Vas Népe, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-01 / 179. szám

.3. Tudósítások a VII. VIT-ről Bécs (MTI). A hetedik VIT-nek ma újabb­ nagy eseménye lesz. A találkozó részvevői este fél 9-kor békeünnepséget tartanak a Hof­burg hatalmas udvarán, amelyet a második osztrák köztársaságban „Hősök terének’­ neveztek el. Az ünnepség fénypontja Paul Robeson, a nagy néger énekes és békeharcos fellépése lesz. A nagyszabású békeünnepség előtt a VIT-en részvevő több mint 120 országból egybesereglett küldöttek, valamint az osztrák fia­talok tízezrei békefelvonulást tar­tanak a bécsi Ringen. MAGYAR GÁLAEST A BÉCSI RAIMOND-SZÍNHÁZBAN A hetedik VIT-en csütörtökön sor került a magyar művészek gálaestjére, amelyet a Raimond­­színházban rendeztek meg A kedd esti magyar bemutató után még fokozottabb érdeklődés nyil­vánult meg a magyar művészek szereplése iránt. Kudarcba fulladt a provokáto­rok próbálkozása, hogy a magyar előadás előtt uszító röpcédulákat osztogassanak. A közönség nem vett róluk tudomást és annál na­gyobb szeretettel fordult a szín­házba érkező magyar küldöttség felé. A közönség helyéről felállva, hosszasan ünnepelte a magyar művészeket, virágokkal fárasztotta el a színpadot. A szereplők és a közönség végül együtt énekelték a VIT-indulót: „Egy a jelszónk a béke". MAGYAR—AMERIKAI BARÁTI TALÁLKOZÓ A magyar VIT-küldöttség pén­­­­teken a „Leányfalu" vízibusz fe­délzetén vendégül látta az Ameri­kai Egyesült Államok küldötteit. A magyar és az amerikai fiatalok a több óráig tartó dunai sétahajó­zás során tájékoztatták egymást helyzetükről, életkörülményeikről és a béke megvédéséért kifejtett tevékenységükről. Mindkét kül­­­döttség bemutatta kulturális mű­sorának jellegzetes számait. A magyar és az­ amerikai küldöttek kölcsönösen emléktárgyakkal ajándékozták meg egymást. A szocialista országok küldött­ségeinek képviselői pénteken dél­előtt a bécsi Collegium Hungari­an­ épületében tartottak lelkes hangulatú találkozót. A HETEDIK VIT RÉSZVEVŐI SZABADSÁGOT KÖVETELTEK A GYARMATI NÉPEKNEK Csütörtökön este az esős idő el­lenére több mint tízezren vettek részt a floridsdorfi hídnál rende­zett nagygyűlésen, amelyen a VIT-küldöttek és a bécsi lakosság képviselői a barátságukat és szo­lidaritásukat fejezték ki a gyar­mati és a közelmúltban független­né vált országok ifjúsága iránt. AZ OSZTRÁK hatóságok MAGATARTÁSÁRÓL ÉS AZ IFJÚSÁG SZOLIDARITÁSÁRÓL Az algériai­ VIT-küldöttség nyilatkozatot tett közzé. Ebben a többi között a következőket je­lenti ki: — Az osztrák hatóságok a fran­cia kormány nyomására jónak látták megtiltani, hogy az algériai delegáció Algéria nemzeti zászla­­­ja alatt vegyen részt a hetedik VIT-en. Az algériai küldöttség mélységes megindulással értesült az előkészítő bizottság és a többi küldöttség határozatáról, hogy a megnyitó ünnepség díszfelvonulá­sán az algériai ifjúság iránt érzett szolidaritás jeléül egyetlen ország küldöttsége sem bontotta ki nem­zeti lobogóját. Algéria népe és ifjúsága soha nem fog megfeled­kezni a világ szabadságszerető if­júságának erről a nagyszerű cse­lekedetéről. KÖVETELTE A VII. VIT A NUKLEÁRIS FEGYVEREK ELTILTÁSÁT ÉS CSÚCSÉRTE­KEZLET ÖSZEHIVÁSÁT A Bécsben tartózkodó Bernal angol egyetemi tanár a VIT rész­vevőihez intézett felhívásában hangsúlyozza, hogy a mostani nagy találkozón egybesereglett fiataloknak követelniük kell a nukleáris fegyverek eltiltását, va­lamint eredménnyel kecsegtető és a békés egymás mellett élés kor­szakát megteremtő csúcsértekez­let összehívását. Önöknek és fiatal megbízóiknak gondoskodniuk kell róla, hogy a tudomány eredményeit ne hábo­rúkra és pusztításra, hanem a kul­túra és az emberi jólét fejleszté­sére használják fel! — jelenti ki felhívásában Bemal professzor. Az Izvesztyija Nixon látogatásának pozitív jelentőségéről