Vasárnapi Ujság – 1883
1883-01-14 / 2. szám - Verescsagin Vazul képkiállitása a műcsarnokban (arczképpel és 5 képpel) 25. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények; vegyesek
2. SZÁM. 1883. XXX. ÉVFOLYAM. 25 A rendkívül érdekes festmények gyűjteményének, mely Európa fővárosaiban tett körútja alkalmával, különösen Bécsben, Berlinben s legutóbb Brüsszelben s egyátalában mindenütt s a társadalom minden osztályában oly nagy feltűnést keltett, kiállítása ma, vasárnap nyílik meg a sugárúti műcsarnokban. A kiállítási termeket a jelen czélra, világítás és térfoglalás tekintetéből teljesen átalakították. A folyosókat és bejárókat szép keleti szőnyegek borítják, a termek falain a kisebb képek körül aggatvák ázsiai félvad törzsek fegyvereivel, ékszer- és öltönydarabjaival; néhány üvegszekrény is megtelt a Hymalaya környékéről szerzett népismei tárgyakkal, melyek az azon vidékekre vonatkozó festményeknek még külön érdekességet kölcsönöznek. Sajnos, hogy a műcsarnok termei az egész gyűjteménynek befogadására mutatkoztak. Ugyanazért elégteleneknek az ethnografikus jellegű festmények közül néhányat mellőzni kellett, amiben annyival inkább megnyughatunk, mert az egész tárlat súlypontját mégis főleg a török-orosz háború egyes mozzanatait ábrázoló festményekben kell keresnünk. Olvasóközönségünk egyébiránt ezúttal nem először találkozik a Verescsagin nevével. Lapunk múlt évi folyamában közöltük egypár kiválóbb művének rajzát, s az elismerés, mellyel a külföldön első föllépését fogadták, azóta mind nagyobb mérveket öltött, azon arányban, a mint páratlan eredetiségű festményeinek önálló érdemeivel mind szélesebb körökben megismerkedtek. Verescsagin részt vett az orosz-török háborúban, s mint Szkobelev tábori karának tagja e véres harcz legjelentékenyebb mozzanatainak nemcsak szemtanúja volt, de a főbb jeleneteket hatalmas ecsetével meg is örökítette. Nem ugyan hagyományos modorban és dicsőítőleg festvén le az egyes csatákat, díszszemléket és orosz győzelmeket, hanem — ami az orosz udvari köröknek nincs is nagyon inyére — minden hízelgés és előítélet nélkül, részrehajlatlanul, de egyúttal kíméletlenül rámutatva a háború borzalmaira, habár — mint maga is bevallja — e véres harcz iszonyú részleteit teljes valódiságukban feltüntetni neki sem sikerült. Verescsagin igen sokoldalú művész; a szín és alak titkaiban teljesen aratott ; neki egyformán sikerül a csata-, állat-, élet-és tájkép, és remekel a legbonyolódottabb építészeti művek ecsetelésében, amiről a jelen tárlatban ményei szemlélhető festményesen tanúskodnak. Bécsben a közönség tömegesen látogatta a Verescsagin kiállítást, melynek tiszta jövedelmét, mintegy 18,000 frtot, az önzetlen művész a bécsi agg művészek egyesületének ajánlotta fel. A király is meglátogatta a tárlatot s a jelen volt művész élénk magyarázata mellett hosszasan szemlélte a kiállított festményeket. Hasonló kitüntetésben részesült a művész és műveinek tárlata Berlinben, Drezdában s legutóbb Brüsszelben. Egyik külföldi bírálója azt írja felőle: «Igaz, Verescsagin ecsetje nem kendőzi a valót, nem ismer semmi kíméletet; művészete nem állt a hiú dicsőítés szolgálatában. Festményei kemény próbára teszik ugyan a szemlélő idegeit, de oly biven festik a háborút s oly megrázó módon állítják elénk annak borzasztó nyomorát, hogy csak azt kívánjuk: Viíjlia a világ nagyjai, kik palástjuk redőiben hordozzák a béke és háború sorsát, őt választanák meg udvari festőjökül s hasonló művekből álló egész képtárt festetnének vele, mely naponkint arra intse őket, hogy a legvégső szükségig féken tartsák a háború borzasztó furiáját. Verescsagin mindenütt igen alacsonyra szabja a belépti dijakat. Ezt elvből teszi, oly czélból, hogy a kevésbbé vagyonos néposztály is nagyobb számban látogathassa műveinek kiállítását. Ezt tette most a