Vasárnapi Ujság – 1906
1906-04-29 / 17. szám - A kávéház történetéből (képekkel) 271. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
16. SZÁM. 1906. 53. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. I 271 A város két nagy parkja a nyugati szélén terül el. Az egyik a Presidio. Hajdan a spanyol kormányzók és helyőrségek lakóhelye volt, most tisztán katonáké. Két ezred gyalogság, néhány csapat lovasság és tüzérség tanyázik benne. A kaszárnyák és a tiszti lakások csinos és folyton virágtól pompázó kertektől övezve feküsznek. Mindenik tiszti lakás valóságos ideálja a családi otthonnak. A körülbelül ezer holdas park néhol csodaszép őserdő benyomását teszi. Az illúziót csak a közeli tisztásokon folyó katonai gyakorlatok rontják. Ebben a parkban most vagy kétszázezernyi hajléktalan ember tanyázik. Az elhelyezésüket nem kell valami nyomorúságosnak képzelnünk. A kaszárnyák, tiszti lakások, szertárak és sátrak egészen jól befogadhatnak ideiglenesen ennyi embert. Itt van az amerikai hadsereg legnagyobb sátorraktára, mert San Francisco a fő mozgósítási pont. A felhalmozott konzervek eltarthatták a menekülőket az első szükség idején. Most, amint a napilapok írják, már nyugodtabb és vidámabb az iszonyú csapástól sújtott nép. Néhány hét alatt felépülnek a házak, eltakarítódnak a romok. De hogy micsoda rémületes dolgokat ért meg a Presidio menekült tömege, míg a vészből és romlásból a parkba vergődött, micsoda benyomásokkal távoztak a távolabbi helyekre menekülők, arra jobb nem gondolni. Hogy mennyi ember veszett el a hallatlan pusztulásban, soha sem fogjuk megtudni, mert Amerikában az embereket nem tartják nyilván. Egy néhány kelet-amerikai milliomos háziúr és az angol biztosító társaságok fogják a legtovább emlegetni a nagy földrengést. Pedig aránylag ők vesztettek a legkevesebbet s azt is a legjobban bírják. Németh József: A KÁVÉHAZ TORTÉNETE BOL. Budapestet mi szeretjük a kávéházak városának nevezni. Sőt a kávéházak fővárosának is. Annyi bizonyos, hogy sehol a kontinensen annyi fényes, nagy kávéház ma nincs, mint ebben a mi fiatal, szép metropolisunkban és sehol a világon nem intéznek el annyi mindenféle fajtájú dolgot kávéházi asztalok és világos kapucziner mellett, mint Budapesten , de ez a valóság még nem jelenti azt, hogy a kávéházak fejlődésének históriai mappáján Budapest a világ fővárosa. Ha elől vagyunk is, nem mi voltunk az elsők. Az első pikoló szobrát nem Budapesten fogják fölállítani. Ettől elkéstünk. Baleset, de nem szerencsétlenség. Azért még fog akadni ember a magyar székvárosban, akinek érdemes lesz szobrot emelni. Ismételjük, ma aligha van város Európában, amelynek társadalmi berendezkedésében a kávéháznak akkora helye jutott volna, mint Budapesten. De ennek a gyönyörű városnak van egy olyan irigylésreméltó fogyatkozása, amely régi dolgokban nem igen engedheti az elsőség dicsőségéhez. Ilyen dicsőség a jövője számára nyílhat. Ez az irigylésreméltó fogyatkozása , a fiatalsága. A kávéház pedig régi dolog. Múltja volt mármás városokban akkor, mikor Budapesten nem volt még jelenje sem. Akiknek talán ez a «lekésés» fájdalmat okoz, azokat is megvigasztalhatja az az igazság, hogy semmiféle versenyben se azé a dicsőség, a ki hamarább indult, hanem a ki az első helyre érkezett. És ha Budapest ma kávéházi élet dolgában első helyen van, a dicsőségét csak növeli az, hogy későbben indult, mint azok a városok, amelyek most ezen a téren már mögötte vannak. Még pedig teljes száz esztendővel indult későbben. Alább, hiteles adatok tanúsága szerint mondjuk el, hogy Pesten az első komolyan számba vehető kávéház csak a tizennyolczadik század végén nyílt meg. Semmi esetre se ez