Vas Népe, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-01 / 179. szám
.3. Tudósítások a VII. VIT-ről Bécs (MTI). A hetedik VIT-nek ma újabb nagy eseménye lesz. A találkozó részvevői este fél 9-kor békeünnepséget tartanak a Hofburg hatalmas udvarán, amelyet a második osztrák köztársaságban „Hősök terének’ neveztek el. Az ünnepség fénypontja Paul Robeson, a nagy néger énekes és békeharcos fellépése lesz. A nagyszabású békeünnepség előtt a VIT-en részvevő több mint 120 országból egybesereglett küldöttek, valamint az osztrák fiatalok tízezrei békefelvonulást tartanak a bécsi Ringen. MAGYAR GÁLAEST A BÉCSI RAIMOND-SZÍNHÁZBAN A hetedik VIT-en csütörtökön sor került a magyar művészek gálaestjére, amelyet a Raimondszínházban rendeztek meg A kedd esti magyar bemutató után még fokozottabb érdeklődés nyilvánult meg a magyar művészek szereplése iránt. Kudarcba fulladt a provokátorok próbálkozása, hogy a magyar előadás előtt uszító röpcédulákat osztogassanak. A közönség nem vett róluk tudomást és annál nagyobb szeretettel fordult a színházba érkező magyar küldöttség felé. A közönség helyéről felállva, hosszasan ünnepelte a magyar művészeket, virágokkal fárasztotta el a színpadot. A szereplők és a közönség végül együtt énekelték a VIT-indulót: „Egy a jelszónk a béke". MAGYAR—AMERIKAI BARÁTI TALÁLKOZÓ A magyar VIT-küldöttség pénteken a „Leányfalu" vízibusz fedélzetén vendégül látta az Amerikai Egyesült Államok küldötteit. A magyar és az amerikai fiatalok a több óráig tartó dunai sétahajózás során tájékoztatták egymást helyzetükről, életkörülményeikről és a béke megvédéséért kifejtett tevékenységükről. Mindkét küldöttség bemutatta kulturális műsorának jellegzetes számait. A magyar és az amerikai küldöttek kölcsönösen emléktárgyakkal ajándékozták meg egymást. A szocialista országok küldöttségeinek képviselői pénteken délelőtt a bécsi Collegium Hungarian épületében tartottak lelkes hangulatú találkozót. A HETEDIK VIT RÉSZVEVŐI SZABADSÁGOT KÖVETELTEK A GYARMATI NÉPEKNEK Csütörtökön este az esős idő ellenére több mint tízezren vettek részt a floridsdorfi hídnál rendezett nagygyűlésen, amelyen a VIT-küldöttek és a bécsi lakosság képviselői a barátságukat és szolidaritásukat fejezték ki a gyarmati és a közelmúltban függetlenné vált országok ifjúsága iránt. AZ OSZTRÁK hatóságok MAGATARTÁSÁRÓL ÉS AZ IFJÚSÁG SZOLIDARITÁSÁRÓL Az algériai VIT-küldöttség nyilatkozatot tett közzé. Ebben a többi között a következőket jelenti ki: — Az osztrák hatóságok a francia kormány nyomására jónak látták megtiltani, hogy az algériai delegáció Algéria nemzeti zászlaja alatt vegyen részt a hetedik VIT-en. Az algériai küldöttség mélységes megindulással értesült az előkészítő bizottság és a többi küldöttség határozatáról, hogy a megnyitó ünnepség díszfelvonulásán az algériai ifjúság iránt érzett szolidaritás jeléül egyetlen ország küldöttsége sem bontotta ki nemzeti lobogóját. Algéria népe és ifjúsága soha nem fog megfeledkezni a világ szabadságszerető ifjúságának erről a nagyszerű cselekedetéről. KÖVETELTE A VII. VIT A NUKLEÁRIS FEGYVEREK ELTILTÁSÁT ÉS CSÚCSÉRTEKEZLET ÖSZEHIVÁSÁT A Bécsben tartózkodó Bernal angol egyetemi tanár a VIT részvevőihez intézett felhívásában hangsúlyozza, hogy a mostani nagy találkozón egybesereglett fiataloknak követelniük kell a nukleáris fegyverek eltiltását, valamint eredménnyel kecsegtető és a békés egymás mellett élés korszakát megteremtő csúcsértekezlet összehívását. Önöknek és fiatal megbízóiknak gondoskodniuk kell róla, hogy a tudomány eredményeit ne háborúkra és pusztításra, hanem a kultúra és az emberi jólét fejlesztésére használják fel! — jelenti ki felhívásában Bemal professzor. Az Izvesztyija Nixon látogatásának pozitív jelentőségéről