Vasas, 1980 (85. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

Eredmények és feladatok A vasasszakszervezet központi vezetősége decemberi ülésén első napirendként megvi­tatta a vas-, fém- és villamosenergia-ipar 1980. évi tennivalóit, valamint a szakszervezet ter­melését és gazdálkodást segítő tevékenységé­nek legfontosabb feladatait. Soltész István kohó- és gépipari miniszter elmondta, hogy 1979-ben a vasas vállalatok igyekeztek a népgazdasági céloknak aláren­delni munkájukat. Hozzájárultak az egyen­súly javításához, az export-import arány kedvezőbbé tételéhez, s bár voltak beszerzé­si, termelési és értékesítési gondok, fokozni tudták az export hatékonyságát. Nőtt a ter­melékenység, s az üzemekben kezdték meg­érteni, hogy létszámnövekedésre nem számít­hatnak, bár egynémely vállalat még az 1980- ra szóló tervében is a munkáskezek gyara­podásával számolt. A kohászati és a gépipari vállalatok felada­ta 1980-ban is a népgazdaság egyensúlyi hely­zetének javítása lesz, amely az életszínvonal megtartásának alapvető feltétele. A belföldre irányuló termelés lényegében változatlan nagyságú marad, mert bár a lakossági célú gyártás növekszik, a beruházási eszközök ter­melése várhatóan csökkenni fog. A termelés bővülése ily módon nagyobb árualapot biz­tosít az export, különösen a nem rubel elszá­molású kivitel fokozására. Mint a miniszter elmondta, a vállalati elő­­tervek nem mindenben feleltek meg a nép­­­gazdasági elvárásoknak, ezeket korrigálni kell. Így például átgondolt, de határozott mó­dosításra szorul még a tőkés kiviteli­ tervek egy része, mert összesítve nem érik el a kí­vánt nagyságot. Úgy látszik, az üzemek túl­zott óvatossággal állították össze az 1980-as értékesítési elképzeléseiket. Soltész István megemlítette még, hogy el­készült a gépipar 10 évre szóló fejlesztési terve. Ennek értelmében kiemelten fogják fejleszteni a háttéripart, az elektronikát, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépgyártást, a közúti járműipart, a szerszámgépipart és az enegetiscai gépgyártást.­­Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes a villamosenergia-ipar 1979-es eredményeiről tá­jékoztatta a szakszervezet vezető testületét. Szavai szerint a villamosenergia fogyasztás az elmúlt években átlagosan 6—6,5 százalékkal növekedett, 1978-ban kimagaslóan nagy érté­ket, 8,4 százalékot ért el. Ezzel szemben ta­valy — a takarékossági intézkedések eredmé­nyeképpen — mindössze 2 százalékos volt a növekedés. A felhasználást vizsgálva kitű­nik, hogy a lakossági fogyasztás dinamiku­san emelkedik, míg bizonyos termelő- és szol­gáltató területek (szállítás, hírközlés) vissza­fogták a fogyasztást A mennyiségi ellátásban különösebb zavarok nem voltak, de a minő­ségi mutató romlott: 1979-ben tovább nőtt a (Folytatás a 3. oldalon) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Interjú Herczeg Károly főtitkárral (3. oldal) Látogatás a hármas ikrek otthonában (4. oldal) Munkahelyi közérzet (3. oldal) Olasz vasasokról (L. oldal) LXXXVII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1980. JANUÁR ÁRA: 1,50 FORINT MIRE SZÁMÍTHATUNK? Az új esztendő egyszerre záró és nyitó köve a társada­­lomépítés egy emlékezetes és egy előreláthatóan fontos sza­kaszának. Az új pártkongresz­­szus teszi jelentőssé azt az évet, amelyhez már csak két év­tizednyire van az ezredforduló. Számunkra István király ko­rában kezdődött el egyezerrel az esztendők számolása és a szocialista építés emeli magas­ra a kétezres startot. Az em­bernek kedve lenne eltöpren­geni, elbajmékolni e történel­mi ív tanulságain: hogyan és hová értünk? Mégse engedjük kizökkente­ni magunkat a hétköznapok, a jelen és a közvetlen jövő ke­rékvágásából. Tegyük fel a számunkra most legidőszerűbb kérdést: mit jelentenek a párt XII. kongresszusának irányelvei, amelyek összefoglaló politikai dokumentumként december elején kerültek a kezünkbe? Tekintettel a minőségükben új és meglehetősen szokatlan feladatokra, tekintettel a tár­sadalomépítés