Vasárnapi Ujság – 1905
1905-02-19 / 8. szám - Csokonai Lillája (Vajda Julianna) 8. szám / Arczképek, Hazaiak - Csokonai Vitéz Mihály. Cserna Károly rajza 8. szám / Arczképek, Hazaiak - Buligin orosz belügyminiszter 8. szám / Arczképek, Külföldiek - Menzel Adolf 8. szám / Arczképek, Külföldiek - Csokonai Vitéz Mihály (arczképekkel és képekkel) 113. oldal / Élet- és jellemrajzok - Kossuth Ferencz bécsi utjából (3 kép) 8. szám / Időszerű illusztrácziók - Lotz Károly műveinek kiállításából: A művész saját festésű arczképei. - Kapisztrán János keresztes hadat gyűjt. - Hunyadi János halála. - Az operaházi menyezeti kép kartonjai. - Legyező. - Lotz Kornélia arczképe. - Arató ünnep 8. szám / Műtárgyak - Menzel festményeiből: Nagy Frigyes asztala Sanssouciban. - Nagy Frigyes. - Ziethen 8. szám / Műtárgyak - A Csokonai szülőháza és halálozási háza helyén álló házak Debreczenben. - A ház melyben Csokonai meghalt. - Csokonai síremléke a debreczeni hatvan-utczai temetőben 8. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak - «Veér Judit rózsája» czimű szinmű nemzeti szinházi előadásából 8. szám / Vegyes tárgyúak; térképek - Bomladozó Oroszország Amerikai allegorikus rajz után 8. szám / Vegyes tárgyúak; térképek
114 VASÁRNAPI ÚJSÁG. mára, hogy a ki e verseket olvassa, szinte megifjodik a saját lelke is. Az olyan szívnek, mint a Csokonaié volt, sebei bármily mélyek is, hamar gyógyulnak, mert e szív tiszta és mentes minden oly kóranyagtól, a mely a sebet elmérgesíthetné. S ismerve Csokonainak ezt a lelki alkatát, csodálkozhatunk-e azon, hogy úgyszólván közvetlenül Lilla elvesztése után megírja a «Dorottyát», a magyar jókedvnek ez első igazi költői nyilvánulását, a melyben tiszta szívből kaczag azon, a mi nevetni való s melyben nem érezzük nyomát sem annak a szerelmi búnak, a melyből a költő még alig ocsúdott fel. Ha adataink nem volnának is rá, biztosan tudhatnók, hogy Csokonai, a merre csak viszontagságai vetették, kedvelt s szívesen látott vendége volt minden társaságnak. A debreczeni kollégium tanárai is szerették s bizonyára fájó szívvel zárták ki az intézetből, mikor a kollégiumi fegyelem szigorú szabályai erre kényszerítették őket, a diákság pedig ragaszkodott hozá, aki első volt a tanulásban, magasan felettük állt míveltségben, de első volt a tréfában, a mulatságban is. Később, Komáromban, Somogyban is először bizonyára a víg czimborát szerették meg benne s csak aztán ismerték fel a költőt. A férfiakat ép úgy vonzhatta csapongó, tréfára mindig kész kedélye, mint ahogy a nőkre hatottak kedves és megható versei. Az akkori vidéki élet tespedő, a világtól elzárt unalmában valóságos üdülés lehetett a szegény, vergődő diák megjelenése, aki kora míveltségének magaslatán állott, az elmésségből ki nem fogyott, pajkos volt durvaság nélkül, pohár bor mellett jól tudta a magyar nótát énekelni, tudott lelkesen beszélni komoly dolgokról is, aki bizonyára minden tekintetben emelte a falusi társaságok színvonalát. Ő pedig jól érezte magát e körökben, a melyekben ha nyert valamelyes tetszést, csak saját kiváló tulajdonságainak köszönhette s a melyben ha felolvashatta verseit, ez a nyilvánosságnak úgyszólván egyedüli módja volt számára. Akkor még oly kezdetlegesek voltak nálunk az irodalom eszközei, hogy a költők munkái sokszor országszerte