Vasárnapi Ujság – 1889
1889-01-13 / 2. szám - A Petőfi-társaság közgyülése 32. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
32 VASÁRNAPI ÚJJSÁG: távol vagyunk attól, hogy hazánkat és lakóit tüzetesen ismernők. Pedig megismerése és megismertetése kettős kötelességünk : megköveteli tőlünk a nemzeti önérdek, elvárja tőlünk az általános tudomány. Hogy helyesen és tüzetesen, egészben és minden részeiben megismerhessük e hazát és népeit, állandó és tervszerű, rendszeres és czéltudatos munkálkodásra van szükségünk. Meg kell alkotnunk hazánknak ,így szólván, ethnographiai kataszterét és inventáriumát; dolgozótársunk lehet az egész nemzet és népeinek minden rétege. Mindenki a maga körében megfigyelve, gyűjtve, értékes anyagot hordhat össze a hozzáértő rendező és a tudományos feldolgozó számára. Munkálkodnunk kell vállvetve, közös erővel, egyértelemmel. Nálunk az egyes nemzetiségek tudományos munkálkodása mint általában, úgy e téren is eddig — sajnos ! — nem igen vált a nemzet szellemi közkincsévé; népfajaink mintegy ignorálták egymást. Pedig minden néptörzsnek kiváló faji érdeke volna, hogy versenyezve minél több tért foglaljon el a haza általános néprajzában, hogy faji jellegét minél jobban megismerje maga és megismertesse a testvérnépekkel s az egyetemes tudománnyal, hogy igy biztosítsa egyénisége helyét az összemberiség körében. E tanulmányoknak természetesen nem szabad egyoldaluaknak és kizárólagosaknak lenniök : a haza népeit a közös emberiség s az egész nemzet szempontjából kell tekinteni. Úgy ismerjük a magunkét teljesen, ha összehasonlítjuk a másokéval. Ez általános reflexiók értelmében az alapítandó népvizsgáló társaság czéljáról és szervezetéről következő körvonalakban történt egyelőre megállapodás: A magyarországi néprajzi társaság czélja a magyar birodalom és a történelmi Magyarország népeinek tanulmányozása s a kölcsönös megismerés alapján a haza népei közt a testvéries egyetértésnek és az együvé tartozás érzetének ápolása. E tanulmányok köre : a hazai népfajok eredete és alakulása, fejlődése és vegyülése, állapota és viszonyai, ethnikus jelleme és anthropologiai jellege, a néplélek és népélet nyilatkozatai és tárgyai. Ide tartoznak tehát: Hagyomány és monda, babona és ráolvasás, szokások és erkölcsök, életmód és foglalkozás, építkezés és berendezés, bútorok és eszközök, ruházat és díszítés, zene és költészet, táncz és játék, népünnep és misterium, gondolkozásmód és tájszólás, szólásmód és közmondás, népmese és találós mese, népdal és rege stb. s az ország lakóinak testi mivolta. A társaság és tagjai feladata: a felsoroltak megfigyelése és feljegyzése (lekótázása, lerajzolása), továbbá néprajzi tanulmányok, kirándulások és tudományos utazások megindítása, támogatása s az eredmények tudományos értékesítése, szakközlönyök és néprajzi művek kiadása, felolvasó és előadó ülések és értekezletek tartása s ezeken eszmecsere előidézése, szakbeli munkák megbírálása, a hazai népek ethnographiai munkálkodásának egymással való megismertetése, a magyarországi és külföldi néptani tudományos működés eredményeinek kölcsönös közvetítése, néprajzi könyvészet összeállítása, szakkönyvtár berendezése, a népélet használati tárgyainak természetben összegyűjtése, hazai ethnographiai múzeum létesítése és fenntartása; egyáltalán Magyarországon a nép- és embertani tudományok és ismeretek koncentrálása, mivelése, terjesztése és népszerűsítése. A társaságból mindennemű politikai és felekezeti irányzat feltétlenül ki van zárva. A társaságnak rendes, alapító, tiszteletbeli és levelező tagjai lesznek, nemi különbség nélkül. Belföldiek rendes tagok lehetnek, külföldiek levelezők. Tagsági