Vasárnapi Ujság – 1901
1901-02-10 / 6. szám - Gróf Butler János. Barabás Miklós festménye a Ludovika-akadémiában 6. szám / Arczképek, Hazaiak - Ifj. Bernáth Zsigmond 6. szám / Arczképek, Hazaiak - Pekár Gyula 6. szám / Arczképek, Hazaiak - Szana Tamás 6. szám / Arczképek, Hazaiak - Vilhelmina hollandi királynő és férje Henrik mecklenburg schwerini herczeg 6. szám / Arczképek, Külföldiek - A gróf Butler János története (képekkel). Bernáth Dezső 81. oldal / Élet- és jellemrajzok - A budai korcsolyázó-egylet jégpályájáról. Goró Lajos rajza 6. szám / Időszerű illusztrácziók - A Képzőművészeti Társulat téli kiállításából: Spányi Béla: Őszi hangulat. Hazatérés az őszi szántásról. - Munkácsy Mihály: Anyai örömök / Műtárgyak - A sandringhami kastély 6. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Külföldiek - Motoros szán 6. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság
82 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 7. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM. ban. Megérintették azok Magyarországot is, és ámbár akkor minálunk nem rázták úgy meg alapjaiban a társadalmat, mint nyugaton, de azért hatásuk itt is észrevehető volt. A magyar főurak legnagyobb része az országon kívül — Bécsben — lakott ugyan, és Pest-Buda társadalmi tekintetben alig számított, de azért az országban, kisvárosok és falukban meghúzódva sok volt az előkelő, művelt s társadalmilag nagy befolyású elem. Még teljes erejében volt a magyar középosztály, s egyes megyék, s ezek között Zemplén megye is, valóban nagy számukkal dicsekedhettek. A magyar irodalom gyenge volt még, de azok az urak: atyáink és nagyapáink klasszikus műveltségükön kívül a franczia és német irodalomban is jártasak voltak, sőt jártasak voltak igen gyakran nagyanyáink is. Az élet és társalgás módja általán sokkal előkelőbb volt, mint ma, s a kivételek vagy gúny, vagy megvetés tárgyai voltak. Azok a régi öreg urak önzetlen idealismussal szerették hazájukat, de azért egyaránt türelmesek voltak minden nemzetiség és minden felekezet iránt. Ez a társadalom volt a magyar liberalizmus szülő anyja és abba a környezetbe került, mint tiz éves fiú, gróf Butler János. Ez időtájban zálogban birta Fáy Ferencz a sárospataki uradalmat s nyílt és előkelő házat tartott a pataki várban, melyet sűrűn látogattak barátai: Kazinczy Ferencz, gróf Dessewffy József, Szirmay Antal, Szemere Pál, Szerencsy István és az ország éjszakkeleti részének csaknem valamennyi számottevő ura, és mindennapos vendég volt Kövy, a híres jogtanár, aki Ung megye alispáni székét hagyta ott a pataki professzori katedráért. Szives rokonságot és benső barátságot tartott Fáy Ferencz Bernáth Zsigmonddal, az ungi alispánnal is, kinek szintén volt egy, a fiatal gróf Butlerrel csaknem egyidős fia, ugyancsak Zsigmond, az, a ki később a 30-as és 40-es évek küzdelmeiben egyike volt az ellenzék vezérférfiainak és 1848-ban ungi főispán, s mint az 1867-ik évi országgyűlés korelnöke fejezte be pályafutását. A két fiú még Ung megyéből ismerte egymást és a két öreg úr elhatározta, hogy a fiúkat együtt járatják iskolába. Együvé, Patakra került a két fiú, majd Kassára s onnan Pestre. Az 1809-ik évben mindketten végezték már tanulmányaikat s a következő egy év alatt gróf Butler János unokabátyjánál, Laczkovics Györgynél, — a ki akkor vice judex Curiae volt,— patvaristáskodott; Bernáth Zsigmond pedig Szilassy József palatinális protonotáriusnál volt patvarián és miután az 1840-ik év tavaszi sedriája alatt letette az ügyvédi vizsgát, gróf Vay