Vas Népe, 1964. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-01 / 281. szám
nyülán is, a véletlenek mennyire is összejátszanak. Nyolc évvel ezelőtt — pályakezdő koromban — riportot írtam a szombathelyi Felszabadulás Tsz brigádvezetőjéről, aki mintegy jóslatként a következőket mondta: „Érdemes dolgozni, mert most van lehetőség a boldogulásra. S meggyőződésem, eljön az idő, amikor a termelőszövetkezeti tagok fizetett szabadságot kapnak és a Balatonra mennek üdülni..Elszaladt a nyolc év, s íme, az egykori brigádvezetővel, aki jelenleg a megyei pártbizottság osztályvezető helyettese, a dimbes-dombos Zalában idézgetjük a múltat, útban Hévíz felé. Oda igyekszünk, méghozzá látogatóba: üdülő termelőszövetkezeti tagokat látogatunk, akik hat-tíz napos turnusban pihennek, gyógyítgatják megfáradt csontjaikat, üdülnek. — Itt tartunk — mondja Tiborcz János, s az emlékezéstől, meg a bekövetkezett „jóslattól" derűs lesz az arca. Hát igen. Ki tagadja: azelőtt is akadt olyan parasztember, aki megfürödhetett a gyógyhatású vízben. De hol? A medence kifolyójánál, ahova nem kellett már engedély, az úgynevezett „fáradt vízben", amely kicsörgedezett a kerítés alatt. Mert a parasztember már akkor is szeretett volna megfiatalodni ettől a víztől. A távollakók ismeretséget kötöttek a helybeliekkel, pajtákban, színekben aludtak s nappal kicsit szemérmesen, kicsit sajnálatra méltóan vonultak a kifolyóhoz... Megyénkből évente közel félezer ember jut el mostanában az ország legszebb tájaira. Ezek közül legtöbben a festői környezetű, s gyógyvízéről Európa-szerte híres Hévízre. Ebben az évben is ez ideig 493 tsz-tag pihent, üdült olyan üdülőkben, ahol kényelem, barátságos otthon várta őket, s amiről úgy nyilatkoznak, hogy ilyenről még álmodni sem mertek valaha. Az egykori úri passzió, a kiváltságosok világa immár eloszlott, s az üdülők kapui, a pihenésnek, a gyógyulásnak e nagyszerű fellegvárai megnyíltak a parasztok előtt. * Otthonosak a társalgóban. A süppedő fotelokba úgy ereszkednek le, mntha ez nagyon is természetes volna. Csizmában, félcipőben járnak, ki hogyan szokta otthon, ünnepnapon. Felszabadultan anekdotáznak, vigyázva azért a szavak válogatására! — s közben nevetnek hozzá nagyokat.• Szamarak voltunk, majdnem úgy kellett rábeszélni bennünket erre a jóvilágra — mondja valamelyikük, s a három chernelház adomonyai, név szerint Karvalits Ferenc, Kóbor István, Kovács Aladár bólintanak rá. Hát persze, ők is csak húzták, halogatták. Most meg az a legnagyobb bajuk, hogy úgy vágtat az idő. Jóformán el sem kezdték meg, máris letelik a hat nap. — Ilyen az ember — -toldja meg az éltesebb Kóbor István. — Még a jótól is idegenkedik, ha nem ismeri. * az 1-es szobában két javakorabeli és egy fiatalabb tsz-paraszt lakik. Horváth László a meszleni, Poór Ernő a gencsapáti, Kendik Ernő pedig a vasasszonyfai tsz-ből érkezett az üdülőbe. Hogy egy szobába kerültek, csakhamar megismerték egymást. Napközben is, de kiváltképpen este kifogyhatatlanok a beszédből. Életük eddigi történetét mesélik egymásnak, amely regénybe ülő, s melyet soha senki nem fog megírni. A második napon „szobaparancsnokot" választottak. Horváth Lászlóra esett a választásuk, aki hármuk közül a legtöbb érő, ha tréfára fordul a beszéd, öreglegény, s a legfürgébb, ha cselekedni kell. Ki hitte volna: ez az ember, miután megszimatolta, hogy szűkebbhazájából vendégek érkeznek az üdülőbe, fára ült, azaz felszánt a vasparipára és átugrott a szomszédos Berénybe. Megbuktatott egy hasas demizsont onnan való vörösborral, s amikor benyitottunk hozzájuk, valósággal letépte rólunk a kabátot. Tiszteljük meg őket, ne siessünk el, kóstoljuk meg a jóféle nedűt. — Nem tatár rizling — mondta olyan gesztussal, mintha jelen lett volna a sötétvérű otelló taposásánál. — Vérré válik minden cseppje — kínálta az újbort. És