Vasárnapi Ujság – 1882
1882-03-12 / 11. szám - Petőfi atyja mint szabadságharczos. Potemkin Alfonz elbeszélése után közli Egervári P. Ödön 170. oldal / Történelem, régészet és rokontárgyak
170 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 10. SZÁM. 1812. XIXX. ÉVFOLYAM. Egy szép imakönyvre szegeződik ezután tekintetünk, melyben 1531-ből: Urnák nevébe kezdetyk azzonyonk zyz Marianac tyzennyolez keserwsegherewl walo aytatosymadsaagli». Az első kezdete: «Ob tyztasaghnak dragalatos zeep gyenge edes kegyes zúz maria». A világi tartalmú nyelvemlékek közül magára vonja figyelmünket egy magában álló lap. Nem lehet más, mint a Szabács megvételéről szóló ének (XV. sz.). De az jellyel mondott pal Kenezy (t. i. Kinizsi Pál) by Sabach erős voltát elmellé honnégűnemű álgyv kell mellé Szorgost megyen Nandorfeyervárra Holy királyrről bizonyrt vára stb. Egy másik verses könyvből csak egy szakaszt olvasunk s mindjárt látjuk, hogy azt Balassa Bálintnak (a XVII. sz. Petőfiének) kellett irnia: Harmadik az Palkó nótájára Ezegy édes gyerőm majd jutsz asszonyodhoz ky viszen tígedet csókolni szájához oh, hogy nekem ahoz nem szabad most mennem én vígasztalómhoz, stb. stb. A harminczöt nyelvemlék között van a Nádor,Jordánszky, Winkler, Erdő, Miskolczy stb. kódex. Az első teremben a középszekrény túlsó oldalán a magyar történelmi kutforrásokat találjuk. Nem sajnálhatjuk eléggé, hogy nem lehet teljes. Béla király névtelen jegyzőjének története, Kézai Simon munkája, a képes krónika a bécsi könyvtárban maradtak. De ez utóbbiból gyönyörködhetünk legalább három lapjának hű másában, melyen csodálhatjuk az irás utólérhetlen szépségét, a szindus rajzok pompáját s következtethetünk az egész munka nagyszerűségére. Az itt látható egyik lap a munka kezdő lapját ábrázolja, ahol el van mondva (latinul) a könyv genesise: «Az úr születésnek 1358 esztendejében, kedden, az úr mennybe menetele után való héten kezdetett ez a krónika a magyarok viselt dolgairól, a régiekről és a legujabbakról, eredetükről, győzelmeikről és vitézségükről, összegyűjtve régibb krónikákból, azoknak igazságait kiírván, hamisságait elvetvén, az úrnak nevében ament. A politikai és művelődéstörténeti források között nevezetes helyet foglalnak el itt a kiállított számadás-könyvek (Bártfa, Selmecz, Körmöczbánya, Nagyszombat városából, a XV. század kezdetétől). Érdekes 1533-ból Domonkos Ambrus szőlősgazda számadás-könyve a tályai szőlő miveléséről. Nevezetes a kiállítottak között a Turóczy krónika egy kézirata, a Muglen Henriké, Galeotti Mátyásról írott munkája; a krakkói magyar tanulók jegyzéke a XV. századból (Bursa Hungarorum); egy török defter stb. Nagy figyelmet érdemelnek a kéziratok történetére vonatkozó itt-ott olvasható jegyzetek. Az I. terem oldalszekrényében egy kódex tábláján olvashatjuk latinul a következő jegyzetet : «Ezt a könyvet egy fogoly magyar, a ki török fogságból Budáról szabadult ki, midőn egyszer ott a királyi könyvtárt kellett tisztogatnia, titokban elhozta s a komáromi főkapitánynak, Kollonics Ernesztnek elvitette, ő pedig azt az ecclesia papjának Long Mihály Lászlónak adta 1631 nov. 18-án.» Jellemző megjegyzés az is, mely egy másik kézirat egyik lapján olvasható : „hogy ihatnám,". Elkeseredésében magyarul sóhajt fel a latin íródeák nagy szomjúságának miatta. Sokat mondhatnánk még az egyes kéziratokról, de a többiek rovására nem akarunk tovább is itt mulatni. A kiállítás gazdag anyagának tudományos feldolgozása a jövő munkája, de annyi bizonyos, hogy a kéziratok és régi magyar nyomtatványok ily szép összehozása már magában oly siker, mely kétségkívül nagy hatással lesz mind irodalom-, mind műtörténelmünkre. Vessünk még egy futó pillantást a kiállítás többi termeibe. A III. teremben találjuk az ősnyomtatványokat (incunabula); a IV-ikben Miskovsky Viktor