Vas Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-01 / 153. szám

2 (Folytatás az I. oldalról.) Ki közülünk, aki járt a híres francia Riviérán, azt mondotta, ott sincs olyan magas kultúra, mint ezekben az üdülőházakban. A XX. kongresszus után egykét héttel — talán még emlékeznek rá —, elhangzott nálunk az a szerencsétlen megállapítás, hogy „a XX. kongresszus mindenben minket igazolt“. Akkoriban azokat az ismert hibákat akarták ezzel elkenni, amelyekről nem akart tudni egyik-másik „érdemes” felelős. Bulgáriában nem is voltak olyan súlyos hibák, mint Magyarországon, de a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága nekiült és a XX. kongresszus fényénél átvizsgálta egész munkáját. Találtak igazítani valót és kiigazították. Elmondták, hogy soha olyan lelkesedéssel a nép nem tömörült a párt körül, mint azóta, hogy elvhez a munkához hozzáláttak. Azt hiszem, ilyen körülmények között a Bolgár Népköztársaság, a bolgár párt és maga a bolgár nép sok tekintetben példa lehet számunkra. A jelen szakaszban olyan tapasztalatokat adhat nekünk, amelyek nekünk hiányoznak. Küldöttségünk azonkívül, hogy megnézte az országot, elvégezte a párt- és kormányküldöttségek szokásos munkáját. Számos kérdést megtárgyaltunk. Az a véleményünk, hogy utunk eredményes volt, mert kiszélesítettük az együttműködést nagyon sok tekintetben, pártvonalon, állami, gazdasági és kulturális vonalon és ami a legfontosabb, elvi egyetértésünk még szilárdabb és a bolgár—magyar barátság még erősebb lett. (Nagy taps.) Állíthatjuk, hogy a szocialista tábor egysége és ereje is növekedett a mostani bolgár—magyar találkozó révén. Ez fontos dolog mert a szocializmus ügyének és a béke megőrzésének jelenleg leghatalmasabb ereje a szocialista tábor egységei Aki ezt erősíti, az erősíti a szocializmust és védelmezi a békét. . Aki pedig ezt bomlasztja, vagy robbantani akarja, az a szocializmus ellen lép fel és a békét veszélyezteti, akár tudatosan teszi ezt, akár nem. (Nagy taps.) Megköszönöm Münnich elvtárs elvtársi, baráti szavait. Egy dologra szeretnék reflektálni, a Nagy Imre ügyében hozott ítélet ügyére. Elvtársak! Aki nekivágott november 4-ének, vagyis a szocialista forradalmi ellentámadásnak, annak végig kell mennie ezen az úton, mert különben nincs értelme. (Viharos taps és felkiáltások: Éljen a párt!) Emlékezzünk vissza, hogyan volt annak idején. Gondolom, elég szép szóval megkértük az ellenforradalmi felkelés mozgatóit és cselekvő részvevőit, hogy tegyétek le a fegyvert és ha letettétek, akkor megbocsát nektek a nép. Ám ők nem tették le a fegyvert. Ha pedig az ellenség nem teszi le a fegyvert, akkor pusztuljon! (Nagy taps.) Azt mondják nektek egyesek, hogy Nagy Imrével kapcsolatban megszegtük szavunkat. Ez rágalom. Ki tudhatta, hogy mit akar valójában az a Nagy Imre, aki október 23-án kijelentette, hogy súlyosnak ítéli a helyzetet, kész segíteni az ellenforradalom — akkor ő is ezt a kifejezést használta — leverésében. Arról akkor egy árva szót sem szólt, hogy neki 1955 decemberéből van egy irata, amelyben benne van, hogy ki kell lépni a varsói szerződésből, hogy vissza kell állítani az úgynevezett koalíciós pártokat és azokkal kell kormányt alakítani. Enről egy árva szót sem szólt. Azt mondják nekünk, hogy a mi