körült-fordult, mint a vendéglátó gazda, ha házát vendégek lepik meg. Horváth László tehát otthon érzi magát a Pénzügyőrség üdülőjének 1-es számú szobájában. Pedig életében soha nem járt ilyen helyen. Az 57 esztendő úgy szaladt el a feje fölött, hogy aligalig lépett túl a meszleni kerítéseken. Csak egyszer, amikor puskát nyomtak a kezébe..., de az is régen volt már. Ültünk, az ágyak szélén, hallgattuk a három embert. Felváltva, egymás szavába vágva sorolták, ami hirtelen eszükbe jutott. Hogy itt aztán igazán megváltozik az ember. A medencénél milyen sokan vannak, nagy a tumultus, de senki nem idegeskedik, mindenki nyugodt. Nagy nevetések közepette mondta el Laci bácsi, hogyan „eresztette" el hazulról testvérhuga, Karola, akivel közös háztartásban él. Kétszáz forintot adott neki költőpénznek, mire ő kijelentette: Ennyivel Szombathelyre sem érdemes beutazni. Valamelyikük a fodrászon nevet még mindig, aki ugyancsak becsapta lakótársukat: 9,70-et kért a hajvágásért. Persze ő a hajmosást is számította, holott alig-alig látni pár szál hajat a „cimbora” fejebúbján. Ernő bácsi, aki afféle jó középparaszt volt annak idején, és már 1929-ben gazdasági szakiskolát végzett, háborús élményeit eleveníti fel. Idejövetelének előzményeit így summázza: „Ha leejtettem egy forintot, nem tudtam lehajolni érte, úgy fájt a derekam”. Pedig még csak 53 éves! * Kisobog a sötétvérű otelló, megfényesedik az öreglegény Horváth László szeme. — Igyunk erre az új világra — mondja, s hogy ne legyen híja a mókának, hozzáteszi: — Azért spóroltam 355 napig, hogy ebben a tíz napban itt igazán jól érezzem magamat. S e derűs hangulatban újabb és újabb anekdoták pukkannak. Kinn köd ül a fákra, száguld az idő, s a szobákban — kényelmes, otthonos, meleg szobákban — üdülő tsz-parasztok koccintanak egymás egészségére. Horváth János VENDELLATAS 0 . Teljesítették kongresszusi vállalásukat (Tudósítónktól) A celldömölki futóház Asztalos János KISZ- szervezetének fiataljai teljesítették kongresszusi vállalásukat. A KISZ- kongresszus tiszteletére 10 tagú kongresszusi brigádot alakítottak lakatosokból, esztergályosokból, hegesztőkből és kazánkovácsokból, akik vállalták, hogy az átfutási időn belül elvégzik egy 411 020 pályaszámú mozdony részlegjavítását, minőségi munkát végeznek, takarékoskodnak az anyaggal, jól kihasználják a munkaidőt. A javítást az érvényes határidőn belül 123 órával rövidebb idő alatt végezték el. Selejtmentes munkájukat bizonyítjaá a tény, hogy a megjavított mozdony azóta üzemel O. Z. Megnyílt a szocialista országok mező- és erdőgazdaság kutatómunkáját koordináló konferencia Hétfőn délelőtt megnyílt a Magyar Tudományos Akadémián a szocialista országok mező- és erdőgazdasági tudományos kutatómunkáját koordináló hatodik konferencia. Az első ilyen tanácskozást tíz évvel ezelőtt tartották Prágában, s most első ízben rendezik hazánkban. Az ezt követő két évben a fő koordinátori feladatokat Magyarország látja el. A tanácskozáson az Albán Népköztársaság, a Polgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Népköztársaság és a Szovjetunió küldöttsége, valamint a Vietnami Demokratikus Köztársaság megfigyelője — mintegy 40 tudós és tudományos kutató vesz részt. A konferenciát dr. Sós Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes nyitotta meg, majd dr. Mécsy János akadémikus, mint a szocialista országok mező- és erdőgazdasági kutatómunkájának most megbízott főkoordinátora üdvözölte a küldöttségeket. Ezután Amilcar Vasiliu akadémikus, az eddigi főkoordinátor számolt be a szocialista országok agrártudományi munkájának összehangolásából származó eredményekről. A beszámolót az egyes küldöttségek vezetőinek hozzászólása követte. Csak szeretni nem elég A napokban találkoztam egy traktorossal. A dűlő szélén állt „nyakig” sáros masinája mellett. Éppen ebédidő volt