Vasas, 1962 (67. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének lapja LXX. ÉVFOLYAM 1. SZÁM­ÁRA 60 FILLÉR 1962. JANUÁR Kormos István, a vasasszakszervezet titkára: * Új év, nagy feladatok I­smét eltelt egy esztendő. Egy évvel idősebbek, de talán tapasztaltabbak lettünk. A munkások jobban tudják formálni az acélt, eredményesebben keze­lik a szerszámgépeket, tömege­sen használják a mai kornak megfelelő új, modern techni­kát. A mérnökök és techniku­sok mind többet és többet te­vékenykedtek a korszerű tech­nológia kidolgozásán, beveze­tésén. Vagyis mindenki a ma­ga posztján, legyen az öntő­csarnok, szerelőműhely, iroda vagy hivatal, tevékenyen hoz­zájárult mindazon szép ered­ményhez, amelyet az 1961-es esztendőiben a kohó- és gép­ipar területén elértünk. Visz­­szatekintve az elmúlt évre, jóleső érzéssel gondol minden munkás, minden műszaki és értelmiségi dolgozó azokra a termékekre, amelyek tervsze­rűen, jó minőségben kerültek a kereskedelembe. Mindenki büszkeséggel gondol azokra a vasipari gyártmányokra, ame­lyek külföldön is tovább öreg­bítik a magyar ipar korszerű termékeinek hírnevét. Vagyis elmondhatjuk: gazdához mél­tó módon álltunk helyt a munka frontján és egy lépés­sel előbbre jutott a szocializ­mus építésének ügye hazánk­ban. Mérlegre téve az elmúlt év munkáját, s a kitűzött felada­tok nagyságát, bátran elmond­hatjuk: munkánk eredményes volt. Ha voltak is itt-ott ki­­sebb-nagyobb akadályok, gö­röngyök, azt mindenki igye­kezett a maga módján, a ma­ga tudásával egyengetni. A munkások és műszakiak közös akarata, összefogása sok meg­oldhatatlannak látszó feladatot vitt győzelemre. A szocialista munkaverseny, a szocialista brigádmozgalom újabb és újabb munkasikereknek volt elindítója és befejezője. Ebben a versenyformában százak és ezrek találták meg és érezték a kollektív munka erejét és eredményességét. Munkások és műszakiak egy brigádban dol­goztak, tanultak és szórakoz­tak, gyarapították ismereteiket azért, hogy feladataikat mara­dék nélkül teljesíthessék. A termelésben elért sikerek, a szorgalmas munka nyomán tovább javult munkásosztá­lyunk, népünk élete, kulturált­sága. Vasipari munkásaink kö­zül újabb ezrek és tízezrek is­merték fel és használják ki azokat a lehetőségeket, ame­lyekkel nagyobb szakmai kép­zettséget, magasabb műveltsé­get szerezhetnek. 1961-ben — bár több volt, mint tavaly­előtt — kevésnek bizonyultak az üzemi iskolák. Ezrek és ezrek ültek be hosszú évek után az iskolák szűk padjaiba, hogy pótolják mindazt, amire a múltban nem volt lehetősé­günk. Tíz- és százezrek vették igénybe a művelődést szolgáló intézményeket és azok rendez­vényeit, hogy tanuljanak, ol­vassanak és kulturált módon szórakozzanak. Az eredmények sokaságát lehetne még egymás mellé ál­lítani és felsorolni. De erre e cikk keretében nincs lehe­tőség. Minden nagyobb és ki­sebb jelentőségű eredmény együttesen eredményezték azt a nagy fejlődést és változást, amely 1961-ben szocializmust építő országunkban, a gazda­sági és politikai életben az emberek gondolkodásában be­következett. Ezért a munkáért elismerés jár minden becsü­letes fizikai, műszaki és értel­miségi dolgozónak, akik min­den feladatot időben a leg­jobb tudásuk szerint valósítot­tak meg. Külön elismerést ér­demel az a több tízezer szak­­szervezeti aktíva, társadalmi munkás, akik nehéz, fáradsá­gos munkájuk után még vál­lalták munkatársaik nevelését, ügyeiknek intézését is. Az ő lelkes, odaadó munkájuk nél­kül nem születhettek volna ilyen eredmények és nem vál­hatnának valóra az 1962-es célkitűzések sem. Az új esztendőben ismét nagy feladatok állnak előt­tünk. A szakszervezet központi vezetőségének éves program­ja újabb feladatokat jelöl meg a szakszervezeti mozga­lom számára. Ezen feladatok közül is ki szeretnénk emelni a gazdasági építő munkát, a dolgozók művelődését és a vezetés javítását. E három célkitűzés sikeres elvégzése még tovább erősíti szocialista hazánkat, növeli a dolgozók szociális, kulturális életét. I 9&E­tainkban is változásokat kell elérni. Az iparágak többségé­nél nem a mennyiségi, hanem a minőségi termelést kell szem előtt tartani. Vagyis, ke­vesebb anyagból többet, job­bat s olcsóbb