Vasas, 1981 (86. évfolyam, 1-12. szám)

1981-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! öt esztendő szakszervezeti munkájáról adott számot és meghatározta a következő időszak feladatait­­a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa, amelyet december 12—14-én rendeztek meg Budapesten az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének Dózsa György úti székházában. A háromnapos tanácskozást Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitotta meg, köszöntve a szervezett dolgozók képviselőit, a kongresszus küldötteit, a külföl­di és a hazai vendégeket, meghívottakat, a kongresszus elnökségét, amelyben politikai és társadalmi életünk jeles képviselői foglaltak helyet, köztük Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára, Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára. A megnyitó beszéd után a kongresszus egy­hangúan elfogadta a tanácskozás napirendjét és megválasztotta a munkabizottságok veze­tőit és tagjait. A Szakszervezetek Országos Ta­nácsa írásos beszámolójához Gáspár Sándor főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést, majd meg­kezdődött a kongresszusi dokumentumok vi­tája, amelynek során felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bzottságának első titkára is. A Vas-, Fém- és Villamosenergiaipari Dol­gozók Szakszervezetének küldötteként mon­dott véleményt a plenáris ülésen Herczeg Ká­roly, a vasasszakszervezet főtitkára és Tokodi Géza, a Lenin Kohászati Művek főbizalmija. Szombat délután a kongresszus négy szek­cióban tanácskozott azokról a feladatokról, amelyek a szakszervezetek előtt állnak a gaz­dasági építőmunkában, az üzemi, a munkahe­lyi és a szakszervezeti demokrácia továbbfej­lesztésében, az elosztásban, az érdekvédelem­ben és a dolgozók nevelésében. Küldötteink a szekcióülések munkájából is tevékeny részt vállaltak. A vitát, amelyben felszólalt több külföldi delegáció vezetője is, Gáspár Sándor foglalta össze vasárnapi vitazáró beszédében. Ezután a kongresszus küldöttei egyhangú sza­vazással elfogadták a SZOT írásos és szóbeli beszámolóját, a számvizsgáló bizottság jelen­tését, az alapszabály-módosítás tervezetét és a határozati javaslatot, majd megválasztották a Szakszervezetek Országos Tanácsát és a szám­­vizsgáló bizottságot, amelyek megtartották alakuló ülésüket. A választások eredményét az elnöklő Földvári Aladár ismertette a küldöt­tekkel, akik nagy tapssal fogadták a bejelen­tést, hogy a SZOT első ülésén újra Gáspár Sándort választotta meg főtitkárának. Képviseleti tevékenységünk gyakorlása eddig lényegében a szakszervezeti vezető testüle­tekre hárult, ők alakították ki a sza­kszervezetek véleményét a kormány, s a különböző álla­mi szervek elképzeléseivel kapcsolatban. Ez a gyakorlat eddig megfelelt, de most to­vább kell lépnünk, követke­zetesen figyelembe kell venni a közvetlen demokrácia adta lehetőségeket is. A szakszervezeti vezető tes­tületeknek véleményük kiala­kítása előtt minden fontos arab kérdésben ki kell kérniük a tagság,­­a bizalmiak, a bizalmi testületek véleményét. Most lesz erre egy nagyon jó alka­lom. Nevezetesen, a jövő eszten­dőiben dönteni kell az ötnapos munkahét bevezetéséről. Min­denképpen az a helyes, hogy ennek részleteit a különböző munkaterületeken — a vasa­sok, a pedagógusok, a keres­kedelmi dolgozók —, tehát maguk az érintettek, vitassák meg és mondjanak véleményt, mielőtt megtörténik a döntés. A munkásosztály számára az érdekvédelmi funkció adja ma is a szakszervezetek törté­nelmi igazolását. Enélkül a szocializmusban sem szak­­szervezet a szakszervezet. A szakszervezetek képesek arra, hogy a társadalomban létező érdek- és nézetkülönbségeket felszínre hozzák. Nem egy erős és tapasztalt kizsákmányoló osztállyal, an­nak államhatalmával szemben kell érvényesíteni a dolgozók érdekeit. Nem létbizonytalan­ságban élő, a rendőrség elnyo­mása és a terrorizmus, vala­mint a laza közbiztonság által is megfélemlített, a maguk egyéni élete biztonságosnak (Folytatás a 2. oldalon) Gáspár Sándor előadói beszédéből — A számvetést az elmúlt öt esztendő munkájáról elvé­geztük. Ezt az