Vasárnapi Ujság – 1901
1901-10-13 / 41. szám - Mares Ödön: Én édes fecskéim 654. oldal / Költemények - Petőfi-ereklyék (képekkel). Gyüjtötte és irta Kéry Gyula 654. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
654 folytatta a tanulóévek nehéz küzdelmeit. Jó sokára Schlauch bíboros püspök bízta meg Szent László szobrának elkészítésével. Ezt a feladatot jelesül oldotta meg és a szobor kiváló ékessége Nagy-Váradnak, melynek egyik legszebb helyén, a Szent László-téren áll. Ezt a szobrot 1893-ban leplezték le. A Szent Lászlószobor befejezése után az új országház számára készített öt király-szobrot, majd Mária-Radnára a ferenczrendi szerzetesek nagy temploma számára készített a rend megbízásából egy kararai márvány oltárt. 1896-ban Winkler nagyprépost, nagyváradi kanonok bizta meg Szaniszló püspök ülő szobrának elkészítésével. Ez a szobor a nagyváradi székesegyház előtti kertben áll. Majd ismét Nagy-Várad bíboros püspöke adott munkát Tóth Istvánnak és a székesegyház számára egy nagy oltárt rendelt meg nála. Ezt a feladatát is kiváló sikerrel oldotta meg a művész és a kararai márványba faragott oltár ma a nagyváradi székesegyház egyik legsikerültebb ékessége. Jeles munkája ezen kívül Tóth Istvánnak a «Boszú», melyet a vallás- és közoktatási miniszter a szépművészeti múzeum számára vásárolt meg, — továbbá Hunyadi János, egyike a király által ajándékozott tíz szobornak, melyet már szintén teljesen befejezett és a melyet most öntenek bronzba. Kornis Elemér. ÉN ÉDES FECSKÉIM. Én édes fecskéim, gyülekeztek újra Falunk tornya körül, készülvén nagy útra. Úgy szeretem nézni, nékem megnyugvást hoz, Hogy Isten házától van az indulástok. Lám, ki nagyra készül, az ember is elmegy Jó Isten házába kérni segedelmet. Aki útnak ereszt, a jóságos Isten, Zúgó tengeren át vezessen, segítsen ! Ne legyen vad vihar, ne száguldjon szélvész, Ameddig távol van a mosolygó czél még. Le ne hulljon egy is vizek tengerébe, Érkezzetek el mind kies, enyhe révbe. Én édes fecskéim ! Hát itt hagytok engem ! Búcsudalomat most bánatosan zengem. Lakatlan a fészek, elárvul az eresz. • És vigaszt a gazda vájjon honnan szerez ? Nem hallom víg népem csicsergő dalait. . . Hej! A szivemből is visztek el valamit ! Bátor seregetek messze délre szárnyal És ott találkozik újra édes nyárral. Nem tép a fájdalom, csak a méla bánat Lop egy forró könnyet szememből magának ; Szép tavaszom s nyaram száll véletek tova, Elszáll s vissza nem jő többé soha, soha . . . Mig ti szép hazára leltek messze délen, Oh, én nélkületek árva leszek télen. Valahányszor látom majd az édes fészket, Számítom, mikor lesz vidám érkezéstek. S a mi rólatok zeng, sok szép nótát, ajkam, Rátok emlékezvén, dúdolgatja halkan. Vájjon megérlek-é, mosolygó kikelet, S meglátlak-é újra, fecskéim, titeket ? Megcsendül egy bús hang lenn a lelkem mélyin... Áldjon meg az Isten, én édes fecskéim ! Maros Ödön. VASÁRNAPI ÚJSÁG, 41. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM. PETŐFI-EREKLYÉK. A Petőfi-Társaság megbízásából gyűjti és közli: Kéry Gyula, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia levelezése. Sass Károly, (dr. Sass Istvánnak, Petőfi meghitt barátjának öccse) közvetlen szemtanúja volt a költő és Szendrey Júlia közt fejlődött szerelmi viszonynak, még pedig annak kezdetétől fogva addig, míg az egyház áldása őket összefűzte. 