terméket­­kell előállítani. Változatlanul óriási szerepe van a magyar népgazdaság­ban a kohó- és gépiparnak. Te­vékenysége közvetlenül össze­függ az élet minden terüle­tével: a közlekedéssel éppúgy, mint a lakásépítéssel, a kül­kereskedelemmel, a mezőgaz­dasággal vagy a lakosság nö­vekvő igényeinek kielégítésé­vel. Most az a legfontosabb, hogy a termelékenység a párt­­határozat értelmében növeked­jen, a műszaki fejlettség pedig lépést tartson a világszín­vonallal. Többet, jobbat és ol­csóbban kell termelnünk, mert ez az alapja annak, hogy job­ban éljünk, mert a közösség és az egyén érdeke egyaránt ezt kívánja. Minden munkás­nak, műszakinak azon kell munkálkodni, hogy a maga területén fejlessze és alkal­mazza a korszerű technikát és technológiát, növelje a terme­lékenységet és csökkentse a gyártmányok önköltségét. Az új esztendőben sajátos feladatok jelentkeznek az egész iparban, az egyes ipar­ágakban, üzemekben, műhe­lyekben. Mindenütt keresni, kutatni kell a jobbat, amely előbbre viszi munkánk sikerét. Nem az olyan „többletterme­lés” erősíti a népgazdaságot, amely régi technikával, el­avult módon és drágán állít elő korszerűtlen termékeket. Csak rajtunk múlik, hogy csökkenjen a selejt­és, hogy ne raktárak mélye számára, hanem népünk részére termel­jünk jobbat, korszerűbbet, ol­csóbban. Ezért a párthatáro­zatok útmutatása nyomán kö­zös erőfeszítéssel keressük azokat a módokat, amelyekkel emelhetjük az egy főre eső termelést. Az üzletekben olcsóbban csak azt lehet adni, amit ke­vesebb költséggel állítunk elő. Mindenki munkájára, figyel­mére, takarékosságára szükség van ehhez. Szolgálják ezt a közös érdeket az új gépek és új technológiák, a fokozottabb takarékosság, a nyersanyaggal és szerszámmal, s az újítók és feltalálók munkája épp­úgy, mint a szocialista mun­kaverseny. Kövessünk el min­dent, hogy tételesen, a határ­időket is betartva teljesítsük az 1962. évi tervünket! N­em jelent kisebb fel­adatot — a gazda­sági munka mellett — törődni a dolgo­zók szakmai, politikai és ál­talános műveltségének fejlesz­tésével. A szocializmus építé­se során nemcsak a termelési, feladatokat kell megoldanunk, hanem közkinccsé kell ten­nünk mindazt a sok szellemi értéket is, amelyet az embe­riség történelme során létre­hozott. A tanulásban, az ön­művelésben elsősorban a szak­­szervezeti aktivisták járjanak az élen. Ez a feladat együtt jár tisztségükkel, hiszen a több tudásuk, a magasabb szakértelmük, a politikai kér­désekben való jártasságuk azok a tényezők, amelyek ki­emelik a tisztségviselőket tár­saik sorából. Éljünk azokkal a művelő­dési lehetőségekkel, amelyeket államunk mindenki számára lehetővé tesz, s amelyre szak­­szervezetünk is komoly gon­dot fordít. Várják a tudásra vágyó embereket az esti is­kolák és tanfolyamok, a mun­kásakadémiák és ismeretter­jesztő előadások. Nyitva áll mindenki előtt a szakszerve­zeti és műszaki könyvtár, a művelődési otthonok és klu­bok. Várják a dolgozókat a színházak és hangversenyter­mek, mozik, múzeumok, ki­állítások. A kultúra minden hajléka nyitva áll előttünk, csak be kell lépnünk érte! Szakszervezeti aktíváink ne sajnálják erejüket és idejü­ket, szorgalmazzák dolgozó­társaik belépését abba a haj­lékba, ahol a szocialista öntu­datot, művészetet, szakmai műveltséget megszerezhetik. A XX. század sebes forga­tagában, az űrhajók és az atomenergia, a szocializmus és a kommunizmus építésé­nek­ korszakában nem lehe­tünk közömbösek a világ ese­ményei iránt. A technika mai korszakában már nincsenek olyan távolságok, amelyek el­választanák egymástól a föld­részeket és népeket. Egy föl­dön élünk, együtt kell él­jünk, békében és nem rette­gésben. Ezért nem lehetünk közömbösek a világ nagy és kis eseményei iránt. Ismer­nünk kell azokat, el kell iga­zodjunk a jó és rossz szán­dékok között, s ezért politi­zálnunk is kell. Amit te­szünk, öntudatosan tesszük, mert hiszünk ügyünk igazsá­gában, a marxizmus—leniniz­­mus diadalában! Szóval és tettel egyaránt ennek győzel­méért dolgozzunk s­zakszervezeti szer- 5 veink fontos fel-­­­adata az is, hogy N,ak javítsák a vezetés színvonalát. Erre jó alkalmat adnak a választások a tag­ságnak és a vezetőknek egy­aránt. Vezetni