Vasmegye, 1955. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-01 / 205. szám

Az Interparlamentáris Unió helsinki ülésszaka Kedden az Interparlamentáris Unió helsinki konferenciája az unió megerősítésére vonatkozó javaslatot és a békés együttélés gazdasági és kulturális kérdéseit vitatta meg. Az unió megerősítésének útja a felszólalók többségének vélemé­nye szerint csak úgy érhető el, ha minden jelentkező parlamenti csoportot felvesznek, amennyiben az választott szerv csoportja és ténylegesen működik azon a te­rületen, amelynek népeit képvi­seli. Ebből az alapelvből kiindul­va a felszólalók — Zolkiewski lengyel, Sinha indiai, Szimics ju­goszláv, Hamon francia, Gubára szudáni, Turszun-Zade szovjet küldöttek — újból követelték a Kínai Népköztársaság felvételét az unióba. Jellemző, hogy egyet­len felszólalás sem hangzott el a javaslat ellen, amelynek ma már egyetlen akadálya, hogy az unió végrehajtó bizottságában az amerikai, a török és a thaiföldi tag — a svéd és a svájci taggal szemben — a felvétel elhalasz­tása mellett foglalt állást. Az alapszabály ugyanis a végrehajtó bizottságot hatalmazza fel, hogy döntsön, megvannak-e a jelent­kező csoportok esetében a felvé­telhez szükséges feltételek. A Kí­nai Népköztársaság felvétele mel­lett egyre többen szólalnak fel. Az együttélés gazdasági felté­teleiről folyó vitában felszólalt A. M. Szofronov szovjet képvise­lő. Elmondotta: a Szovjetunió a békés együttélést, minden ország gazdasági fejlődését szem előtt tartva, 58 állammal kötött gaz­dasági szerződést. Finnország jellemző példa arra, hogy a Szovjetunióval kötött gaz­dasági szerződések előnyösek a­­Szovjetunióval szerződő államok­ra. A Szovjetunió elítéli a gaz­dasági megkülönböztetés alkal­mazását. Nem azért, mert az ké­pes volna megakadályozni a Szovjetunió gazdasági fejlődését, hanem azért, mert ez a megkü­lönböztetés kárára van az orszá­gok közötti békés kapcsolatok ki­alakulásának és aláássa a békét. Kedden délután megkezdődött a vita a békés együttélés kultu­rális kérdéseiről. A vitában a magyar küldött­ség részéről Non György nép­művelési miniszterhelyettes szó­lalt fel. Megállapította, hogy a genfi határozatok máris jelentős eredményeket hoztak a nemzet­közi tudományos és kulturális kapcsolatokat illetően. Ezt iga­zolja az atom békés felhaszná­lásáról tárgyaló genfi konferen­cia is — Wiley amerikai szenátor — mondotta Now György — teg­nap azt állította, hogy Nyugaton nehezebb lesz az új genfi politi­kát a gyakorlatba átvinni, mint Keleten. Egyetértünk Wiley sze­nátor megállapításával. Ez azért van így, mert mi Keleten évek óta következetes békepolitikát folytatunk. A mi törvényeink bün­tetik a háborús propagandát. Tu­dományos és kulturális vonatko­zásban igyekszünk szoros kapcso­latokat teremteni minden or­szággal, a nyugati országokkal is. —Non György számos adatot sorolt fel Magyarország és más országok között fennálló kulturá­lis és sportkapcsolatok eredmé­nyéről. Beszélt a Bartók-évfordu­­ló tervezett ünnepségeiről is. Rá­mutatott, hogy a tudományos, kulturális kapcsolatoknak nagy szerepük van a hidegháború ide­ológiai következményeinek fel­számolásában. Elmondotta, hogy a Kínai Népköztársaság felvéte­lének