Vasárnapi Ujság – 1898
1898-03-20 / 12. szám - Petőfi István 12. szám / Arczképek, Hazaiak - A «Báthori» magyar gőzös a zátonyon 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Márczius 15-ike Budapesten: Gyülekezés a Muzeum-kertben az Arany-szobor körül az ünnepély alkalmával. - Ünnepély a Nemzeti Muzeum előtt. (A lépcsőzeten első sorban az öreg honvédek.) - A Petőfi-társaság ünnepe a Vigadóban. - Jókai beszédet tart a Petőfi-társaság ünnepélyén. - Ünnepély a Nemzeti Muzeum előtt. - Ünnepély a Petőfi-szobor előtt. - Ünnepély a budavári honvédszobor előtt 12. szám / Időszerű illusztrácziók - Márczius 15-ének ötvenedik évfordulója (képekkel) 189. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - A budapesti Ujságirók Egyesületének Jókai-billikoma 12. szám / Vegyes tárgyuak - Az «Ezernyolczszáznegyvennyolcz» czimű munkából (18 kép) 12. szám / Vegyes tárgyuak
190 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 1-2. SZÁM 18 JS. +5. ÉVFOLYAM. Zala György művészünk utasításai szerint díszítették. Az emelvényen pálmák közt volt fölállítva Petőfi szobra s mellette megkoszorúzva az a kézi sajtó, melyen 50 évvel ezelőtt a szabad sajtó első termékeit, «a tizenkét pontot» és a «Talpra magyart» kinyomtatták. Ez a régi sajtó most a Franklin-Társulat tulajdona. A teremben összegyűlt közönség harsány éljenzésben tört ki, mikor a törvényhozás két házának elnökei: Szilágyi Dezső és gr. Károlyi Tibor (a főrendiház alelnöke) megjelentek, s elfoglalták helyüket az első padsorban. A közélet sok más kitűnőségét is ott lehetett látni. A közoktatásügyi minisztériumból Zsilinszky Mihály államtitkár jelent meg. Az emelvényen a Petőfi -társaság tagjai ültek; az elnöki asztalnál Jókai Mór, Bartos Lajos alelnök és Szaruz Tamás titkár. Amint Jókai a felolvasó asztalhoz lépett, hosszan tartó éljenzés és tapsvihar támadt, mely ismét megújúlt, mikor a nagy költő így szólt: «Fölszállok lelkemmel a csillagok és szellemek urához hálámat elsóhajtani azért, hogy ezt a napot megengedte érnem». Beszélt ezután az elmúlt időkről, amikor «megszületett a sajtószabadság a jászolban, s először a pásztorok jelentek meg üdvözölni, aztán a bölcsek és királyok». Ékes szavakkal mondta el visszaemlékezéseit, fölemlítve azt is, hogy mikor Petőfi szobrának leleplezésekor beszédet tartott, pár nap múlva udvari ebédre volt hivatalos és ott a király e szavakat intézte hozzá: «Nagyon szép volt az emlékbeszéd, a mit ön Petőfi fölött tartott». Biztatón intett Jókai végül: «Hordozzuk végig még egyszer utczáinkon az ötven évvel ezelőtt fölemelt zászlót, melyre ez volt írva: «Legyen béke, szabadság, egyenlőség, testvériség !» A közönség lelkes éljenzéssel és tapssal fejezte ki elismerését és hódolatát az ősz költő iránt, ki után Bartók Lajos szavalta el «Apotheozis» czimű alkalmi ódáját, melynek három utolsó versszakát itt adjuk: Negyvennyolcz, Márczius, — te valál a dalnak Legmagasb zengése, s alkotás-e te ? A hős nép, honvédek, véres diadalmak, S vértanúk, —• a nemzet hősköltészete ! Oly költői nép hol, mint Petőfi népe ? Vagy dicső Árpádnak honszerző eszméje, Ezredéved, egész léted drága hon, A földön nem legszebb költemény vajon ? Ám a lant könnyen zeng kardok pengéséhez, Szabadságviharban ha zászlónk a sas , Oh, de sírodból szíved ma fölérez, Tudnál ugy dalolni, hogy népedre hass ? Szabadság, szerelem dicsőült költője, Haragos Petőfi, zsarnokok verője, Tudnál-e dalolni? vagy, mint kezdheted, Előbb megszakadna föltámadt szived ? Tudnál-e dalolni, hagyna zokogásod? Sirban nyugszanak mind, kiket szeretel; Egy bajtársad él csak, utolsó barátod, Nagy mult nagy tanúja, — de a mult nem