díj évenkint 3 frt, alapítvány 50 frt. Intézetek és testületek is lehetnek résztvevők és alapítók. A tagok díjtalanul kapják a társaság hivatalos közlönyét stb. Hogy a társaság működése minél mélyebbre és messzebbre hasson, szakosztályok szerveztetnek : I. Egy-egy külön szakosztály minden hazai népfaj tanulmányozása számára (pl. magyar, székely, csángó, palócz , délvidéki s dunántúli német, erdélyi és szepesi szász , horvát-szlavon, szerb, bunyevácz, bolgár, tót, rutén, lengyel, vend, rumén, olasz, görög, örmény, czigány stb.), továbbá az okkupált tartományokra (bosnyák) és a magyarral rokon népcsaládokra nézve (finn-ugor, török-tatár). II. Egy általános szakosztály a folklóré és néppsychologia, a népélet és néplélek nyilatkozatai számára. HI. Egy általános szakosztály a népélet használati tárgyai számára (népies stil, építés, díszités, keramika és a szövőipar készítményei, bútorok, eszközök, játékszerek stb.) IV. Egy általános osztály a népzene (és táncz) számára. V. Anthropologiai (embertani) szakosztály. VI. Statisztikai szakosztály. Ezeken kivül külön bizottságok küldetnek ki az ethnographiával összefüggő fontos nemzeti ügyekre nézve, pl. kivándorlás, telepítés, etnographiai muzeum, Űral-expeditio stb. A szakcsoportok és bizottságok ügyeit egy-egy elnök és egy-két szakelőadó vezetik. A közgyűlések lehetőleg vándorgyűlések s az ethnographiai viszonyok különös tekintetbe vételével és néprajzi tanulságok szempontjából lehetőleg felváltva az ország más-más vidékén tartatnak. Ezenkívül is rendeztetnek néprajzi kirándulások alkalmas időben és helyekre. A társaság összejövetelein bármely nyelven lehet felolvasásokat és előadásokat tartani, azonban mindig tekintettel kell lenni a közmegérthetőségre. A társaság gondoskodni fog arról, hogy a külfölddel s a magyarul nem értő belföldiekkel való érintkezés lehetségessé tétele czéljából egy német nyelvű félhivatalos közlönnyel is rendelkezzék, íme ez alapon kívánunk szervezkedni. E feltétlenül liberális elvek teljes biztosítékot nyújtanak arra, hogy az állameszme keretében minden hazai nép ethnikus érdekei a tudomány követelte teljes egyenjogúsággal érvényesülhessenek. Az ez értelemben szervezendő társaság alakuló közgyűlését Budapesten, 1889. évi január hó 27-én, vasárnap 11 órakor, a m. tud. Akadémia 1. emeleti heti üléstermében fogják megtartani, a melyre az e fontos közügy iránt érdeklődő urakat és hölgyeket ezennel tisztelettel meghívjuk. Előleges tagsági jelentkezések e czímre intézendők: Dr. Herrmann Antal tanár, Budapest, Attila-utcza47. Budapesten, 1888. deczember hóban. Az előkészítő értekezletek nevében: HUNFALVY PÁL HERRMANN ANTAL elnök, jegyző. 4. SZÁM. 1889. xxxvi. ÉVFOLYAM. A PETŐFI-TÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE. A főváros irodalomkedvelő közönsége nagy érdeklődést tanúsít a Kisfaludy-társaság és Petőfi-társaság havi ülései iránt. Alig képes elférni a hallgatóság. A Petőfi-társaság e hső 6-iki közgyűlése iránt is oly nagy volt az érdeklődés, hogy az akadémia nagy díszterme egészen megtelt. A gyűlés sok érdekes pontot ígért és adott. A társaság legjobb tagjai foglaltak helyet a felolvasó asztalnál, köztük Jókai, s az előadások legnagyobb része Petőfi emlékének volt szentelve. A tizenharmadik közgyűlést Komócsy József, a társaság alelnöke nyitotta meg elnöki beszéddel, a amelyben az idealizmusról szólt. Kiemelte, hogy a társadalomból az idealizmust kiirtani annyi volna, mint a gépezetet megfosztani olajától. «Kenyér! Ruházat! Kényelem ! Szórakozás ! Élvezet!» ezek a reframek, melyek a nagy gépezet kerekeinek forgásából, a ritmmus nélküli zajból kihallatszanak. Ez a gépezet