Vasárnapi Ujság – 1886
1886-06-27 / 26. szám - Dr. Nagy Sándor 423. oldal / Élet- és jellemrajzok - Fáy András szülőháza (képpel) 423. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
dl. SZÁM. 188>. xxxiii. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 423 általában; egyszerű, dísz nélkül. E házat mutatja be mai számunk egyik képe. Az ünnepélyt Zemplén megye rendezte, de a szülőház megjelöléséhez hozzájárult a pesti hazai első takarékpénztár is, Fáy egyik alkotása. A falba illesztett szürke gránit tábla felirata ez: «E házban született 1786 május 30-án Fáy András, a kitűnő iró és hazafi s a pesti hazai takarékpénztár-egyesület alapítója. Használni volt élte törekvése, jelszava Ezen emléktáblát születésének századik évfordulója alkalmából a pesti hazai takarékpénztár-egyesület kegyeletes hozzájárulásával emelte Zemplén megye közönsége, » a nomád főnököknek drágakövek mellett főgazdagságát. Mongol utazókaravánoktól terjedt el e művészet az arabokhoz, kik azt Egyiptomba is közvetítették, míg más oldalról több mint valószínű, hogy Khina a Csendes-óczeánon át már az ősidőkben is közlekedett. De akár közös eredete van a varrásnak, akár nincs, bizonyos, hogy Ázsia legősibb népei nagy tökélyre vitték. Mikor Sisera anyja a Birák könyvében kinéz az ablakon, várva fia győzelmes visszatértére, kíváncsiságának legérdekesebb tárgya a zsákmányból egy tarka-barka himzésmű. 1540-ben Honorius császár feleségének gyászruhájáról, kit 400-ban Krisztus után temettek el, harminczhat font aranyat olvasztottak le. Mikor 1653-ban Childeric sírját Tournaiban felnyitották, az ő ruhája arany varrásait is kiolvasztották. Átalában a középkorban sok vert aranyművű ruhadísz és ékszer került ily módon az olvasztó fazékba, s veszett el mindörökre a tudományra nézve. Sokkal szerencsésebb sors ért némely gyapjúszöveteket; csodálatos, hogy némely egyiptomi himzés, mely Európa régiségtáraiban őriztetik, ma is oly üde, élénk szinü, mint ezredév előtt, s mint az élő nilus-völgyi virágok. Legszebb példányokat találtak ezekből némely krimeai sírokaban a Krisztus előtti 300-adik évből, melyek ma szentpétervári múzeumban vannak. Néhol ezeknél a minták a szövetre vannak festve, másoknál gobelinszerűleg beleszőve, de a legtöbben tiszta mérkelések, s emlékeztetnek Pallas Athéné peplusára, melyet minden évben a legelőkelőbb athéni lányok hímeztek a görög művészet kimeríthetlen tárgyaival, az istenek és óriások harczaival. E sírok egyikében, a hét testvér sírjában, Kercsben egy darab selymet találtak, mely nem volt hímezve, hanem áttetsző színekben festve. Ugyanebből a sírból egy vászondarabot is vettek ki, mely még régibb, mint BZ, BJ melyet a svájczi tólakásokban találtak. Ez utóbbi korszak az úgynevezett neolithikus, melynek tudniillik már voltak jó kő-szövőszékei, de az érezek használatát még nem ismerték, mindazáltal a maradványai közt lelt fésűk mutatják, hogy e korban értettek már a szövéshez, fonáshoz, csakhogy szövészeti emlékeik elvesztek. Több fogalmat szerezhetünk a hímzésről a szoborművekből és mozaikokból, mint a szegényes síremlékekből. Különösen áll ez eset a babyloni hímzéseknél. Egy sem maradt fenn belőlük, de csodás gazdagságukat mutatják a féldomborművek. Így Theodora császárnő és hölgyei ravennai mozaikjában az alakok részint indiai shawl-szövetekben, részint Athene peplosa stylű hímzésekben vannak. Említettük, hogy a hímzés a sátorlakóknak tekinthető tulajdonképeni művészetökül. Sokkal a nomád korszak letűnte után is használták sátordíszítésül, sőt ezen a téren aratta legnagyobb diadalait. Antal sátra, melynek