Ábrahámhoz került jurátusnak. Épen az előtt köttetett meg a bécsi béke s mindenki azt hitte, hogy most már hosszú időre biztosítva is van, hiszen Mária Lujza főherczegnőnek I. Napoleonnal kötött házassága kereskedni látszott erről. Azt remélte mindenki, hogy most már az ország belső bajainak orvoslására is nyílik alkalom és idő. A két fiatal ember ekkor már több mint egy év óta nem élvezett szabadságot s az 1810-ik év őszén, mint kész férfiak, nemes ambiczióval, tettvággyal s az élet örömével telve indultak haza a hegyaljai víg szüretre. Hosszadalmas, 5—6 napig tartó, döczögős és fáradságos utazás volt ennek a századnak az elején Pestről Patakig menni. Csinált utaknak hire sem volt és ha még hozzá esős is volt az idő, hát akkor a Hegyalja nyirokdombjain agyig sülyedt a szekér a sárga földbe. Ily rosz úton és rosz időben iparkodott a két fiatalember Patakra. Reggel Tarczalról indultak,jó lovak voltak hintájuk elé fogva, de azért mégis jól esett tudniuk, hogy a feneketlen sárban cammogó és párolgó fogatukat eléjük küldött friss lovakkal válthatják fel Bodrog-Olasziban. Behajtattak a korcsma-állásba, hogy ott majd átfogatnak , de csodálkozásukra előfogat nem volt ott; a helyett azonban ott állott egy urasági huszár, a ki azt jelentette neki, hogy Patakról megjött ugyan már a sorspont, de az már a kastélyban van és az ifjú urakat szívesen várja oda a méltóságos gróf, a ki ő neki erősen meghagyta, hogy a fiatal urakat okvetetlen vezesse fel a kastélyba. Alig van faluja ennek az országnak, melyet az utóbbi időkben sűrűbben emlegettek volna, mint Bodrog-Olaszit; gróf Lónyay Elemérnek szép, angol ízlésben épült kastélya van ott, mely közvetetlenül a vasút mellett épülve, csúcsos fedelével és tornyocskáival okvetetlenül szemébe tűnik az arra utazónak. De van Bodrog-Olasziban még egy másik kastély is. Ódon, öreg épület, távol a világ forgalmától, lakatlanul és elhagyatva áll a Bodrog partján, s mintha rég elmúlt dolgokra gondolna, némán bámul a víz folyásába; de száz évvel ezelőtt víg élet folyt ám ott abban a most elhagyott kastélyban ; muzsikaszó, csengő pohár, víg czimborák zaja, vadászebek csaholása tette hangossá a most némán álló épület táját. Ennek a századnak a kezdetén tíz vármegyében hires volt ez a kastély és hires akkori gazdája is. Nem nagy, de előkelő külsejű épület volt az olaszii régi kastély. Két szárnyát egy-egy bástyaszerűen előreugró szoba alkotta, melyeknek csúcsos födelei jóval felülemelkedtek a főhomlokzat mansard tetőzetén. Ebben a kastélyban akkor jobaházi gróf Dőry János lakott családjával, mely, •— miután az egyik leánya, a fiatalabb, a ki később gróf Pálffyné lett, akkor még valahol egy Bécs melletti zárdában volt nevelésben, — csak német származású, már időskés, de még mindég szép nejéből és 25 éves, kissé kinőtt leányából állott. Heves, erőszakos természetű, sem a közügyekkel, sem vagyoni viszonyaival nem törődő víg czimbora és híres vadász volt az öreg, 55 év körüli gróf Dőry. Erőszakos természete miatt folyton szökdöstek jobbágyai, a szomszéd földesurak pedig akadékoskodásai miatt kerülték. De azért a kastélyban mégis volt mindig víg czimbora; persze nem épen az előkelők közül válogatva. A grófnék azonban nagyon ájtatos hölgyek voltak: szorgalmasan látogatták a templomot s idejök nagy részét az udvari káplán társaságában töltötték, a mi aztán sok mende-mondára adott okot s a hölgyeket is elszigetelte a szomszéd földbirtokosoktól. Már estére hajlott az idő, midőn az urasági hajdú által vezetve a két ifjú úr a kastély termébe