bíróságunk antirevizionista akciót hajtott végre. Lehet és természetes is, hogy ha Nagy Imrééke ülnek, a revizionisták tyúkszeme fáj. Erről az összefüggésről mi nem tehetünk. Nagy Imrééket nem a nézeteik miatt, nem ilyen, vagy olyen hibáik miatt vonta felelősségre a bíróság, hanem olyasmiért, amit senkinek sincs joga: megtenni Senki sem szegheti meg a mi alkotmányunkra letett esküt! (Ügy van, úgy van!) Ha ő, mondjuk október 23-án este megmondta volna, hogy azon a véleményen van, hogy vissza kell állítani a kisgazdapártot, be kell venni a kormányba, stb. és fel kell lépni a varsói szerződésből, mi történt volna vele? A világon semmi, csak nem lett volna miniszterelnök, nem lett volna központi bizottsági tag, de nem is került volna soha bíróság elé. De ő mindezt nem mondta meg, hanem az ellenséges nyomást kihasználva, csalással belopta magát a hatalomba. Ha ő nem hazudja azt, hogy kész az ellenforradalmi felkelés ellen harcolni, sohasem került volna hatalomra. Van egy másik oldala is a dollognak. A Magyar Népköztársaság bíróságai 1956 november 4-e óta — mint ismeretes— számos ellenforradalmiért vontak felelősségre. De milyen igazság az, hogy ha azt, aki tesz valamit, megbüntetik, de azt, aki az egészet kigondolta, elhatározta, megszerszervezte és irányította, nem vonják felelősségre? Ki hallott már ilyen igazságszolgáltatást? A mi igazságszolgáltatásunk valóban igazságszolgáltatás és ami történt, az törvényeink szellemében és törvényeink szerint történt. (Közbekiáltások: Megérdemelték a büntetést!) Elvtársak! Azt mondják egyes nyugati újságok, hogy az embereket megdöbbentette az ítélet. Ki tudja, kiket értenek ők „emberek"alatt, Dullest például tényleg ■ megdöbbentette a dolog, más személyeket, akiket nem akarok megnevezni, színtén megdöbbentett. Mi Bulgáriában találkoztunk jó néhány emberrel, akik szintén emberek, legalább annyira, mint Dulles úr. Szófia főterén legkevesebb háromszázezer emberrel találkoztunk egy gyűlésen és még másutt is, sok helyen találkoztunk emberekkel. Ott semmiféle elkeseredést, vagy megdöbbenést az emberek arcán nem láttunk. (Nagy taps.) Éppen ellenkezőleg. Azt mondták nekünk a bolgárok, a dolgozók, a munkások, a parasztok, különböző emberek. Magyar elvtársak, mi egy emberként mellettetek vagyunk a ti harcotokban. (Nagy taps.) Nagyon sok üdvözlést hallottunk ott. Az üdvözleteikben mindig benne volt, hogy tisztelik, szeretik és köszöntik azt a magyar népet, amely a szovjet nép segítségével leverte az ellenforradalmi felkelést. Ezek a szavak egy kis büszkeségérzést ébresztettek bennem és jól esik hallani, amikor az embernek saját népéről jót mondanak. Azt válaszoltam, nemcsak a küldöttség, nemcsak a Központi Bizottság és a kormány nevében, hanem a magyar kommunisták és az összes öntudatos magyar dolgozók nevében is, hogy biztosak lehetnek: a szocialista forradalom ügyéhez, a munkás-nemzetköziséghez és testvérnépeinkhez, köztük a bolgár néphez mindörökké hűek leszünk. (Úgy van, úgy van, nagy taps.) Ahogyan hűek maradunk népünkhöz, ugyanúgy hűek maradunk ahhoz az elhatározásunkhoz is, hogy az osztályellenségnek, a világimperializátusnak engedményt nem teszünk.Népéhez hű csak az maradhat, aki nem tesz engedményt a nép ellenségeinek. Azt hiszem elvtársak, joggal