Vasárnapi Ujság – 1905
1905-02-19 / 8. szám - Csokonai Lillája (Vajda Julianna) 8. szám / Arczképek, Hazaiak - Csokonai Vitéz Mihály. Cserna Károly rajza 8. szám / Arczképek, Hazaiak - Buligin orosz belügyminiszter 8. szám / Arczképek, Külföldiek - Menzel Adolf 8. szám / Arczképek, Külföldiek - Csokonai Vitéz Mihály (arczképekkel és képekkel) 113. oldal / Élet- és jellemrajzok - Kossuth Ferencz bécsi utjából (3 kép) 8. szám / Időszerű illusztrácziók - Lotz Károly műveinek kiállításából: A művész saját festésű arczképei. - Kapisztrán János keresztes hadat gyűjt. - Hunyadi János halála. - Az operaházi menyezeti kép kartonjai. - Legyező. - Lotz Kornélia arczképe. - Arató ünnep 8. szám / Műtárgyak - Menzel festményeiből: Nagy Frigyes asztala Sanssouciban. - Nagy Frigyes. - Ziethen 8. szám / Műtárgyak - A Csokonai szülőháza és halálozási háza helyén álló házak Debreczenben. - A ház melyben Csokonai meghalt. - Csokonai síremléke a debreczeni hatvan-utczai temetőben 8. szám / Táj- és uti képek; épületrajzok, Hazaiak - «Veér Judit rózsája» czimű szinmű nemzeti szinházi előadásából 8. szám / Vegyes tárgyúak; térképek - Bomladozó Oroszország Amerikai allegorikus rajz után 8. szám / Vegyes tárgyúak; térképek
8. SZ. 1905. (52. ÉVFOLYAM.) SZERKESZTŐ FŐMUNKATÁRS NAGY MIKLÓS. MIKSZÁTH KÁLMÁN. BUDAPEST, FEBRUÁR 19. Előfizetési feltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG és 1 egész évre 24 korona POLITIKAI ÚJDONSÁGOK (a Világkrónikával) együtt félévre _ 12 < Csupán az egész évre 16 korona VASÁRNAPI ÚJSÁG 1 félévre __ 8 « A POLITIKAI ÚJDONSÁGOK (a Világkrónikával) egész évre 10 korona 1 félévre 5 « Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó. CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY. Ä 1773—1805. MAGYAR IRODALOM újjászületése az ország éjszakkeleti és keleti részéből indult ki.Bessenyeit Szabolcs szülte és Sárospatak nevelte, társai, a testőr-írók, túlnyomóan Erdély fiai, Kazinczyt Zemplén adta reformátorul az irodalomnak. Egy lépéssel beljebb haladva a szellemi mozgalom az Alföld szive felé, Debreczenből emelkedett ki a megújult irodalom első valóban eredeti, nagy költője:Csokonai. S mintha az ő életének viszontagságai, melyek a Dunántúlra vitték, jelezték volna az irodalom további fejlődését: a keleten kigyúlt tűz az Alföld síkja fölött keresztül csapva, a Dunántúl terjedt tovább; a két Kisfaludyval, Berzsenyivel, majd még inkább Vörösmartyval egy lépéssel közelebb jutott költészetünk az európai színvonalhoz, s egyúttal a nemzeti szellem teljességéhez, hogy aztán az Alföld népéből kiemelkedett Petőfivel és Arannyal mind a két magaslatot elérje. Ebben az itt nagyjában vázolt fejlődésben az első nyugvópont két majdnem egyszerre feltűnt név: a Kisfaludy Sándoré és Csokonai Vitéz Mihályé. Mind a kettő oly váratlanul s oly gazdagsággal lépett fel, hogy kortársaik s köztük elsősorban az irodalom vezérei, meg se tudták őket kellően becsülni, így azután osztályrészükül jutott az a keserű sors, hogy koruktól nem nyerték el az őket megillető babért, az utánuk következett nemzedékek szemét pedig elhomályosította velük szemben a későbbi nagy költők dicsőségének fénye, úgyhogy csak ma, egy század múlva kezdjük igazában megtalálni számukra azt a helyet, amelyet költészetünk megérdemelnek. S a kettő között fejlődésében Kisfaludy Sándor a szerencsésebbik, mert őt ha az