzata csak ugy homályosan tünt föl a mindenütt fölszállongó por között. Az utczán leginkább kék posztóval bevont két kerekű fogatok látszottak hivatva a közlekedés fentartására. Az ilyen kocsikat többnyire izmos öszvérek vontatják az igen egyenetlen talajú döczögős utczákon. De vannak teherhordó szekerek is, melyeknél az igásbarom minden neme képviselve van. Láttam olyan fogatot is, hol elöl állott egy szamár, utána jött egy teve és egy tehén, majd közvetlen a kocsi előtt egy apró mongol pony tipegett, mellette egy trabális öszvérrel. Mindez állatok — a szekérhez erősített — hosszú köteleknél fogva húzták a terhet, s ha valamelyik meglustult, a kocsisnak biztató szava vagy többet mondó ütlegeivel lett ösztökélve. Mintegy változatosság okáért találkozhatni tevekaravánokkal is, amint méltóságteljes tartással, véget alig érő sorokban ellépegetnek az utczákon. Az efféle sürgés-forgás nagyon életteljes jelleget adna Pekingnek, ha az utczai kövezet éktelenül elhanyagolt állapota, a sok rombadőlt és újra fel nem épített lakások szomorító kinézése arról nem látszanék tanúskodni, hogy a Peking egy, fényének tetőpontját már túlélt, végenyészet pusztító hatalmának teljesen átadott város. * Feltűnő lehet, hogy Khinában a tengerészeti vám beszedése a világ műveltebb államainak képviselőiből álló kozmopolita, és nem tisztán khinai szolgálatra bízatott. Oka ennek a khinai mandarinok ismert korrupcziójában rejlik. Midőn 1859-ben az egyesült angol-franczia hadcsapatok Pekinget bevették, s Khina a kereskedelmi szerződés megkötésére kényszeríttetett, a hadakozó hatalmak képviselői úgy egyeztek meg, hogy a Khinára rótt hadi sarczot a külfölddel folytatott kereskedelem útján bejött vámból fogják megtéríteni. Hogy pedig a vámnak igazságos kezelése ellenőriztessék, az illető kormányok beleegyezésével több angol, franczia és amerikai konzul neveztetett ki khinai vámigazgatóvá. Becsületes eljárásuk folytán oly sok pénz gyűlt a pekingi udvar rendelkezése alá, hogy ott a kormány közegeinél is föltűnést és csodálkozást keltett. A hadisarcz nem remélt gyorsasággal lőn tisztázva, és Khina a helyett, hogy túladott volna a most már szükségtelenné vált idegeneken, egy, széles ismerete és magas műveltségéről átalánosan ismert angol embert, Sir Robert Hart-ot bízta meg a vámszolgálat szervezésével. Hart bölcs belátása, páratlan emberismerete és meglepően eszélyes intézkedése folytán oly erőkből álló szolgálatot teremtett, amelyre bármely művelt állam büszke lehetne. Az adminisztráczió ügynökei, kezdve az igazgatótól, le a legutolsó vámőrig, oly bőkezűen vannak fizetve, hogy ma már a föld minden országainak legkitűnőbb tehetségei közül vannak ajánlkozók arra, hogy a szolgálat rendes tagjai közé sorakozhassanak. Az elfogadott ajánlkozók először is átalános vizsgálatnak vannak alávetve Londonban az ott székelő ügynöknél, majd Khinába kimenve, ott valamely kikötőben mint alsóbbrangú asszisztensek működnek. Tehetségeikhez és a khinai nyelvben tett előhaladásukhoz mérten fokonként magasabbra emelkedhetnek. E szolgálat magasabb tagjai egyenesen érintkezésben állanak a pekingi Tsung-li-yámen-nél, mely hivatal a mi külügyminisztériumunknak felel meg. A Tsung-li-yámen Khina legmagasabb méltóságaiból van összeállítva, élén egy főherczeggel, ki a jelen uralkodó császárnak nagybátyja, névre Kung-csing-vang. Az ily módon alakult vámszolgálatnak hivatásköre nincs csupán a vámbeszedésre és kereskedelem előmozdítására szorítva. Hivatalnokainak, mint Khina érdekeit hűn szolgáló és az udvar iránt lojális egyéniségeknek, szavai bármily kényes