Moszkva (TASZSZ). Az Izvesztyija „Megfigyelő" aláírással kommentálja Nixon amerikai alelnök szovjetunióbeli látogatását. Mint a cikkíró megállapítja, a szovjet közvélemény nemcsak az Egyesült Államok moszkvai kiállításának hivatalos megnyitásában látja Nixon útjának értelmét. Az amerikai alelnöknek módja van találkozni a szovjet emberekkel, eszmecserét folytathat a szovjet állam vezetőivel. Ezek a találkozások elősegítik, hogy az amerikai politika irányítói jobban megismerhessék a szovjet valóságot, jobban megérthessék a szovjet embereket, de egyúttal elősegítik a szocialista államról és politikájáról alkotott bizonyos elfogult elképzelések elosztását is. A szovjet közvélemény szerint — emeli fel az Izvesztyija — az amerikai alelnök látogatásának meglesz az eredménye és hozzájárul a szovjet—amerikai kapcsolatokban felgyülemlett bizalmatlanság és gyanakvás eltüntetéséhez. A szovjet emberek — folytatja a lap — örömmel fogadták az amerikai alelnöknek azt a kijelentését, hogy a világbékét okvetlenül meg kell őrizni. Az emberek az amerikai államférfiaktól Egonban nemcsak a béke fontosságának hangoztatását, hanem a katonai támaszpontok megszüntetésére irányuló felhívást is szeretnék hallani. Olyan tetteket is várnának tőlük, amelyek enyhíthetik a nemzetközi feszültséget. Ezt várja az amerikai vezetőktől a világ közvéleménye, de erről nem nyilatkozik Nixon úr. Az Izvesztyija a továbbiakban elítéli bizonyos köröknek és sajtószerveknek azon próbálkozásait, hogy az amerikai alelnök látogatását éppen ellenkező célokra használják fel, vagyis a gyanakvás és a bizalmatlanság szítására, s a nemzetközi politikai légkör mérgezésére. Elegendő példának felhozni erre a hírhedt arab nemzetek hetének’ megszervezését. De vajon mi célt szolgál az is, hogy az amerikai sajtó elhallgatta Bruscsovnak az amerikai kiállítás megnyitása alkalmával mondott beszédét, vagy, hogy a Hruscsov és Nixon beszélgetéséről készült televíziós adást célzatosan használják fel!? A józan értelemnek felül kell kerekednie — írja befejezésül az Izvesztyija — s előbb-utóbb diadalmaskodnia kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyában is. Hazánk népe és kormánya minden tőle telhetőt megtesz a két ország viszonyának megjavításáért. Most az amerikai vezetőkön a sor. BERLIN, 1959. A fiatalember leteszi a kezében tartott újságot. A gyorsvonat ablaka előtt elmosódott tájképek suhannak el. Felhőfoszlányok kergetik egymást az égen. Gondolatfoszlányok űzik-hajtják egymást a fiatalember fejében. Berlin szabad város lenne? Propaganda. Berlin szennyes fertő lenne? Propaganda. Amikor a fasiszta háború befejeződött, Fritz Müller éppen 17 éves volt. Szülei meghaltak. Elnyelte őket a háború. De Fritz Müller még mindig nem értette meg, hogy amerikai bombák pusztították el őket. Viszont azt sem értette meg, hogy 14 évvel a háború befejezése után amerikai bombákat raktároznak a német földön. Pedig most atombombáról van szó és azok hozták Nyugat-Németországba, akik Fritz Müllerbe beleverték a „Deutschland über alles”-t (Németország mindenek felett!) és egykor barna egyenruhába öltöztették. Egyébként most Berlinbe utazik. Egyik barátját akarja meglátogatni, bár semmiféle különleges érzés nem fűzi hozzá. Csakhogy ez a barát a másik Berlinben lakik. Ez teszi őt érdekessé. Schönfeldi pályaudvar. Az NDK rendőrei lépnek a fülkébe. Kérik a személyazonossági igazolványát. — Miért kell nekem a személyazonosságomat megmutatni, ha a német létemre Berlinbe utazom? — teszi fel a kérdést Fritz Müller gőgösen, sőt kihívóan. — Mert vigyázunk, Berlin még nem szabad német város, és államunk érdeke megkívánja, hogy fiataljaink ne tévedjenek a mocsárba. — Nyugodtan, higgadtan, és barátságosan válaszolnak a rendőrök. Közben