1845-ben került Sass Károly Erdődre, ahol gazdasági gyakornok és postakezelő volt gróf Károlyiéknál. Főnöke, Szendrey Ignácz uradalmi felügyelő családjánál lakott és ott is étkezett; ő közvetítette a levelezést a költő és Júliája közt, utóbb pedig tanúként szerepelt az erdődi vár kápolnájában tartott esküvőn. Petőfi tudvalevőleg 1846-ban egy nagykárolyi bálban ismerkedett meg Szendrey Júliával. Az a láng, mely e találkozáskor a költő szivében fellobbant, nem hagyta többé nyugodni, s Petőfi csakhamar ellátogatott Erdődre is, ahol barátja , Riskó Ignácz bemutatta őt a Szendreycsalád ama tagjainak, akik még nem ismerték. Senki se sejtette még akkor, hogy az országos hirű fiatal költő mily forró érzéssel és komoly szándékkal lépte át az erdődi vár kapuját. Ez időtől kezdve Petőfi szatmármegyei utazásai közben gyakrabban meg-megjelent Erdődön s e látogatások alkalmával régi barátjának, Sass Károlynak a leghatározottabban kijelenté, hogy Szendrey Júliát feleségül veszi. Sass, ki a családi viszonyokat ismerte, tudta, hogy Júlia számos tisztelője közül egy Uray Endre nevű földbirtokos komolyan udvarol a leánynak, s kétségtelennek látszott, hogy Júliát szülei ahhoz fogják nőül adni. Figyelmeztette tehát a költőt, hogy szándékát aligha valósíthatja meg, mert — még ha a leány akarná is — szülei már Uraynak szánták Júliát. — No öcsém — mondá Petőfi — majd megmutatom, hogy Júlia lesz a feleségem, vagy senki más! Sass Károly érdekes följegyzései szerint, melyeket dr. Hodossy Géza (Sass Károly veje) bocsátott rendelkezésemre, a költő és Júliája közti viszony ebben az időben még nagyon bizonytalan volt. A leánynak hízelgett Petőfi érdeklődése, társaságában jól érezte magát, de sem erősebb hajlamot nem árult el, sem olyan viselkedést nem tanúsított, ami Petőfit határozott reményekre jogosította volna. «Nem merem hinni, hogy szeretsz. Úgy félek, félek, hogy csak álmodom.» Irta a költő. S a bizonytalanság még akkor sem szűnt meg, mikor Petőfi Szatmár megyéből távozni készülvén, búcsúlátogatást tett Erdődön, bár a búcsúzó költőt Júlia lekísérte a vár alatt álló kocsijához, s izgatottan lobogtatta keszkenőjét a távozó után. Petőfi a búcsúzáskor megemlítette, hogy mielőtt Szatmár megye földjét elhagyná, meglátogatja Téreiércet is Nagy-Károlyban. Júlia titkon úgy intézte a dolgot, hogy anyjával ugyanakkor ő is látogatóba ment Téreiékhez. Petőfit rendkívül meglepte e váratlan találkozás, s ekkor írta: «Tudni most csak azt szeretném, Mi volt e találkozás ? Csak azon tűnődik elmém : Véletlen vagy számítás ? . . .» Júlia a költő előtt a véletlennek tulajdonítá az egészet, s azon való félelmében, hogy talán nagyon is észrevehetően intézte e találkozást, tartózkodóan viselkedett Petőfivel szemben. E rövid együttlét után Petőfi Pestre utazott, Júlia visszatért Erdődre, s ezzel köztük az érintkezés egy időre teljesen megszakadt. Az 1847-ik esztendő tavaszán— beszélt Sass Károly — egy napon a hivatalos óra után lementem az erdődi vár kertjébe. Szendrey Júlia velem jött, s közömbös dolgokról beszélgetve, együtt sétálgattunk. Séta után a hivatalba indultam ama kijelentéssel, hogy a posta számára elkészítem a hivatalos leveleket, s néhány magánlevelet is akarok írni. Júlia kíváncsian kérdezte, hogy kinek írok, mire én azt válaszoltam, hogy — Petőfinek. — Szokott Petőfivel levelezni? — kérdé kissé elgondolkozva. — Szoktam, amikor van tárgy, miről írni. — Hát csakugyan ? — szólt Júlia. — És megtenne-e valamit a kedvemért? Én készséggel jelentettem ki, hogy a legszívesebben teljesítem kívánságát, csak mondja meg , mit kíván ? Julia zavartan elgondolkodott. Végre fölajánltam, hogy át fogom neki adni . Téréi (kit azelőtt Flecklnek hívtak) gróf Károlyi György jószágigazgatója volt, s leánya, Mari benső barátságban élt Szendrey Júliával. Petőfi is ismerte Téreiéket, többször időzött náluk, s a «T. M. kisaszszonyhoz» irt költeménye Terei Marira vonatkozik. TÓTH ISTVÁN SZOBRÁSZMŰVÉSZ. HORVÁT BOLDIZSÁR SZOBRA. — Tóth Iátván mintája után.