mondhatom, bízhatnak bennünk. Nemcsak húsz, vagy harminc ember tanult az ellenforradalmi felkelésből, hanem ennek az országnak jó néhány százezer felnőtt gondolkozó dolgozója tanult az ellenforradalmi támadásból. Kedves Elvtársak! Még egyszer megköszönöm önöknek, hogy eljöttek fogadni bennünket. Köszöntöm türelmüket, amellyel meghallgattak. Azt kérem önöktől, lelkesítő szavakkal és példamutató tettekkel legyenek azon, hogy népünkben magasan lebegjen a lelkesedés lángja a marxizmus— leninizmus eszméi, a szocializmus és a béke ügye iránt. Ápoljuk a proletár-internacionalizmust, ápoljuk országaink Szovjetunió vezette táborának egységét, ápoljuk a bolgár nép barátságát. Ügyünkhöz, a szocializmus és a béke teljes győzelméig hűek maradunk. (Hosszantart, lelkes, ütemes, nagy taps és felkiáltások.) VAS NÉPE LESZ-E CSÚCSTALÁLKOZÓ ? A békése sóvárgó és érte harcoló emberiség azt várja, hogy mielőbb megoldódjanak a megoldásra érett nemzetközi kérdések, megszűnjenek az atom- és hidrogénfegyver kísérletek, csökkenjék a fegyverkezési hajsza, álljon helyre a nemzetközi bizalom, lendüljön fel a népek és a különböző rendszerek közti érintkezés minden formája, a kereskedelem, a kultúra stb. A népek e problémák nyugvópontra vitelét elsősorban a nagyhatalmak, a leginkább felelős országok vezető álamférfiaitól várják. Ezért ha egymagában, mint fogalom, nem is mond túl sokat az a szó, hogy csúcstalálkozó, mégis ebben sűrűsödik össze a fent említett békevágy. Dehát időszerű-e feltenni a kérdést: lesz-e csúcstalálkozó? Jó fél éve, hogy a szovjet kormány javasolta a vezető nagyhatalmak és más országok legfelsőbb szántó tanácskozását. S ha azt nézzük, ma mennyivel vagyunk közelebb ehhez mint az ajánlat megtételének időpontjában, furcsa kettőssé"- tapasztalunk. Miközben időfekététt közeledünk a még ki nem tűzött csúcstalálkozó időpontjához, ok-okozatilag úgy távolodunk tőle. Mert egyelőre azt figyeli az emberiség, hogy vajon mire vezetnek a csúcstalálkozó előkészítésére hivatott külügyminiszteri értekezlet előkészítésére hivatott, nagyköveti síkon folyó megbeszélések. Vagyis: a kormányfők helyett nemhogy a leütőgyártraisrterek nem ültek még asztalhoz, hanem kötetlen, semmire sem kötelező diplomáciai előcsatározások folynak. Igaz, július elsején össze kell ülniük azoknak a szakértőknek, akiknek valamiféle javaslatot kell kidolgozniuk — de csak szakmai szempontból — arra vonatkozóan, mni a véleményük, lehet-e ellenőrizni a tömegpusztító fegyverekkel való kísérletezéseket, ha netán egyetemlegesen megtiltják ezeket; s ha lehet, hogyan? A nyugati hatalmak szemlátomást nemcsak nem siettetik a csúcstalálkozó létrejöttét, de még csak nem is követték a Szovjetunió mindmáig egyoldalú döntését az atom- és hidrogón£egy ver-kisérletek megszüntetéséről. Azt látjuk viszont, hogy Libanon ellen intervenciót szerveznek, s ezzel új háborús tűzfészket akarnak teremteni a Közép-Keleten. Az ő irányuk: kibontakozás helyett új konfliktus felé. Nem reménykeltő irány ez... Sok ember értetlenül áll ebben a helyzetben, s azok, akik nem ismerik az imperializmus, a kapitalizmus „természetrajzát”, legfeljebb fejüket csóválják a tornyosuló viharfellegek láttán. Pedig az a kettősség, amely ma az imperializmus jellemzője, nagyon is