dolgozik szakadatlanul. Nem fárad soha, csak kopik. De hogy tengelyében, rovátkáiban, eresztékeiben össze ne törjék , arra való az olaj. A társadalmat az idealizmus tartja össze s tartja örök mozgásban. S az idealizmust hiába igyekeznek megsemmisíteni. Azért ne gúnyoljuk a kisebb tehetségeket, kik a nagyok megjelenése közt elterülő időközt betöltik, mert ők tartják ébren az idealizmust, és sokszor szívük vérével táplálják az ideált. Ábrányi Emil olvasta föl ezután a titkári jelentést. Bevezetőleg a tudomány és irodalom egymáshoz való viszonyát fejtegette. Majd a társaság működéséről adott számot. A Petőfi-ereklyék gyűjteménye tavaly is több becses relikviával gyarapodott s a társaság elhatározta, hogy a birtokában levő összes gyűjteményt e czélra készült külön szekrényben a magyar tud. akadémia palotájában fogja elhelyezni. Legnagyobb gazdagodás érte a társaságot e nemben Fischer Sándor tiszteleti tag, Petőfi német életrajzi irója részéről, aki az egész Petőfi litteraturát felölelő, nyomtatványokban és kéziratokban egyaránt meglepő példányokat tartalmazó könyvtárát a társaságnak hagyományozta. A jelentés a Petőfi szellemének való hódolattal végződött, s így szólt: Ez a végtelenül igazságt szerető, minden társadalmi gőggel és igazsággal szemben kíméletlenül őszinte, de az emberiség minden nemesebb vonásával szemben kimondhatatlanul gyöngéd költői lélek, a lángész önérzetével és bátorságával merte hirdetni a jövendők evangéliumát. Mást nem tisztelt, csak az egyéni érdemet, mást nem szeretett, csak az egyéni szabadságot ; hazaszeretete ezért nem volt speczifikus és konzervatív, hanem radikális és az emberiség szeretetébe olvadó, épen mint a Schilleré. Ezért kell Petőfit Schillerrel együtt örök időkre oda rubrikázni a «fiatalság» poétái közé, más szóval kimondani azt, hogy «érett férfiak»-nak e költészethez semmi közük. Legyen. Az ifjúság magas röptű idealizmusa megérdemli, hogy két ilyen költőt kapjon ajándékba. De sajnálok minden érett férfiút, aki nem szereti a szabadságot úgy, mint Petőfi és Schiller szerették; aki nem gyűlöli a rosszat és nemtelent ugy, mint Petőfi és Schiller gyűlölték ; a ki nem imádja a szabadságban, erényben, jóságban, műveltségben, munkában egy testvériségbe olvadó emberiséget ugy, mint Petőfi és Schiller imádták.» A titkári jelentést is megéljenezték. Tolnay Lajos emlékbeszéde következett ezután a társaság elhunyt tiszteleti tagja, Fischer Sándor fölött, ki Petőfiről oly nagy terjedelmű német munkát irt. Először az íróról rajzolt képet, ki oly szeretettel gyűjtött mindent, ami Petőfire vonatkozott, s aztán bámulatos kitartással fogott a munka megírásához. Könyvében — mondá Tolnai — elkíséri Petőfit a bölcsőtől a sírig és el lehet mondani frázis nélkül: a sírtól az örökkévalóságig. Méltatta a 61 fejezetből álló nagy munkát, amelyen Fischer oly lázas sietséggel dolgozott, mintha érezte volna, hogy napjai megszámlálták. Nem kereste a regényest, életet irt és valót; nem torzít, de nem is idealizál, nyugodt, mert igaz, hi, mert csak a hűség teremthet igaz alakokat. Nem félistennek, de egész embernek tünteti fel Petőfit. A munka utolsó részét nagy szenvedések közepett irta Fischer; anyja és testvérei nem egyszer találták őt félájultan, irataim borulva. A hatásos emlékbeszédet hosszas tapssal fogadta a közönség. A költemények és elbeszélések felolvasására kerül ezek után a sor. Reviczky Gyula költeménye: «Pán halála», mely egy görög mondát dolgozott föl, azt, mikor Thamus nevü hajós Palodesz magaslatról elkiáltotta: «Meghalt a nagy Pán», s erre mindenünnen sirás és jajveszéklés hangzott. Később a kereszténység ezt a mondát összeköttetésbe hozta