Vasárnapi Ujság – 1896
1896-08-02 / 31. szám - Pásztói: Felém repes kacsód 510. oldal / Költemények - Szalay Károly: Lilla sírján 510. oldal / Költemények - Képek ezredévi ünneplésünkből (képekkel) 510. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
510 1J 4 VASÁRNAPI ÚJSÁG ról. Amerikából egy év múlva visszatérvén, az osztrák arisztokráczia egyik legszebb, előkelő hölgyét, Kaunitz Eleonóra grófnőt 1882. évben nőül vette Prágában, hol esküvőjét rendkívül nagy fénnyel tartotta meg. Ezen boldog házasságból három gyermek származott: Mária, Károly és Manó. Gróf Andrássy Gézát, atyjának, Manó grófnak 1891. évben történt halála után a rozsnyói kerület egyhangúlag képviselőjévé választotta szabadelvű párti programmal; 1892-ben újból egyhangúlag megválasztották. Andrássy Géza gróf atyjához hasonlag kitűnő gazda, de egyszersmind nagy kedvelője a vadászatnak is. Parnói és betléri pompás kastélyai a a vadász időszak beálltával állandó gyülőhelye hazai és külföldi főrangú vendégeknek. 1895-ben Ottó főherczeg is vendége volt Betléren. Ménese kitűnő verseny-istállóját messze földön ismerik. Pornói és betléri istállóiban állandóan 250 ló áll. Nagy barátja és előmozdítója hazánkban a sport különböző nemeinek is. Igy a Stefánia yacht-klub «vice Commodore »-ja s mint ilyen állandó yachtot tart a Balatonon, hol gyakran a versenyeken is részt vesz. Ezenkívül az ő Felsége védnöksége alatt és Károly István főherczeg «commodore»-sága alatt álló cs. és kir. yacht-rajnak is ellen-commodore-ja, s a magyar athletikai klub elnöke. Közgazdasági téren buzgón működik, többek közt mint a felső-bodrogi vizszabályozó társulatnak alelnöke. Az ez évben lefolyt czári koronázáson Jenő főherczeggel, ki a királyt képviselte, ő is ki volt küldve Moszkvába. Majd itthon a jun. 8-ki hódoló díszmenetben Bosznia zászlóját ő vitte fényesen szerszámozott paripán ülve. A bájos grófné, mihelyt férje az esküvő után hazahozta sPamón fejedelmi fénnyel és kényelemmel berendezett kastélyába bevezette, első gondjának tekintette, hogy új hazája nyelvét megtanulja, és a Kaunitz ősi ház gyermeke rövid időn olyan magyar asszonnyá lett, akivel érzületben is, a magyar nyelv szép beszélésében is csak született magyar hölgy versenyezhet. Nemes szivét, jótékonyságát magasztalva emlegeti a nép mindenütt a család számos uradalmain. Egyszersmind a főúri társaságnak is egyik kitűnő tagja a nemes grófné, kinek magyar díszben fölvett képét szintén lapunk mai számában szemlélheti az olvasó. A JUNIUS 8-IKI DÍSZMENETBŐL : GRÓF ANDRÁSSY GÉZA BOSZNIA ZÁSZLAJÁVAL. — Koller utódai fényképe után, BÖLCSŐNÉL. 1. És régen romba dőlt, Siratott világom : Ártatlanságodnak Egy tekintetétül Újra kelni látom . . . 2. Bölcső, koporsó ? A boldogság álom, Egyre megyen , Kín a való ; Mind a kettőben Mégis koporsód az Testünk pihen. Enyhet adó. Bölcsődül ébredsz a Valóra fel, — Koporsód örök Álomban ringat el. 3. Még most biztos révben alszol E kis csolnak fenekén ; Tudom édes álmot rajzol Elődbe egy égi fény. Oh ! ha egyszer elragadnak Az élet hullámai: Leszsz é erőd egy magadnak A vészben megállani ? Őrizd meg ártatlanságod, S ő megőriz tégedet! Amíg mást a szirtbe' vágott, Te a vészt csak neveted. Pásztói. Felém repes kacsod, Hozzám gyügyög ajkad, Kétségbe esésem Vihara szelídül És lassan elhallgat. Mennyországot látok Mosolygó szemedben, Mintha gyermek lennék. Gőgicsélni kezdek Veled önfeledten . . . 