ellenzése nem más,­­ mint kísérlet a hidegháború folytatá­sára. Ha az unió következetes akar maradni határozataihoz, nem zárkózhat el a népi Kína felvétele elől. A konferencia szerdán dön­tött az előterjesztett határozati javaslatokról, majd megválasz­totta az öt új végrehajtó bizottsá­gi tagot. Az unió tanácsa titkos szavazással döntött, kiket javasol­jon az új végrehajtó bizottság tagjai közé. A legtöbb szavazatot Mihajlov szovjet, Helias finn és Pisanelli olasz delegátus kapta. (MTI) A Finn Kommunista Párt elnökének beszéde A Finn Kommunista Párt fenn­állásának 37. évfordulója alkal­mából Turkuban rendezett ünnep­ségen beszédet mondott Aimo Aaltonen, a Finn Kommunista Párt elnöke. A nemzetközi hely­zettel és Finnország más államok­hoz fűződő kapcsolataival foglal­kozó beszéd befejező részében Aaltonen kijelentette: " A kommu­nista párt, amely következetesen Finnország és a Szovjetunió közötti baráti kapcsolatok politi­káját védelmezte, örömmel veheti tudomásul, hogy a békének és a barátságnak ezt az irányvonalát most az ország általános külpoli­tikai irányvonalává tették. Né­pünk túlnyomó többsége megta­nult őszinte és erős barátot látni a Szovjetunióban, amely szavatol­ja országunk biztonságát és segít leküzdeni a gazdasági nehézsége­ket. (MTI) Pierre Fayet algíri képviselő interpellációt nyújtott be a nemzetgyűlés elnökségéhez Pierre Fayet algíri képviselő interpellációs kérelmet nyújtott be a nemzetgyűlés elnökségéhez. Kijelentette: kérdést akar intézni a kormányhoz az algíri helyzet­ről, amelyet a véres kollektív megtorlás rendkívül súlyossá tett. Ezt a megtorlást a lakos­ság ellen alkalmazták és ennek során számos olyan tanyát pusz­títottak el, amelyekben csak gyermekek, asszonyok és öregek voltak. Figyelmeztetni akarja a kormányt, hogy sürgős intézke­désre és olyan megoldásra van szükség, amely megfelel az algíri nép követeléseinek, a francia al­kotmánynak és az ENSZ alapok­mányának. (MTI) Alexandria és egész Afrika pátriárkájának nyilatkozata Mint a Roze El Jusszef című egyiptomi lap közli, Christopho­­res, Alexandria és egész Afrika pátriárkája, aki nemrégiben Alek­­szij moszkvai pátriárka meghívá­sára látogatást tett a Szovjetunió­ban, utazásáról tartott beszámoló­jában kijelentette, hogy a Szov­jetunióban vallásszabadság van. Christophoros pátriárka ki­emelte, hogy a Szovjetunióban mindenütt Egyiptom iránti mély rokonszenvel és őszinte együtt­működési törekvéssel találkozott. (MTI) Bécs megjelőzte Szolnok megyét a gabonabeg­yűjtési versenyben A Begyűjtési Minisztérium je­lenti: Az alkotmányünnep tiszteletére indított begyűjtési verseny 10 nap múlva zárul. Ezekben a napokban országszerte fokozódik a verseny lendülete. A megyék rangsora az augusz­tus 27-i állapot szerint a követ­kező: 1. Bács 2. Szolnok, 3. Bé­kés, 4. Pest, 5. Hajdú, 6. Szabolcs, 7. Fejér, 8. Csongrád, 9. Komá­rom, 10. Heves, 11. Győr, 12. Tolna, 13. Somogy, 14. Nógrád, 15. Veszprém, 16. Vas, 17. Baranya, 18. Zala, 19. Borsod. Állat- és állatitermék-begyűj­­tésben: 1. Győr, 2. Somogy, 3. Za­la, 4. Komárom, 5. Heves, 6. Csongrád, 7. Vas, 8. Békés, 9. Pest, 10. Veszprém, 11. Szolnok, 12. Nógrád, 13. Tolna, 14. Bara­nya, 15. Borsod, 