Vas Népe, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-01 / 27. szám

MUNKÁVAL IS LEHET pénzt keresni, illetve a KISZ-szervezet felszerelésének bővítése érdekében, kirándulások anyagi fedezésére jö­vedelemhez jutni — mondotta az egyik ifjúsági érte­kezleten egy idősebb, tapasztalt elvtárrs. Igen lényeges dologra gondolt. Arra, hogy az if­júsági szervezetek zömében egyoldalúan és helytelenül gondolkodnak az ifjúsági veze­tők és a tagok is, amikor úgy vélik, hogy csak kulturális rendezvények — színdarabok, vidám kabarék — és mulatságok szervezésével juthatnak anyagi bevételhez. Az anyagi eszközök­re minden ifjú­sági szervezetben szükség van. Hiszen mit ér az olyan ifjúsági helyiség, ahol legalább rádió, sakk, pingpong­­asztal és egyéb szórakozási eszköz nincs. És a fiatalok többsége már ezzel sem éri be. Szinte mindenütt az a vágy fűti a fiatalokat, hogy mielőbb televíziós készü­léket vásárolhassanak. Örvendetes, hogy mindezt ma már nem annyira követelik, elvárják, hanem saját erejükből akarják előteremteni az ifjú kommunisták, így is helyes. A fiatalok azok­at a szórakozási, sportolási és művelő­dési eszközöket becsülik meg igazán, amellyekért ők fáradoztak, dolgozta­k. Ennél is tovább ment a már említett elvtárs, ami­kor felhívta a KISZ-vezetők figyelmét, munkával is lehet pénzhez, bevételhez, anyagi eszközökhöz jutni. És sok tekintetben igaza van, nem árt megszívlelni in­telmeit. A felszabadulást követő években az uraiújfalui MADISZ-fiatalok azért kaptak pingpong­ asztalt és labdarúgófelszerelést, mert hősiesen helytálltak a Rába árvízvédelmi munkálataiban. Ma is hallani, hoigy szá­mos KISZ-szervezetet megjutalmaznak községekben, mert kivették részeiket a községfejlesztési tervek meg­valósításából. A szombathelyi Táncsics Kollégium diákjai abból a pénzből vásároltak televíziós készü­léket, amelyet a cukorrépaszedéssel kerestek. A Szom­bathelyi Járóműjavító ifjú kommunistái 100 mázsa vasat gyűjtöttek. Az összegyűjtött vas árából gyarapí­tották a KISZ-helyiség berendezését, s e­gy részét ki­osztották a vasgyűjtésiben részt vett fiatalok között. Félreértés ne essék, nem akarjuk lebeszélni a KISZ-szervezeteket a színdarabok tanulásáról, a kü­lönböző kulturális műsorok rendezéséről és mulatsá­gait tartásáról. Nem, ez mind jó — üzemben is és kü­lönösen hasznosak a falvakban — mert a dolgozók szórakozásait, művelődését szolgálják ezzel is. Rendez­zenek színdarabokat, mulatságokat, szórakozzanak és szórakoztassák minél gyakrabban a lakosságot és ma­guk is érezzék jól magukat. Ezen írásunkkal mégis arra hívjuk fel az ifjúsági­­— üzemi, tsz-, gépállomási és i­sk­kol­a­i — KISZ-szerveze­­tek vezetőinek, tagjainak a figyelmét, hogy nagyobb részt vállaljanak a termelési tervek teljesítéséből, alakítsanak ifjúsági brigádokat, többet kezdeményezze­nek. Falun segítsék társadalmi munkával a községfej­lesztési célkitűzések megvalósítását. S akkor az üze­mekben, a falvakban is több anyagi támogatást kap­nak saját elgondolásaik valóraváltásához, jogosan igé­nyelhetik a vállalatok vezetőinek, a községi tanácsok­nak erkölcsi és politikai támogatásán túl az anyagi segítségét is. F. L. Tanulmányi verseny Urain faluban Tanulmányi versenyt kezdeményezett az uraiúj­falui úttörő szervezetekben a helybeli KISZ-szervezet. A verseny január 1-től feb­ruár végéig tart. A ver­seny feltétele: amelyik út­törő leány és fiú a leg­több és legjobb feleletet adja ebben a két hónap­ban, annak egy-egy úttörő­sapkát és nyakkendőt ajándékoz a KISZ-szerve­­zet. Nagy a vetélkedés az úttörők körében azért, hogy ki kapja a jutalmakat. TANULNAK A FIATALOK Sok fiatal lány dolgozik a Szombrthelyi Cipőgy­ír tőzsdéjében. A fiatalok szívesen tanulnak a tapasztal­tabb dolgozóktól, örömmel alkalmazzák az eredménye­sebb munkamódszereket. N­Éll­­l SCIRIUS ! — 12 taggal megalakult­­ Nicken a leányok kötő- és­­ horgoló-tanfolyama. Min­­­­den hétfőn, szerdán és pén­­­­teken tartják összejövetelü­­i­ket a művelődési otthon­­­­ban. ) — Karnevált rendez­teb­b­ruá­r 15-én a Sárvári Bame-­­ vár és a Cukorgyár KISZ- 1 szervezete. ) — A Bor című színdarab­­ tanulását kezdték meg a ra­­­­bahidvési kiszesek. ) — Tornafelszerelést, rá­­­diót és társasjátékok­at vá­­­­sárolt az egyházasi hollósi­­ KISZ-sze­rvezet.