politikai kérdésben is nyomatékosak, sőt lehet mondani irányadók. Ami kis haladás észrevehető Khinában, az mindezen adminisztráczió útján szivárgott be. A tengerpart mentén a hajózásra veszedelmes akadályok elhárítása, világító tornyok építése, időjelző állomások létrehozása, a most már tekintélyes khinai flottilla megteremtése, a hadsereg újjászervezése, az épen alakulóban levő posták életbehozatala, stb., mind e kozmopolita szolgálatnak a műve. EGY FEDÉL ALATT. ANGOL REGÉNY. Irta PAYN JAKAB. XXIV. fejezet. Uj felfedezések. Sturter korlátlan felhatalmazással bírt Mayne részéről a rábízott ügyben, s annálfogva előleges megkérdezés nélkül útnak indíthatta Bevilt, a szökevény nyomában, Norvégiába. Se nem mulasztotta el a történtekről értesíteni megbízóját, ki most állandóan Halcombe-ban tartózkodott, jegyese körében, bár lady Arden kivánatára mind az ők, mind a lelkész és Evelyne egybekelése a gyászidő letelte utánra volt halasztva. György kevesebbet adott az ily illemtekintetekre s hogy Eliz kényes — és nevelőnői minőségében alárendelt — helyzetén minél előbb változtathasson, egybekelésüket sokkal közelebbi határidőre tűzte ki s el volt határozva, hogy legközelebb Londonba mennek, lady Arden is egész családjával, hogy Eliz kikészítésére a szükségeseket bevásárolják. Mig ez is megtörténnék, György, ki a végrendelet kihirdetése óta korán kelő volt s a reggeli hét óra által egyszer sem hagyta magát ágyban érezni, mit annál szivesebben tett, mert reggeli előtt szokott kedves Elizével találkozni s a kertben egy sétát tenni — a Sturter tudósítása utáni reggel is épen a kertben volt, mikor Eliz hozzá csatlakozott s miután egymást üdvözölték, azt mondá neki, hogy Spence Annabel, a kisasszonyok szobaleánya, megkérte őt (Elizt), eszközöljön ki neki találkozást Mayne úrral, kinek fontos mondanivalója van. György, aki soha sem hitte el tökéletesen, hogy barátja és a szobalány közt a lugasban való találkozás oly egészen ártatlan lett volna, mint ezt Mayne állította, némi gúnyos mosollyal fogadta e tudósítást, elvállalta mindamellett, hogy azt barátjával közli. Maynet a lelkésszel, közös barátjukkal együtt találta. Az előbbi, kit a megbízás illetett, de ki Annabelle még most is méltó haragot tartott, hallani sem akart előbb a találkozásról. — Semmi dolgom vele, — mondá haraggal,— és neki sem lehet semmi mondanivalója számomra. De György s főleg a lelkész sürgetésére, hogy ki tudja,hátha a közös ellenséget, Walcot-ot illetőleg akar a lány valami felfedezést tenni, végre ráállott, de azon világos és csak helyeselhető feltétel alatt, hogy ne tanuk nélkül találkozzanak, hanem Dyneley úr is jelen legyen harmadiknak. Ami a találkozás helyét illeti, azt a gyermekek tanulószobájára határozták oly órára, mikor ezek kinn játszanak. E megállapodás Spence Annabelnek tudtára adatván, ő azt teljes megnyugvással fogadta, mert jobban félt — az általa halálosan megbántott — Mayne úrtól, mintsem vele tanútlanul találkozni óhajtott volna, s örült, hogy ha már férfinak kellett lenni a harmadiknak, az legalább lelkész volt. Reggelizés után tehát Mayne és Dyneley a gyermekek szobájába mentek, ahol Annabelt már reásuk várva találták. Tisztelettel fölállott s letette kezéből a munkát, melyen épen dolgozott és mély meghajlással fogadta a két urat. Megjelenésében semmi kihívó, vagy követelő nem volt, ámbár kétségtelenül felülállt helyzetén egész lénye. Arcza szokatlanul halvány, mély tüzi fekete szemei beesettek s még inkább elütöttek világos szőke hajától. — Sajnálom, hogy zavarom önöket uraim, — kezdé halk, bátortalan