Vasárnapi Ujság – 1888
1888-12-02 / 49. szám - Fischer Sándor (arczképpel). N. L. 807. oldal / Élet- és jellemrajzok
49. SZÁM. 188 < xxxv. ÉVFOLYAM. VASARNAPI UJSAG. 807 Ide azért hoz mindenki ennivalót magával, mert az illető kis kolostor szerzeteseinek alig van a maguk számára is. Felérve a kissé lombos tetőre, honnan belátjuk egész utunkat, az előttünk elterülő völgyek sötétzöldjét s a távoli láthatár egy-egy fénylő tornyát, jó darabig mindig a vízválasztón tartunk. Majd leereszkedünk a hegyhát meredek oldalán egy széles folyó, a Kraszna ágyába és egyszersmind irányt változtatunk. Mert követjük a folyót felfelé, nyugatra, hogy a hasonnevű zárdához érjünk. Ez a legszebb részlete utunknak. Lassan léphetünk csak előre a roppant sok szanaszét heverő kő miatt, mellyel, ha közel lenne, városokat lehetne kikövezni. A sebes kis patakot többször át kell gázoltatni csüggedt paripáinkkal , előttünk sűrű erdő képe tűnik fel, jobbra csúszós sziklapart, kaszálóval vagy apró cserjével. Szembeötlik a kolostor tornya, magasan a fák közt, majd ismét elvesztjük szemeink elől, de egy oldalhasadás a víz bal oldalán hozzávezet. Nagy nehezen feljutunk a kőgöröngyös hágón és rövid időre megérkezünk egy kis zöld legelőre, melyen juhnyáj tart pihenőt. Épen dél ideje volt, tehát megebédeltünk, majd körülnéztük magunkat és mire vissza akartunk térni, olyan hosszantartó záporeső szakadt reánk, hogy miatta sokáig kellett késedelmeznünk. A krasznai styit (vagyis kisebb fajta kolostor) egyike azoknak az elszigetelt apróbb zárdáknak, milyenek mindenfelé vannak az országban és itt e környéken is nagy számmal. Kécses temploma és néhány háza nem annyira érdekes, mint a budapesti Svábhegyre emlékeztető szép fekvése és kilencz vagy tíz szerzetese, kik magok végeznek felosztva minden munkát, hogy a közösből nehéz téli időben megélhessenek. Már öt óra volt, mikor ott hagytuk a kolostort, honnan 3 óra alatt visszaérkeztünk volna Szlanikra, ha harmadmagammal el nem tévesztjük az utat s egy jó óra hosszat nem kóborlunk. Igy is sötét lett, míg végre föltaláltuk a társaságot, mellyel aztán újra együtt folytattuk utunkat a Szlanik melletti folyó mentén, a gyönyörű holdvilág árnyékos fényében és midőn esti tíz órakor hazakerültünk, azzal a kijelentéssel bucsuztunk el egymástól, hogy ezt a változatos, érdekes kirándulást egyikünk sem fogja egyhamar elfeledni. Hat heti utazás és tartózkodás után visszatértem Bukarestbe, de mielőtt ismertető tollamat letenném, álljon még itt egy kis statisztika. Vendégjegyzéket egy fürdő sem ad ki, ezért csak az újsághírekből tudom, hogy moldvai Szlanikon az idén mintegy 1700 vendég volt, Luku-Szarát és e kis fürdőfélében mintegy hét nyolczszáz él Balczatesten, mely pedig egyike Románia legszebb fürdőjének, csak 300. — Látnivaló ebből, hogy az oláh fürdők még távolról sincsenek kellően és oly tömegesen látogatva, mint a mi gyógyhelyeink. Minek oka az, hogy a román közönség is hozzá van már szokva a magyar, de kivált az erdélyi fürdők nagyobb, háziasabb kényelméhez, bár egy hazafias áramlat itt is megcsappantotta a külföldi fürdőkbe utazók számát. Veress Endre, FISCHER SÁNDOR: Évről-évre növekszik az erópai nagy nemzetek irodalmában ama jeles írók, költők, sesthetikusok száma, kik nemzetünk történelme, tudományossága és különösen költészete iránt melegen