Moszkva (TASZSZ). Az Izvesz­tyija „Megfigyelő" aláírással kommentálja Nixon amerikai al­­elnök szovjetunióbeli látogatását. Mint a cikkíró megállapítja, a szovjet közvélemény nemcsak az Egyesült Államok moszkvai ki­állításának hivatalos megnyitásá­ban látja Nixon útjának értelmét. Az amerikai alelnöknek módja van találkozni a szovjet emberek­kel, eszmecserét folytathat a szov­jet állam vezetőivel. Ezek a talál­kozások elősegítik, hogy az ame­rikai politika irányítói jobban megismerhessék a szovjet valósá­got, jobban megérthessék a szov­jet embereket, de egyúttal előse­gítik a szocialista államról és po­litikájáról alkotott bizonyos elfo­gult elképzelések elosztását is. A szovjet közvélemény szerint — emeli fel az Izvesztyija — az ame­rikai alelnök látogatásának meg­lesz az eredménye és hozzájárul a szovjet—amerikai kapcsolatokban felgyülemlett bizalmatlanság és gyanakvás eltüntetéséhez. A szovjet emberek — folytatja a lap — örömmel fogadták az amerikai alelnöknek azt a kije­lentését, hogy a világbékét okvet­lenül meg kell őrizni. Az emberek az amerikai államférfiaktól Egon­ban nemcsak a béke fontosságá­nak hangoztatását, hanem a kato­nai támaszpontok megszüntetésé­re irányuló felhívást is szeretnék hallani. Olyan tetteket is várná­nak tőlük, amelyek enyhíthetik a nemzetközi feszültséget. Ezt várja az amerikai vezetőktől a világ közvéleménye, de erről nem nyi­latkozik Nixon úr. Az Izvesztyija a továbbiakban elítéli bizonyos köröknek és saj­tószerveknek azon próbálkozásait, hogy az amerikai alelnök látoga­tását éppen ellenkező célokra használják fel, vagyis a gyanak­vás és a bizalmatlanság szítására, s a nemzetközi politikai légkör mérgezésére. Elegendő példának felhozni erre a hírhedt arab nem­zetek hetének’­ megszervezését. De vajon mi célt szolgál az is, hogy az amerikai sajtó elhallgat­ta Bruscsovnak az amerikai kiál­lítás megnyitása alkalmával mon­dott beszédét, vagy, hogy a Hrus­csov és Nixon beszélgetéséről ké­szült televíziós adást célzatosan használják fel!? A józan értelemnek felül kell kerekednie — írja befejezésül az Izvesztyija — s előbb-utóbb dia­dalmaskodnia kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyá­ban is. Hazánk népe és kormánya minden tőle telhetőt megtesz a két­ ország viszonyának megjaví­tásáért. Most az amerikai vezető­kön a sor. BERLIN, 1959. A fiatalember leteszi a kezé­ben tartott újságot. A gyorsvonat ablaka előtt elmosódott tájképek suhannak el. Felhőfoszlányok kergetik egymást az égen. Gon­­dolatfoszlányok űzik-hajtják egy­mást a fiatalember fejében. Ber­lin szabad város lenne? Propa­ganda. Berlin szennyes fertő len­ne? Propaganda. Amikor a fasiszta háború be­fejeződött, Fritz Müller éppen 17 éves volt. Szülei meghaltak. El­nyelte őket a háború. De Fritz Müller még mindig nem értette meg, hogy amerikai bombák pusztították el őket. Viszont azt sem értette meg, hogy 14 évvel a­ háború befejezése után ameri­kai bombákat raktároznak a né­met földön. Pedig most atom­bombáról van szó és azok hoz­ták Nyugat-Németországba, akik Fritz Müllerbe beleverték a „Deutschland über alles”-t (Né­metország mindenek felett!) és egykor barna egyenruhába öltöz­tették. Egyébként most Berlinbe uta­zik. Egyik barátját akarja meg­látogatni, bár semmiféle külön­leges érzés nem fűzi hozzá. Csak­hogy ez a barát a másik Berlin­­ben lakik. Ez teszi őt érdekessé. Schönfeldi pályaudvar. Az NDK rendőrei lépnek a fülkébe. Kérik a személyazonossági igazolványát. — Miért kell nekem a sze­mélyazonosságomat megmutatni, ha a német létemre Berlinbe uta­zom? — teszi fel a kérdést Fritz Müller gőgösen, sőt kihívóan. — Mert vigyázunk, Berlin még nem szabad német város, és álla­munk érdeke megkívánja, hogy fiataljaink ne tévedjenek a mo­csárba. — Nyugodtan, higgadtan, és barátságosan válaszolnak