kezdőbetű-rajzait; az V., VI., VII., VIII. teremben van összeállítva 1473—1711 közötti nyomtatványokból a régi magyar könyvtár, nyomdák szerint csoportosítva. A IX-ik teremben az ujabb magyar nyomdászat (1712— 1878) érdekesebb termékei; a X-ikben egyes magán-könyvgyűjtők legérdekesebb példányai. Egyik oldalteremben Dankó kanonok szép initialéit látjuk. A III. emeleten a jelenleg működő hazai nyomdák mutatják be termékeiket (Franklin-társulat, Athenaeum és a magánnyomdák) ; egy termet a századéves fönnállását ünneplő egyetemi nyomda foglal el. Egy másik teremben a hazai könyvkötés történetének alapját képező anyag van összeállítva; ehez csatlakoznak a jelenlegi könyvkötők mintakészítményei. De mindezekről bővebben csak a közelebbi számokban szólhatunk. Az országos könyvkiállítás létrejötte — mint a megnyitásnál méltán hangsúlyoztatott — a közoktatási miniszter úr hathatós pártfogásának köszönhető. A kéziratkiállításnak eszméje Fraknói Vilmostól származik, aki még mint a muzeumi könyvtár igazgatója kezdeményezte azt. De hogy a kiállítás valóban országossá válhatott s oly szépen sikerülhetett, annak érdemében a kiállítás buzgó elnökével, Ráth Györgygyel, több hazai könyvtár osztozik. Az egyetemi, muzeumi és akadémiai könyvtárban hónapok óta nagy volt a sürgés-forgás, a vidéki könyvtárak is egyenkint küldözgették föl könyvkincseiket; a külföldi (ausztriai, német, olasz, orosz) könyvtárak a Korvinák átengedése által emelték nagyban a kiállítás díszét. Nem volt könnyű munka a kiállítás létesítése , de a nemzeti közmivelődés magasztos czélja legyőzött minden akadályt. A szép siker biztosit, hogy az orsz. könyvkiállitásból mind irodalomtörténetünkre (főkép a könyvészetre), mind iparművészetünkre gazdag szellemi kincs fog háramlani. Adja isten, hogy ugy legyen. SZÁDECZKY LAJOS, PETŐFI ATYJA MINT SZABADSÁGHARCZOS. POTEMKIN ALFONZ elbeszélése után közli EGERVÁRY P ÖDÖN. Midőn Jellasics horvátországi bán 1848-ik év szeptember havában a magyar határt átlépte, s 40,000 horvátját fővárosunk felé inditá azon elhatározott szándékkal, hogy az országgyűlést szétüzze, s Budapestet kőhalommá tegye, mi végre sok bocskoros csőcseléket is hozott magával, mely oly rakonczátlanul gazdálkodott, a merre csak elvonult: minden hazafi kebelt a boszu érzete fogott el; de midőn a lánglelkü szónok, a nemzet éltető szelleme Kossuth Lajos a tribünre lépett, s az ifjúságot fegyverre szóltá, hogy az irtó szándékkal betolakodó hűtlen testvér-ellenséget kiverje a hazából s megsemmisítse, a lelkesedés tetőfokra hágott, s Pesten azonnal elhatározták egy önkénytes szabad-csapat rögtöni szervezését. E csapat hihetetlen gyorsasággal alakult meg, sőt még más csapatok- és zászlóaljak-nak is jutott a nemzeti lobogó alá siető ifjúságból, s hogy habár a herczeg Voronieczki már előbb fölállított vadász csapata s az első tiz honvéd-zászlóalj a fővárosi ifjúság számát meglehetősen leapasztotta, mindamellett volt még itt elég fegyverfogható kéz. Amint az önkénytes szabadcsapat szervezése kimondatott s azt a falragaszok a közönség tudtára adták: az iparos-műhelyek, gyárak, nyomdák a hivatalos termek, az ügyvédi s magánintézetek irodái csaknem üresen maradtak, mindenki sietett, akiben csak jó vér pezsgett, a hármas szinü lobogó alá, hogy az önkénytes csapatba álljon s a horvátok ellen indulhasson. E csapat gyülhelyéül Pest-belváros legnagyobb udvara, a szervita rend telke jelöltetett ki, ahova a harczvágyó s a hazát védni óhajtó ifjak és férfiak siettek, mindannyian a műveltebb osztályból valók. Akiknek neveire ez epizód elbeszélője (Potemkin Alfonz) 34 év múlva vissza tud emlékezni, a következők: Degré Alajos, a jeles író, Meszéna Ferencz, esztergomi városkapitány, Nagy József, pestvárosi hivatalnok, egykori kecskeméti bíró fia, Mészáros Péter, akkori hivatalnok a kultusz-minisztériumban, később a m. tud. akadémia tisztviselője, Tóth Gáspár, szabómester, pesti háziúr és 1848/9-ki országgyűlési képviselő, Nagy Gábor (később Takács Ádám színész), Király István, r. k. áldozár, később sz.