és szorgalmasan tisztította a gépet. Mögöttünk az út másik oldalán víz állt a silókukorica tarlóján, az éppen elmunkálás alatt álló tábla is sáros volt be-Alig egy kilométerrel odébb, a brigádvezetővel a kettős műszakról beszélgettünk. — Nem megy az istennek sem — panaszkodott a brigádvezető. És sorolta az okokat, amelyek gátjai a két műszaknak. Szinte legfontosabbnak tartotta, hogy a traktorosok nem hajlandók „osztozni” a gépen. — És ne higgje — sorolta a brigádvezető —, hogy a kereset miatt, vagy azért, hogy éjszaka nehezebb a munka. Az a fiatalember, akivel ott a másik táblán beszélt, az egyik legjobb traktoros. Félti, óvja, gondozza a gépet. De osztozni nem akar semmiképpen sem. Valamelyik nap már ott tartottam, hogy ha nem megy szép szóval, majd ráparancsolok. Reggel közöltem vele, hogy hat órakor kinek kell átadnia a gépet. Szentségeit, mint a záporeső, aztán morogva szántani indult. Alig öt óra után a gépudvarban találkoztam vele. — Elromlott a világítás — mondta nagy búsan — s csaknem sírt dühében. Mérges voltam én is, de aztán észbe kaptam. A szerelőnk kiváló szakember, mondtam neki, vegye csak kezelésbe ezt az Utast. Két órán át tartott, mire rájött, hogy mit csinált ez a mákvirág. Azóta aztán átadja a gépet mindennap a váltótársának, de egy bibliára való magyarázatot tart minden alkalommal. Nem fontos, hogy hol történt, hiszen jóformán valamennyi szövetkezetből idézhetnék hasonló példát. Maga gyetlenül. Mondtam is a traktorosnak, furcsának tartom, hogy ilyen időben sárat kapar a gépről. A fiatalember felhúzta a vállát, széttárta olajos kezeit és csak ennyit mondott: — lehet, hogy furcsa, de a gépet nemcsak hajtani kell, gondozni is sőt, szeretni. A tény — hogy a gépekkel, a technikával alig megismerkedett falusi emberek nemcsak bánni tudnak már a bonyolult mezőgazdasági gépekkel, de értenek is hozzá, szeretik, önmagában pozitív. Hiszen jól karbantartott, gondozott gépek nélkül nem lehet jól dolgozni. Ipari, mezőgazdasági üzemek példája egyaránt ezt igazolja. Csak az itt a kérdés, hogy az egyre több gépet szerető traktoros vajon jól, okosan szereti-e a gépet. Elég-e csak szeretni a gépet, vagy ennél többre van szükség. A gépek a munka megkönnyítői, az eredmények elősegítői, a terméshozamok növelésének részesei. Természetesen csak akkor, ha hozzáértő emberek kezébe kerülnek, és hozzáértő ember egyre több van termelőszövetkezeteinkben. Olyanok, akik az ebédszünetben levakarják a „fölösleges” sarat, olyanok, akik rendszeresen elvégzik a gépek zsírozását, karbantartását, tisztítását, olyanok, akik lelkiismeretesen, szakszerűen használják a gépeket. De éppen ezek a hozzáértő emberek egészen furcsa módon szeretik a gépeket. Mondhatnám egyéni módon, önmaguknak. Szeretik, amíg arról van szó, hogy ők dolgoznak, ők keresnek vele, ők gondozzák, javítják. De amikor a gépek szeretetének közösségi értelmezése kerül szóba, sok helyen a meg nem értés, az ellenállás falába ütköznek a szövetkezetek vezetői. Pedig van már példa az erő- és munkagépek kollektív használatára. Tulajdonképpen ezen alapszik az ipari üzemek három műszakja. És a munkások az üzemekben is különfélék. Vannak gépeket szerető, becsülő és hozzájuk értő emberek. Vannak, akiket kevésbé érdekel a technika, akadnak, akik a karbantartást a por letörlésével elintézik. .., közösségi értelemben A gépek többet bírnak Az üzemekben is — ahol viszonylag jobb körülmények között dolgoznak a gépek — szívós harcot kell folytatni a műszakiaknak és gépeket szerető munkásoknak azért, hogy minden váltótárs rendben tartsa, gondozza a gépét. Mert a gép nemcsak 8—10 órai munkát bír el naponta, mint az ember, hanem ennél jóval többet. A traktorok is többet bírnak. Többet bírnak, ha okosan szeretik őket a traktorosok. Nemcsak önmaguk kedvére, de a közösség hasznára is. Most van a legfőbb ideje