Vas Népe, 1962. február (7. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-01 / 26. szám
4 Tudomány — technika Legyőzhetjük-e az időt? Az elő öt esztendőben megkezdődött az ember űrrepülésének korszaka. A gyors fejlődés láttán szinte biztosra vehetjük, hogy utasszállító rakéták még a mi életünkben eljutnak a Holtiig és a két szomszédos bolygóig, a Marsig és a Venusig. De vajon eljutunk-e messzebbre? Elérhetjük-e valaha is e csillagokat? Más szóval eljuthatunk-e a végtelenbe? A probléma ma még csupán elméleti jelentőségű, mégis szembe kell nézni vele, mert ne felejtsük el: az űrhajózás valamennyi frissen megoldott kérdése tegnap szintén elméleti síkon mozgott. A tér és idő mélységei A világegyetem távoli tájainak megközelítésében az idő ígérkezik legnagyobb elenfeleinknek. Korlátlannak hitt térbeli mozgásunknak az idő szab határt: az ember élete véges, a kozmikus távolságok pedig szinte mérhetetlenül nagyok. Egy holdutazás még lezajlik 2 hét alatt, s a Mars bolygót is megjárhatjuk 33 hónap alatt. A legkülső bolygóval, a hat milliárd kilométer távolságban keringő Plútóval már bajba kerülünk. Ha rakétánkat ugyanis olyan ,minimális sebességgel indítanánk, amely még éppen elegendő a Pluto eléréséhez, az odavissza utazás ideje 92 esztendeig tartana, ami már több mint az átlagos emberélet hossza. Nyilván gyorsabb rakétákat kell építeni, mert 40—50 évnél tovább a Földről elmaradni még akkor is irreális, ha késői utódaink átlagos életkora megduplázódna. És mi van a Naprendszer határán túl? Elképzelhetetlen „szakadék”, hiszen a legközelebbi csillagig kereken 40 billió kilométert kell megtennünk, ami a fény másodpercenkénti 300.000 kilométeres sebességével is több, mint 4 évig tartana. A jelenkor leggyorsabb rakétája, az 1961. február 1á-éti körülbelül 12 kilométer másodpercenkénti sebességgel indított szovjet Venus rakéta kereken 100.000 évi szakadatlan száguldás után érkezne meg a legközelebbi csillag birodalmába. Ilyen sebességgel ilyen távoli célpontok felé embert nem indíthatunk. Kérdés, mi történik akkor, ha űrhajónk sebessége megközelíti a fény sebességét? A legközelebbi csillagot 4,5 év alatt érnénk el A klasszikus fizika törvényei szerint ilyen sebességgel sem juthatunk meszszebbre, mint amennyire az ember véges életéből futja, legfeljebb 50—100 fényév távolságig. Pedig a csillagok zöme 25—75 ezer fényév távolságban van. Tejútrendszerünk, a 150 milliárd alkotta lapos lencse alakú, spirális szerkezetű Galaxis átmérője 100.000 fényév. Hogyan tudnánk ezt a roppant csillagvárost körüljárni? A legközelebbi távoli világsziget az Androméda Köd csillagainak fénye 1,5 millió évig van úton a tér sötétjén keresztül, míg hozzánk eljut. A legtávolabbi ismert csillagrendszerek 5—6 milliárd fényév távolságban vannak, ami annyit jelent, hogy ma amikor tanulmányozott fényük elindult útjára a Nap és a Föld, mint égitest még nem is léteztek. Gyorsan járt — tovább első? Az ember még gondolatban sem tud belenyugodni a vereségbe és elméletileg megoldást keres a legnagyobb ellenfél, az idő megfékezésére. A modern fizika egyik legkiemelkedőbb pillére, az F.ipstein-féle relativitás elmélet már fel is csillantotta ennek lehetőségét. Einstein elmélete nyújtja egyelőre az egyetlen lehetőséget a kérlelhetetlenül múló idő „lelassítására” s egyben arra, hogy az ember valaha olyan égitestekre is eljusson, amelyeket tőlünk sok ezer, vagy millió fényév választ el A relativitás elmélet s azon kísérletek hosszú sora, amelyeken ez az elmélet nyugszik, arra tanít bennünket — még akkor is, ha ez látszólag ellenkezik a mindennapos