írásos jelentés tartalmazza. A társadalmi helyzet általános elemzése nem feladatunk, ezt megtette pár­tunk XII. kongresszusa. Ezzel az elemzéssel mi egyetértünk — mondta­­bevezetőjében Gás­pár Sándor. — Azt kell most számon kérni önmagunktól, hogy milyen színvonalon, mi­lyen hatásfokkal dolgoztunk. Eleget tettünk-e a társadalom életében betöltött, egyre nö­vekvő szerepünknek. Tud­juk-e képviselni tagságunk ér­dekeit, törekvéseit? Megítélésünk szerint a szak­­szervezeti mozgalom Magyar­országon olyan politikai, jogi és mozgalmi lehetőségekkel rendelkezik, amelyek biztosít­ják, hogy eleget tudjon tenni a növekvő követelmén­yeknek. A szakszervezeti mozgalom el­foglalta az őt történelmileg megillető helyet. Részese a hatalomnak és nemcsak a po­litikai végrehajtásának a segí­tője, hanem részt vesz a poli­tika alakításában, formálásá­ban is. Beszélt Gáspár Sándor elő­adói beszédében arról a fejlő­dési folyamatról, amelynek nyomán kialakult az a gyakor­lat, hogy a párt, a kormány, a szakszervezet együttesen, de saját hivatásuk szerint szol­gálják a népet, a munkásosz­tályt, a dolgozókat. Szólt a szakszervezteknek a szocializ­musban betöltött szerepe kö­rül kialakult vitákról, a mi álláspontunkról és gyakorla­tunkról, az állami és a szak­­szervezeti szervek egyenrangú partnerkapcsolatáról, majd így folytatta: " A szakszervezetek tevé­kenységének alapkérdése az érdekképviseleti, az érdekvé­delmi és a gazdaságsegítő tevé­kenység egysége. Ma a legtöbb nehézség az érdekképviseleti és érdekvédelmi­ tevékenység érvényesítésében jelentkezik. Miiben jelentkezik ez a ne­hézség? Abban, hogy érdek­ LXXXVIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1981. JANUÁR ÁRA: 2 FORINT A küzdelmes és reális boldogságért A formula semmit sem változott. Hagyományőrző tisztelettel és szeretettel írjuk, mond­juk, kívánjuk szeretteinknek, rokonainknak, barátaink­nak, ismerőseinknek és sok mindenki másnak, szívből vagy szokásból, boldog új évet. A formula nem változott, de az ember és a világ igen sokat. Felnőttebbek lettünk a másfajta világgal együtt. Ha változatlanul hozzátapad is a színes és csodálatos emberi értelem, érzelem ölelkezéséhez a játékosság, a csodavárás, a messze szárnyaló fantázia, magatartásunk, kiszámítottságunk és hitünk akkor is realisztikusabb. A világ és ember változásának, megrágó és felemelő, dialektikusan, egymásrahatóan szövevényes következ­ménye, hogy amikor jobban ismerjük a világ dolgait, jobban, sőt jobbnak látjuk saját helyzetünket is. Lehet­séges, sőt gyakori, hogy megrettenünk a világ izgalmas feszültségeitől, kegyetlen­­konfliktusaitól, tragikus for­dulataitól, de itthon sajátos­­módon növekszik bizton­ságérzetünk is, vagyis alkalmasnak és képesnek tartjuk az embert, az emberiséget arra, hogy leküzdje a­­válsá­gokat, hogy emeljen a világon. Erősebb lett maga az ember a szocializmus építésé­nek körülményei közepette. Olyan stabilitást nyert lé­lekben és életben, amelyet semmi más előző társada­lom nem tudott biztosítani, mert minden más társada­lom ellentmondásos, ellenséges osztályviszonyai köze­pette az ember állt szemben az emberrel. Mitől lettünk hát itthon erősebbek, magabiztosabbak? Mert úgy érez­zük ma, hogy egymásért, de legalábbis egymás mellett vagyunk. Látjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy mennyi kínnal, és áldozattal, ésszel és verítékkel, reményvesz­téssel é­s hitnyeréssel kell önmagunknak kiskínlódnunk az adott helyzetből való kivezető és felfelé ívelő utakat, módokat. Mégis megalapozódott bennünk, saját életünk­ben, hétköznapi létünkben egy bizonyosság, amelyet a történelmi­­tudat így fogalmaz meg: az emberiség fejlő­désének egyetlen lehetséges útja a szocialista út. És ez ma már világtényező. Így vehettük önmagunk számára birtokba a jövőt is. A következő évvel együtt a részleteiben, ugyan belátha­tatlan, de perspektívában bizonyos századokat. Ettől hát az a realisztikusabb bizonyosság, amely a szokásos újévi formulát más tartalommal, a vágy és valóság összhangjával mondatja velünk: boldog új évet. Reálisabbnak látjuk a világot, saját helyzetünket, így jobban