logikusan következik a mai kapitalizmus törvényszerűségeiből és a kialakult világhelyzetből. Miért? Dulles hírhedt megfogalmazása, amely szerint „a szakadék szélén" kell tartani a világot, világosan beszél. E szerint állítólag az imperialisták nem akarnak háborút — de békét sem. Nekik pontosan megfelel a késhegyig kiélezett világhelyzet, közkeletű nevén a hidegháború. Az, persze, nem igaz, hogy nem akarnak háborút. Más kérdés, módjuk van-e ott, akkor és akkora háborút provokálni, ahol, amikor és amekkorát szeretnének. Úgy hisszük, a koreai, a vietnami háborúk eldőlte, a szuezi kaland teljes kudarca, a magyarországi ellenforradalom bukása világosan megmutatta, hogy a mai világban az imperializmusénál hatalmasabb erők is működnek: a szocializmus, a népek szabadságának erői. Ezek késztették meghátrálásra az említett kalandorvállalkozások szervezőit. Ha még hozzászámítjuk a szovjet technika azóta bekövetkezett óriási fejlődését — gondoljunk csak a szputnyikokra, az azokat útba indító interkontinentális rakétákra —, megértjük, mennyire nem könnyen szánják rá magukat az imperialisták olyan háború elindítására, amelyben ők nem lehetnének győztesek. Hát akkor miért nem törekednek békére? A kézenfekvő politikai okokon kívül most csak a gazdasági okokra hivatkozunk. Az egyik, külső ok, hogy- amint szeretnék —, a fegyverkezési verseny tetemes kiadásaival meg akarják gátolni a kommunizmus és a szocializmus építését a Szovjetunióban és a szocialista táborban. De legalább ilyen fontos a belső ok is: kibontakozóban van az új gazdasági válság. Ismeretes, hogy az Egyesült Államokban ez év első negyedében az oly jellemző autógyártás 13 százalékkal alatta volt a múlt év hasonlóidőszaka termelésének, s jelenlegöt-hatmillió a teljes, kb. tizenegy millió a részleges és teljes mánkanélküliek együttes száma. S a visszaesés tendenciája tart, semmi jele a folyamat ellentétes előjelű megváltozásának. Mármost: az imperialisták régóta azt hiszik, hogy a fegyverkezés kiküszöböli a válságot. Nos, ha nem küszöböli is ki, de az feltétlenül igaz, hogy a termelést magasabb színvonalon tartja. A fegyverkezésnek gazdasági értelemben — a tőkések szempontjából —, még egy óriási előnye vart Míg a rágógumi- és a harisnyagyáros profitja attól függ, el tudja-e adni, áruit a piacon — ahol a vásárlók zöme munkás, dolgozó, tehát kiskeresetű ember vagy munkanélküli —, a fegyver megrendelője és megvásárlója az állam, illetve egy külföldi állam. A fegyver eladása nincs kitéve a piaci véletlennek, sőt gyakran a tőkés állam előre fizet a még le sem szállított fegyverekért, illetve a tőkés üzemek korszerűsítésére nagy összegeket ad előlegbe. Továbbá: • a fegyvergyártásban kicsiny a konkurrencia, az árakat önkényesen szabhatjákmeg. Ha még hagyb» 1950. július 1. Kedd A, SEMMELWEIS IGNÁC EMLÉKEZETE Ma 140. esztendeje született az az ember, akinél nagyobb jótevője az emberiségnek aligha van: Semmelweis Ignác. Egy budai patrícius család gyermeke volt. Már atyja és nagyatyja is jómódú kereskedők voltak Budán, a vár közelében. Abban az időben, a császári gyarmatrendszer alatt a magyar orvosképzés még gyermekcipőkben járt. A jómódú szülők Bécsbe küldték fiaikat tanulni. Semmelweis Ignác ott találkozott és barátkozott meg egy életre a másik