visszaadják igazolványát. Köszönnek és kellemes utazást kívánnak. — Kiváncsi vagyok erre a mocsárra! — gondolja a fiatalember. És az öröm, az aggodalom, a kíváncsiság és megelégedés különös keveréke borzong át rajta. Feltűnnek Berlin első lakóházai. A vonat külvárosi kertek között halad. Nemsokára befut a Keleti pályaudvarra. A villamos a fiatalembert Berlin szívébe, a Friedrichstrasse-ra viszi. Ragyogó fehér egyenruhába öltözött rendőr öreg anyókát kísér át a nagy forgalmú úttesten. Fritz Müller nekivág Nyugatnak. Már csak száz méter választja el a másik Berlintől. Aranyos neonfényreklámok integetnek hívogatóan feléje. Ragyogó krómozott autók suhannak, és zsúfolt kirakatok kínálják portékájukat. Hol itt a mocsár? Hol itt a romlottság? Magát megnyugtatva állapítja meg, hogy ez egy szép tiszta város. És megteszi az első lépéseket ebben a szép tiszta városban. Először csillogó neonfényözönben halad, majd egy nyolcemeletes mozi bejárata elé ért. A portál felett egy fiatal nő szenvelgő hatalmas képe. Címe: „Az erőszak vetése”, és „Made in USA”. A Fritz Müller előtti sorban három fiú ül. Talán 16—17 évesek lehetnek. Rikító sárga inget viselnek. — Milyen boldogok, hogy állandóan itt élnek — gondolja magában Fritz Müller. Pergetik a filmet. „Az erőszak vetése” meg is hozza az eredményt, mert a filmen két serdülő szadista kegyetlenséggel megöli tanítónőjét. — Ilyesmi nálunk elképzelhetetlen lenne — és Fritz Müller kénytelen megállapítani, hogy „nálunk” ilyesmi nem történhetne meg. Suttog az előtte ülő három fiatal. Közönséges szavak hangzanak el. Hátulról valaki csendet kér. — Ha én ilyen filmet látok, nem tudok nyugodtan maradni — hangzik a pökhendi válasz az egyik sárga inges fiú részéről. Sokan nevetnek. — Vajon ilyesmi nálunk megtörténhet-e? — És Fritz Müller kénytelen még egyszer megállapítani, hogy „nálunk”, nem. Közben tovább folyik a játék. Veszekednek, verekednek a zsákmányért. És a három fiú ott Fritz Müller előtt a film hatására szintén veszekszik, verekszik és gesztikulál. — Nálunk nem, nálunk nem, nálunk nem. — Ismételgeti és nem tud ettől a gondolattól menekülni. Legszívesebben ott hagyná az egészet. Dehát fél, hogy feltűnést kelt. Marad és közben megnyugtatja , magát, hogy csak filmről van szó. Az előadás után a járókelők tömegébe sodródva ismét az utcán van. Hol is lakik a barátja? S az igazolvány védőtokjából összerongyolódott papírt vesz elő. Megkérdezi az égiül járókelőt, aztán továbbsiet. Ismét érdeklődik, majd hirtelen összerezzen, mert a jobboldali romok felől veléig ható kiáltás egyszer, még egyszer. Ez vagy lány, vagy fiatalasszony lehet. Néhány férfi társaságában Fritz Müller is közelebb merészkedik. Kétségtelen bizonyossággal állapítja meg, hogy az a három rikító sárga ingbe öltözött fiatal birkózik egy lánnyal, akik előtte ültek a moziban. A lány ismét felsikít. Ragyogó fehér egyenruhába öltözött rendőr halad arrafelé. De miért nem siet? Nem hallja a sikoltást. Miért nem hallja? Egyáltalán miért nem segít valaki a lánynak. Miért nevetnek az emberek? Fáradtan, összetörten, nyomorúságosan érkezik meg barátjához. Három napig akart maradni, de másnap este már a gyorsvonaton ül. Most megint valamiféle különös érzés fogja el. De ez egészen más, mint tegnapelőtt, és már nem is fáradt, és nem is érzi olyan nyomorultnak magát. Újságárus halad át az úttesten. Kínálja a lapokat: „Neues Deutschland”, „Berliner Zeitung” és „Morgen”. Az első oldalon a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének, Lothar Bolznak a genfi értekezleten elhangzott beszédét hozzák. Vastag fekete betűkkel áll a felirat: „Berlin legyen szabad város!” És a fiatalember olvassa az újságot: Hans Herbert Bomme*» VAS NÉPE 1959. augusztus 1. Szombat Hírek