elterjedtek már kéziratban, míg végre nyomtatásban megjelenhettek. Csokonai költészetében eladdig nálunk példátlan változatossága van a hangnak, tárgynak, formának, — csak hangot nem találunk egyféle nála soha: a haragét. Ez az oka, hogy nem vált belőle szatirikus költő, mert a szatírának alapja a felháborodás vagy legalább te megbotránkozás valami bűn, roszaság vagy ferdeség miatt; a szatirikus bizonyos mindig erkölcsbiró. mértékig Csokonai nem volt az; észrevette az emberekben s az emberi dolgokban azt, a mi bennük nevetséges, nevetett is rajtuk, de úgy hogy ők maguk is vele nevettek, mert nevetésében nem volt se gúny, se keserűség. A «Dorottyá»ban is alig van szatirikus elem, pedig a tárgy bőven kínálta volna : nem gúnyolja ki sem a vén lányokat, sem a többi farsangolókat, csak mulat rajtuk, bevonja őket vidám lelke derűjével. Nem mintha nem vette volna a dolgokat komolyan, sőt ellenkezőleg, nemcsak költészetéből tudjuk, de életéből is, hogy erkölcsi komolyság dolgában magas mértéket alkalmazott magára. De a természetében nem volt meg sem az a gúnyolódó hajlam, sem az a keserűség, a mely a szatirikust teszi. A tréfát magáért a tréfáért szerette s nem tette soha sem oktató eszközzé, sem büntető ostorrá. Lelkének elpusztíthatatlan derűje nem vitte felületességre, könnyűvérűsége nem lépte át azt a határt, amelyen túl már könnyelműséggé válik. Érzésben, eszmében egyaránt el tudott mélyedni s hogy volt benne művészi öntudatosság, azt nemcsak az a nagy műveltség bizonyítja, melyet kedvezőtlen körülményekkel dacolva is szerezni tudott, hanem az is, hogy öntudatosan önálló filozófiai világnézetre törekedett jutni. Mutatja ezt nemcsak egyenesen filozófiai czélzatú nagy költeménye a lélek halhatatlanságáról, hanem egyéb művei is, amelyekből arra lehet következtetni, hogy czélját el is érte volna, ha a halál meg nem akasztja a a férfikor küszöbén szelleme fejlődését. Az ő példája is azt bizonyítja, hogy az egészséges vidámság nem esik a komolyság és mélység rovására. Élete utolsó éveiben, melyeket anyja debreczeni házában töltött, gyakran szokták őt úgy rajzolni, mint betegségtől sorvasztott testű és szenvedésektől megtört lelkű ifjút, aki keseregve vánszorog korai sírja felé. Ez a kép alighanem hamis, mert Csokonainak magának nincs ebből az időből számbavehető nyilatkozata, mely arra vallana, hogy életkedve, önbizalma elernyedt volna. Bizonyára mélyen érezte helyzete nyomasztó voltát, hogy annyi viszontagság után is alig talál elismerésre, hogy az életben, a társadalomban nem bírja megillető helyét megtalálni s hogy harmincz éves korában is keresetforrás nélkül, anyja szegényes házában kell tengődnie. De csüggedés, vagy reménytelen elkeseredés nem fogta el soha, — úgy érezte, hogy még van jövője s el fog jönni még az ő ideje. Képes lett volna-e a csüggedtség lelkiállapotában egy-két nap alatt olyan nagyszabású, mélyen járó munkát alkotni, mint a «Lélek halhatatlansága» ? Avagy foglalkozott volna-e oly nagyszabású, teljes lelkierőt kivánó tervekkel, mint az «Árpád» eposz? Hite önmagában s jövőjében, önbizalma és lelki egyensúlya megmaradt akkor is, beteg testtel, sírja felé lépdelve is a régi egészséges lelkű, bizakodó, nem a múlton keseregve évődő, hanem bizalommal a jövőbe tekintő Csokonai maradt. Lelki szenvedései