két nagy magyarral: Balassa Jánossal, a legelső magyar sebészprofesszorral és Markusovszky Lajossal, aki talán legtöbbet tett a hazában a magyar orvostudományért és képzésért. A három nagyszerű fiatal orvos érezte és látta, hogy nagy feladat vár rájuk. Nagyszerűen dolgoztak és hamarosan feltűntek a világviszonylatban is elsőrangú bécsi orvosegyetemen. Semmelweis Ignác kétségbeesve látta, hogy a szülészeti klinikán milyen szörnyűségesen pusztít a gyermekágyi láz. Akkoriban a kihordott terhesség mellett is a szülés után sokan belázasodtak. Láz és hidegrázás váltották egymást, és egy hét, nyolc nap alatt elpusztultak. A klinika, az orvosok tehetetlenül álltak szemben a pusztító vésszel, amit gyermekágyi láznak kereszteltek el Semmelweis Ignác, minden idők egyik legnagyobb orvosa, kutatott és gondolkodott éjszakákon át. Marcangolta magát a rettenő betegség és a sok halálozás miatt. Látta és észrevette, hogy azokban a kórházakban, ahol nincsenek orvostanhallgatók, kevesebb a halálozás... Ebből arra következtetett, és meg is állapította, hogy kívülről, a kórház falain túlról hozzák be a fertőzés és a biztos halál csíráját. Ezt a lángeszű elgondolását tettek is követték. Csak akkor hagyta megvizsgálni a szülőnőket, ha az orvostanhallgatók, orvosok és bábák kezüketl az általa előírt klórmeszes vízben] alaposan megmosták. Az ered-i mény csodálatos volt! Semmelweis Ignác lángeszűfel- fedezését nem rejtette véka alá. A napnál is világosabban bizonyította igazát, de az ostobaság, az irigység, a butaság ellen nehéz volt megküzdenie. Orvosprofesszorok és szülészorvosok mosolyogva utasították vissza Semmelweis utasításait, mondván: a gyermeki ágyi lázat a föld párolgása, a nedves levegő, vagy hasonló mód idézi elő. Mások azt hirdették, hogy minden küzdelem hiábavaló, mert ez istenbüntetés... Semmelweis Ignác nem nyugodott. A szabadságharc hírére ott hagyta Bécset és Pesten, a Rókusi kórházban ország-világ előtt bebizonyította, hogy meg lehet menteni az anyákat, meg lehet szüntetni a gyermekágyi lázat... Hosszú évek teltek el, mireaz egész világ tudomásul vette és alkalmazta a Semmelweis-féle módszert... Ma, születésének 140. évfordulóján nekünk Vas megyeieknek, fokozott szeretettel kell meghajtanunk az emlékezet zászlaját, mert az ő nagy küzdőtársa, aki fontos szerepet vitt a lángeszű felfedezés elismertetésében, a mi Markusovszky Lajosunk, vasegerszegi sírban alussza örök álmát. Dr. Bencze József" Tankolás közben kigyulladt egy személygépkocsi Szombathelyen Tegnap délután fél öt körül hirtelen sűrű, fekete füstfelhő tört az ég felé Szombathelyen a Tolbuhin úton. Ég a benzinkút! *— kiáltották sokan és pillanatok alatt hatalmas embergyűrű vette körül az esemény színhelyét. Szerencsére a hír nem bizonyult igaznak, bár könnyen megtörténhetett volna. Az történt ugyanis, hogy a Tolbuhin úti benzinkút előtt tankolás közben eddig ki nem derített okból kifolyólag hirtelen kigyulladt a MÉK EE 885 rendszámú személygépkocsija. A nagyobb veszedelmet azzal kerülték el, hogy az égő gépkocsit gyorsan eltolták a benzinkút közeléből, így a lángok nem csaphattak át arra. A gépkocsi azonban — annak ellenére, hogy a tüzet gyorsan sikerült megfékezni — komoly égési károkat szenvedett. Az ügyben a vizsgálat folyik."