Vasárnapi Ujság – 1887
1887-08-28 / 35. szám - Mátyás király forrása (képekkel). Jókai Mór 574. oldal / Elbeszélések; genreképek
574 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 34. SZÁM. 1887. xxxiv. ÉVFOLYAM. irt ének. Számos vallásos költeménye jelent meg név nélkül az egyházi lapokban és protestáns naptárakban. Vallásos kedélyéből szép imák is buzogtak elő. Az egyetemes Agenda (szertartásos könyv) szerkesztését ő kezdeményezte s végleges egybeállítását szembaja miatt adta át derék püspök-társának, Czékusnak. Hivatalos buzgóságán a hazafiasság zománcza tündököl az egyháza iránti lángoló szeretet mellett. Ő, ki szép énekében Istent így kéri: «Adj tisztán égő honszerelmet«, e kérését megvalósító összes működésében s teljes életében. Nála a paptól a magyar hazafit, a hazafitól a keresztény papot nem lehet különválasztani. Magyar pap, szívvel-lélekkel. Karsay Sándor Győrött, 1814. márcz. 15-én született. Atyja, szintén Sándor, akkor prédikáló tanító, később kis-babóti, majd réti lelkész volt. A szülői háznál gondos nevelést nyerve, iskoláit a soproni gymnáziumban végezte.Benső vonzalmán kivül atyja buzgósága és a költő-püspök, Kazinczynak ép oly szép lelkű, mint hírneves barátja, Kis János szuperintendens szelid szelleme a papi pályára ösztönözték. A tehetséges és szorgalmas ifjú csakhamar megnyerte nemcsak pályatársai szeretetét és tanárai becsülését, de Kis János bizalmát is. Ehhez a jelesb tanulók majdnem naponként bejárván, irodalmi műveit s gyakran tollba mondott egyházi beszédeit is leirni, az atyai indulatu kitűnő főpap a nála foglalkozott theologusoknak sok élvezetes és később is kegyelettel emlegetett órát szerzett leginkább Horácz magyarázgatásával s ám csekély befolyással volt Karsaynak is alapos kiképeztetésére. Az ifju munkás tagja és pénztárnoka volt a soproni magyar társaságnak, mely 1794-ben az akkor ott tanuló Kis János által alapítva, az önmunkásság és belső becsészet fölébresztésével kezdettől fogva máig igen nevezetes befolyással volt és van a soproni tanuló ifjúság hazafias és öntudatos kiművelésére. Bevégezve Sopronban a három theologiai évet 1833-ban, miután akkor a külegyetemekre menetel tiltva volt, a theologiai felsőbb tanfolyamra Bécsbe ment. Innen egy év múlva az evang. egyházban akkor vezérszerepet játszó Zay Károly gróf gyermekei mellé hivatott nevelőnek. Itt a szép miveltségű, nyílt jellemű ifjú annyira megnyerte az egész grófi család birodalmát és szeretetét, hogy két év lefolyta után is csak segédet igénylő beteges atyjának kérelmére bocsátották haza. Szeretett atyja elhalván, 1837-ben a zalavármegyei Mencshelyre szenteltetett föl káplánnak, hol ugyanazon évben elhunyt főnöke helyébe rendes lelkészül választatott. Itt vetette meg alapját egy elágazott boldog családnak, nőül vévén egy szintén papi családnak kedves ivadékát, Soós Teréziát. Karsay kedvezőleg ismert lévén ugy tanuló, mint rövid lelkészkedése korából nagy vidéken, már 1839-ben meghívatott a győrvármegyei téti népes egyházba, Kisfaludy Károlyunk szülőföldjére. Szélesebb tér nyilván itt előtte, mindinkább kidomborodtak s a nagyobb közönség által is láthatóvá lőnek ritka egyéniségének kedves vonásai. Mint a sors kedvencze, ki szerencsés lelki és testi alkatánál fogva együtt csak ritkán látható képességet és erőt rejte magában, kedvencze lőn egyszersmind lelkésztársainak s az egész vidéknek, sőt mindenkinek, a ki ismeretségének körébe juthatott. Karsay — mint egy régebbi életírója mondja — nem tartozik az olyan rendkívüli emberek közé, kiket egyes páratlan kitűnő tulajdonok tesznek híressé; az egész embernek összhangzatossága, erőteljessége, úgyszólván arányos bevégzettsége emelik nevezetessé. Gyorsan átható világos ész, jó