Vasárnapi Ujság – 1905
1905-07-02 / 27. szám - Jókai Mór édes anyjának első látogatása fia svábhegyi nyaralójában 1854-ben. Irta Peti Józsefné Váli Mari 427. oldal / Elbeszélések; genreképek
435 26. SZÁM. 1905. 52. ÉVFOLYAM. Ott irta a legelső versét Házunk előtt, a kőpadon — Úgy kezdődik az első strófa : Tekints le rám, kis angyalom. ... S két hétre rá az érettségin Bárhogy faggatták Petki Pált Járatlan volt a tudományban, — A fizikában legkivált. Latinból is keveset vallott, S a görög ? Gyöngén ment ez is — S mint a tarlón a nehéz jármű, Úgy döczögött a mathezis. ... Ki mondja még azt, hogy manapság Csodák nem történnek soha? Hiszen csodának volt tanuja Minap is a vén iskola. Meginognak a vén katedrák És megrecscsennek a padok —Egy fiú boldog mámorában Földhöz csapja a kalapot. A hihetetlen, a csodás hir A vén falak közül kiszáll: Egek ura...! Az érettségin Simán átcsúszott Petki Pál . . .! Farkas Imre. JÓKAI MÓR ÉDESANYJÁNAK ELSŐ LÁTOGATÁSA FIA SVÁBHEGYI NYARALÓJÁBAN, 1854-BEN. Irta Peti Józsefné Váli Mari.* Mikor az 1853—54-iki iskolai év véget ért, jó szüleim Komáromba siettek, a szünet élvezetére. Onnan aztán Pestre tettünk látogatást nagyanyámmal együtt, ki igen óhajtotta látni, milyen az a svábhegyi nyaraló, melyet kedves Móricz fia szerzett, s a melyről olyan elragadtatással tudott irni már a tavasszal, mikor a * Mutatvány a szerzőnek, Jókai unokahugának sajtó alá rendezett «Emlékek» című művéből. rózsaszín és fehér centifolia, jázmin és piros fagyas bokrokat kérte fundusára, a komáromi házikertből, ropogós fekete cseresznyefákat Ekeiről és a szigeti kertből mindenféle fiatal gyümölcsfákat, különösen reine claude-ot, — mit igen kedvelt s miből a szigeti kertben egykor igen nemes fajta oltványokat csinált. Móricz bátyámék pesti lakásához az «Arany sas» vendéglő volt a legközelebb s ezért ez alkalommal oda szálltunk. Mikor Móricz bátyám megérkezésünkről értesülve eljött hozzánk a vendéglőbe, — már akkor mindenestől kint laktak svábhegyi nyaralójukban,— azt mondta : — Ugyan kikaptam Rózától, mert nem írtam meg édesanyáméknak, hogy Pesten létük alatt a mi üresen álló lakásunkat használják. Hisz Eszti néném úgy is el szokta magával hozni a Zsuzsikáját, az ott még szépen meg is főzhetne számukra. Ezúttal azonban Komáromban maradt Zsuzsika, mert csak néhány napra volt tervezve Pesten maradásunk. Jóformán csak a Svábhegy meglátogatása volt utunk czélja. Ez a szives lakásfelajánlás tagadhatatlanul jól esett mindnyájunknak, ha ez alkalommal nem éltünk is vele. Mielőtt Móricz bátyám távozott tőlünk, abban történt megállapodás, hogy másnap reggel egy svábhegyi fuvarost küld be értünk, mert a pesti és budai frakkerek lovai, nem lévén a hegyi út járásához szokva, igen könnyen felmondják a szolgálatot a legelső kapaszkodónál. Igen szép reggelre virradtunk a kirándulásra szánt napon s a svábhegyi alkalmatosság márjókor reggel odaállt az «Arany-sas» kapuja elé. Nagy érdeklődéssel néztem kocsikázásunk közben azt a nagy forgalmat, melyet Pesten a reggeli bevásárlások s mindenféle szállítmányok okoztak haladó kocsink körül. Hát még a Duna gyönyörű látképét, a Lánczhidon való átkelésünk alkalmával! A helyi gőzhajók egyike épen akkor siklott el a Lánczhid alatt, mikor mi fölötte kocsiztunk. Egy nagy, két kéményes teherszállító hajó kéményei is akkor hajoltak meg a Lánczhid előtt: ez a hajó szinte lihegve s látható erőlködéssel czipelte megterhelt uszályhajóit a viz folyása ellen. A budai parton pedig gabonával megrakott nagy tölgyfa hajókat vontatott fölfelé egy-egy 6—8 vagy 10 egymásután fogott lóból álló vontató erő. A Lánczhidon átérve, olyan helyre jutottunk, amilyenen eddig még soha nem jártunk, t. i. át kellett haladnunk a nemrég megnyílt budai alagút sötét üregén, mert erre vezetett a legközelebbi út a Svábhegy felé. Belekerült jó ötnegyed órába, míg folytonosan szépen ápolt szőlők közt kanyargó és sok helyen bizony elég meredek és vízmosásos után feljutottunk a svábhegyi «hét ház» nevű, falusias házacskából álló házcsoporthoz. E hét kis ház által képzett rövidke utcza végén, egy völgy aljában, fáktól árnyékolt, füstölgő kéményű kis házra mutatva, azt mondta kocsisunk svábul: «Ez itt a Jókai-villa.» Azután kereket kötve, nekifordította lovait a völgybe vezető ereszkedőnek, mely mellett mindkét oldalon magas homokkő part húzódott végig. Pár percz múlva a jobboldali part nyitott kapuban végződött. Ezen a kapun ment be a mi kocsink s egy új ültetésü, kis hársfákkal szegélyezett, széles uton odahajtatott a nyaraló konyhaajtaja elé, hol Móricz bátyám látható örömmel szedett le bennünket a kocsiról. Majd mellette termett Róza néni is, ki könyökig feltűrt ruhaújjával, hullámos fekete haján hátra kötött fehérbabos, piros selyemkendővel — gyönyörű jelenség volt. Sietve törülte le kezeit, hogy kezet foghasson, — mert bizony épen egy liba bontásán fáradozva találtuk az ünnepelt művésznőt. — Olyan bolondos a szakácsnőm — magyarázta, — hogy mivel ő nevelte ezt a libát, A MINISZTERI TANÁCS TEREM AZ ORSZÁGHÁZBAN. Divald Károly fényképe.