annak, hogy a mélyszántás befejezéséért minél többet tegyünk. Szó sem róla, megteszi a magáét az a traktoros is, aki féltve óvja, gondozza, ápolja a gépét. De ez nem elég. Arra van most szükség, hogy a gépeket kevésbé szerető, a technikához még kevésbé értő emberek is beálljanak a sorba, és ha a szükség úgy diktálja, éjszaka is szántsanak. És mondjanak el akár egy bibliányi magyarázatot a váltótársak egymásnak, mégiscsak az a fontos, minél több gép hasítja a barázdát két műszakban. Szanati Anna Húsz éve történt.. . Megyénk ipara, kereskedelme 1944—45-ben 1941. július 28-án az újságok nagybetűs címekkel közölték a szenzációs hírt Bárdossy László miniszterelnök bejelentette a házban: Magyarország hadba lépett a Szovjetunió ellen. A diplomáciai kapcsolat megszakítása és a hadüzenet bejelentése egyenes folyománya volt annak a német-barát revíziós politikának, amelyet a magyar uralkodó osztályok Horthy Miklós kormányzóval az élén az 1930-as évek elejétől kezdődően folytattak. Hogy a háború milyen borzalmakat, mennyi szenvedést, nélkülözést zúdított hazánkra, azt úgy vélem, nem szükséges fejtegetnem. Célom az, hogy nagy vonalakban képet alkossunk azokról a gazdasági és társadalmi viszonyokról, amelyek megyénkben a legjellemzőbbek voltak az 1944- et él sörén és 1945 elején. A magyar uralkodó körök, a háborúra készülve, 1939-ben megalkották a honvédelemről szóló hírhedt II. törvénycikket, amelynek értelmében, a háború kitörését követően a gyárakat nyomban hadiüzemekké nyilvánították. A megye üzemei egyremásra kapták a hadügyminiszter körlevelét, amelyben az üzemeket működésük továbbfolytatására, az üzemek dolgozóit pedig feltétlen engedelmességre szólították fel, katonai bűnvádi eljárás megindítását helyezve kilátásba azok ellen, akik: „a honvédelmi munkát megtagadják, akik beosztásukat önkényesen elhagyják — vagy aki ilyenre felbujt...” Az ipari termelésben azonban a korábbi évekhez viszonyítva már a háború elején nagyarányú visszaesés mutatkozott, ami akkor elsősorban a mozgósításokkal, helyesebben a szakmunkások tömeges behívásával volt, kapcsolatban. Érdemes ezzel kapcsolatban idéznünk Vas megye kormánybiztosának jelentését a belügyminiszterhez: „A szakmunkások behívása folytán a hadiüzemek termelése olyanynyira csökkent, hogy a honvédség hadianyag-ellátása és az elsőrendű polgári szükségletek biztosítása kétségessé vált, sőt egyes igen fontos hadiüzemek le is álltak.. 1944—46-ben a helyzet még súlyosabbá vált. Szombathely polgármesterének jelentése szerint 1944-ben. ..Szombathely városban 213 kereskedés van 519 fővel és 1241 ipari üzem (műhely) 1801 fővel. A fenti kereskedések és ipari üzemek jelenleg is működnek bár a kereskedések száma kétharmadával, az ipari üzemek száma pedig körülbelül 10 százalékkal csökkent.. 1945 elején az ipari termelés szintje még mélyebbre süllyedt. Az üzemek a termelés folytatásához szükséges alapanyagokkal, fűtőanyaggal nem rendelkeztek. 1945 januárjában a detektívek már kénytelenek a következő jelentéseket adni: „A Szombathelyi Pamutipar Rt. üzemben a 450 alkalmazott közül már több, mint két hete csak 25—30 munkást tud az üzem foglalkoztatni szénhiány végett... A Szombathelyi Cipőgyár ugyancsak már több nap óta nem dolgozik üzemanyag- hiány végett...” * Természetesem az ipari termelés színvonalának süllyedése a kereskedelemre is hatással volt, a forgalom állandóan csökkent. „A lakosság ellátására szolgáló javak annyira csökkent mennyiségben állnak rendelkezésre, hogy az azok elosztására szolgáló üzletek jelentős része áru nélkül áll. Ezeknek az üzleteknek legtöbbje zárva van és néhány napra csak akkor nyit ki, ha ellátmányt kap...” — számolnak be a kereskedelem állapotáról a jelentések 1944 decemmiberében és 1945 januárjáéban. László Gárcs ■' 11 , I' ■ .........■ ■ '■ VAS NÉPE $ 1964. dec. 1. Kedd ki