­­ — Ez­üstkalászos tanfolya­­mot szervezett a KISZ- szervezet Csöngőn. A tan­folyamnak huszonkét haill­­aatója van. — Varrótanfol­yamot szer­vezett — a nőtanáccsal és a Vöröskereszttel közösen — a vasvári KISZ-szerve­­zet. J­aku­lt a nicovói paraszülőSIői tanács Tegnap délelőtt a KISZ Vas megyei végrehajtó bi­zottsága mellett megala­kult a Vas megyei pa­rasztifjúsági tanács. A ta­nács tagjai olyan fiatal mezőgazdasági szakembe­rek, akik vállalták, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak a falusi fiatalok ügyéne­k előbbrevit­eléért. A tanács legfontosabb feladata a falusi fiatalok szocialista szellemű neve­­lése, a szocialista nagyüze­mi gazdálkodás előnyeinek megismertetése a fiatalok­­­­kal.­­ Az alakuló gyűlésen élénk vita alakult ki a fel­adatok megoldását illetően. A tanács tagjai egyedi­­si­tek abban, hogy minél több önkéntes ifjúsági segítő bri­gádot kell szervezni. E bri­­gádoknak a feladata hogy segítsék a falvak­ban a rá­szoruló öregeket, rendbe­­hozzák és tartsák­ a műve­lődési otthonokat, sportpá­lyákat, utakat és legelőket. A tanács tagjai vállalták, hogy megszervezik néhány szocialista üzemben a Kol­­bay-féle ikersoros kukori­catermesztést. Tervet készí­tenek a falusi fiatalok mű­velődésének elősegítésére. Ennek érdekében február­ban felmérik a megye pa­­rasztif­jóságának jelenlegi képzettségeit, a fiatalok részvételét az ezüstkalászos tanfolyamokon. Az alakuló ülés végén megválasztották az elnök­séget és a küldöttet az or­szágos parasztifjúsági ta­nácsba. Irodalmi esteket tartanak Répceszentgyörgyön Az ősz derekén kezdte meg működését a répce­­szentgyörgyi KISZ-szerve­­zet. Kezdetben lassan bon­takozott ki a szervezet te­vékenysége. Az őszi mező­­gazdasági munkáik befeje­zése után azonban megin­dult az élet az ifjúsági szer­­vezetban. A helyi pártszer­vezet felkarolta a KISZ-fia­­talokat, segítette őket. A fő kommunisták javaslatára ( több ízben rendeztek irodal-­­­mi és gazdasági témákról) szóló esti beszélgetéseket.­ Ezenkívül négyfelvonásos színdarabot tanultak, ame­­­­lyet szép sikerrel adtak elő­ a községben. " ­ KISZ megyei bizottságának ez évi terveiből •A KISZ Vas megyei bi­zottsága legutóbbi ülésén megtárgyalta 1958. évi ak­cióprogramját. E tervezet célja, hogy tovább erősöd­jenek megyénk KISZ-szer­­vezetei, szélesedjen az if­jú kommunisták tábora, javuljon a szervezetek tar­talmi munkája — az ifjú­ság szocialista szellemű ne­velése érdekében. M. sze­repel a tervezetben Ebből adunk ízelítőt az alábbiak­ban: a megyei pártbizottság párt- és tömegszer­v­ azott osztályának és a KISZ me­gyei bizottságának a ren­dezésében; állami, társadal­mi és tömegszervezeti ve­zetők bevonásával megvi­tatják az ifjúságról szóló párthatározatot; járásonként megadatják a sportoló ifjúság erkölcs­­politikai nevelésével kap­csolatos problémákat, a KISZ-szervezetek és sport­körök együttműködését; művelődési otthonok ve­zetőivel, KISZ kulturális felelősökkel megtárgyalják (szintén járásonként) az 1958. májusi megyei ifjú­sági seregszemle előkészíté­sének feladatait és az ifjú­ság kulturális­­nevelését; a KISZ megyei végre­hajtó bizottság ifjúsági könyvtárosokból álló bi­zottságot alakít. E bizottság feladata lesz 10—15 köny­vet ismertető katalógus ösz­­szeállítása, amelyet aztán megküldenek valamennyi KISZ-szervezetnek. Célja: felhívni