Vasárnapi Ujság – 1897
1897-08-01 / 31. szám - Petőfi szobra és a honvéd-emlék a segesvári csatatéren. Kozma Ferencz 502. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
502 VASÁRNAPI UJSÁG. 27. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM zából végre is az derült ki, hogy Petőfi sem orosz fogságba nem került, sem másképen életben nem maradt, hanem saját jóslása szerint hősi halált halt s valahol, minden valószínűség szerint a már említett közös sirban nyugszik a Nagy-Süküllő partján, a Segesvár és Fehéregyháza közti mezőn. Kétségtelenné teszik ezt főleg bajtársainak a «Vasárnapi Újság»-ban adatai, melyek között legkisebb eltérés között sincs arra nézve, hogy a segesvári csata napján ott volt Bem vezérkarában; csupán abban különböznek többé-kevésbbé, hogy a csatavesztés utáni zűrzavarban hol és miképen látták utoljára. Ez a különbözés pedig annyival természetesebb, mert a veszedelem, amelyben mindnyájan forogtak, szinte lehetetlenné tette, hogy bármit is figyelemmel s egyformán láthassanak. A most leleplezett két emlékmű két külön czéllal létesült ugyan, de mind a kettő egyiránt dicsőíti Petőfit: a csatatéri honvédemlék mint a szenvedélyességig lelkes hazafit és mint rettenthetetlen bátorságú hőst, kinek kezéből csak az egyenlőtlen nagy erő üthette ki a kardot; a segesvári szép szobor pedig mint a szerelem és szabadság lánglelkű költőjét, kinek dalai a magyar nemzet lelkét és lelkületét majd minden más költőnknél igazabban s tökéletesebben fejezik ki, s kit e csodás dalok, melyeket a földkerekség minden művelt népe ismer és magasztal, a világ legnemzetibb költőjévé tettek. Eddig is szent volt előttünk Segesvár határa; most kétszeresen szentté lett, hová bizonyára késő utódaink is áhítatos kegyelettel fognak elzarándokolni. PETŐFI SZOBRA ÉS A HONVÉD-EMLÉK A SEGESVÁRI CSATATÉREN. Épen negyvennyolcz éve, hogy Erdélynek, Magyarország fellegvárának, Nagy-Küküllő völgyében, a székely- és szászföld határvonalán az örökre emlékezetes segesvári csata lezajlott. A nyugatra hajló szép völgyet Segesvár mellett a két oldalról összenyomúló hegyláncz zárja be, csak a folyónak engedvén egy szűk nyílást, melyből az országút egyik ága innen éjszakra fordúl Maros-Vásárhely felé. Segesvár, e tizedfélezer lakosú szász város, az összeszorult völgytorkolatban s a középen emelkedő magaslaton fekszik; e magaslat várfallal és bástyákkal van megerősítve s várfokáról szép kilátás nyilik keletnek, Fehéregyházon át a Székelyföld felé. A várossal szemközt kiterjedő völgy déli határhegye aljában az országút, az éjszaki részét szegélyező hegyláncz alatt a Nagy-Küküllő halad a város felé, e kettő között pedig a vaspálya fut, mely az országutat Fehéregyházon fölül és alúl, a folyót pedig Segesvár tövében metszi át. A két külső metszési pont, továbbá délen az erdőség és éjszakán a folyó határolja az 1849 július 31-iki csatatért. 1849-ben, az emlékezetes csata idején, az országút és a folyó közötti térségen egész hoszszában kukoricza díszlett. Az úttól délre lankásan emelkedő oldalt pedig fel az erdőszélig búzakeresztek s még aratatlan zab és árpa borították. Ez oldalnak a város felőli emelkedésén, az erdő szélén helyezte el Lüders orosz vezér Nagy-Szeben felől július 29-én érkezett s 12,000 emberből és 32 ágyúból álló táborának egy részét Iwen altábornagy vezetése alatt. A centrum az ágyúkkal az országút fölötti magaslaton, a jobb szárny délre magasabban, a balszárny pedig a folyó partján a kukoriczásban állott. A folyón túl, a hegy tövében elhúzódó mezei úton lovasság, benn a város piaczán tartalék-sereg volt elhelyezve. A fővezér maga, serege többi részével, Segesvár mögé húzódott, a maros-vásárhelyi út torkolatához, honnan erősebb támadásra várt. Bem moldvai expedícziója után Maros-Vásárhelyt értesülvén az oroszok támadásának kiterjesztéséről, melylyel őt körbe fogni s Erdély legjobb erőforrását, a székelységet, összetörni tervezék, hogy azután a Bánságba vonulhassanak át, gyors elhatározással a fő sereg ellen indult, hogy a gyűrűt áttörje és az oroszok tervét meghiúsítsa. Gál Sándor háromszéki seregének egyrésze Dohai ezredes alatt Segesvár felé rendeltetett. Mintegy 4500, részben gyakorlatlan újoncz, részben a szakadatlan harczokban és erőltetett menetekben kimerült honvédség alkotta ezt a haderőt, melyben ott volt a vitéz szatmári gyalogezred Gábor Áron-féle tizenegy ágyúval, meg kisebb számú Württemberg-, Koburg-, Székely-, és Kossuth-huszárság. A csapatok vezérletét Bem Székely-Keresztúron vette át, hová kíséretével július 30-án érkezett. Ez útjában Kurcz Antal, a tábornok titkára, porosz származású hazafias író, Lőrinczi József, Pünkösty Gergely és Gyalokay Lajos (most nagyváradi törvényszéki elnök) törzskari századosok és Petőfi voltak a kíséretében. Gyalokay és Petőfi együtt utazott Gyalokay kocsiján. A szerencsétlen nyakkendő-história után tiszti rangjáról lemondott költő Gyalokay szerint nemzetőri ruhát, ú. m. vitorlavászon kabátot, mellényt, nadrágot, szürke köpenyt és tiszti sapkát viselt s válláról egy szijon függő bőrtáska csüngött le. Némelyek sapka helyett kócsagtollas kalapra emlékeznek. Bem Székely-Keresztúron a Matskássy-udvarban, Petőfi Vargha Zsigmond haszonbérlőnél a Gyárfás-udvarban volt elszállásolva. Mindkét háznak emléktáblával való megjelölése 770W Tyroler metszete Barabás Miklós rajza után.