él ! Csak félszázad, — és mily messze esünk tőle ! Visszabűvölöd é, Márczius költője? . . . . . . S nyílik sírja ajka, s két rajt riadás: «Márczius örök, — az a föltámadás!» Majd Rákosi Jenő, az «Otthon» irói kör elnöke, a sajtószabadságot és a szabad sajtó hatását magasztalta lelkes beszéddel. Ezután Ábrányi Emil szavalta el «Petőfi és Jókai» czimű költeményét, melyből a következő részleteket közöljük: Körmenet megy újra Petőfi szobrához, A hol a magyar nép áhítattal áldoz, Mint pap az oltárnál, márczius szent napján, S koszorút helyez el szobra kő alapján . . . Egy-két forduló még s a szoborhoz érnek. Hallga ! Most egymással ők ketten beszélnek ! «Üdvözöllek Sándor! Így találkozunk hát! Látod, én még most is folytatom a munkát, Te pedig eltűntél véres csatatéren. Tán az Isten vitt el diadalszekéren ? Hogyha elment ősszel, ki tudja, ki látja. Hova szállt a tavasz vándorcsalogánya ? Dalodtól talpra állt Magyarország népe, S magad lefeküdtél a haza ölébe ! Oh, milyen seb volt az, amit akkor vágott A kozák dárdája ! Egy fél menyországot trombolt el a hitvány, tele angyalokkal, Isteni zenével, csodaszép dalokkal! Te voltál a világ legdúsabb királya, S trónod elvetetted, mert hazád kívánta, Mert több volt ő néked kincsnél, diadalnál . .. Légy áldott, ki érte ily hamar meghaltál!» Válaszol a szobor : ««Üdvöz légy, barátom ! Ercz-szemem könnyezik, fejedet ha látom ! Én korán lehulltam, hamar oda lettem, te te dolgoztál és szenvedtél helyettem ! Belém egyszer döfött kozák gyilkos fája, S elkerült a jövő hosszú Golgotája . . . Egy seb—és gond, bánat mind, mind semmivé lett. Oh de téged hányszor döfött át az élet! Mint két testvér-csillag a fekete égen, Ugy vagyunk mi együtt gyászban, dicsőségben ! S márczius azért lesz mindig szent és drága, Mert ez a mi lelkünk örök ifjúsága. Ez a nap azért lesz a napok legszebbje, Azért marad ünnep, a nemzet ünnepje, A mit az időből nem lehet kitörni, Mert mi tettük azzá — : Jókai, Petőfi!»» Zajos éljenzés hangzott föl a szavalás végeztével, Jókai pedig megölelte és megcsókolta a szerzőt. Feszty Árpád, a népszabadság ünnepét rendező bizottság nevében, arról a szomorú pusztulásról beszélt, melyet a szegény, becsületes nép lelkében a nemzettagadók idéztek elő. Fölhívja a magyar írókat: ismerjék, becsüljék és védjék meg a magyar népet. Az úri rend 1848-ban az egyenlőség, testvériség és szabadság zászlaját ajándékozta a népnek. Tűzzük mi a három zászlót a szeretet, igazság és a kenyér bástyáira! Zajos taps után Gál Gyula szavalta el Szabó Endrének «Szabadsajtó» czimű költeményét, amelyet szintén lelkesülten fogadott a közönség. Megható és szép jelenet volt, mikor Janovics Ferencz nyomdász a régi 48-as könyvsajtó elé állva érczes hangon elmondta Endrődi Sándor által készített alkalmi beszédét, melynek czime «A nyomdászok szózata». «Tisztelt ünneplő gyülekezet! Egyszerű munkása vagyok a szabadság nagy műhelyének, félig magam is gép a gépek között. Napról-napra szedem azokat a kis ólombetűket, amelyek fölvértezik az eszmét és szárnyat adnak a gondolatnak. Mintha magot vetnék, mintha virágot ültetnék ismeretlen földbe, de az óhajtott jövendők reményében. Viruljátok hát ti virágok, szálljatok világgá teremtő és termékenyítő gondolatok, — siess felénk, szabadabb , jövendő ! «A Talpra magyar» lelkes ritmusát immár régen fölváltotta a munka zúgó prózája, de a mai ünnepen leszakítok egy kis ágat a remény j fájáról s fölékesítelek vele téged, öreg gép, nagy Wemwurm fényképe. MÁRCZIUS 15-IKE BUDAPESTEN. — Jókai beszédet tart a Petőfi-társaság ünnepélyén. MÁRCZIUS 15-IKE BUDAPESTEN. — A Petőfi-társaság ünnepélye a Vigadóban.