Vasárnapi Ujság – 1888
1888-11-11 / 46. szám - Barangolások Romániában. Veress Endre 753. oldal / Általános nép- és országisme. - Jakab Elek (arczképpel). i-r. 753. oldal / Élet- és jellemrajzok
46. SZÁM. 1888. xxxv. ÉVFOLYAM. VASARNAPI UJSÁG. 753 JAKAB ELEK. A napi sajtó nagy elismeréssel emlékezett meg egy közelebb megjelent munkáról, mely alakjával, terjedelmével és tartalmával egyaránt magára vonja azok figyelmét, kik e vaskos köteteket kezökbe veszik. A kötetek nagysága és vastagsága már magában is meglepi a szemlélőt, tartalma pedig leköti annak figyelmét, ki azt olvasni kezdi. E munka «Kolozsvár története», Jakab Elektől. Három kötet szöveg, mindenik legalább 800—1000 lapos, két kötet oklevéltár pár ezer oklevéllel s két füzet rajz. A könyv szerzője régi bajnoka irodalmunknak; sokoldalú tudós, kinek nevével lapokban, folyóiratokban sokszor találkozhatott az olvasó. Ha megszámolná czikkeit, valószínűleg ő is ki tudná sütni az ezeret. Szorgalmas tisztviselő, munkás ember, kinek a közélet számára is jut ideje, egyháza ügyeiben is tevékeny részt vesz. Pedig munkásságát többször szakasztotta félbe betegeskedés. Vele történt amit Kolozsvártt minden gyermek tud, de legérdekesebben Szabó Károly tud elbeszélni. A kolozsvári gubernium levéltárának dohos levegője egyszer megártott neki. Komolyan beteg lett, vért hányt s családja a legrosszabbtól tartott. A jó öreg dr. Szabó protomedicus volt a háziorvosa, szókimondó, szigorú ember. 0 s a gondos és lelkiismeretes ápolás odasegítették Jakab Eleket, hogy jobban lett, de az orvos szigorúan megparancsolta lábbadozó pácziensének, hogy a levéltárba ne menjen. De hát Jakab Elek nem azért székely, hogy a doktornak engedelmeskedjék, elment a levéltárba. Félholtan vitték haza. Kétségbeesetten küldött felesége dr. Szabóért, aki amint meglátta Jakabot, elkezdte szidni. «Megmondtam ugye, hogy ne menjen a levéltárba! Hát maga azt gondolja, hogy a miért székely, contractusa van az úristennel, hogy nem hal meg? Bizony maga meghal! Ilyen engedetlen emberrel nem vesződöm!» S azzal vette a kalapját, hogy elmegy. Persze hogy nem ment el. Ismét hozzáfogott az orvosláshoz s Jakab Elek felépült. Valóban ilyen tevékenység kifejtésére sok erő és szívósság kívántatik meg, s ez Jakab Eleknek egyik legerősebb tulajdona. Gyermekéveit az élet azon iskolájában tölté, mely hozzászoktatá a munkához, szorgalomhoz, kitartáshoz. 1820. február 13-án született Szent-Gericzén. Első tanítója Tiboldi István népköltő volt. 1837-ben, 17 éves korában került Kolozsvárra, az unitáriusok ottani kollégiumába, hol ez ez időtájban élénk irodalmi élet folyt. A jó öreg Brassai bácsi, még akkor fiatal ember, életet tudott ebbe az iskolába önteni, mely büszkén mutatott egyik növendékére, az északamerikai utazó Farkas Sándorra. Irodalmunk több munkása, Veres József, Kriza, Kőváry László növendékei voltak ezen intézetnek, mely koronként zsebkönyvet adott ki s e zsebkönyv számot tett az akkori irodalmi életben. Mindez gyájtólag hatott Jakab Elekre, ki jogi tanulmányait elvégezvén s a királyi táblán megszerezvén az ügyvédi oklevelet, beállt a thesaurariatushoz gyakornoknak. A szabadságharcz őt is magával sodorta, Kossuth-huszárnak ment, ki tudná megmondani, hány ütközetben vett részt , de azok közt legdicsőbb volt részvétele a piskii csatában, a hidra intézett rohamban, melynek következtében hadnaggyá neveztetett ki, s pár hó múlva, mint főhadnagy, megkapta