Vasárnapi Ujság – 1897
1897-08-22 / 34. szám - A nyergesi honvédemlék leleplezése (képpel) Balló István 558. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
m VASÁRNAPI ÚJSÁG. botanikus világban is szép hírnévnek örvendő főkertészt, Magyar Györgyöt, aki harmincz éve gondozza, fejleszti a szigetnek az ő kezei alatt európai hírnévre emelkedett növényzetét. Mint gyermekeiért remegő jó atya szorgoskodott a növényzet megmentése körül s valóságos kétségbeeséssel hagyta abba a harczot, midőn az már hiábavalónak bizonyult. Jellemző volt egy jelenet, melynek történetesen fültanúja voltam. — Az istenért mit csinálnak, jó emberek? Hát van maguknak lelkük, így bánni ezekkel a gyönyörű növényekkel ? — szólt oda egy ízben elkeseredésében majdnem siránkozó hangon, midőn a mentési munkálatok végett a szigetre rendelt utász-katonák egy csapatja nagy buzgósággal látott neki a pompás borostyánszőnyeg s annak szomszédságában álló ritka példányú tulipánfák gyökeréről felásni a földet a védgátakhoz. — Így bár inkább ide se jöttek volna! ha nem öntötte volna el az árvíz a szigetet, mint eddig, mert hiszen így kettős a kárunk! Igaza volt. Az árvíz, meg a katonák ásócsákány rombolása sok volt egyszerre a szegény szigetnek. Mert a derék hadfiak, akik különben fáradságot nem kimélve, arczuk verejtékével dolgoztak éjjel-nappal, bizony igen össze turtákfurták a szépséges szigetet a védgátak s árkok kedvéért. Két nap s két éjjel visszhangzott a szép Margitsziget az utászok vas szerszámainak csattogásától; két éjen át világította meg lobogó fáklyáik vörös fénye az izgalmas éji képet. Mintha nem is a rózsák és fülemilék édes otthonában lettünk volna többé, hanem valami ostromállapotban levő erőd környékén ! Mindenfelé mély árkok és magas sánczok; gyorsan dolgozó legénység s tiszti vezényszó; késő este pedig apróbb szakaszonként a pázsitra, vagy a csupasz földre — ahogy jött! — telepedett katonák, a földbe szúrt fáklya világánál fogyasztva a magukkal vitt apró pléh bográcsokból, a margitszigeti felső vendéglős, Rheinprecht konyhájának paprikás gulyáshúsát. Borzalmasan érdekes jelenet volt még az is, midőn a rohamosan növekedő ár, a főút platáncsoportjánál zúgva áttörve a gátat, irtózatos gyorsasággal hömpölygette zavaros árját a fürdőépület előtt elterülő remek pázsitszőnyegen, fel, a sziget felső vége felé. A védgátak körül szorgoskodó katonák a menekülésre intő tiszti vezényszóra egyszerre mind futásnak eredtek, de bármily gyors lábúak voltak is, a bősz elem még gyorsabbnak bizonyult, mert utolérte a menekülőket, akik aztán derékig a vízben gázolva jutottak el a fürdőház előtti magaslatra s lépcsőfokokra, ahol már a fürdő vendégeinek, külső látogatóinak és személyzetének jókora csapatja talált menedéket. Ennek kellemes ellentéteként Piros Józsi bandája mintha még nagyobb jókedvvel húzta volna a ropogós, friss magyar nótákat, a zenekar emelvényét körülözönlő árvíz közepette. Hiszen csak vigasztalni kellett a felső vendéglő verandájára csónakon, sőt termetes vasladikon iparkodó étkező közönséget! (Akik közt én is ott voltam férjemmel együtt.) A vigasztalás alkalmából nem hagyhatom említés nélkül, hogy ebből a szerepből bőven kijutott dr. Bauer Antal