16. Fejér, 17. Hajdú, 18. Szabolcs, 19. Bács. (MTI) --------■ III—■■ ♦ fiz Országos Mezőgazdasági Kiállítási Iroda közleménye Az Országos Mezőgazdasági Ki­állítási Iroda közli, hogy a jegyek mindenütt a terjesztőknél van­nak. Vidéken a megyei, a járási és a községi tanácsoknál, a gép­állomásoknál, a MEDOSZ-szer­­veknél, a földművesszövetkezeti boltokban és az üzemi közönség­­szervezőknél lehet vásárolni a kedvezményes áru elővételi je­gyet. B­ár A napokban megnyíló országos mezőgazdasági kiállításon a könyvpavilonban az Állami Könyvterjesztő Vállalat könyv­vásárt rendez, ahol a kiállítás tartama alatt 10 százalékkal ol­csóbban kaphatók a mezőgazda­­sági szakkönyvek. Antonin Zápotocky betegsége A Csehszlovák Távirati Iroda közzétette a köztársasági elnöki iroda közleményét, mely szerint Antonin Zápotocky köztársasági elnök augusztus 30-án váratlanul, szívgyengeséget érzett. Vérkerin­gési zavar fennállását állapítot­ták meg. Az elnök orvosi meg­figyelés alatt áll. (MTI) fii ENSZ leszerelési albizottságának ülése New Yorkban kedd este foly­tatta munkáját az ENSZ lesze­relési albizottsága. Az amerikai küldött a genfi kormányfői ér­tekezleten beterjesztett amerikai terv újabb részleteit ismertette. Az angol rádió szerint Nutting angol küldött kijelentette, hogy a leszerelési albizottságban kép­viselt államok gondosan fogják tanulmányozni e javaslatokat. (MTI) — AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK SZENÁTUSÁNAK TAGJAI, Ge­orge W. Malone és Allen J. Ei­lender, az elmúlt napokban Bu­dapesten tartózkodtak. Itt-tartóz­­kodásuk során Allen J. Eilender szenátort Erdei Ferenc földmű­velésügyi miniszter, George W. Malone szenátort pedig Sík End­re, a külügyminiszter első el­nökhelyettese fogadta.­­ A MAGYAR RADIÓ KÖZ­VETÍTI vasárnap a Kossuth­­allón 18 25 órakor a, Berlini Ope­raház megnyitó előadását. Az ünnepélyes megnyitás alkalmából a „Nürnbergi mester­dalnokok“ című operát mutatják be. ­­A K­­ Élet* TÍZ ÉVE PROPAGANDISTA A propagandista munkája fon­tos és felelősségteljes megbíza­tás. Felelősséget kell vállalnia a párt előtt a párttagokért és pár­­tonkívüliekért, hogy tudása és ereje szerint legjobban foglalkoz­zék velük. Ezt a kitüntető megbízást Sza­kács Tivadar elvtárs, a Kiskeres­kedelmi Vállalat igazgatója hosz­­szú évek óta végzi. Kilenc év­vel ezelőtt, még kereskedelmi el­árusító korában bízta meg a párt politikai iskola vezetésével. Ki­lenc év alatt a legjobb tanítási és nevelési módszereket alakí­totta ki magában és adta át ta­pasztalatait más propagandisták­nak. Munkája eredményét talán az bizonyítja legjobban, hogy harcos, a párthoz hű embereket nevelt, akik megállják helyüket a termelő munkában is. Volt hallgatói közül ma már sokan párt-, állami és egyéb vezető­állásba kerültek. De olyanok is akadnak, mint Erdős Zoltán és Budai József elvtársak, akik Sza­kács elvtárs munkáját megsze­rezve maguk is propagandamun­kát kértek pártmegbizatásul. Az idei, a tizedik pártoktatási évben Szakács elvtárs ismét pro­pagandista lesz. — Ez a munka már úgy hoz­zátartozik az életemhez, mint a táplálkozás, vagy alvás, tehát életszükségletem — mondja mo­solyogva. — Meg is sértődnék, ha a városi pártbizottság nem bízna