hímzett mennyezete alatt ötezer lovas fért el, nem egyéb mesénél. Ám Sándor sátra Alexandriában, s ama még nagyobb, ötven aranyoszloppal, szőtt arany boltozattal s arany és színes hímzésű függönyökkel, történeti valóság. Valamint valóság az is, melyet Ptolemaeus Philadelphus Alexandriában emelt. Ennek oszlopai felváltva arany-pálmafákat és arany-venyigéket tüntettek föl, utóbbinak fürtjei amethisztből voltak, míg a tért kétfelé osztó függönyök királyok és hősök arczképeivel voltak kihímezve. Persia egyik khánjáról írják, hogy két millióba került hímzett sátrat készíttetett, melyet arany háznak neveztek. Nadír sah sátra pedig, 1700 körül, melyben a híres pávatrón állott, ibolyaszín csikós bíborból volt, arannyal és drágakövekkel kivarrva. Ott van még a Moctader kalifa számára a Tigris partján épült palota, melyet Abulfeda leírása szerint harmincznyolczezer szőnyegdarab képezett, ezek közt tizenkétezer selyemből arannyal dolgozva. Vagy Koszru palotájának függönyei, melyek a tavasz minden virágát tüntették fel, aranyban, drágakőben és színes selyemben. Koszru győzőjének, Omár kalifának is kikötötte, hogy ezeket bántatlan hagyja, mert ily dicső remekmű pusztulása ép annyira búsítaná, mint saját bukása. Azonban Omár darabokra vágatta e nagy szőnyegeket, hogy tisztjeinek imaszőnyegeket csináltasson belőlök. De nemcsak a harcz, a béke is néha ellenségévé szegődik a műemlékeknek. Hajdan egy-egy nagy temetésnél a máglyát beakasztották mindenféle szőnyegekkel és hímzésekkel s a testtel együtt ezeket is elégették. Hephaistion barátja halálára Nagy Sándor kétszázötven láb magas faalkotmányt emeltetett, s ennek minden egyes emeletét teleaggatta hímzett függönyökkel, míg a tetőn énekesek foglaltak helyet, gyászdalt énekelve. Azután mindent fölgyújtottak. A hímzésművek az egyházművészet kedvelt tárgyai voltak mindenha. A zsidók szentélyeinek megvoltak a maga varrott függönyei, a függöny, a melyet Heródes akasztott a maga«szép kapuja»elé, babyloni munka volt s az égöv jegyeit, a napot, földet és bolygókat ábrázolta. A bibliából olvashatjuk azt is, hogy Jeruzsálemben az asszonyok függönyöket szőttek a szentképek elé. Ezen e függöny- és szövetgazdagságnak tulajdonítható, hogy görög templomok oly gyakran égtek le. A román styl, kerek íveivel s nagy falközeivel különösen kedvezett ilynemű díszítéseknek, míg a góthika csúcsos íveinél és nagyobb ablakainál lassanként helyet adott az üvegfestészetnek. De ha a középkori templomokban a függönyzet kevésbbé volt is helyén, azért a hímzett és varrott nemű más alkalmazásban nem szívnt meg szerepelni, így a liturgiás ruhákban. Emlékezhetünk, hogy az utóbbi török háborúk alatt is Nyugat-Európa forma szerint el lett árasztva török kézimunkákkal, melyeket a haldoklótól raboltak el, vagy egy darab kenyérért vettek meg. Ily alkalmak néha nagyon kapóra jönnek az amateurnek s okosan teszi, a ki kedvét leli ilyenekben, ha nem szalasztja el. A keleti hímzések csodás rendkívüliségét ép az teszi, hogy annyira egyéni benne minden, hogy alig akad két darab is köztük teljesen hasonló mintával. Ám e czikkek kapóssága, ép úgy mint a a khinai porczellánnál és a régi fegyverneműeknél, rávezette készítőiket már arra, hogy miképen lehet eredeti dolgokat utánozni, sőt rávezette másnemű hamisításokra is, s az anilin és különféle vegyi festés titkaira. Ily körülmények között ma már csak alapos szakértő juthat valódi és eredeti tárgyakhoz. Már e rövid vázlatból kitűnik, hogy a varrás valódi nemes művészei hagyják. Ne tehát a nők veszii magukban azt a hivatottságot, mely őket ez oly szép munkakör felé