érdeklődnek. Örvendetes jele ez annak, hogy szellemi életünk immár magasabb lendületet vett, mely a külföld figyelmét is nagyobb mértékben irányozza felénk. E század első negyedében a Schedel (Toldy) Handbuchja törte meg ez irányban az ösvényt. Azóta az angolok, francziák, kdlönösen pedig német szomszédaink rokonszenvesen foglalkoznak irodalmunk ismertetésével. Nagy és fényes neveket említhetnénk e téren. E jelesek és érdemesek sorába méltán sorakozik az ugy a magyar, mint a német irodalom érzékeny kárára november 25-én elhunyt Fischer Sándor, ki a Petőfi Sándor életéről és műveiről írott nagy munkájával nemcsak nálunk, de a németeknél is a legnagyobb elismerést aratta. Fischer Sándor Budapesten 1853-ban született. Apja tekintélyes és vagyonos budai gyáros volt, s így a legjobb nevelést adhatta és adta is fiainak. Sándor bevégezve tanulmányait, szenvedéllyel adta magát az irodalomra, s csakhamar nemcsak lelkesedése növekedett, de sikerei is napról-napra a legjobb német tanulmányírók sorába emelték. Lefordította Madách «Ember tragédiáját», s később e nagy filozófiai költeményről igen beható és értékes tanulmányt is irt. De sokkal kiválóbb műve a Petőfi Sándorról irt terjedelmes munkája. E művében mély megfigyelés, minden részletre kiterjedő gond, alapos gesthetikai készültség, és objektív kritikai bonczolása nyilatkozik. Mindent felhasznál, ami által csak halhatatlan nagy lyrikust tiszta és igaz világításba helyezheti. Gyönyörűen festi a a két nagy költő viszonyát egymáshoz, a Petőfi és Arany barátságát, ez utóbbinak költészetére is kiterjedvén, és finom jellemzését nyújtván. A Jókai Mór előszavával ellátott nagy mű már a jövő év tavaszán megjelenik magyar fordításban is. Tolnay Lajos fordítja magyarra. Eredeti német művének jövő kiadásai szerkesztésével az elhunyt szerző Neugebauer Lászlót bízta meg. A boldogult életét egy hozzá méltó szép cselekedettel zárta be. Midőn legközelebb a Petőfitársaság már halálos ágyán, de még életében megadta neki azt az elismerést, hogy megválasztotta tiszteletbeli tagjául: a beteg író felajánlotta munkáját a társaságnak még pedig úgy, hogy a teljes jövedelem mellett a nagy dísszel kiállítandó magyar fordításnak és kiadásnak minden költségét is ő, — halála esetén pedig családja viselendi. Kevéssel, alig két héttel elhunyta előtt látogatta meg a Petőfi-társaság küldöttsége a súlyos beteget, hogy a megválasztatásáról szóló okmányt átnyújtsa neki, amit ő a következő megható levélben köszönt meg: «Mélyen tisztelt Elnök úr! A Petőfi-társaság e hó 11-én tartott ülésében tiszteleti tagjainak sorába iktatott. Sejtem, hogy rövid idő engedtetett dolgaim elvégzésére, ezért sietek legkedvesebb kötelességemet teljesíteni, hálámat és köszönetemet kifejezni az általam mindenkor tisztelt társaságnak, munkásságom iránt tanúsított kitüntető megemlékezéséért. Jól tudom, hogy irodalmi munkásságom és személyem e kitüntetésre még alig érdemes, s hogy abban meg is részesültem, azon nagy költő és hazafi nimbusának tulajdonítom, kinek életét és működését tanulmányom főczéljául tűztem ki. Rendkívüli örömet okoz, hogy ezen nem remélt kiváló jutalmát munkásságomnak fájdalomtól ment pillanataimban teljes nagyságában még élvezhetem. Köszönő iratom oly hangon van tartva, melyből könnyen következtethető, miszerint a beteg és elgyengült testtel küzdő lélek