környezeti fel­tételeinek ki tudja milyen tá­vú súlyosbodására — költői képpel szólva — meglehetősen meredek falat kell megmász­nunk, hogy előre juthassunk. Ezt a meredélyt jól szemügyre kell venni. Ha messziről né­zünk rá, kicsinynek és gyorsan legyőzhetőnek tűnik; a nehéz­ségeket jelentő, a különös fi­gyelmet kívánó részletek a tá­volság páraködébe vesznek el. Ha közvetlenül állunk a szik­lafal alá, ijesztően szökik az fölénk, úgy érezzük, valóság­gal ránkdől, megriadunk és le­­győzhetetlennek látjuk. Kellő perspektívára van tehát szük­ségünk, amely józan realitás­sal láttatja a feladattömböt. Ezt a szükséges szemléleti perspektívát és a hozzá csatol­ható cselekvési realitást jelenti számunkra az a kongresszusi dokumentum, amely a párt legmagasabb szintű fórumá­nak irányelveiként látott nap­világot. Nem tízparancsolat­ként és nem százparancsolat­ként. Nem kőbe vésett dogma­ként, hanem perspektívaként a gondolkodó cselekvés szá­mára. Ily módon nem lezárt valamit, hanem éppen tágabb­­ra nyit. Mintegy provokálja annak megértését, hogy cse­lekvő gondolkodásra, okos, szellemiséggel telített cselek­vésre van szükség. Minden korábbinál aktívabb életre szólít és jogosít mindenkit ez a pártdokumentum. Mire számíthatunk? Haladásra. Akkor is, ha azt mondjuk: a legfontosabb mai feladat eddi­gi eredményeink megőrzése, megszilárdítása, hogy majd biztonságosan léphessünk to­vább, amikor arra mód és le­hetőség nyílik. A szintentartás nem jelent egyhelyben állást, nem jelent mozdulatlanságot és különöse­n nem követel „hátra arc!”-ot. Ha én nem akarom megtoldani a lakáso­mat, új bútorokkal berendezni a szobáimat, „csak” otthono­san és jó karban tartani, mennyi erőfeszítésre, megújí­tási dinamizmusra van szük­ség! Ha a repülőgépet magas­ban akarom tartani, biztosíta­nom kell a kellő sebességét. Így kell értelmeznünk azt a vitathatatlanul szolidabb tár­­sadalomépítési programot, amelyet számunkra a kong­resszusi dokumentum megfo­galmaz. Nem visszafejlesztésről és helybenállásról van szó. „A nemzeti jövedelem, a termelés korszerűsítése, az élet és mun­kakörülmények javítása meg­követeli, hogy továbbra is je­lentős anyagi eszközöket for­dítsunk beruházásokra. A nép­gazdaság termelő alapjainak műszaki fejlesztését a beruhá­zások korábbinál mérsékel­tebb növelése mellett is szük­séges biztosítani.” Erre még a nehezebb körülmények köze­pette is teret, lehetőséget ad a társadalomfejlesztés szocialista módja. Lehetséges, sőt biztos, hogy ez a haladás nem tűr többé látványos külsőségeket, de minden korábbinál na­gyobb belső dinamizmust kö­vetel. A beruházásoknál minden eddiginél nagyobb tervszerű­ségre van szükség. Elsőbbséget kell adni a gyorsan kivitelez­hető és rövid idő alatt megté­rülő központi és vállalati fej­lesztéseknek. A gyors befeje­zésekre kell összpontosítani az erőt. A korszerű munkaszerve­zésnek kell átvennie az ural­kodó szerepet. A belső és kül­ső erőforrásokat ésszerűbben, takarékosabban kell felhasz­nálni. Az embereknek ott kell dolgozniuk, ahol szükség van rájuk, és ha jól kamatoztatják tehetségüket, szorgalmukat, kapjanak sokkal többet. Vagyis a haladás érdekében az okos­ munkának kell rangot kapnia, ez a belső dinamizmus legfőbb forrása. Mire számíthatunk? Teljesebb emberi életre. A kongresszusi irányelvek egyik legfőbb mondanivalója az értelmesebb, ésszerűbb, ta­karékosabb magatartás, oko­sabb élet. Lehetséges, hogy egyesek ezt a követelményt összetévesztik a szerény, a le­mondó élet követelésével és az önmegtartóztató aszkletizmust, az élet örömeinek feladását a szocialista életstílussal azono­sítják. Ez alapvető tévedés: a szocializmus derűs társadalom és azt akarja, hogy az ember minél teljesebben élvezze az élet nemes örömeit, amelyek a személyiséget gazdagítják, dú­­sabbá teszik az ember életét. Az aszkéta a szegénységet, a lemondást önmagáért valónak tartja és erényt farag belőle. A lemondás a szocialista em­ber számára egy adott pillanat kényszere lehet csupán, de nem