meg valamilyen politikai tanfolyam vezetésével, mert ez azt jelentené, hogy nagyon öreg, vagy alkalmatlan vagyok. Lássuk csak, hogyan készül fel az új oktatási évre és milyen tervei vannak Szakács elvtárs­nak? Talán ott kezdenénk, hogy a Kiskereskedelmi Vállalatnál a pártszervezet olyan pontosan és lelkiismeretesen szervezte meg az idei pártoktatást, hogy ezideig minden egyes pártoktatásra je­lentkezővel kétszer beszélt a pártvezetőség két tagja és a pro­pagandista. Munkatervet is ké­szítettek. Részletesen megjelöl­ték, milyen módon foglalkozza­nak a propagandisták hallgatóik­kal, amelyről a párttaggyűlése­ken kell beszámolniok. Sőt a harmadszori beszélgetést is el­kezdték. Szakács elvtárs fontosnak tart­ja, hogy hallgatóival minden ok­tatási év megkezdése előtt több­ször beszélgessen. Ez a párt ok­tatás sikerének az alapja. Csak­is úgy tud színvonalasan és cél­tudatosan oktatni, ha megismeri a hallgatók kívánságát, problé­máit és elméleti felkészültségét. Szakács elvtárs hallgatói már tudják, hogy az 1955—56-os párti oktatási évben milyen anyagot tanulnak. Beszélgetéskor elmond­ta a dolgozóknak, hogy a mar­xizmus—leninizmus alapjai tani folyam sok hasznos segítséget ad a munkához. Mielőtt a pártokta­­tás megkezdődne, először a pro­pagandistának kell képeznie ma­gát. Szeptemberben négy napos kiképzésen vesznek részt. Két hete, a városi propagandista ér­tekezlet után kezdte meg tanulá­sát Szakács elvtárs. A tematika olvasása és a hallgatók tananya­gának jegyzetelése közben elha­tározta, hogy idén több olyan fontos kérdést tart szem előtt, amelyet a márciusi határozat szellemében akar megvalósítani. A határozat tanulmányozása során úgy látta, hogy a naciona­lizmus és a sovinizmus elleni harcot különösen a tavalyi év­ben elmulasztották.­­ A mar­­xizmus—leninizmus alapjának tanulmányozása segíti, neveli, lelkesíti párttagságunkat és a pár­­tonkívülieket a párt iránti bi­zalomra és hűségre. Ezt a felada­tot tűzte ki a márciusi határozat — mondja Szakács elvtárs. A másik kérdés, amely az idei oktatási évben a tervek szerint igen fontos szerepet kap, az idealista nézetek elleni ideológiai harc. — Eddig csak arról beszéltünk és vitatkoztunk, hogy a párttag­nak nem magánügye a vallás. Ez nem elég. Az idei oktatásban már megértettük párttagságunk­kal, de a pártonkívüliekkel is, hogy nem lehet jó kommunista az, akinek nincs szilárd, kommu­nista világnézete. — mondja Szakács elvtárs. A Kiskereskedelmi Vállalat párttitkára, Oláh elvtárs úgy lát­ja, hogy az idei oktatási év si­keres megindulása biztosítva van, különösen Szakács elvtárs­­nál, mert alaposan előkészült pártmegbizatásának végrehajtá­sára. — Tavaly is az egyik legjobb propagandista volt, nála igazolat­lanul távolmaradót nem találhat­tunk azért, mert érdekesen, szín­vonalasan oktat — szól elisme­rően Oláh elvtárs. Az ilyen propagandistát a hall­gatók becsülik és szeretik. A párt pedig példaképpen állítja a töb­bi propagandamunkát végző elv­társ elé. Ezért Szakács Tivadar elvtársnak az új oktatási év megkezdése előtt jó munkát és még sok éves pr­opagandista megbízást kívánunk. Németh Gabriella Sok kis óvodásból ABC-s diák... Közel hatezer elsőosztályos iratkozott be Szombathely