érkezett. Víg élet folyt ott akkor is; terített asztalnál borozó férfitársaság lelkes üdvözléssel fogadta a várt vendégeket, kik el sem bírták képzelni, honnan szakad reájuk ez a nagy megtiszteltetés. Kínálták őket étellelitallal, majd bejött a grófné is leányával s letelepedett a borozó társaság közé, az újonnan érkezettek mellé. Mind a két hölgy a legszeretetreméltóbb mosolyát vette elő s úgy kacsintgattak az új vendégekkel, kiknek azonban nem nagyon ízlett a bor és miután ettek is valamit, kezdték magukat ajánlani. De ám hiába. «Egy tapodtat sem megy a házból senki reggelig!» szólt villogó szemekkel a háziúr, míg leánya egészen áthevülten borúit a nálánál jóval fiatalabb gróf Butler nyakába s úgy marasztotta. Ám hagyján, ha a leány szép lett volna; de hát nem volt szép szegényke, és János grófnak most már igazán borsódzott a háta a marasztalástól. De hát hiába volt minden, maradniok kellett. A vacsora reggelig tartott s a két utas csak reggel tudott szabadulni, akkor is csak úgy, hogy meg kellett igérniök, hogy visszautaztuk közben ismétlendik látogatásukat. Nagyot lélekzettek, mikor a Pityergő-dombról visszanézve, az út kanyarulata eltakarta előlük Olaszit. Bizony örültek, hogy megszabadultak, s eszük ágában sem volt az öreg Dőrynél ismét alkalmatlankodni. Fejcsóválva fogadta őket Fáy Ferencz, fiatal s erélyes neje pedig talán még káromkodott is. Szidta azt a szomszéd falubeli két rosz asszonyt s az olaszii kastély urát mindennek elmondta, csak épen derék embernek nem. A két fiatal úr pár napot töltött Patakon, aztán két hetet Ungban, s november közepén már ismét Patakon voltak. Bernáth Zsigmond Pestre volt indulandó, hogy gróf Vay Ábrahámnál jelentkezzék, Butler János gróf pedig Szabolcsba s innen Torontál megyébe, Párdányba akart menni, hogy apjától öröklött uradalmairól fogalmat szerezzen magának. Butler János grófot eközben egy szép ötösfogattal lepte meg gyámja, melyhez már előbb Bécsből hozatták az új utazó kocsit. A két fiatalember együtt akart utazni Tarczalig, ahova az indulás előtti napon előre küldték az ifjú grófnak új öt lovát s egy társzekeret. Másnap aztán Fáy Ferencz lovait fogták az új bécsi hintóba s a reggeli után sok áldást és jó tanácsot kapva, elindultak. El is jutottak szerencsésen egész Olasziig. De tovább nem, mert a falu közepén gróf Dőrynek két hajdúja várt reájuk, a kik minden vonakodásuk daczára is beterelték fogatukat a grófi udvarba. Menekülésről aznap szó sem lehetett. A gróf egyátalán nem is akarta őket azután sem ereszteni. Hogy is eresztené, mikor épen most amúgy sincsenek vendégei; végre Bernáth könyörgésre fogta a dolgot: neki jelentkeznie kell Pesten, őt kötelességei hívják, nem a maga ura ... és a többi. Végre ráállt a háziúr, hogy hát ő Bernáthot a saját fogatán elküldi Tarczalra, de kijelentette, hogy Butlért nem ereszti, annak semmi dolga ; uradalmait később is megnézheti, nem veszít semmit, tehát nem megy. Punktum. Bernáthot aztán csakugyan a saját fogatán küldte el Tarczalra Dőry. Bakra ültetett hajdújának hangosan adta az utasítást, hogy «levelet hozol nekem Tarczalról, hogy a fiatal urat hiba nélkül elszállítottátok. Aztán úgy legyen, mert különben agyonlőlek.» Bernáth baj nélkül is érkezett meg Tarczalra, de roszat sejtve, másnap reggel lovas legényt küldött vissza szenettel Patakra. Butler János gróf Olasziban maradt, rengeteg szívesen látták. És bár a háziakon kívül csak Butler és az udvari pap volt jelen, nagy ! A 40-es években készült, az Országos Képtárban levő metszet után. IFJ. BERNÁTH ZSIGMOND.