irodalom nem értette is eléggé, megértette a közönsége, — de Csokonai, részint korai halálánál, részint pedig sanyarú életviszonyainál fogva még a kellő nyilvánosságot sem érhette el élve: azok közül a művei közül, melyek révén a halhatatlanságra számot tarthat, jóformán csak a «Dorottya» jelenhetett meg életében. Életének sok nyomorúsága s korai halála mellett ennek is tulajdonítandó, hogy megszoktuk az irodalomtörténet szomorú lapjai közé sorozni azt, melyre az ő neve van bevésve. Pedig ő maga nem tartozik a szomorú költők közé; bármennyi verseiben a fájó panasz, kesergés, alaptermészete a vidámság. A bánat csak pillanatokra fogja el, de hamar megvigasztalódik s a pajkos mosoly vagy jóizű kaczagás arczán meg se várja könnyei fölszáradását. S természetének ez az alapvonása érvényesül nemcsak élete megpróbáltatásai ellenére, hanem kora költészetének ellenére is, melynek alaphangja tudvalevőleg inkább a lágy rezignáczió és az epedő melankholia felé hajlott. Viszont azonban ez is tartotta meg az élet minden baja között s kivételes tehetsége és erkölcsi komolysága mellett ez is segített őt megóvni a debreczeni kollégiumból való kizáratása után s magának életpályát találni nem tudó küzködése közben a peregrinus diák sorsától, mely az ő korában annyi jobb sorsra érdemes ifjút vitt bele az elzüllésbe. Ha ebből a szempontból nézzük költészetét, könnyen megértjük, hogy miért vált épen ő belőle az első igazi humoros költő a magyar fajból s mért vitte épen ő legtöbbre társai közül a könnyed, derűs anakreoni versekben. S megértjük azt is, hogy miért buzog lelkében bővebben a szerelmi dal forrása addig, amíg remélheti, hogy Lilla az övé lesz s mert sokkal kevesebb számra is a szakítás utáni versek száma. A bánatot erősen, mélyen tudta érezni, de hamar kiűzte belőle friss, életerős vidámsága, lelkének eleven életereje, rugalmas ifjúsága. Viszont azonban a tréfát élvezni tudta teljes lelkéből s ha vidám verseit olvassuk, mindig kiérzik belőlük, hogy a költő maga mulat legjobban a saját tréfáin. A fájdalmas korú lelkében csak hangulat volt, a mely jött s elmúlt, az 1. állandó benne a játszi derültség, a mely bearanyozta szenvedéseit s megkettőztette csekély örömeit. Lilla dalaiban sok az olvadozó epedés, a holdfénynél való ábrándozás, a mit inkább a korabeli költészet hatásának rovására kell írnunk, mint a saját magáéra. De még ilyenkor is mily egészséges, életkedvtől duzzadó az ő szerelmi költészete, kortársai legnagyobb részének szenvelgő, lágy, testetlen álmodozásához képest! Ha pedig a könnyed, pajkos enyelgés hangját üti meg, oly őszintén, szívből fakadó vidámsággal cseng a szava, amilyet nem találunk sehol a magyar költészetben, Petőfiig. Ilyenkor magunknak is kedvünk kerekedik vele együtt felkiáltani: Egy összességgel ily sok Gyönyörűt, kecsest ki látott? S ki boldogabb Vitéznél ! Midőn pedig Lilla elvesztése után fájó szívvel zengi panaszait, el tudja hitetni velünk fájdalma őszinteségét, de mégis úgy érezzük, hogy a halál emlegetése nála alig egyéb költői szólamnál, vagy legfeljebb futó felhőnél a derűs egen. Lilláját úgy elárasztja boldogan áradozó bókjaival, szépségét oly önfeledten tudja élvezni, egy pillantásából, egy mozdulatából, egy — sokszor csak elképzelt — helyzetéből a gyönyör annyi forrása válik szá '•li Csoma Károly rajza John Frigyesnek az Országos Képtárban levő metszete után.