beszél, engedje meg tehát a mélyen tisztelt Elnök úr, használjam fel e helyen rég táplált szándékaim feltárását. Amaz anyagot (nevezetesen könyveket, kéziratokat és nyomtatványokat), melyet a «Petőfi élete és művei» czím alatt megjelent munkám megírásánál használtam, a Petőfitársaságnak ajándékozom. Méltóztassék mélyen tisztelt Elnök ur oda hatni, hogy ajándékom elfogadtassák. Annak átadásával testvéröcsémet, Józsefet, biztam meg. Elérhetetlen lévén azon vágyam, hogy munkám magyar és német nyelven egyszerre jelenhessen meg — miután betegségem miatt kellett a már megkezdett német kiadással sietnem — arról is e helyen teszek említést, mikép gondoskodtam művemnek magyar kiadása felől. Művemnek magyarra átültetésével jelesebb költőink s íróink egyikét, minden esetre a társaság egyik tagját szándékozom megbízni, még pedig mielőbb. Fentartom magamnak a fordítás és kiadással egybekötött összes költségek viselését. Mihelyt azonban művem szeretett hazám nyelvén is megjelent, azt azonnal és végleg a Petőfitársaság örök tulajdonába — minden kötelezettség nélkül - de szerzői nevem életben hagyásával, engedem át, s óhajtom, hogy ezen mű értékesítéséből befolyandó minden előny és haszon mindenkorra a Petőfi-társaságra háramoljon. Művemnek magyarra leendő átültetésére, ennek kiadására és tulajdonjogának átruházására szükséges intézkedések megtételével és módozatuk megállapításával részemről kedves barátomat, Neugebauer Lászlót, társaságunk választmányi tagját felkértem és fentebb is említett József testvéröcsémet bíztam meg. A mélyen tisztelt elnök urnak kiváló tisztelettel hálás, kész szolgája : Fischer Sándor, a Petőfi-társaság tiszteleti tagja.» Temetése nagy részvéttel ment végbe, Jókai, Szász Károly s irodalmunk több más jelese kisérte koporsóját. Benne a magyar irodalom egy fényes tehetségű méltatóját vesztette el. A Kisfaludy-társaság kiadványai. A Franklin-társulat kiadásában jelentek meg közelebb a Kisfaludy-Társaság tagjainak járó könyvilletmények is, ezek közt Tennyson Alfréd Király-idylljei, a modern angol költészet e nagyhírű remekei, melyeket Szász Károly annyi szeretettel, annyi gonddal és oly költői sikerrel fordított le magyarra. Az 556 oldalra terjedő kötetet Szász Károly terjedelmes bevezetése nyitja meg Tennysonról és a királyi idyllekről, azoknak történeti alapjáról és széptani sajátságairól. Ezután következnek maguk az idyllek, szám szerint tíz-tíz költemény. A magyar irodalom a kötetben a világirodalom egyik költői művével gyarapodott ismét, oly kitűnő tolmács közvetítésével, mint Szász Károly. Ára 2 frt 50 kr, vászonba kötve 3 frt. Irodalmi tanulmányok, irta Salamon Ferencz, kiadta a Kisfaludy-Társaság, mely Kasselik Jenő alapítványát fordította a jeles tudós kritikai dolgozatainak összegyűjtésére. Két kötetet foglalnak el ezek s két becses kötetet adnak a széptan köréből, az ötvenes és hatvanas évek irodalmi eseményeiről. Egész czikksorozat szól Arany Jánosról, Petőfiről, — tanulmányok tárgyalják Csokonai Dorottyáját, Zrínyi költészetét, Shakespearet és Balzacot. Tartalmaz még e kötet könyvismertetéseket, nekrologokat, emlékbeszédet, melyek mind nemcsak szubjektív érdekességgel bírnak, mint egy mélyen gondolkodó, ötletes és minden izében eredeti szellem nyilatkozásai, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. FISCHER SÁNDOR.