érezzük saját erőnket. Intézményesen, tömege­sen, népi méretekben alakult ki bennünk a képesség a megújulásra, a megújításra. A nehézségek legyűrésé­re, de sohasem valami régi, eredeti állapot konzervá­lására, hanem az új követelményekre válaszoló előre­törésre. Nem földhözragadott hétköznapiság, amikor azt mondjuk, hogy a tudományos gondolkodáson és kipró­bált gyakorlaton alapuló pártkongresszus­i fogalmazás ezt az emberi szándékot és ezt a társadalmi képességet fejezi ki. A frázisok hangoztatásától ment meg ben­nünket annak észrevétele, hogy az új, a hatodik ötéves terv, nagyon helyesen marad nemcsak a jelen, értéke­lésénél a szigorú valóság talaján, hanem szikáran mér­téktartó a lehetőség kimondásánál is. De még ebben a szikánságiban, szigorúságban is benne van a nagy re­formok valóságos ígérete, amely most már az 1968-as buzgalomnál sokkal tömegesebben számíthat a bátrabb, okosabb ember teremtő képességében, a megújulás reá­lis, de mégis emelkedett, történelmi célú szocialista le­hetőségében. Ne higgye senki,­­hogy amikor arról beszélünk kong­resszusokon, parlamenti vitákon, hogy számunkra elsőd­legesen­ fontos a gazdasági cselekvés, ez beszűkült és csak néhány évre szóló ökonomizmus. Ebben a gazda­sági cselekvés­ben önmagában is olyan nagyszerű, törté­nelmi perspektívájú, szocialista elemek léteznek meg­határozóként, amelyek az ország minden nagy és kis közösségét érdek szerint mozgathatják meg a nagy cé­lok megközelítésére, elérésére. Azt a szocialista tudatot és hitet erősítik: minden, embernek joga és kötelessége kiharcolni azt a valami többletet, amit a holnaptól, az új évtől, az új évszázadtól vár, kíván önmaga és utódai számára. Azt a lehetőséget és képességet erősíti refor­­mos szándékkal, hogy az ember, én és ő, te és vala­mennyien meg tudjuk önmagunk számára csinálni azt, amire szükségünk van. Sokat beszélünk napjainkban nehézségeinkről. Ez a nyílt szó, az őszinteség nagyon fontos, így tudja min­denki elfogadni a mértéktartást, szerénységet, amelyet a mai ellentmondásos, kedvezőtlen külső, az átál­lításra váró belső helyzet parancsol. De nem feledhet­jük el hogy ez a mai szigorúság pontosan olyan kor­szerű társadalmi és emberi tulajdoságokat­­fejleszt ki bennünk, amelyek történelmi céljaink eléréséhez elen­gedhetetlenek: józanságot; okosságot; rugalmasságot; jógazdai takarékosságot; ésszerűséget; bátor újítókész­séget; önzetlenséget a közösségért való felelősség-, és kockázatvállalásiban; az igazi értékek és teljesítmények megbecsülését, a képmutatás és ravasz önzés száműzé­sét, az igazságosságot a bürokráciával és protekcioniz­mussal szemben, a jó munka mindenek feletti tisztele­tét és honorálását akár esztergályosról, akár vezérigaz­gatóról, vagy miniszterről van szó, és így tovább. Miközben leküzdjük tehát a nehézségeket és új vál­tókra állítjuk gazdasági életünket, emberi és társadalmi cselekvésünkkel is ezt tesszük, aminek lényege, de nem végeredménye, hogy a társadalom minden kis és nagy közösségében magasra szárnyaljon és jót hozzon létre az alkotóerő, az egész hazában felpezsdüljön az alkotó­kedv. Miközben tehát a gazdasági cselekvésre mozgósít­juk a nemzetet, egész demokráciánk, egész társadalmi életünk megújítására, a közösségi ,cselekvés szabadsá­gának, a nagyobb demokrácia lehetőségének és köteles­ségének gazdagodására is gondolunk. A megújulás szo­cialista szelleme és követelménye hatja át társadalmun­kat a pártkongresszus, a szakszervezeti tanácskozás, a társadalmi, politikai, gazdasági, gondolkodás minden, fó­rumának ösztönzése és követelménye nyomán. Mik várnak mindebből rám, az emberre, akit a tár­sadalmi munkamegosztás, a tehetség, a képzettség vagy a véletlennek tűnő helyzet valamilyen posztra állított? Három dolog biztosnak látszik. Az egyik: a munka nehezebb és bonyolultabb lesz. A másik: csak a job­ban és tehetségesebben, végzett munka hozhatja el min­denki számára azt a reális boldogságot, amelyben har­monikusan ötvöződik a vágy és a valóság. A harmadik: ezért a boldogságért meg kell küzdenünk, így kivárnunk boldog új évet mindenkinek. Soltész István

Next