és kommentárok a genfi értekezletről A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere csütörtökön este találkozott az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország külügyminisztereivel. Később folytatta megbeszéléseit Lothar Bolz-cal, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterével, a genfi értekezlet elé terjesztett javaslatokról tanácskozott vele. A TASZSZ különtudósítója kifejti, hogy Herter amerikai külügyminiszter Gromikoval folytatott minapi megbeszélésén meg akarta szerezni Gromiko beleegyezését, hogy augusztus 5-én az értekezlet fejezze be munkáját, vagy a kérdések megoldása nélkül bízza a folytatást a külügyminiszterhelyettesekre. A szovjet küldöttség azonban ragaszkodott ahhoz, hogy folytassák a kísérleteket a megegyezés elérésére. Vajon miért sietnek a nyugati hatalmak küldöttségei annyira elhagyni Genfet az értekezlet elé tűzött feladatok megoldása nélkül? Egyes lapok szerint Herternek részt kell vennie az augusztus 12-én Santiago de Chilében megnyíló amerikai külügyminiszteri értekezleten. — Ezt a magyarázatot — folytatja a tudósító —, természetesen nem lehet komolyan venni. A dolog lényege az, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország képviselői részére nehézzé vált álláspontjuk, így a nyugatberlini kérdésben június 16-án előterjesztett javaslataik megvédése. Ez érthető is, hiszen e javaslatokból már felületes olvasásra is látszik, hogy a nyugati hatalmak nem akarják megváltoztatni a Nyugat-Berlinben jelenleg fennálló rendellenes helyzetet. A június 16-i javaslatok azt célozzák, hogy a végtelenségig fenntartsák a nyugatberlini megszállási rendszert. Az „új” dokumentum megjelenésekor a burzsoá lapok nagy hűhót csaptak, hogy a nyugati hatalmak közeledtek a Szovjetunióhoz a Berlinre vonatkozó egyezmény határidejének kérdésében. Most már — állították ezek a lapok —, a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között csak a számok kérdésében van nézeteltérés: a Szovjetunió másfél évet, a nyugati hatalmak öt évet indítványoznak a Berlinre vonatkozó ideiglenes megállapodás határidejeként. De tulajdonképpen mit javasolnak most a nyugati hatalmak? Azt, hogy az ideiglenes megállapodás aláírásától számított öt év múlva a genfi értekezlet részvevői ismét öszeülhetnek, ha valamelyikük ezt kívánja. És miért ülnének össze? Korántsem azért, hogy újabb, valóban reális intézkedéseket vegyenek fontolóra a nyugatberlini helyzet rendezése céljából, hanem azért, hogy megvizsgálják az egyezményben foglalt régi intézkedéseket, amelyek lényegében véve mit sem változtatnak Nyugat-Berlin megszállási rendszerén. Röviden: a három nyugati hatalom nem a nyugatberlini helyzet megváltoztatására indítványoz lépéseket, hanem arra, hogy öt év múlva ismét üljenek össze és kezdjék elölről a tárgyalásokat. Ezt a cirkuszi trükköt próbálják úgy feltüntetni, hogy a nyugati hatalmak közeledtek a Szovjetunióhoz az ideiglenes egyezmény határidejének kérdésében. Országos értekezlet a Földművelésügyi Minisztériumban Pénteken délelőtt a Földművelésügyi Minisztériumban a megyék mezőgazdasági osztályvezetői részvételével országos értekezleten vitatták meg az időszerű mezőgazdasági munkák helyzetét, az őszi mezőgazdasági munkákra történő felkészülés kérdéseit, valamint a termelőszövetkezetek gazdasági és szervezeti megszilárdításával kapcsolatos tennivalókat. Megjelent a tanácskozáson Dögei Imre földművelésügyi miniszter, Magyari András és Szőke Mátyás földművelésügyi miniszterhelyettesek, Keserű János, az MSZMP Központi Bizottsága mezőgazdasági osztályvezető helyettese, K. Nagy Sándor, a minisztérium szövetkezetpolitikai főosztályának vezetője. A párt központi bizottságának tagjai a minisztérium vezető munkatársai.