tapasztalatokon alapuló úgynevezett józan ésszel —, hogy nincs „független” idő, amely az eseményektől nem befolyásolva, egyhangúan telik. Az idő mértéke, folyása a sebességtől, a mozgási állapottól függő tényező. Teljesen értelmetlen dolog például földi órával mérni azt az időt, amelyet egy gyorsan mozgó űrhajó utasai élnek át. Azt is mondhatnánk, másképp jár és más időt mutat a sebes űrhajó órája, mint a hozzá képest nyugalomban levő földi — bár azonos szerkezetű — óra Az űrhajó visszaérkezéseikor mindig kiderül majd, hogy a ,megsétáltatott” óra késik (és sohasem siet) a földihez képest, sőt azonos időt sem mutathat. S hogy mennyi a késés, az mindig az űrhajó menetsebessége és órája által mutatott „saját” ideje határozza meg. Kis sebesség (a mai rakéták sebességét még ide soroljuk!) esetén a két óra közti eltérés ki sem mutatható — hétköznapjainkban ezért nem vesszük észre az idő sebességtől függő voltát A fény sebességével öszszemérhető gyors mozgás esetén, az űrhajó minden időmérő eszköze erősen késni fog a földi órákhoz képest Ez annyit jelent, hogy míg a Földön esetleg évtizedek, vagy évszázadok teltek el, az űrutasok alig néhány évet öregedtek, az őket útjára bocsátó nemzedék már réges-rég halott Látogatók a múltból Ha földi órán mérve, egy űrhajó 8 évig van távol, s közben a fény sebességének 72 százalékára gyorsult, órája csak 7 évet mutat A fénysebesség 86 százaléka esetén az idő „feleződik”: földi időben ha tíz év telt el, az űrutas órája 5 évet mutat, szervezete is csak ennyit öregedett. Negyven földi évi távollét esetén 298.500 kilométeres csúcssebesség esetén órája 12 évet mutat, szervezete 28 évvel kevesebbet öregedett, mint a földlakóké. Tegyük fel, hogy űrhajósunk a Földön hagyta ikertestvérét. A fénysebesség 99 százalékára felgyorsult űrhajó utasai 65 év alatt megjárnák az Antares óriás csillag vidékét, míg a Földön 465 év pergett le ez alatt. Képzeljük el, hogy a távoli jövőben ősember kinézésű, emberszerű lények vezette űrhajó érkezik a Földre. Az utasok nagy nehezen megértik, hogy ők is „földiek”, s hogy 299.998 kilométeres sebességre felgyorsított űrhajójuk órája 33 évet mutat, míg a Földön kereken 10.000 év telt el eltávozásuk óta. Az akkori újkor emberei méltán mondhatják, hogy látták elődeiket, a rég letűnt idők, az emberiség őskorának hozzájuk alig hasonlító példányait Gyorsjáratú űrhajó híján ma minde- „-„k elmélet. A tudomány mégis szilárdan hiszi, hogy utódaink legyőzik az időt és eljutnak a legtávolabbi csillagokig is. Gauser Károly, az Uránia Csillagvizsgáló munkatársa Falusi vasárnap Sitkén Techmitcai akadályok miatt Őriszentpéter helyett Sitkén rendezi meg Falusi vasárnap címmel egésznapos programját a MÉSZÖV. Február 11-én Sitke lakosságának bőven jut tudományból, művészetből, szórakozásból egyaránt. Délelőtt házról-házra könyvárusítás zajlik le a községben. Délután 2 órától Meiminger G. Adolf Kossuth-díjas kutató — a Növényvédelem című kiadvány írója — tart előadott, arejd beszélget a "Siketekkel a növényvédelemről, s a helyi problémákról közben egész nap folyik majd a tombolajegy-árusítás, ugyanis az esti műsoron több mint kétezer forint értékű tombolatárgyat sorsolnak majd ki Az esti műsor fél 7 órakor kezdődik. Újra megyénkben üdvözölhetjük Vörös Sári népdalénekest, s Sillére látogat JáskLadányi József népdalénekes is. A műsort divatbemutató és a gencsd tánccsoport számai teszik teljessé. A műsor tzlést a vendégek és a község lakói még egy hjéig tánczene mellett együtt maradnak. Szakpropaganda-híradó mezőgazdasági dolgozóknak Szakpropaganda-híradót jelentetett meg az