és minden nemes érzelemre fogékony sziv és kifáraszthatatlan cselekvőségre képes akaraterő őt a helyzet gyakorlati emberévé teszik mindenütt. A miért is — nem ő keresvén a hivatalt, hanem a hivatal öt — emekedett fokozatosan a székek megirülése szerint. Megválasztatott 1847-ben egyházkerületi aljegyzővé, 1853-ban gyámoldai főpénztárnokká, 1858-ban győrmegyei esperessé, 1862-ben egyházkerületi főjegyzővé, 1866-ban püspökké, 1867-ben győri lelkésszé. De a hivatal csak a kiszabott munkakört — melynek mindenkor a leglelkiismeretesebb pontossággal, serénységgel és méltósággal felelt meg — változtatta, de nem az egyént. Az egyén spártai egyszerűségében, híven magához, megmaradt olyannak, mint akit a pillanat szüksége igényelt, az égő háztetőn úgy, mint a tanácskozás gordiusi csomóinak megoldásában, vagy a szószéken, ahol a pillanat ünnepélyessége által a méltóságig meghatottan, a könnyekig meghatott másokat. Szívélyes és szolgálatra kész jó barát, szerető férj, gondos apa, gyöngéd rokon, takarékos és tapintatos gazda, után-útfélen hű atyja és bizalmas tanácsadója a népnek és szívesen látott, de soha nem hajlongó vendége az uraknak; szíves házigazda az előkelő vendég és a supplikáns diák irányában egyaránt, de hivatalban, a mint maga serény és pontos, szókimondó és szigorú azok iránt, akik nem azok; kedélyesen enyelgő a papi illem sértése nélkül a családi körökben, de szelleme fölényével —nem hatalmaskodással — uralkodó a férfiak fölött, akik vezérletét önként keresik; mindenkor szilárd és áldozatra kész hazafi, de mindenek fölött hű, lelkesült és fáradhatatlan napszámosa az egyháznak. E hó 24-én folyt le a mindenki által becsült főpap jubileumi ünnepélye Győrött, számos résztvevő, úgy magánosok, mint küldöttségek jelenlétében. A lélekemelő ünnepély alkalmából mi is csatoljuk jókivánatainkat e helyen azokhoz a kitüntetésekhez, melyekben az ünnepelt oly méltán részesült. Az ég tartsa meg ünnepelt jelesünket a legvégső korig, szeretett egyháza és hazánk javára! SÁNTHA KÁROLY. A «SEGITSEG»-BOL. MÁTYÁS KIRÁLY FORRÁSA. Irta Jókai Mór. Hajh, azok a faragott kövek, a gyűrűs hollót viselő czímerrel, a melyekből fényes palotája épült, rég szét vannak már hányva, hanem azok a faragott kövek, amelyek a forrásvíz sziklagádorához lettek egymás fölé rakva, még most is őrzik a nevét. Ott van ez a forrás az Abauj megyéből Tornába vezető út mellett, épen a nagy kőhíd előtt, melyen az országút átvezet, nem messze Telki-Bányától. Ez a helység is híres volt hajdan arany, ezüst kincstermése felől, de a mai praktikus kor már ezt is konvertálta: aranybánya helyett fürészmalom, kőedénygyár adja a kenyeret. A szomszéd falvakból minden pünkösd-hétfőn ide gyűlnek népek, uraságok, a Mátyás király kútjához, s víg áldomásozás közt elmondják annak, a ki még nem tudná, a Mátyás király forrásával együtt csergedező regét. Mikoriban Giskra kalandorhadainak bodonvárait törette a király, sokat időzött maga is e tájon : hol rablócsordát, hol rőtvadat zaklatva az erdős völgyben. Ez a hűs forrás ugyanazon sziklanyíláson zuhogott keresztül, amelyen most, s nem messze a mostani hídon túl egy patakmalmot hajtott. Kérdezzétek meg a partról belehajló két kis repkényt, ő is itt volt már akkor; ha ő nem, hát az ősanyja, attól hallotta ő is ezt a történetet. Világszép leánya volt a vén molnárnak: nem olyan vaklmez, mint a többi parasztlányok, hanem olyan, mint a harmatba fürdött rózsa: az is a vadrózsa. Csakhogy olyan tüskés is volt, mint az; nem hagyott magával senkit legyeskedni, s nagyon válogatott benne, hogy kinek a kedvéért tűzze fel a lángos hajára a sámi fejkendőt, a levengés tűvel. Minden véröntytyel még csak szóba sem állt. Egy bekeleti délután, mikor nagyon öklözött