életeszménye. A szocialista ember a való­ság lehetőségei között szünte­lenül a boldogságot keresi és ha akadályokkal találkozik, nekifeszül, mert tudja, hogy nincsenek ki­nt talan helyzetek. Mit olvasunk a kongresszusi irányelvek soraiban? Legyen továbbra is kiegyensúlyozott az áruellátás, törekedni kell a választék bővítésére, fejleszte­ni kell a szolgáltatásokat, javí­tani a lakáshelyzetet, növelni a művelődési lehetőségeket , de a jövedelmek oda folyja­nak nagyobb bőséggel, ahol értékes teljesítmény van, ahol ésszel és eredménnyel dolgoz­nak. S ugyanakkor takarékos­kodjunk úgy, hogy attól is le­gyen gazdagabb az életünk. Senki nem mondja: együnk kevesebb húst. De azt javasol­ja: egyszerre ne vegyünk any­­nyit, hogy belőle pocsékba kelljen kidobni. Nem mondja senki, olvass húszas égőnél, nem baj, ha megvakulsz. De azt tanácsolja: gazdaságosab­ban működő rendszereket használjunk otthon és a mun­kahelyen. És akkor még min­dig csupán a pazarlás ellen léptünk fel és nem lettünk ta­karékosabbak. Mert például takarékoskodni annyit jelent, hogy nemcsak új házakat épí­tünk, hanem rendben tartjuk, megóvjuk, felújítjuk az ország épületvagyonát is. Takarékos­kodni például annyit jelent, hogy kevesebb importanyag­ból, kisebb energiafelhaszná­lással olyan tetszetős és jó árut készítünk, amelyet a ha­tárainkon túl is el lehet adni. Úgy növeljük a termelést iparban és mezőgazdaságban, hogy számolunk, mit és mi­lyen mértékben érdemes nö­velni, mit kell abbahagyni. Takarékoskodni például any­­nyit jelent, hogy műveltebb, képzettebb embereket állítunk a vezetésbe és termelésbe. Hogy jobban vigyázunk az emberek egészségére, szabad­idejére. Hogy olyanná tesz­­szük a szocialista demokráciát, amely minden lakó- és mun­kahelyen nemcsak jó közérze­tet biztosít, hanem társadalmi, termelési aktivitást gerjeszt. Már régen nem egyszerű ta­karékosságról van tehát szó, hanem a szó legszorosabb és legszocialistább értelmében okosabb, tehát gazdagabb, tel­jesebb intenzív életről. Mire számíthatunk? Önmagunk lehetőségeire. Az emberiségnek nincs más reális alternatívája, mint a szocializmus. Ez azt is jelen­tené, hogy mindazt a rosszat, amit az ember a múlttól örö­költ, a szocializmusnak kell eltüntetnie. Azt jelenti, hogy a ma konfliktusaival szintén a szocializmusnak kell szembe­néznie. A kapitalizmusban élő ember, látva a visszásságokat, bűnöket, joggal mondhatja: majd a szocializmusban min­den megváltozik. De a már szocializmusban élő embernek önmagának kell cselekednie és mindent megoldania. Kinyúj­tott tenyérrel a másik szocia­lista ország határán sem nyúl­hat át senki. Történelmileg kö­rülbelül egy időben érkeztünk a fejlődés intenzív szakaszába, amikor új módon kell dolgoz­­ni az új feladatok megoldásán. Tehát a körülmények azono­sak, a munka mindenütt új­szerű és éppen ezért nehéz. Sokat, életet jelent az össze­fogás ereje, az egymásért való­­ság tudata, a proletár testvé­riség szellemisége, de azt sen­ki nem teheti meg helyettünk, amit nekünk kell megten­nünk. Soltész István LEVEL a gépipar, a kohászat, és a villamosenergia-ipar dolgozóihoz Elvtársak! Szaktársak ! Társadalmunk fejlődése, közös munkával elért ered­ményeink megőrzése és további gazdagítása, népünk bol­dogulása rajtunk múlik. Elsősorban azon, hogy miként dolgozunk 1980-ban és a következő esztendőkben. A mindannyiunk érdekében elhatározott célok következetes és sikeres valóraváltására szólítjuk a kohászat, a gép­ipar és a villamosenergia-ipar 550 ezer dolgozóját, akik­nek munkája népgazdaságunk helyzetének alakulását számottevően meghatározza. Növeljük a­ ­ hatékonyságot szellemi és anyagi lehetőségeink jobb kiaknázásával, a meggondolt anyag- és energiatakarékossággal, a munka­idő teljes hasznosításával, a szellemi és a fizikai munka jó megszervezésével, a nagy termelékenységű gépek és berendezések fokozott kihasználásával, a rejtett tartalé­kok feltárásával, a minden piacon jól értékesíthető, korszerű termékek előállításával. Javítsuk tovább