műcsarnokban is. Ugyanazért hisszük, hogy a ma megnyílt tárlatnak minálunk is állandó és nagyszámú közönsége lesz. * A kiállítás alkalmából egy érdekes füzet jelent meg Verescsagin néhány művének illusztrácziójával, magyarázó szöveggel s a művész életrajzával, mely utóbbinak főbb adatait jelen ismertetésünkbe mi is átvesszük. Verescsagin Vasziljevics Vazul pályafutása igen mozgalmas volt, és számos rendkívüli esemény tette azt szerfölött érdekessé. Kevés kiváló művész van, ki annyit utazott volna, mint ő. El lehet mondani róla inkább, mint bárki másról, hogy rettenthetlen és fáradhatatlan utazó, ki kész volt bármikor a palettet és az ecsetet karddal is felcserélni azért, hogy az első benyomás teljes hűségével adhassa vissza az általa tapasztalt csodás és megkapó jeleneteket, melyekben magának is részt kellett vennie. Annyira tudja magát azonosítani műveivel, oly megrázó igazsággal ábrázolja a háború minden iszonyát, hogy tekintve műveinek mély erkölcsi intenczióját, borzalmat kelteni a legnagyobb barbárság, a háború iránt, — e katona-festő méltán veheti igénybe az emberiség apostolának czímét. Verescsagin Novgorodban született, jelenleg negyven éves. Több fivére volt; egyik, mint tehetséges festő, a harczmezőn esett el az orosz-török háborúban ; egy másik, Verescsagin Sándor előkelő tiszt, alezredes a kaukázusi kozák-ezrednél, ugyanazon hadjáratban megsebesült s elhagyva a hadi szolgálatot, a művészt kiséri, s rendezi művei kiállítását. Jelenleg Budapesten van. A festőnek nincs tisztán orosz-szláv typusa; tatár vér is foly ereiben, minthogy nagyatyja egy keresztény tatárleányt vett nőül. Miután a szent-pétervári tengerészeti iskola részéről 17 éves korában tiszti rangot nyert, Verescsagin, daczára családja ellenzésének, egészen a festészetnek adta magát s a szent-pétervári szépművészeti tanintézetben leczkeadással kezdte pályáját. Csak 1863-ban, miután igazi művészi hivatását felismerte, nyújtott neki módot atyja, hogy Berlint, Párist és a pyrennei hegység vidékét meglátogathassa. Ezen utazásának köszönhetők első festészeti kísérletei. A következő évben a Kaukázusban találjuk az ifjú festőt s kevéssel reá Párisban, hol a hirneves Gérome műtermébe lépett be s művészi kiképeztetését a szépművészeti akadémián folytatta. Ez időből valók első rajzai azon vázlatok után, melyeket kaukázi utazásáról hozott. Megjegyzendő, hogy Verescsagin sohasem fogadta el tanítóinak azon nézetét, mely szerint a régi mesterek másolásának néhány évet kell szentelni. Mindig azt hitte és hiszi most is, hogy a fiatal festőknek tanulmányozni a képtárakban kell, de rajzolni és festeni csak a természet után. 1867-ben Kaufmann tábornok előkészületeket tett a turkesztáni hadjáratra és meghívta Verescsagint, ki akkor 25 éves volt, hogy legyen kísérője. Szamarkandban, egy maroknyi csapat élén, körülzárva a túlnyomó számú felkelők által, hősi bátorságának fényes tanújelét adta. Egy rendkívül végzetes pillanatban, a mikor az ellenség már a sánczra tűzte zászlaját, Verescsagin rohamra ragadva magával a katonákat, elriasztotta a lázadókat, tetemes veszteséget okozva nekik. E ténye a legmagasabb katonai rendjellel lett kitüntetve. Láztól betegen, Verescsagin Párisba tért vissza. 1869-ben Ázsiában barangolt, hol Szibériának keleti legszélső határáig jutott el; egy ujabb vidék nyilt meg ott tanulmányainak s alkalma volt egyszersmind a deportáltak állapotával megismerkedni. 1870-től 1873-ig Verescsagin teljesen festői tevékenységének szentelte magát. Münchenben megtelepedve, ez időtől fogva van alkalma a közönségnek festményeinek érdemét méltatni. Nemsokára rá, Verescsagin Kelet-Indiát utazta át, ugyanazon időben, amikor a walesi berezeg, de tartózkodott a hivatalos kísérettől, hogy annál jobban tanulmányozhassa a népet. Mind VERESCSAGIN VAZUL. VERESCSAGIN MUTERJIE.