Bemtől a katonai érdemrend harmadosztályát. A forradalom bukása s a dévai fegyverletétel után, mint fogoly, Szebenbe vitetett s csak 1850. április 26-án bocsáttatott szabadon. Visszavonult Szent-Gericzére édes anyjához s itt gazdálkodott, tanulgatott egész 1854-ig. Czikkei, melyek a lapokban leginkább Agricola aláírással jelentek meg, feltűnést keltettek, mert hazafias szellemmel, gyakorlati érzékkel, helyes felfogással, és szépen voltak írva. Valószínűleg ezek vonták rá gr. Mikó Imre figyelmét, ki meghívta őt, hogy télen át segédkezzék nála irodalmi munkáiban. A grófot nagy és szép eszme lelkesítette : ébrentartani a hazafi érzelmet az által, hogy az annak múltjára vonatkozó történelmi adatok összegyűjtessenek s koronként publikáltassanak. Igy keletkezett az «Erdélyi Történelmi Adatok» czimű vállalat, melynek létrejöttében Jakab Eleknek is nevezetes része volt, s mely vállalat Erdély történelmének elsőrangú forrásai közé tartozik. 1856-ban állandóan Kolozsvárra tette lakását s nőül vette Mike Rózát, Mike Sándornak, az erdélyi kormányszék gazdag levéltára igazgatójának leányát. A mint az alkotmányos élet Erdélyben helyreállt, 1861-ben a főkormányszéknél alkalmazást nyert, 1863-ban levéltári aligazgatóvá s 67-ben levéltári igazgatóvá neveztetett ki, a mint pedig a főkormányszék levéltárát felhozták Budapestre (e felhozatal rendkívül fáradságos, nagy figyelmet követelő munkáját ritka szakismerettel végezte), országos allevéltárnokká neveztetett ki. Már ekkor hozzáfogott Kolozsvár történetének megírásához. E munka Simon Elek áldozatkészségének köszönheti létrejövetelét, ki 1803-ban tiszti fizetését, 1000 frt jutalmat tűzött ki Kolozsvár történetének megírására. Két nagy levéltár állott Jakab rendelkezésére az adatok összegyűjtésére: a guberniumé és városé. De bármily gazdag is mindkettő, az idő viszontagsága megrongálta annyira, hogy hézagosan szolgáltatták az adatokat. A világ minden részéből kelle azokat összegyűjteni s itt Jakab Elek székely szívósságának újra fényes tanújelét adta. Összehordta, feldolgozta s egy olyan könyvet irt meg, a melyet senki, a ki Erdély történetének akármely korszakát tanulmányozza, nem nélkülözhet s melyet, mint olvasókönyvet is, élvezettel, tanulsággal forgathat a nagyközönség, mert nemcsak pusztán politikai történeti eseményekről szerez magának világos képet, hanem az erdélyi magyarság jogi, egyházi, iskolai, művelődéstörténelmi, kereskedelmi, ipari 800 éves történetéről is fogalmat alkothat magának. A mint 1870-ben Kolozsvár történetének első kötetét kiadta, a M. T. Akadémia megválasztotta levelező, s több külföldi tudományos társulat tiszteletbeli tagjává. Budapestre jövetele fokozta irodalmi munkásságát, 1876-ban két kötetet adott ki:«A királyföldi viszonyok ismertetéséről», kiadta báró Wesselényi Miklós hütlenségi perét történeti bevezetéssel ellátva, 1871-ben kiadta akadémiai székfoglalóját: «A levéltárakról, különös tekintettel a magyar államlevéltárra.» 