a rendőrök. Közben visszaadják igazolványát. Köszönnek és kel­lemes utazást kívánnak. — Kiváncsi vagyok erre a mo­csárra! — gondolja a fiatalem­ber. És az öröm, az aggodalom, a kíváncsiság és megelégedés kü­lönös keveréke borzong át rajta. Feltűnnek Berlin első lakóhá­zai. A vonat külvárosi kertek között halad. Nemsokára befut a Keleti pályaudvarra. A villamos a fiatalembert Berlin szívébe, a Friedrichstrasse-ra viszi. Ragyogó fehér egyenruhába öl­tözött rendőr öreg anyókát kísér át a nagy forgalmú úttesten. Fritz Müller nekivág Nyugatnak. Már csak száz méter választja el a másik Berlintől. Aranyos neon­fényreklámok integetnek hívoga­­tóan feléje. Ragyogó krómozott autók suhannak, és zsúfolt kira­katok kínálják portékájukat. Hol itt a mocsár? Hol itt a romlott­ság? Magát megnyugtatva álla­pítja meg, hogy ez egy szép tisz­ta város. És megteszi az első lé­péseket ebben a szép tiszta vá­rosban. Először csillogó neon­­fényözönben halad, majd egy nyolcemeletes mozi bejárata elé ért. A portál felett egy fiatal nő szenvelgő hatalmas képe. Címe: „Az erőszak vetése”, és „Made in USA”. A Fritz Müller előtti sorban há­rom fiú ül. Talán 16—17 évesek lehetnek. Rikító sárga inget vi­selnek. — Milyen boldogok, hogy ál­landóan itt élnek — gondolja magában Fritz Müller. Pergetik a filmet. „Az erőszak vetése” meg is hozza az eredményt, mert a fil­men két serdülő szadista kegyet­lenséggel megöli tanítónőjét. — Ilyesmi nálunk elképzelhe­tetlen lenne — és Fritz Müller kénytelen megállapítani, hogy „nálunk” ilyesmi nem történhet­ne meg. Suttog az előtte ülő három fia­tal. Közönséges szavak hangza­nak el. Hátulról valaki csendet kér. — Ha én ilyen filmet látok, nem tudok nyugodtan maradni — hangzik a pökhendi válasz az egyik sárga inges fiú részéről. Sokan nevetnek. — Vajon ilyesmi nálunk meg­történhet-e? — És Fritz Müller kénytelen még egyszer megálla­pítani, hogy „nálunk”, nem. Közben tovább folyik a játék. Veszekednek, verekednek a zsák­mányért. És a három fiú ott Fritz Müller előtt a film hatására szintén veszekszik, verekszik és gesztikulál. — Nálunk nem, nálunk nem, nálunk nem. — Ismételgeti és nem tud ettől a gondolattól me­nekülni. Legszívesebben ott hagy­ná az egészet. Dehát fél, hogy feltűnést kelt. Marad és közben megnyugtatja , magát, hogy csak filmről van szó. Az előadás után a járókelők tömegébe sodródva ismét az ut­cán van. Hol is lakik a barátja? S az igazolvány védőtokjából össze­­rongyolódott papírt vesz elő. Megkérdezi az égiül járókelőt, aztán továbbsiet. Ismét érdeklő­dik, majd hirtelen összerezzen, mert a jobboldali romok felől veléig ható kiáltás egyszer, még egyszer. Ez vagy lány, vagy fia­talasszony lehet. Néhány férfi társaságában Fritz Müller is közelebb merészkedik. Kétségtelen bizonyossággal álla­pítja meg, hogy az a három ri­kító sárga ingbe öltözött fiatal birkózik egy lánnyal, akik előtte ültek a moziban. A lány ismét felsikít. Ragyogó fehér egyenruhába öl­tözött rendőr halad arra­felé. De miért nem siet? Nem hallja a si­koltást. Miért nem hallja? Egy­általán miért nem segít valaki a lánynak. Miért nevetnek az em­berek? Fáradtan, összetörten, nyomo­rúságosan érkezik meg barátjá­hoz. Három napig akart maradni, de másnap este már a gyorsvo­naton ül. Most megint valamiféle különös érzés fogja el. De ez egészen más, mint tegnapelőtt, és már nem is fáradt, és nem is ér­zi olyan nyomorultnak magát. Újságárus halad át az úttesten. Kínálja a lapokat: „Neues Deutschland”, „Berliner Zeitung” és „Morgen”. Az első oldalon a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének, Lothar Bolznak a genfi értekezleten el­hangzott beszédét hozzák. Vastag fekete betűkkel áll a felirat: „Ber­lin legyen szabad város!” És a fiatalember olvassa az új­ságot: Hans Herbert Bomme*» VAS NÉPE 1959. augusztus 