-fehérvári tanár, Pilisy József ügyvéd, Debreczeni János ügyvéd, Gömbös ügyvéd, Pazár ügyvéd, Horváth Gusztáv, később pestmegyei árvaszéki hivatalnok, Steinacker Sánta, volt kir. testőr neveztetett ki e csapat első századosául, a ki később honvédezredességig emelkedett; Dreher és Bátori, mint volt cs. kir. katonatisztek, szintén századosokká neveztettek ki. A csapatnak a magyar alkotmányra leendő fölesketésével az ünnepelt ifjú iró, Vasvári Pál volt megbizva, ki e tisztének teljesítése után egy már őszbevegyült férfiút vezetett elé s azt lelkes szónoklattal a pesti önkénytes szabad csapat zászlótartójául ajánlotta. Az ajánlott igen rokonszenves alak volt, s a nagy ezüstgombos dolmány, magyar nadrág, hosszúszárú csizma és pörge kalap viselet még érdekesebbé tette. Vasvári rövid beszédben, de meleg szavakkal adta elő, hogy a nemzeti lobogó, e szent jelvény hivebb kezekre nem lehet bízva, mint hazánk jelenkori egyik legnagyobb és legnépszerűbb költője, Petőfi édesatyjáéra. A mint Petőfi neve a Vasvári ajkairól elhangzott, eget verdeső éljen-rivalgás tört ki minden alakról, szűnni nem akarva; a csapat zászlója egy percz alatt a nagy költő atyja kezében termett, száz meg száz kar nyúlt felé, mindenki kezet akart szorítani a tisztes öreggel, a lelkes honfival, s szívélyesen üdvözlé. Petőfi atyja mélyen meg volt hatva e nagy kitüntetés által, szemeiből a köny, az öröm könyv csordult ki, s alig talált szavakat e váratlan megtiszteltetésért, s nem győzte viszonozni az ezernyi kézszorítást és üdvözletet. Ez örömteljes jelenet közepettem egyszerre ott termett Petőfi, ama kor legkedveltebb, legnépszerűbb költője, ama eseménydús napok ihletett szónoka, a harczvágyó magyar ifjúság lángragyujtója, kit az önkénytes szabadcsapat zászlaja alá odasiető tömeg alig hogy megpillantott, frenetikus éljen rivalgásban tört ki, a levegőbe kapta, vállaira emelte, s egyhangúlag kiáltá; «Halljuk a nagy népköltőt, Petőfit,» És a szüleit annyiszor megéneklett s oly gyöngéden szerető, hálás jó fiu első pillanata tisztes ősz atyján akadt meg, ki a nemzeti lobogót, e jeles önkéntes csapat zászlaját görcsösen szoktá keblére, arczárói mennyei öröm sugárzott, mely az őt ért megtiszteltetés s ünnepelt fia iránti bálványozás érzetét tükrözte vissza, s talán ez volt az öreg Petőfi életének legboldogabb s legmagasztosabb percze. Midőn már az éljen-rivalgás vihara lecsöndfesedett, megszólalt Petőfi, rövid szónoklatában honszeretetre, kitartásra s hősiességre buzdítván az ujonan alakult önkénytes szabadcsapatot; végtére pedig utólag ajánlotta édesatyját zászlótartónak, biztosítván vitéz bajtársait arról, hogy atyjáért a kezességet magára vállalja s ünnepélyesen igeri, hogy az öregtől élve ugyan nem, csakis halva fogja elvenni az ellenség a reá bízott szent jelvényt, a csapat zászlaját. A lelkes, harczvágytól égő s csupa művelt, tűzteli ifjú életből álló önkénytes csapat néhány nap múlva Jellasics hadai ellen megindult. A csapat ágyuütegeihez a nemzeti szinház csaknem minden lelkes és harczképes tagja be volt osztva, különösen a kardalnokok tüntették ki magukat hazafias készségük, ügyességük és bátorságuk által. De voltak is a nemzeti szinház kardalnokai között valóban jeles egyének ez időben, úgymint a jó kedélyben kifogyhatlan Török Miklós, Török Pista, Petrik a halász, Balázsi Józsi, Hubenai Jancsi, Néder Pista, Vadász Jóska, a kis Korcsek, Vas Andris, Udvarhelyi Sándor, a hórihorgas Gózon, stb.; hát még a klasszikus életü Réti Miska, a vig koma. Midőn a magyar sereg táborba szállt, alig hogy az étkezés megtörtént, a pesti önkény-