30. SZÁM. 1896. 43. ÉVFOLYAM. LILLA SIRJAN. Lenn, messze délen, rónaság ölén, Hű gonddal ápolt kis halom tövén, Porló szivével, sírja enyhiben, A költő lantja hallgatag pihen.* A sirt benőtte illatos virág, Beá borúi, susogva, lombos ág, Szellő sóhajt a néma hant felett S madárka zeng bűbájos éneket; Vándor, ha jő, búsan fohászkodik Azért, ki lent, sírjában álmodik. Villámiyal, magányos bérezfokon, Felhő borong, fenn messze északon : A bérez alatt, kicsiny falucska áll, A kék Dunának tüzes partinál. S hová lakója megpihenni jő : Fölötte áll egy régi temető. Horpadt sírok felett burján terem, Mit sem törődve vélek senki sem. S bár rájok is mosolyg a föld s az ég : Csöndes lakói elfeledve rég. Kiről a dalnok szőtte álmait, Avar benőtte sirban álmodik ; A «Lilla» szive hamvadozva lenn, Rezgő akáczok árnyas enyhiben.** Sirkője áll még, hantja nincs sehol; A lombos ágon kis madár dalol; Talán a költő lelke szállt reá, Hogy hű szerelmét újra hallaná, Letűnt napoknak boldog édenét . . . De nincs, ki hallja, fájó énekét .... Lengő akáczok árnya rám borúl, Némán merengve, szivem elszorul; Örök felejtés réme fojtogat... Tengernyi bú maroknyi hant alatt! A röpke perczek üdve elröpült, Álmok világa semmiségbe dűlt . .. Egy kósza felhő száll a sir felett, Hullatva rája fájó könyeket; Szárnyán talán a dalnok lelke jár, A kit Lillája szellem-csókra vár. Duna-Almás 1895. julius. Szalay Károly. «MEGSZELELTE EGY ASSZONY A TOLLAT.« — Rajz a régi alföldi népéletböl. — Irta Szabó Mihály. XV. (Folytatás.) Hol kisebb, hol nagyobb kárát vallotta Dengelegi Sándor a felesége együgyűségének, sok pénzébe került a menyecske ruházása is, hanem azért, ha nem látszott is meg vagyonukon a gyarapodás, a pusztulásnak sem volt semmi jele. Nagyon serény és ügyes volt a gazda, jól mívelte földjeit s termett az bőven, jól ápolta, s ápoltatta jószágait, s a kiváló nevendék jószágból pénzelhetett; a menyecske meg szívesen dolgozott, maga sütött, mosott, font, varrt, kapálta a házi kertet; bejáró asszonyokra, konyhatámasztókra nem szorult, s nem hordták azok oda a pletykát, nem hordták el onnan a bögre zsírokat, kosár liszteket, darab szalonnákat, szappant s több e félét. Hanem nagyon meg is kímélte az asszony a drága ruhát, telt arra mindig, ha hibás volt is néha az étel s a kenyér, meggondolta Sándor gazda, hogy megesik ám az néha-néha másutt is, még a leghíresebb gazdasszonyok házánál is. Meggondolta azt is, hogy bár nem látszik kívülről, sok ház ég belülről, mennyi a házsártos, kötözködő, követelő asszony, ők meg mindig csendes békességben élnek, mint igyekszik neki kedvébe járni s mily tiszta hűséggel ragaszkodik hozzá az a szép feleség. Az öreg Dengelegi is belátta, hogy nem tett * Csokonai sirja Debreczenben. ** Lilla sirja Duna-Almáson.