a Megváltó halálával s Pán halálában a pogányság vesztének halálát látta. A hatással szavalt költemény után Várady Antal olvasta föl a személyesen is jelen volt Vértessi Arnold «Hűség» czimü elbeszélését. E felolvasást is tetszészaj kisérte. Majd Ábrányi Emil «Az öngyilkos visszatérése» czimü költeményét tapsolták meg. Az öngyilkos lelkéről ír, mely odahagyja a testet, de visszavágyik a földre: az öröm, boldogság küzdelmek és szenvedések honába. Jókai Mór lépett most a felolvasó asztalhoz. Riadó taps köszöntötte. A kitűnő író a «Tengerszemű hölgy» czimű uj regényéből olvasott föl egy fejezetet: «Az a nő, ki együtt jön velem.» Az 1848-iki márcziusi napokat elevenítette föl, mikor Jókai, Petőfi, Vasvári és Bulyovszky a néphez intézendő kiáltványt (a 12 pontot) szerkesztették, mialatt Petőfi a «Talpra magyar!» költeményét irta. Potemkinnek hivták a szedőt, a ki e két korszakalkotó műből az első szót kiszedte. Mialatt a kiáltványt és a költeményt nyomták, Jókai szónoklatokkal tartotta a hatvani utczán hullámzó néptömeget. «Nem atyámfiai,— szólt hozzájuk — nem az az igazi hazafi, a ki meg tud halni a hazáért, hanem a ki élni tud a hazáért!» Beszéde közben megeredt az eső s látva, hogy számosan kinyitják esernyőiket, oda szólt hozzájuk : «ha már az esőcseppek ellen ernyőt feszíttek ki, mit fogtok kifesziteni akkor, ha majd golyózápor esik ?» Az esernyők becsukódtak és a lelkesült hazafiak ott álltak az esőben, nem törődve, hogy átáznak. Milyen ujjongó lelkesedés, milyen tombolás volt akkor, mikor a cenzúra mellőzésével a kinyomott pontok a nép kezei közé kerültek. «Hejh ! Te sajtószabadság ! » mondja a regényíró, de sokszor megharaptál azóta, de én mindig áldom az órát, mikor a tojásból kikelni segítettelek!» Majd azt a lelkesedést ecseteli, mikor Rottenbiller polgármester kihirdette a népnek, hogy a tizenkét pontot magáévá teszi. Leírja, mint szabadították ki Budán a megtört, félig megvakult Táncsicsot. E nap estéjén díszelőadás volt. «Bánk bánt» adták. A türelmetlen közönség a «Talpra magyar»-t akarta hallani. Egressy, egyszerű attillában a színpadra lépve, elszavalta a költeményt. Aztán a színészek a Szózatot kezdték énekelni s a közönség velük énekelt. Egyszerre mindenfelől az a kívánság hallatszott: «Lássuk Táncsicsot!» Petőfi az akadémia páholyából beszélni akart a közönséghez, de a nagy zaj elnyelte szavait. Erre Jókai, ugy, ahogy volt, sárosan a színpadra ment, hogy majd beszélni fog. Ekkor hozzá lépett Gertrudis személyesítője Laborfalvy Róza s egy nemzeti szinü kokárdát tűzött a mellére. «Polgártársak! — szólt Jókai — nincs itt Táncsics; otthon van családja körében, engedjétek a szegény embernek, hogy a viszontlátás örömeit élvezze.» E pillanatban eszébe jutott, hogy Táncsics vak,tehát nem igen élvezheti a viszontlátás örömeit. Fordított a dolgon, nehogy e komoly pillanatban a közönség nevetésbe csapjon át: «Látjátok e háromszínű kokárdát ? Ezt viselje mindenki, ezt tűzzük keblünkre mindannyian. A három szín képviseli a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget.» És mivelhogy annak, aki kokárdát akart tűzni a mellére, haza kellett mennie, csakhamar kiürült a szinház. Másnap mindenki nemzeti szinü kokárdát viselt s Laborfalvy Róza odalépett Jókaihoz és kezet szorított vele. Ez volt köztük a kézfogó, az eljegyzés pillanata. A költő még sok szépet és érdekeset mondott el arról, mint kisérte őt a hűséges szerető asszony mindenüvé. Mikor minden el volt már veszve, ez asszony volt minden vigasztalója. Perczekig tartott az éljenzés és taps, mikor Jókai elvégezte a felolvasást. Komócsy József még a folytonos éljenzés közt mondott köszönetet a közönség