1879-ben egy nagy történeti munkával: «Dávid Ferencz emléké»-vel járult a magyar egyháztörténet megírásához s 1879 ben «A magyar Fiume» czim alatt röpiratot tett közzé. Attól fogva ismét Kolozsvár történetének szentelte életét, melynek utolsó kötetei most láttak világot. Hosszú és fáradságos kutatás eredménye az, mint maga a szerző a kitartó, fáradságot nem ismerő munkának az embere. Sem az idő, sem a betegség, sem a sok munka nem viselték meg az ő székely erejét. Bizony aki meglátja, beszélni, értekezni hallja, valóban nem hinné el, hogy már ő is közel áll ahhoz, hogy hetvenkedjék. BARANGOLÁSOK ROMÁNIÁBAN. V. Női zárdák. Ben a fürdő területén igaz, hogy nincs egyéb, de köröskörül feküsznek a moldvai zárdák legfontosabbjai, melyek mind alkalmasak kirándulásokra. Látogassuk meg őket. Kocsival félórányira találjuk a legközelebbit. Az emelkedő országúton haladunk éjszakra. A fürdő mellett van magasan, mintegy a tért uralva, a jószágbirtokos urasági épülete, egy szép nagy fáskert közepén. Ez mindig nyitva szokott lenni, de az ajtóban rendesen ott áll három hatalmas dán dogg, tiszteletreméltó távolságra tartva az idegeneket. Harapni nem igen szoktak, csak a tarisznyát vivő embereket nem szeretik és a parasztok már annyira félnek tőlük, hogy mikor szemük elé kerülnek, leveszik előbb kalapjukat és keresztet vetnek magukra. Balkézre egy mellékutra térünk és rövid idő múlva Varátikon vagyunk, a női zárdák egyik legnépesebbikében, hova két fasor közt hajtatunk be. A harangozó-torony kapuján belépünk a nagy négyszögletű, emeletes kolostori épület tiszta udvarába. Ebben van a sztáricza (fejedelemasszony) és több apácza háza, s a vendégek számára fentartott lakosztály. Van még két medenczés ivóvíz-forrás és közepén a több tornyú csinos templom, melynek szép berendezése, drága ereklyéi, ezüstből vert szent képei vannak. Az ikonosztász is tele van ilyenekkel, valamint a falak is, de különösen érdekesek a bejárat festései. Ennek egyik oldalát nagy falfestmény foglalja el, melyen perspektívát nem ismerő módon van a pokol ábrázolva. A jobb szegletben egy tüzet okádó sárkány fekszik tátott torokkal, nyeldesve a bűnös embereket, kik erős lánczczal vannak körül fogva. A csoport nagy részét pogány törökök teszik, mellettük mindenféle ismeretlen viseletű népfajok és rajtuk kivül, külön sorban, a szentek. A tűz mellett meztelen fekete ördögök állnak kínzó eszközökkel felfegyverkezve , s a legvénebb mérleget tart kezében, melynek egyik serpenyője tele van rosz emberekkel, túl meg nem akad senki a másik ellensúlyozására. A levegőben ragadozó madarak repkednek embercsontokkal csőrükben, a vízben emberevő halak úszkálnak. A másik falra egyenlő nagy koczkákba testamentumbeli tárgyú olajfestmények vannak pingálva és mindez oly kiváló becsben van, oly kitűnő remekműnek tartatik, hogy korláttal van ellátva. Benn épen templomozás volt. Egy pap prédikált a szószékről, a nők pedig énekeltek és egy részük olvasott. Mert szabályuk szerint az evangéliumot és bibliát nem szabad nőnek érintenie, s az elkülönített szentélybe sem léphetnek be. E végre kevés számú pap szolgál, kik már a monostorhoz tartoznak. Kijőve, az uton mindenfelé apáczákkal találkozunk. Ruházatuk bőujja hosszú, fekete szőrcsuha. Fejükön lapos tepsi alakú bársony fedő van, állukon átkötve egy fehér kendővel, mi fölé még egy nagyobb fekete fejkendő jön. Sok viruló arcza nőt láttunk köztük, különben is vidámak, szabad szelleműek; az ember bármiről társaloghat velük és úgy érzi magát náluk, mintha szellemes női látogatóban lenne. Nem is bigottak vallásosságukban, külön-külön laknak saját házaikban, járnakkelnek tetszésük szerint és csak az isteni tisztelet egyesíti őket néhányszor napjában. Régebben bőven éltek, de most saját keresményükből kell magukat fenntartaniok. Elmentünk a másik templom patronájához, a kissé feljebb lakó «Májka Axenia»-hoz is. Háza, JAKAB ELEK. —i—r.