hangon, — de itt az ideje, hogy némi fölfedezéseket tegyek. Kérem, bizonyos-e, hogy Walcot úr elhagyta Angliát? Miután erre igenlőleg feleltek, így folytatá: — Erősen megsértettem önt, Magne úr, de higyje meg, tizedrésznyire sem, mint engem az az ember, a kit említek, a kin boszut állam feltett czélom, mi e lépésre is vezetett. ítéljen el s büntessen engem könyörtelenül, csak arra kérem, bánjon époly könyörtelenül vele is. E sajátságos bevezetés meglepte hallgatóit. A lelkész mindazáltal sietett megjegyezni: — Mindenkit elér a maga bűne, emberi boszúállás nélkül is. A boszúállás istené. S ha ő megsértette önt Annabel — — Ha megsértette? — kiáltott föl a leány dühösen, mint egy vadmacska. — Oh! — Önök szánalommal néznek rám — de én nem szánalmukat kérem. Segítsenek őt megbüntetni ! — Ezt a magam részéről megígérem, — szólt Mayne teljes elhatározottsággal, a lelkész rávetett engesztelő pillantásai daczára. — Ön, Mayne úr, ön ígéri nekem segítségét, akit annyira megbántottam! De nem, nem én bántottam meg, én csak az ő vak eszköze voltam, aki oly határtalan uralmat gyakorolt fölöttem. Hisz az első lady Arden halála után, ki árvául, kis koromban felfogott, ő nevelt, ő hozott engem ide ebbe a házba, saját czéljai kivitele eszközéül — mindjárt elbeszélem — és hogy rábírjon, tudják-e, hogy nekem házasságot ígért — s megcsalt, elhagyott. Annabel szavait itt dühös zokogás fojtotta el s arczát kezeibe rejtette. — Ne gyötörje magát a mult ez emlékeivel, — szólt Mayne csititólag. — Mi tudjuk a "Walcot ur egész gonoszságát s részéről minket semmi sem lep meg. Mondja el, mire használta ő eszközül kegyedet. Annabei most részletesen elbeszélte, mikép használta fel Waltot a sir Robert megcsalására. Hogy tanította meg szavakra és dalokra, melyek a néhai első lady Ardenéi voltak. Mikép utánoztatta vele először ennek hangját s két vonásait, végre alakját s egész megjelenését is. — Akarják Őt látni? —kiálta föl, — nézzenek ide! S ezzel lerántotta fejéről dús szőke parókáját, mely rövidre nyirt fürtös haját elrejtette. — Ha látták valaha a néhai lady arczképét, — folytatás — fel fogják ismerni a hasonlóságot közte és köztem, melyet a szőke hajjal rejtettem el, de ezt levéve, éji órában s a képzelet által felcsigázva, tökéletessé lehetett tenni. Azután elmondta mind a részleteket, melyeket a fentebbiekből ismerünk s ismételte, hogy Walcot neki a sikerülés esetére házasságot igért, de — bár a siker teljes volt — megcsalta és elhagyta. A leány bő könyökkel kisérte elbeszélését s dühösen dobta el magától a szőke parókát, hogy azt többé föl se tegye. De Mayne és a lelkész rávették, hogy azt — ha eddig is viselte — tovább is viselnie kell, nehogy az egész dolog a cselédség szájára menjen s idő előtt nyilvánosságra jőjön. Mikor Dyneley és Frederic a leányt magára hagyták, a lelkész barátját is igyekezett a keresztényi megbocsátásra rábeszélni, de az egyenesen kimondta, hogy nem nyugszik addig, míg Walcoton elégtételt nem vett. Mindamellett jobbnak látták a fölfedezést nem közölni még egyelőre sem a ladyval, sem a leányokkal, csak Gresham Györggyel, aki velök együtt tartott mindenben s várta az alkalmat, mely a boszuállásra bizonyára nem soká fog késni. Azonkívül Sturt úrral is közölték a dolgot, a ki abban a nézetben volt, hogy az Annabel vallomása alapján törvényesen meg lehet támadni a végrendeletet, mely e szersrint csalás által csikartatott ki a néhai baronettől. E czélra Annabelnak még egyszer ismételnie kelle vallomását az ügyvéd előtt is, ki azt formaszerű jegyzőkönyvbe vette és hitelesítette. Pekingi fiáker.