az egyensúlyt a becsülettel elvégzett munka és a kifizetett munkabér, a jövedelem és az árualap, az árak és a minőség, a jo­gok és a kötelességek, a reális lehetőségek és az igények között. Adjuk a legjobb minőséget termékeinkben és szolgáltatásainkban, a feladatok meg­tervezésében, a feltételek megteremtésében és a vég­­rehajtásban egyaránt. Erősítsük a példam­utatást a munkában, a közéleti magatartásban, az egyének és a közösségek mindennapjaiban, következetesen tartsuk be a szerződéses és kooperációs fegyelmet, érezzünk fele­lősséget magunk és mások munkája iránt is. Kötelezett­ségeinknek mindenkor határidőre és kifogástalanul te­gyünk eleget. Munkahelyi feladataink ellátását tekintsük alapkövetelménynek. Legyünk következetesek szemléle­tünk korszerűsítésében, az új iránti fogékonyságban a cselekvés és a kockázatvállalás bátorságában, a kezde­ményezőkézség hasznosításában és a vezető-irányító munkában. Tartsuk szem előtt a hármas jelszó gyakorlati megvalósítását, a szocialista mun­­averseny­mozg­alom minőségi továbbfejlesztését, a fiatalok kez­deményezőkészségét, az ifjúságii versenyformákban rejlő lehetőségek fokozott kiaknázását. Az egyénre szabott vál­lalások mindenkor haladják mag­ a munkaköri kötelessé­geket, a brigádok tagjai folyamatosan emeljék szakmai és általános műveltségüket, legyenek a közösségi élet, a munkahelyi közvélemény alakítói. A gazdasági és tár­sadalmi vezetőknek nem csupán munkaköri feladadata, hanem politikai és erkölcsi kötelessége is a munkaver­­seny-mozgalom eredményesebbé tétele. A korábbiaknál sokkal nagyobb feladatok várnak mindannyiunkra. Ezek megoldására van erőnk. A ko­hó-, gép- és vitemasenergia-jpar több mint félmillió dol­gozójának cselekvési egységét bizonyítják az MSZMP XII. kongresszusa és felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére kibontakozott munkaverseny eddigi eredmé­nyei. A legjobb vasas hagyományok folytatása napjaink hétköznapi forradalmisága, amely elkötelezettséget, tett­­rekészséget, személyes felelősséget követel — beosztás­tól függetlenül — minden­­dolgozótól. Ez a záloga, hogy megőrizhessük és továbbfejleszthessük eredményeinket, becsülettel szolgáljuk népünk boldogulását. TANÁCSKOZTAK A KGM ÉS A VASAS VEZETŐI A Kohó- és Gépipari Mi­nisztérium, valamint a vasas­szakszervezet vezetői decem­ber 17-én megvitatták az 1979- es, év tervteljesítésének tapasztalatait, értékelték az 1980- ra szóló vállalati terve­ket, áttekintették az év indí­tásával kapcsolatos termelési, gazdasági, illetve az élet- és munkakörülmények átalakulá­sával összefüggő tennivalókat. A tanácskozást Soltész István miniszter és Herczeg Károly főtitkár vezette. Megállapították, hogy mind a kohászat, mind a gépipar túlteljesítette az 1979-re ki­dolgozott energia- és anyag­takarékossági tervét. Az ener­­giamegtakarítás várható ered­ménye 300 millió forint, ami azt jelenti, hogy teljesítették az ötödik ötéves tervben elő­irányzottakat, 2 milliárd 88 millió lesz az anyagmegtakarí­tás, négymillióval több mint a tervezett. 1980-ban nagy fel­adatok várnak a kohó- és gép­ipar dolgozóira. Ezek megol­dásának érdekében fok­ozott fi­gyelmet fordítanak a szocia­lista munkaversenyre és ezen belül az újításra. Ezt segíti a KGM és a vasas vezetőinek újítási versenykiírása is, ame­lyet a kohászat és a gépipar vállalataihoz intézett az MSZMP XII. kongresszusa és felszabadulásunk 35. évfordu­lója alkalmából. A mozgalom tömegességét, a termelékeny­ség növelését az ésszerű anyag-, import-, energiataka­rékosságot, a munkaidőalap jobb kihasználását ösztönözve, ezen túl az újítások számának növelését szorgalmazza majd a verseny. A vasasszakszerve­zet titkársága és a KGM veze­tése jelentős anyagi és erköl­csi elismerést ítél oda újítás­ban élenjáró vállalatoknak, kollektíváknak és egyéneknek. A vasasszakszervezet külön­­díjat alapított azon vállalatok részére, amelyek a legjobb eredményt érik el a nők és a fiatalok által beadott haszno­sított újítások növelésében.

Next