Vasárnapi Ujság – 1906
1906-01-28 / 4. szám - Petőfi Sárospatakon. Miskolczy Simon János 62. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
4. SZÁM. 1906. 53. éVFOLYAM. 63 Megérkezvén Sárospatakra — Tompa által utasítva — az említett tanárhoz szállott be. A tanári kar, de főként a lelkesedni mindig legjobban tudó s még együtt lévő ifjúság lázas örömmel vette a mihamar szárnyakra kelt örvendetes hirt, hogy a bálványozott ifjú költő városukba érkezett. Petőfi már ezideig szellemi kincseinek nagy részét előtárta. Munkái nagyobb részt kiadva, egy idő óta közkézen forogtak; ujabb költeményei is napvilágot láttak a Pesti Divatlapban, az Életképekben s egy darabig a Honderűben, melyek a sok áskálódó kritika daczára is ünnepeltté tették nevét a két magyar hazában. Az ifjúság hőn óhajtotta látni. Petőfi is szívesen kivánt időzni egy kissé a különben is útba eső városban, melynek olyan két nevezetessége van, mint a nagyhirű kollégium és a kegyeletes emlékű Rákócziak vára. Palkovich tanárnál méltó szívélyes fogadtatásban részesült. Innen először is a várat mentek el meglátogatni, mely «hajdan a nagy forradalmak oroszlánbarlangja volt. Itt tanyáztak a szabadság oroszlánai.» A Rákóczi-vár, mely a Bodrog jobb partján emelkedik, jelenleg is maradhatós karban van. Az északi és nyugati oldalán eszközölt újabb építkezések által a Breczenheim herczegi család a mult század elején várkastéllyá alakíttatta át. A vár szegletes tornyai messze ellátszanak a Bodrog völgyén. Belsejében a jelenlegi tulajdonos, Windisch-Graetz Lajos berczeg értékes fegyver- és régiséggyüjteménye van. Hatalmas építkezés rejlik a vár alatt a földben; kitűnő rejtekhelyül szolgáló labirintusaiban néhol szédítő mélységek szélén, igen szűk nyílásokon áthaladva tágas termekbe lehet jutni. Ez üregek állítólag összeköttetésben állottak Abaújban a Hegyalja túlsó oldalán lévő bodókői várral. A vár déli oldalán egy kirúgó erkélyt mutogatnak egymásnak a diákok, melyről az üldözött II. Rákóczi Ferencz a most már néhol betemetődött, de még akkor vízzel telve lévő mélységbe szökött és csolnakon elmenekült. Megszemlélte a magyar szabadság lánglelkű dalnoka a magyar szabadság legelszántabb védőjének várlakát. A költő lelkesedésébe honfi bánat vegyült, ha az ősi vár akkori és egykori urainak személye közt lévő éles ellentétre gondolt. «Hajdan a Rákócziaké volt - írja most pedig valami Breczenheimé.» «... A városból mentünk a kollégiumba — folytatja tovább Sárospatakról keltezett levelében — telt poharak és víg diákokhoz. Magam is hozzá láttam. Szükség is volt rá. Felejteni akartam, hogy magyar vagyok.» Az ifjúság daczára a drága időnek, a mennyiben két nap múlva következett az egzámen, szívesen szakított egy pár órát a költő tiszteletére és mindnyájuk mulatságára sebtiben rendezett barátságos poharazásra. Felvezették Petőfit a nagy könyvtárba, majd pedig — miután annak könyveit, festményeit s más nevezetességeit megszemlélte s nevét a látogatók könyvébe bejegyezte, — onnan egy, az udvar felőli oldalra nyíló másodemeleti kisebb terembe. Itt a hosszú asztalon tülök- és nyirfapoharak közt tüzes hegyaljai borral telt palaczkok integettek. Az asztal körül helyet foglaltak a diákok Petőfivel az asztalfőn. Az első pohár bor után az énekkar kiválóbb tagjaiból álló ifjak rágyújtottak a költő legszebb dalaira, melyek közül több már akkor országszerte el volt terjedve. Ekkor