főherczegi udvari orvosnak, ki egyszersmind a Margitsziget jeles főorvosa is, a kinek ugyancsak meggyűlt a baja a megrémült hölgypácziensek idegeskedésével. De volt neki ennél súlyosabb föladata is, mert pár ágyban fekvő betegét ugy a felső, mint az alsó szigeten — foglyul ejtette az ár. Ezek aztán igazán rászorultak a mediczinák mellett a törhetetlen humoru orvos szeretetreméltó biztatására, hogy hiszen nem történhetik ott baj, ahol három század katonaság őrzi az embert! Emberéletben, hála az Égnek! nem esett kár, de sajnos, a nagy erődítési munkálatok csak arra szolgáltak, hogy — mint a főkertész megjegyezte — komplikálják a helyzetet. Mert a magas védgátakon átcsapott a szennyes vízár, egy-két napra megakadt köztük, még mocskosabbá válva a sánczokról levált sártól. Midőn e sorokat irom — aug. 8-án, — a vízállás elérte tetőpontját. Az embermagasságú vas lámparudaknak csak az üvegje látszik ki a vízből; a fürdőházat környező magas töltés, a vendéglő verandája, sőt még a kis szálló földszinti szobái is mélyen víz alatt állanak. Aug. 10-én mi is az előszobába hajtott ladikon juthattunk el a hajókikötőig. Később meg kellett szüntetni a szigetre a gőzhajó közlekedést is, mert többé nem tudnak kikötni. Az öles magasságra fölebb emelt hajóhidat a kikötővel együtt elnyelte az ár! De ha a Margitsziget ez idő alatt nem volt is egyéb szürke hullámszemfedő alatt szunnyadó halottnál: biztosra vehető, hogy ez a halál nem végleges s hogy néhány nap alatt új életre kel s újra felölti ékes virághimes köntösét mindnyájunk, a magyar székesfőváros, valamint az egész ország nagy örömére; mert csak az tudja, a ki, mint én is, már többször látta, mily gyorsasággal távolítják el ott a vízáradások nyomait, mintegy varázsütésre helyrehozva a kárt s a Margitsziget előbbi bájos képét. Ábrányiné Katona Klementina. Dr. báró Guiesch Gusztáv amateur-fölvétele után. A DUNA ÁRADÁSA BUDAPESTNÉL. — Az árviz a Margit-szigeti fürdő-épület előtt. 36. SZÁM. 1897. 44. ÓVFOLYASÓ. A NYERGESI HONVÉDEMLÉK LELEPLEZÉSE. A segesvári ünnepélyt egy hét múlva követte egy másik, mely ennek ha fényben nem is, de a lelkesedést illetőleg méltó társa volt. Azok, kik 1849 július 31-én és augusztus 1-én estek el a Nyergesen, ma már nem jeltelen sírban pihennek, mert a kegyelet emlékkövet emelt hamvaik fölé. Bem moldvai hadjárata után Ojtoznál maradt vissza Tuzson János őrnagy, de a nagyobb erőtől szorítva, hátrálni kényszerült. Kézdi-Vásárhelyen, majd a Kászon rétjén át folytonos csatározás közt minden pihenés nélkül ért fel július 31-én a Nyergesre, mely hegy Csík-Kozmás község határában emelkedik s meglehetős hosszú gerinczével uralkodik azon völgy felett, mely a régi Kászonszékből Csíkba vezet. Tuzson maroknyi hadával, a 86-ik honvéd zászlóaljjal, mely mindössze 800 honvédból, 40 huszárból és 6 ágyúból állott, azonnal állást foglalt s délutáni 5 órától kezdve egészen késő éjszakáig tartóztatta a Clam-Gallas vezérlete alatt előnyomuló orosz-osztrák hadat. Kora hajnalban újult erővel tört ki a harcz , de a tizezeren felüli ellenség nem tudta bevenni ezt a székely hegyszorost. Délelőtti 10 óra tájban értesült Tuzson, hogy nemcsak segítséget nem kap, mit eddig remélt, hanem