a fiatalok figyel­mét korunk nevelő jellegű szépirodalmi könyveinek olvasására. Ezekből a köny­vekből időnként ankétokat rendeznek a KISZ-szerve­­zetek. A legjobb eredm­é­nyeket elérő KISZ-szer­zetek jutalomban része­sek; az ifjúság erkölcsi neve­lését kívánjuk elősegíteni azáltal is, hogy a kiszisták és a szervezeten kívül ál­ló fiatalok szüleit időkö­zönként szülői ankétra hív­juk meg. A KISZ-vezetők tájékoztatjuk a szülőket az­­ ifjúság nevelésével, maga­tartásával kapcsolatos kér­désekről. A tapasztalatokat és a tennivalókat közönén­k vitatják meg; a Horthy-fasizmus és a régi kapitalista világ, az akkori munkásmozgalom, valamint népi demokrati­kus fejlődésünk közelebbi bemutatása, megismertetése céljából a megyei, város­­járási bizottságok, a KISZ szervezetek szervezzene beszélgetéseket, amelyek­ hívják meg az időset kommunistákat, akik­­ mondják élettapasztalatu­kat. (Folytatjuk.) (OTT­ÖRÖKNEK Orosznyelvű sza­való­verseny ) A szombathelyi Úttörő­­­­náz a Magyar—Szovjet Ba­­­­ráti Társaság megyei elnök­­­­ségével közösen megrendezi­k az orosz nyelvű szavalóver­­s­­enyt.­­ A verseny célja: a ma­­­gyar úttörőpajtások az orosz­­ nyelv­tan állásával még köz 5 délebb kerüljenek a Szov­­­jetunió vívmányainak r­eg­­­­i­smeréséhez és könnyebben­­barátkozzanak, (személye­den, vagy levelezés útján­­is) a szovjet úttörőpajtások- C kai. . ? A verseny helye: 1958. ) február 8-án, szombaton s délután háromnegyed 3 órai­­kezdettel az Úttörőházban . (Szombathely, Fuskin-liget) . A verseny rendezője: A­­ versenyt az Úttörőház az­­ MSZBT segítségével rende­­­zi meg. A versenybíróságról­­az MSZBT gondoskodik. , Versenyszámok: Minden­­ benevezett úttörőnek az ál­talános iskola VII. osztá­­­­lyos orosznyelv-tankönyv­­­ben megtalálható: „Babus­ka i Vnucska*’ című költe­mény a kötelező. Ezenkívül minden részvevő úttörő egy szabadon választott orosz nyelvű verssel indul. Részvevők: Az orosz nyel­vű szavazóversenyen kizáró­lag szombathelyi úttörők — állóik általános iskolába jár­nak — vehetnek részt. A részvevőket az úttörőcsapat vezetői­ és az orosz nyelvet tanító pedagógus közösen nevezik be a versenyre. Eredmények eldöntése: A benevezettek először egy­más után a kötelező verset, majd utána a szabadon vá­lasztott verset szavalják el a bírálóbizottság előtt. Dí­jazásról az MSZBT gondos­kodik. Benevezési határidő: A­­nevezéseket február 7-ig, péntekig írásban az Úttörő­ház címére kell beküldeni. A versenyben úttörőcsapa­tonként legfeljebb 4 legjobb orosz nyelvű szavaló vegyen részt. HÍREK Február 1-én, szombaton, délután 3 órakor. 2-án, va­sárnap délelőtt 9 órakor és 11 órakor az Úttörőházban a Liliomfi című magyar fil­met vetítik. A 16 hetes őrsvezetőkép­ző tanfolyam záró, értékelő foglalkozásaira nagy gond­dal készülnek a részvevők. Megnyílt a városi jégpá­lya. Hiányoljuk, hogy az út­törőknek nem adnak ki ked­vezményes heti bérletet. A Rákóczi úti leányisko­la úttörőcsapatának őrsei minden héten, hétfőn, szer­dán és pénteken, délután 3 órától tartják színes őrsi fog­lalkozásaikat az Úttörőház­­ban. Más csapatok őrsveze­tői! Gyertek el tapasztalat­­cserére! Nézzétek meg, mi­lyen őrsi foglalkozásokat tartanak a rákóczisok. A megyei úttörőelnökség január 27-én értekezle­ten tárgyalta meg a megyei úttörővezetői képzés felada­tait. . A városi úttörő­ elnökség és a csapatvezetők 24-én tárgyalták meg az MSZMP titkárságának határozatát az úttörőmunkáról. B. J. tollából Vámos Laci története címmel egy írás jelent meg. E cikk úttörő­­mozgalmunk régi tapaszta­latairól szól. Ezért zavart okozhat a­ hogy rajtanács­elnök munkájáról ír. Bár mint nevelési tanács hasz­nos az írás, de nem a je­lenlegi helyzetet tükrözi, hi­szen jelenleg a felnőttek vezetésén alapszik úttörő-, mozgalmunk, s nem a rajz­tanácselnökök irányításán.

Next