elmúlt napokban a megyei tanács mezőgazdasági osztálya. A híradónak az a célja, hogy szakcikkekkel tanácsot adjon a termelésben közvetlenül résztvevőknek az élenjáró termelési módszerek széleskörű alkalmazására A híradó nagy cikkben ismerteti az idei mezőgazdasági tervezési rendszer tapasztalatait Az állati megbetegedések megelőzésének feladatairól dr Zsigmond László megyei főállatlevas írt cikket A fentek melleke a termelés szakosításának jelentőségéről, a helyes vízgazdálkodásról, a tsz-ek gépeinek üzemeltetéséről, a gyümölcstermesztés feladatairól, az állatállomány sikeres átteleltetésének módjáról, a tej termelésére és feldolgozására vonatkozó közegészségügyi rendelkezésekről olvashatunk a híradóban. A híradó elsősorban a termelőszövetkezetein e mizőgazdasági gzakemberek és a községi tanácsok munkájához ad segítséget. VAS N*P* Rendőrségi felhívás 1997. január 15-én Veszprém határában egy férfit eszméletlen állapotban talált át és kórházba szállítás után rövidesen meghalt. Személyi okmány nem volt nála. Személyleírása: 179 centiméter magas, sovány arcú, arca lefelé keskenyedő, sovány testállan; vékony csontozatú. Haja elöl és a fejtetőn kopaszodó, oldalt és hátul vöröses barna. A szájban felül csak két metszőfoga van, rajtuk fémkorona. Nyaka hosszú, ádámcsutkája hálló, jobb lába 13 centiméterrel rövidebb, mint a bal, a jobb comb külső felszínén 13 centiméteres műtétbég van, amelyen 9 varrat helye látható körülbelül 40—45 év körül. Buházata: sötétbarna kalap rajta világosabb barna szalag, fekete színű, fe**r bordával bélelt nagykabát (»es). Jobb belső zsebében „HTXNOK” felírássá!, a fdtflsS zsebében egy kisebb mérető amper-mérő. (nyes btm.3 AKÖV gépkocsivezetői viper-sefc.) Zöld-fehér kockás sporteakó világosszürke sál, acél lemezen. Sh-es nagyságú sötétkék zsivolypantand, kéjt, fehér csíkos hosszú alsónadrág (pijamaszer-O), világoskék sötétkék, sárga, prros, zöld, fehér sajt, vékony műanyagból ésszéfont nadrágszíj. Drap szint! nylon térdzokni, magasszárú barna cipő, a jobb lábas otthonéi. Barna színű bot, melynek felső végére szarvasagancsból fogantyú van kiképezve és rézlemezzel a botra erősítve. A Sír Veszprém megyei Sazsdörfőkapitánysága és a városi és járási kapitányság* kéri mindazokat, akik a leírás alapján hasonló személyt ismertek, vagy kilétéről, eltűnéséről tudomással bírnak írásban vagy telefonon értesítsék a veszprémi városi és járási rendőrkapitányságot. (Telefont SG—DG, 112-es mellék.) fcbmirl ©9fch$r«* Tanácstag fogadóóra Molnár Miklós, a szombathelyi városi tanács tagja (58-as vk.) február 1-én délután 1 órától 2 óráig fogadóórát tart a Kárpáti Kelemen u. 11. szám alatt — o — — kibővített választmányi ülést tart a KISZÖV február 1-én, csütörtökön Szombathelyen a Hunyadi úti székházában. Az ülésen a küldöttközgyűlés előkészítésének feladatait tárgyalják meg. — Huszonnégy répcelaki fiatal szerezte meg az MHL tanfolyamán a motorkerékpárvezetői jogosítványt. A motoros szakkört az idén is megszervezik, s mintegy 20—25 részvevőre számítanak. — 404 ezer esetben fizettek kártérítést, amelynek összege kereken 480 millió forintot tett ki, az Állami Biztosító fiókjai a múlt évben. A múlt év végéig három és negyedmillióan vettek részt valamilyen biztosítási formában. — Felhívás: Dúvadmérgezést tart a jáki tanács vadásztársasásga 1962. február 2-től március 4-ig az alábbi területeken: Szombathely város nyugati határrészén, az oladi, újperinti, sorokmajori kerületekben, Sé, Torony II., Nárai, Ják és Balogunyom községek határában. A mérgezett csalétek, az elhullott dúvad, valamint a figyelmeztető