az osztrák lovasság Csik-Lázárfalva felől bekerítéssel fenyegeti s visszavonulása lehetetlenné teszi. Erre megszüntette a harczot s megmaradt seregével és ágyúival Tusnád irányában visszavonult. Innen a Mitácson át Erdővidéknek tartott, hol azután kevés számú serege szétoszlott. Honvédei nagy része a Nyergesen és az e hegytől Csík-Tusnádig elterülő ú. n. Szénásmezőn pusztúlt el. Ma is mutogatják a Tusnádfürdőre vezető országút közelében egy honvédfőhadnagy sírját, aki öt kozákot vágott le, míg végre a nagyobb erőnek áldozatul esett. Tuzson hősi küzdelme élénk emlékezetében maradt a csíkiaknak, s míg a bonnvalók halogatták az emlék létrehozását, addig a Bukarestben élő csik-kozmásiak Ábrahám István, Boga Tamás és Kelemen György lelkes vezetése mellet mintegy 300 frtot gyűjtöttek össze, melyből csinos emléket készíttettek. Ennek leleplezése augusztus 8-án történt, mintegy 5000 főre menő közönség jelenlétében. Nevezetessé tette az ünnepélyt az, hogy az ünnepélyen a Sepsi-Szent-Györgyön most is élő Tuzson János nyug. honvéd alezredes is megjelent, s vele voltak Benedek István nyugalmazott honvédőrnagy, Koós Ferencz nyug. tanfelügyelő, volt honvédtiszt ; ott volt Csíkmegye tiszti kara is, Mikó Bálint főispán vezetése alatt. Benedek István 48-as honvédhadnagy buzgó utánjárása mellett elhozták Gyergyó-Alfaluból a 84. honvéd-zászlóalj zászlaját is, melyet annak idején hősies kitartással mentett meg a most is élő Gál Lajos, volt honvédtiszt. Ez a rúdjáról letépett zászlót teste körül csavarva több évig hordozta fogsága alatt, majd megszabadulása után csak úgy tudta kikerülni a szemfüles császári rendőrség figyelmét, hogy a lobogó szövetét összehajtogatta a rajta levő Szűz Mária-kép mögé s így ezt a képet rámába tette, mint valami szent képet. Senki sem sejtette a Szűz Mária-kép alatt lappangó honvéd zászlót. E nehéz fehér selyemből készült zászló, melynek hímzései Kossuth feleségétől valók, megérdemelné, hogy a gyergyó-alfalvi templomból igazi helyére, a magyar nemzeti múzeumba jusson. Az ünnepély tábori misével kezdődött, mely után Benedek István, volt 48-as honvédhadnagy és honvédegyleti elnök tartott szép megnyitó beszédet, nem egy könnyet csalva ki a hallgatók szemeiből. Beszéde közben lehullt a lepel s ott állott az emlék, büszkén nézve le az alapzatánál levő ágyúgolyókra, melyek a szomszéd hegyoldalakból kerültek össze. Azután Tamás Imre tusnádi tanító szavalta el Bálint György tanárnak «A nyergesi hősök emlékére» írt költeményét. Koós Ferencz a szabadságharczról emlékezett meg. Befejezésül Becze Antal csíkmegyei alispán vette át a szobrot lendületes beszéd kíséretében. Közben a csíkmegyei tanítói kar énekelt hazafias énekeket. Az ünnepélyt lakoma követte, hol lelkes felköszöntőkben nem volt hiány. Képünk a leleplezés után ábrázolja az emléket köröskörül ünneplő közönséggel. A zsögödi kőből faragott, 6 méter magas emlék azon a helyen áll, hol Tuzsonnak két ágyúja szórta halálhozó tekéit s több honvéd aluszsza örök álmát. Minden esetre alkalmas, hogy a mellette levő országúton jövő menőket a múlt idő dicső hőseire figyelmeztesse s a Bukarestben élő csíkkozmási székelyek hazaszeretetének élő bizonysága legyen. Balló István.