Petőfi felemelte a kezében levő mítoszi alakokkal ékesített tülökpoharat (melynek az az áldott tulajdonsága volt, hogy — talpa nem lévén, a mire fel lehetett volna állítani— mindig «grundolni» kellett belőle) s tartalmát az énekkarra köszöntötte eme szavakkal: «Most e tülök kezemben van, néhány nap múlva — homlokára téve a tülköt, mondá — talán itt lesz. Kiiszom e poharat, hogy részeg legyek s felejtsem el, hogy szabadságomat két szép szemért feláldoztam. Ti pedig, jó, vidám férfiak, mikor e pohárból isztok, emlékezzetek rá, hogy Petőfi ivott e pohárból. Isten éltessen benneteket ! i) A prézes (kóruselnök) indítványára ekkor az énekkar Petőfinek ajándékozta a poharat, azonban ő — mint Orbán József az énekkar történetében írja — «vagy feledékenységből, vagy mivel súlyt nem fektetett rá», itt hagyta s az énekkar elnevezte Petőfi poharának. Közben persze rá is gyújtottak; Petőfi is megtömte kurta szárú selmeczi pipáját sallangos zacskójában lévő, igen szép piros színű, finom laskavágatú, illatos törökdohányával, amelytől előző napon a fiatal Vadnay Károly hullámoktól ringatott hajónak képzelte a kocsit, amelyen a Hámor felé utaztak. Eközben egyik fiatalember — szörnyen süthette a gégéjét a «szomjúság napja» — vizet kért, mire Petőfi Bajza versével így fejezte ki felháborodását: «Félre vízivók előlem, Mert palaczkba fojtalak. Itt szentségtörőt nem tűrnek A bornak szentelt falak.» E költeménystrófa, melyet tévedésből sokan a Petőfi szerzeményének tulajdonítanak, fel van karczolva a tülökpohár belsejébe is. Fenekére pillantottak a kórustagok a repedezett kérgű nyírfából vájt köpezős «basszuspohár»-nak is, mely holmi fiók-kupa nevezetét sem igen bitorolta volna. E valamennyinél mélyebb edényből introitusok és kollácziók alkalmával, meg a mikor úgy hozza a sorsa, a társaiknál mélyebb hangú basszisták szoktak inni. . .. Elmulattak kedélyesen, diákosan; köszöntő, dal, vidám beszéd egymást váltotta. A borozás végeztével szivélyes búcsút vett Petőfi a boldog emlékekkel gazdagodott, lelkesült diákságtól. Ki tudja, nem találkoztak-e újra ,egy-két év múlva a csatatéren? A főiskolából visszatért szállására, a jelenleg Kossuth utcza 61. szám alatt levő (még eddig emléktáblával meg nem jelölt) belső házba Palkovichékhoz, hol este több tanár részvétele mellett nagy vacsora volt. Palkovich Antal, ki a szabadságharcz után Pálkövi nevet vett fel, ez időben a főiskola egyik legtudományosabb és legnépszerűbb fiatal tanára volt. Mint író ember, barátságban és levelezésben állt sok kiváló kortársával. Tompa ő hozzá utasította Petőfit, ki így ír róla Herényihez : «Megismerkedtem Palkovics professzorral, kit te is ismersz s így tudod, milyen derék ember. Látod, barátom, még a professzorok közt is vannak derék emberek.» A történelmet tanította az akadémián s hogy a szabadságharczokról tartott lelkes előadásait tettekkel is illusztrálja, 48 végén állását és családját odahagyva, szépszámú diákokból álló csapatja élén maga is elment a háborúba. Végig harczolta a szabadságharczot s megritkult fiatal bajtársaival mint kapitány tért vissza Patakra, hogy e kis történelmi kirándulás után újult erővel prelegáljon nekik a katedrából, míg aztán el nem vitték Kassára, majd Dalmácziába sanyarú rabságra. Művelt lelkű felesége, az én diákkori háziasszonyom, ki 40 évi özvegység után 1902-ben MAGYAR MUNKÁSOK NYUGDIJEGYLETÉNEK HÁZA. A HÁZ HOMLOKDÍSZ!