volt az első kávéház Európában. Ebben az időben például Londonban már százesztendős kávéház-alapítási jubileumot is ülhettek. Londonban ugyanis 1675-ben nyitotta az első kávéházat egy kereskedő, ki Törökországban ízlelte meg ezt az italt. «Az a kényelem — mondja Macaulay — hogy a város bármely részében találkozást lehetett kitűzni s az estéket igen csekély költséggel társaságban lehetett tölteni, oly nagy volt, hogy a divat gyorsan elterjedt. Minden felsőbb vagy középosztályhoz tartozó ember naponként eljárt kávéházába újdonságokat hallani s megvitatni.» Alig tíz esztendő alatt a kávéházak lettek a közvélemény kialakulásának helyei. Az idegenek csodálkozva látták, hogy az angolok szívesebben ülnek a kávéházak füstös asztalainál, mint kényelmes otthonukban, s úgy találták, hogy Londont minden várostól a kávéházi élet kifejlett volta különbözteti meg legfőképen. Ha valaki 1685 táján egy gentleman-nel találkozni akart, nem azt kérdezte, hogy a Fleet streeten lakik-e vagy a Chancery-Lane-en, hanem azt, hogy a «Görög» kávéházba szokott-e járni vagy a «Szivárvány »-ba Egy fillér beléptidíjat szedtek a kávéházakban, s aki azt lefizette, akármely osztályhoz tartozott is, szabadon beléphetett, mindazonáltal minden rendnek és foglalkozásnak megvoltak a külön kávéházai. A parókás és parfümtől illatozó uracsok meg udvari urak a St.James park közelében fekvő kávéházakat látogatták, melyekben előkelő volt minden. Az irodalom embereinek Will kávéháza volt a tanyájuk a Covent Garden és a Bowstreet között. Ott a legkülönfélébb elemek jöttek össze, lordok a térdszalag rend jelvényeivel, papok reverendában, jogászok és egyetemi tanulók ott tolongva Dryden János, a költő körül, kinek széke a legmelegebb szögletben állott a tűzhely mellett, nyáron pedig az erkélyen. A Garrawaykávéházat főképen az orvosok látogatták, s Radcliff János, az akkori Londoniak leghíresebb orvosa gyakran ott fogadta a betegeit. Voltak puritán kávéházak, melyekbe a sima hajú, kerek fejű s vallási kérdések fölött orrhangon vitatkozó kegyes férfiak jártak, s a pápistáknak és a zsidóknak is megvoltak külön kávéházaik. Londonnak ma már nincsen kávéházi élete. A kávéházat elnyelte előkelőbb és zárkózottabb természetű társa, a klub. De Macaulay leírása az 1675-iki Londonról gyönyörűen ráillik a huszadik századbeli Budapestre. A különbség talán csak az, hogy itt a puritánoknak nincs külön kávéházuk. Bizonyára azért, mert Budapesten annyi a puritán, hogy nem férnének el egy kávéházban. De nemcsak London előzött meg bennünket az első kávéházzal, hanem a sógorságunk rezidencziája, Bécs városa is. Ez is vagy száz esztendővel. Mikor Sobiesky vitéz lengyelei felszabadították Bécs városát a török ostrom alól, felette nagy zsákmány jutott a győzők birtokába. A török táborban több mint húszezer ökröt, tízezer juhot és százezer mércze gabonát és rizst foglaltak le. Kávé annyi jutott a kezeik közé, hogy olcsó áron kellett eladni, s a bécsieknek kedvencz italává lett csakhamar. Már 1683-ban engedélyt adtak egy lengyelnek, hogy nyilvános kávéházat nyisson. Kollschützkynak hivták az illetőt, de a bécsiek csak «Bruder Herz »-nek nevezték, s az volt az érdeme, hogy fontos szolgálatokat tett Lottringeni Károly csapatainak és így Bécs városának is. Kávéházát a Stefansfreythofen nyitotta meg, azután a Schlossergässchenbe helyezte át a «Kék fiaskó» mellé. Ez volt Bécsben az első kávéház. Ki volt a legelső pesti kávés, ma már nem volna könnyű megállapítani. Már a XVII. század közepén találunk említést Conti nevű bevándorolt olasz kávésról, aki azonban nem tévesztendő össze a hasonnevű Conti kötélverővel s a plébániatemplom egykori kurátorával, a