táblák eltávolítása szigorúan tilos. A talált állat megnyúzása, felbontása, annak bárminemű felhasználása életveszélyes. — Londonban megkezdődött az Aurensig álló«vövet«év ötnapos értekezlete. Megtárgyalják az állandó televíziós hálózat kiépítésének problémáit az Eurovízió országai között, valamint az amerikai és az európai televíziós programok cseréjét a mesterséges hold közvetítésével. Készülnek már a szombathelyi turistaszálló tervei a megyei tanács építési és közlekedési osztályán. A jó idő beálltával megkezdik az építkezést, hogy a idegenforgalmi idény beálltával már a vendégek rendelkezésére álljon.— Táncos történelem óra címmel jól sikerült műsort szervezett a Barnevál kultúrtervsimbén, Sótonyban és Hegyfalun a sárvári járási tanács művelődésügyi osztálya. — Tegnap zajlott le a munkásszálló műszaki átadása a répcelaki Szénsavgyárban. Az ötéves terv több mezőgazdasági céljait, valamint a tanácsok és a népfront-bizottságok kapcsolatának problémáit tárgyalja meg csütörtökön délelőtt 9 órakor, a járási tanács nagytermében tartandó ülésen a Hazafias Népfront sárvári járási bizottsága. . . Értesítés: A szombathelyi városi tanács egészségügyi osztálya értesíti az érdekelteket, hogy a gyermekbénulás elleni védőoltásokat folyamatosan tartják az Alkotmány u. 30. szám alatti iskolafogászati oltóhelyiségben. csütörtökön és pénteken 8 órától déli 12 óráig, délután 2 órától 5 óráig. Az Engels utcai zöldkeresztben csütörtökön és szombaton délelőtt 8 órától déli 12 óráig fogadják az oltásra kerülő gyermekeket. Azok a szülők, akik gyermekeiket a rossz idő miatt a hét elején nem tudták elvinni oltásra, pótlólag az említett helyeken a fenti időben jelenjenek meg. —■ A tavaszi lipcsei vásáron, amely március 4-től 13-ig tart, 56 országból több mint 9 ezer kiállító vesz részt — Sornálackozó versenyt rendeztek Keszthelyen a Söripari Vállalatok nyolc dunántúli kirendeltségének részvételével A nyolcórás versenyműszakban csaknem húszezer palack sört fejtettek le a hordókból. A szombathelyi fodrász ktet héttagú küldöttsége részt vett — megfigyelőként — a Sportcsarnokban megrendezett nemzetközi fodrászversenyen. A szombathelyi fodrászok a látottakat és tapasztaltakat felhasználják munkájukban. — Halálozás. Tudatjuk, hogy Dax Béla cukrász elhunyt Temetése f. évi február 1-én du. 3 órakor lesz a Jáki úti temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS SósdaBskniste, akik drága fó férjem, édesapáim apósom, nagyapánk NAGY JÁNOS temetésén megjelentett koszorúk és csokrok küldésével, vagy bármi módon nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek — különösen a Vas megyei Vendéglátóipari Vállalat vezetőségének és dolgozóinak a Nagyszálló vezetőinek és dolgozóinak, valamint a Vas megyei Tanács Kereskedelmi Osztálya dolgozóinak, rokonoknak és jóbarátoknak — ezúton mond hálás köszönetet a gyászoló család — O — A GYŐRI RADIÓ MŰSORA Nyugat-Dunántúl életéből. Hírek, riportok, tudósítások. — Frank Chackstfield zenekara játszik. — A Győri Rádió illetővajdasági híradója. — Új felvételeinkből. — Nyári László és zenekara játszik. A POZSONYI TELEVÍZIÓ MŰSORA 9.30 Televíziós érdekességek.* 10.00 Sziréna. Cseh film. — 17.00 Ifjúsági műsor. — 18.30 Beszélgessünk oroszul. — 19.00 TV-híradó. — 19.30 Kisfilm. — 19.45 Sportműsor. — 21.15 A jövő partjai felé. — 21.45 A nap eseményei -O — IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás ma estig! Változó mennyiségű felhőzet, többfelé kisebb havazás, élénk északkeleti, keleti szél. Helyenként hófúvás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 0—mínusz 4 férft között.