annyit jelent, mint minden területen megfe­lelni annak a bizalomnak, amelyet a dolgozók a válasz­tott vezetőktől kérnek és el­várnak. Ismerni kell a tö­megek örömét és gondját, ki kell kérni véleményét, hasz­nosítani kell javaslatait, s lelkiismeretesen kell foglal­kozni az egyes dolgozók kis és nagy problémáival egy­aránt. A vezetőknek meg kell osztani a vezetést és a mun­kát is társaikkal. Néhány ember szándéka elveszne az emberek­ tömegében. Közösen kell dolgozni a közös ügyért! Soha nem feledkezhetünk meg közvetlen érdekvédelmi feladataink ellátásáról, a tör­vényesség feletti őrködésről. A dolgozók egészségvédelmé­vel, a biztonságos munkakö­rülmények megteremtésével, a szerteágazó szociális prob­lémák elintézésével nap mint nap százszor és ezerszer be kell bizonyítanunk, hogy minden az emberért történik. Ezt hirdetjük, ennek szelle­mében cselekedj­ünk! Új esztendő kezdetén új, nagy terveket kovácsolunk. Hisszük, hogy ezek a tervek valóra válnak, népünk örö­mére és boldogulására. Bol­dog új évet kívánunk egy­másnak. Azonban nem elég csak kívánni azt, hanem so­kat és keményen kell dolgoz­ni érte. Ha utunk felfelé is ível, annak a jövőben sem lesz sima minden szakasza. De erőinket közös célunk ko­vácsolja össze, s ezért bizto­sak vagyunk benne, hogy to­vább haladunk előre a szo­cializmus építésének útján, a kommunizmus felé! Többet, jobbat, olcsóbbat» Tanuljunk, mis vetődjünk — Közös útító, közös munka Tanácskoztak az újítók és feltalálók Decemberben tartották meg a kiváló újítók és fel­találók III. országos ta­nácskozását, amelyen meg­vitatták az újítómozgalom időszerű kérdéseit. Tasnádi Emil, az Orszá­gos Találmányi Hivatal eln­­öke, beszámolójában el­mondotta, hogy a korábbi tanácskozásokon megsza­bott feladatok közül na­gyobb figyelmet fordítottak az újítók és feltalálók er­kölcsi elismerésére is és en­nek megfelelően a SZOT és az OTH javaslatot tett a „Kiváló újító és feltaláló” oklevelek és kitüntetések létesítésére. Azóta 280-an kapták meg e kitüntetés arany, 326-an az ezüst és 774-en a bronz fokozatát. Az aranyfokozat feltétele a legalább egymillió, az ezüsté a félmillió, a bronzé a negyedmillió forintos népgazdasági eredmény. Az újítómozgalom szám­szerű eredményeit vizsgál­va megállapítható, hogy az utóbbi három év fejlődése egészséges és jóirányú volt. A benyújtott újítások száma az 1958. évi 185 000-ről 1959-re 247 000-re, 1960-ra pe­dig 253 000-re­ nőtt. Az elfogadott javaslatok száma ez idő alatt 130,2 szá­zalékra nőtt, s emellett az újítási javaslatokkal szem­ben a követelmény ma sok­kal nagyobb, mint bármi­kor volt a múltban és az el­bírálás is szigorúbb. Ennél­fogva a javaslatok színvo­nala igen jelentős mérték­ben növekedett. Újítási díjként 1958-ban­ 64 millió, 1959-ben 86 millió, 1960-ban pedig 117 millió forintot fi­zettek ki — e téren 3 esztendő alatt 182 szá­zalékos a fejlődés. P. E. KÖSZÖNTÜNK ÚJ ESZTENDŐ (Mohácsi Heges Ferenc rajza) 2x2 mindig négy A „gondolkodó” gépek bármilyen modernek­­is, teljesen mechanikus munkát végeznek. A számítógép nagy előnye, hogy nagyon sok­ szempont szerint tudja csoportosítani az adatokat, s az egész gépi számítrendszer alapja a lyukikártya. A munka úgy kezdődik, hogy a gyár különböző munka­helyeiről beérkeznek a bizonylatok a Hollerith üzembe.­­Itt minden egyes bizonylatról egy úgynevezett lyukasztógéppel lyukkártyát készítenek. A lyukasztógép a bizonylat adatait rályukasztja a kártyára. Ezt követően a bizonylatra már nincs szükség, a lyukkártya tökéletesen helyettesíti. A speciális gép óránként 33 ezer lyukkártyát rendez olyan, szempontok szerint, amilyeneket az ember parancsol neki, amikor különböző kapcsolásokkal beállítja. Ez a gép kiszá­mítja például a különböző anyagok forint értékét, a selejt értékét, hány perc szükséges egy-egy munkadarab elkészí-­ téséhez és így tovább. Ezek segítségével meg lehet határozni, hogy hol vannak a termelés gyengébb pontjai, hol kell intézkedni a selejt miatt, és hogy hol lazák a normák. Horváth Erzsébet a Csepel Autógyárban a kártyák helyességét ellenőrzi. Ujjai boszorkányos gyorsasággal száguldanak a billentyűkön Óránként nyolcezer szám­jegyet üt le — hiba nélkül

Next