vonja, s másfelől az ízléssel bíró közönség nyújtson nekik alkalmat, hogy művészi munkájuk ne csak egy darab száraz kenyér, de biztos megélhetés forrásává váljék. —á—n. FÁY ANDRÁS SZÜLŐHÁZA Zemplén megye egyik kis falujában, Kohányban, május 30-ikán kegyeletesen ünnepelték meg irodalmunk és közéletünk egyik áldott emlékű jelesének, Fáy Andrásnak századik születésnapját. Kohányban született ő, s a ház még jó karban áll most is, hol első gyermekéveit élte. Kastélyszerű, ódon épület, minők a régi nemesi kúriák Dr. NAGY SÁNDOR. (1858—1886.) Még zöldek a koszorúk, melyeket a szülői és baráti szeretet fűzött ama sirra, mely egy szép tehetségű ifjú hamvait takarja. Még vigasztalhatatlan a fájdalom, melyet a kínzó véletlen okozott s mélyen megilletődve érezzük, mennyi gazdag reményt s mily biztató hitet ragadt el vele tőlünk a halál. Mily rémes hír fogadott bennünket e hó 20-án reggel, hogy dr. Nagy Sándor a Gellérthegy egyik sziklájáról véletlenül lezuhant egy pléh fedelű ház tetejére, onnan meg a földre és szörnyet halt! Még a kik nem ismerték is megrémültek e hír hallatára. A kik pedig közel áltak hozzá, alig tudtak az első benyomástól szabadulni. Kevesen ismerték s kevesen tudták, mennyi küzdéssel és fáradsággal, mennyi szellemi tehetséggel , lankadatlan szorgalommal készül az írói pályára, de azoknak, akik ismerték, érezniök kellett, hogy a gyönge testben kiváló szellem honol, amely immár teljesen kifejlődve kezdi meg működését, hogy hivatását betölthesse, amelyet soha egy pillanatra sem tévesztett szeme elől, mióta igazán öntudatra ébredt. Nehéz viszonyok közt kezdte meg tanulmányait. Füzes Gyarmatról, születési helyéről csakhamar Szalontára, majd Békésre, innen Késmárkra kellett mennie, hogy fölmentve a szerény körülmények közt élő szülőket a róla való gondoskodás terhe alól, önerejéből küzdje föl magát oda, ahol használhatni vélt a tudománynak és nemzeti műveltségnek. 1878-ban kezdte meg felsőbb tanulmányait a budapesti egyetemen, hol folyvást a legelsők közé tartozott. Gyulai Pál, Salamon Ferencz és Szász Károly, később Fraknói Vilmos és Szilády Áron figyelmét magára vonván, ki volt jelölve előtte az út, a melyen megindult s a melyen haladni igyekezett. Egész lélekkel, az igazi hivatottságát érző tehetség teljes odaadásával fogott munkához, mintha érezte volna, hogy oly kevés van már hátra életéből. Alig hogy bevégezte egyetemi tanulmányait, máris meglepte az irodalomtörténet barátait Sztáray Mihály czímű értekezésével, melyet aztán egymásután követtek a Szombatos codexekről, Horváth Istvánról, Nagy Lajos hadrendszeréről írt dolgozatai s az Adalék a XVI. század költészetéhez czímű irodalomtörténeti felfedezései. E méltó figyelmet keltő tanulmányok részint az «E. Philologiai Közlöny »-ben, a «Ludovika-Akadémia Közlönyé»-ben, részint a «Magyar Könyvszemlé»-ben s az akadémiai «Értekezések» tárában jelentek meg s egy párt Gyulai Pál maga mutatott be az akadémiában. Nagy és jótékony hatással volt rá e tekintetben, hogy egy oly intézetben nyert alkalmazást, mint a nemzeti muzeum könyvtára, hol csak fokozták ambiczióját a tudomány legkiválóbb képviselőivel való folytonos érintkezései. Itt kezdte gyűjteni páratlan szorgalommal a Tanodai drámákról szóló művéhez az adatokat s bizonyára e könyvével méltó helyet is foglalt volna el az irodalomtörténet munkásai közt. Töredékben maradt művét nem végezhette be, főkép mivel az akadémia irodalomtörténeti bizottsága őt jelölte ki a Kazinczy leveleinek segédszerkesztőjéül s azóta éjt nappallá tett, hogy megfelelhessen e megtisztelő FÁY ANDRÁS SZÜLŐHÁZA KOHANYBAN.