1. Szombat Hírek és kommentárok a genfi értekezletről A. Gromiko, a Szovjetunió kül­ügyminisztere csütörtökön este találkozott az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország külügy­minisztereivel. Később folytatta megbeszéléseit Lothar Bolz-cal, a Német Demokratikus Köztársa­ság külügyminiszterével, a genfi értekezlet elé terjesztett javasla­tokról tanácskozott vele. A TASZSZ különtudósítója ki­fejti, hogy Herter amerikai kül­ügyminiszter Gromikoval folyta­tott minapi megbeszélésén meg akarta szerezni Gromiko bele­egyezését, hogy augusztus 5-én az értekezlet fejezze be munkáját, vagy a kérdések megoldása nél­kül bízza a folytatást a külügy­miniszterhelyettesekre. A szovjet küldöttség azonban ragaszkodott ahhoz, hogy folytassák a kísérle­teket a megegyezés elérésére. Vajon miért sietnek a nyugati hatalmak küldöttségei annyira el­hagyni Genfet az értekezlet elé tűzött feladatok megoldása nél­kül? Egyes lapok szerint Herter­­nek részt kell vennie az augusz­tus 12-én Santiago de Chilében megnyíló amerikai külügyminisz­teri értekezleten. — Ezt a magyarázatot — foly­tatja a tudósító —, természetesen nem lehet komolyan venni. A do­log lényege az, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország képviselői részére nehézzé vált álláspontjuk, így a nyugatberlini kérdésben június 16-án előterjesz­tett javaslataik megvédése. Ez érthető is, hiszen e javaslatokból már felületes olvasásra is látszik, hogy a nyugati hatalmak nem akarják megváltoztatni a Nyu­­gat-Berlinben jelenleg fennálló rendellenes helyzetet. A június 16-i javaslatok azt célozzák, hogy a végtelenségig fenntartsák a nyugatberlini megszállási rend­szert. Az „új” dokumentum megjele­nésekor a burzsoá lapok nagy hűhót csaptak, hogy a nyugati hatalmak közeledtek a Szovjet­unióhoz a Berlinre vonatkozó egyezmény határidejének kérdé­sében. Most már — állították ezek a lapok —, a Szovjetunió és a nyugati hatalmak között csak a számok kérdésében van nézetel­térés: a Szovjetunió másfél évet, a nyugati hatalmak öt évet in­dítványoznak a Berlinre vonat­kozó ideiglenes megállapodás ha­táridejeként.­­ De tulajdonképpen mit ja­vasolnak most a nyugati hatal­mak? Azt, hogy az ideiglenes megállapodás aláírásától számí­tott öt év múlva a genfi értekez­let részvevői ismét öszeülhetnek, ha valamelyikük ezt kívánja. És miért ülnének össze? Korántsem azért, hogy újabb, valóban reális intézkedéseket vegyenek fontoló­ra a nyugatberlini helyzet rende­zése céljából, hanem azért, hogy megvizsgálják az egyezményben foglalt régi intézkedéseket, ame­lyek lényegében véve mit sem vál­toztatnak Nyugat-Berlin megszál­lási rendszerén. Röviden: a há­rom nyugati hatalom nem a nyu­gatberlini helyzet megváltoztatá­sára indítványoz lépéseket, ha­nem arra, hogy öt év múlva is­mét üljenek össze és kezdjék elöl­ről a tárgyalásokat. Ezt a cirku­szi trükköt próbálják úgy feltün­tetni, hogy a nyugati hatalmak közeledtek a Szovjetunióhoz az ideiglenes egyezmény határidejé­nek kérdésében. Országos értekezlet a Földművelésügyi Minisztériumban­ ­ Pénteken délelőtt a Földműve­lésügyi Minisztériumban a me­gyék­ mezőgazdasági osztályveze­tői részvételével országos értekez­leten vitatták meg az időszerű mezőgazdasági munkák helyzetét, az őszi mezőgazdasági munkákra történő felkészülés kérdéseit, va­lamint a termelőszövetkezetek gazdasági és szervezeti megszilár­dításával kapcsolatos tennivaló­kat. Megjelent a tanácskozáson Dögei Imre földművelésügyi mi­niszter, Magyari András és Sző­ke Mátyás földművelésügyi mi­niszterhelyettesek, Keserű János, az MSZMP Központi Bizottsága mezőgazdasági osztályvezető he­lyettese, K. Nagy Sándor, a mi­nisztérium szövetkezetpolitikai fő­osztályának vezetője. A párt köz­ponti bizottságának tagja­i a minisztérium vezető munkatársai.

Next