voltak bár, de nem oly emésztők, hogy lényegesen siettették volna sírba dőltét. Úgyis eléggé siettette életmódjától kifejlesztett apai öröksége : a tüdővész. Lelke nem szállott el nyomtalanúl, emlékezete eleven maradt késő nemzedékek szivében is, oly eleven, mint egyetlen Petőfi előtti költőnké sem. Nemcsak költeményeit énekelték s éneklik nem egy helyt ma is, hanem egyéniségének is megmaradt az emléke azokban az adomákban, melyek Debreczenből kiindulva országszerte elterjedtek róla. S ezek is megőrizték lényének alapvonását, az életkedvvel tele, pajzán vidámságot, ha sokban túlozva is. Ezekben az adomákban Csokonai mint a debreczeni mulatós diák tipusa szerepel s bizonyos tekintetben el is lehet róla mondani, hogy az volt élete végéig : a régi magyar diákságnak megnemesedett típusa, akinek fiatal a lelke, mindig kész együtt mulatni a mulatókkal, de ép úgy kész együtt dolgozni a dolgozókkal; akinek romlatlan a szíve, mint a gyermeke, de komoly a lelke, mint a férfié. Nemcsak költői tehetsége emeli ki a hétköznapiasságból, hanem lényének szeretetreméltósága is, amelyet költeményein keresztül megláthat mindenki, aki eléggé el tud mélyedni bennük. És sem költészete, sem egyénisége nem vesztette el varázsát ma sem, amikor már száz esztendő nehezedik sirhalmára; mind a kettő elég eleven arra, hogy feléje fordítsa szivünket, a midőn halála századik évfordulóján meggyújtjuk sírja fölött az emlékezet szövétnekét. Schöpflin Aladár: CSOKONAI LILLÁJA (VAJDA JULIANNA). Egykorú kép után. KOZSIBKOVSZKY ÜZLETET KÖT. Elbeszélés. (Folytatás.) Irta Mikszáth Kálmán. — Mit ? Nyúl ? Annyi van, kegyelmes uram, hogy behúnyt szemmel kell csak elsütni a puskát s bizonyosan felfordul valahol egy a lövés folytán. — No, ha annyi nyúl van, — nevetett az álminiszter, — akkor hát róka nincs. Mert a róka eszi a nyulat. — De hisz akkor ide jöhetnének — vélte Wraditzné, — a jó koszt végett. — Bizonyosan nem tudják. — A jó pecsenyének messze elmegy a hire. Kozsibrovszky visszajött és a minisztert karonfogva, egy ablakmélyedésbe vonta, ahol halkan beszélgettek. Knopp báró ellenben unokahugával tette ugyanazt.— Ninette, — mondá, — te segítségemre lehetnél az alkunál. Úgy látom, tetszel neki. — Honnan tudja a bácsi ? — szólt fojtott hangon, elpirulva. — Hát vak vagyok én, mi ? — Hiszen nem vak, de . . . (Azt akarta mondani: de mégse lát a pokrócz alá!) — Egyszer valami okosat is csinálhatnál a szépségeddel, hugocskám. Eddig mindig bolondot csináltál. Kezdd meg vele az alkut és csavard le az árt. Hiszen ti asszonyok tudjátok az ilyet. Egyet kacsintasz, tízezer forint, kettőt kacsintasz, tizenötezer forint szalad lefelé az alapárból. . . Csinálj pénzt a kacsintásaiddal, Ninette! Wraditzné felbiggesztette a duzzadt ajkait. — Köszönöm szépen, — rázta a fejét makranczosan, •— kacsintson a bácsi, ha kedve tartja. — Hiszen kacsintanék én, te csacsi, de az nem ér semmit. — Nekem pedig nincs szemem hozzá. Oh, oh, ártatlan bárány! Hányszor megtetted ingyen. Nekem ne beszélj ! — Ingyen, az más. — No hát szamár vagy. E pillanatban széttárta az inas a szárnyas ajtót és jelentette, hogy tálalva van. Kozsibrovszky virgonczan ott termett Wraditzné mellett és karját nyújtotta. — Nézzük meg, mit kotyvasztottak össze az enyéim. Éhes már ? — Inkább csak kíváncsi vagyok.