isko­láiba. Ennek is sokszorosa a megye összes általános isko­láiba. Ezeknek az újdonsült tanu­lóknak jórésze tegnap élete első kis kollektíváját — az óvodát, nap­közi otthont — cserélte fel az is­kolával. S bár óvodai kisszékeiket az is­kolapaddal cserélik fel, sohasem felejtik el azt a pár évet, amit három-négy éves koruktól, sőt némelyikük még előbb is, a nap­közi otthonban töltöttek. Hogyan is felejthetnék el, amikor tegnap még egyszer felelevenítették a fog­lalkozásokat, s amikor kis pajtá­saik valamennyi napközi otthon­ban kedves, maguk készítette aján­dékkal, szíves szóval búcsúztat­ták őket. A szombathelyi vasutas napközi otthont 42 iskoláskorú gyermek hagyta el kedves emlékekkel... Tegnap délután. Negyven­két gyermek ül a termekben, mindegyik a régi helyén, minde­gyikük jól ismert kis szomszédja mellett. A búcsúzó kis óvodások, ma már iskolások, szülei is itt vannak, utoljára viszik haza a napköziből lánykájukat, fiacská­­jukat. Holnap már az iskolakapu­ban várják őket. Tegnap még minden úgy zajlott le, mint évek hosszú során át a hét munkanapjain. A gyermek­szálak azt mesélik most szüleik­nek, hogyan töltötték el azokat az órákat, amíg szüleik az ország, az ő jövőjük építésén fáradoznak. — Az óvodában egész nap al­szunk és játszunk — jelenti be nagy derültség közepette egy nyurga, barna kisfiú. S hogy az egésznapos alvással nem érte­nek egyet a többiek, kiderül ab­ból, ahogyan elsorolják a foglal­kozásokat: kézimunka, éneklés, daltanulás, testgyakorlás,, zenélés, beszélgetés és így sorjában. Be is mutatják mindezt. A kis­asztalon lévő tárgyakról elmond­ják, mit ábrázol, mihez használ­ják, a kézimunkafoglalkozások eredményeit munkalapba gyűjtöt­ték össze, tornásznak és eltáncol­ják a dalos játékokat. Mire mindezzel végeznek, kopognak az ajtón, a kisebb kor­csoportok küldöttei jönnek a tá­vozók búcsúztatására. Három-, négy- és ötévesek szavalják és éneklik a búcsú szavait, s virágo­kat, apró ajándékokat adnak át a ma kis iskolásainak. Az ajándé­kokat a gyerekek készítették ugyancsak a saját foglalkozásu­kon, könyvjelzőket festettek, te­­rítőcskét hímeztek. A gyerekar­cok mosolyognak, amíg az ajándé­kot kiosztják, csak a szülők és a nevelők, a Gabi és Jutka néni sze­me fátyolosodik el. A gyerekek felnőnek, most már iskolások lesznek, tanulniok kell. Daluk is így hangzik: „... sok kis óvodásból ABC-s diák“. Igaz, hogy az iskola is szeretettel várja az elsősöket, az iskolának is vi­rág van az ablakában, szerető ta­nítónénik foglalkoznak majd ve­lük, mégis könnyesek a szülői szemek. Könnyesek a hálától, amit nem is tudnak elmondani, mert hangjuk elcsuklik a meghatott­ságtól. Hálájukat elmondja forró kézszorításuk, s egy csokor virág. Az apák és édesanyák tudják legjobban, milyen hálával tartoz­nak pártunknak és kormányunk­nak a napközi otthonok fenntar­tásáért, az óvónéniknek a gyerme­kek neveléséért. S azért a búcsú óráiban ajkukon a fogadalom: — A tanítókkal együtt becsü­letes, dolgos, hazaszerető embere­ket nevelünk az országnak. Így indultak el tegnap a szülők, s érkeztek meg ma reggel az iskolába gyermekeikkel, akiket mindenütt baráti szó fogad: „Kö­szöntünk benneteket, elsőosztályo­­s­ok!“­­ (mti)

Next