Vas Népe, 1965. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-02 / 27. szám
Pártmunka a cell! Háziipari Szövetkezetben gazdaságszervező tevékenységének célravezető módszereit, a termelési érték évről évre nagyobb, gyarapszik a közös vagyon és az egyéni jövedelem. Ebben viszont benne van az elnök, a párttitkár, illetve pártszervezet és a tagok fentebb jellemzett tevékenysége. Fazekas Sándorné nyolc éve dolgozik a szövetkezetben, vezetője a kosárrészlegnek s négy éve párttitkár. Nehezen vállalta a megbízatást, nem érzett elég erőt maradéktalan ellátásához. Még most is emlegeti, ha az akkori községi párttitkár, Havasi Jenő elvtárs nem áll mellé, nem segíti annyira, akkor semmire sem ment volna. Pedig a taglétszám a mostaninak majdnem kétszerese volt. Most együtt járjuk végig a századokkal ezelőtti, manufaktúrákra emlékeztető üzemrészeket s telepszünk le az egyik helyiségben Bakó László elnökkel, Fazekas Sándorné párttitkárral és Havasi Jenő járási pártbizottsági osztályvezetővel, volt községi párttitkárral. Két év alatt körülbelül kétmillió forinttal nőtt a termelési érték. A kosárrészleg termékeinek mintegy 80 százalékát exportáljuk. Tavalyi exporttervünket több mint tíz százalékkal túlteljesítettük, ami nagyban emelte jövedelmünket s jelentős devizát hozott a népgazdaságnak. Általában alapanyaghiánnyal szoktunk küszködni, most ilyen gondjaink nincsenek. Jól működik a pápóci, a jánosházi és a körmendi részlegünk. Néhány hét múlva, itt a központban új részleggel, „Az elnök kupeckedik, a párttitkár politizál, meggyőz, mozgósít, a tagok termelnek, teljesítik a tervet” — jellemzik kicsit tréfásan a celldömölki Háziipari Szövetkezetet. Nem vitatjuk e megél a kesztyűkeszütékkel, bővülünk. Tagságunk, a bedolgozókkal együtt, megközelíti a háromszázat s egyenkénti jövedelmük a havi ezer forintot. — Eredményeink nagy része a pártszervezetnek köszönhető — mondja a pártonkívüli elnök. — Ennek nyitját pedig abban látom, hogy a pártszervezet, a kommunisták ereje nem a személyeskedésben, egymás és a vezetők közötti torzsalkodásban fecsérlődik, hanem a gazdasági tervek teljesítését, túlteljesítését segítik. Hozzáteszem — mondja az elnök —, hogy nálunk előnyös a tervtúlteljesítés, természetesen a minőségi követelmények betartásával. A párttitkár szóbeli érvelés, bizonyítgatás helyett elém teszi munkatervüket, a pártmunkájukról, összejöveteleikről, taggyűléseikről, vezetőségi üléseikről készített feljegyzéseket, jegyzőkönyveket. Forgatásuk közben meggyőződöm, hogy ezek valóban jó bizonyítéttok. Megtudjuk, hogy a múlt év végén a kommunisták, kilásták a KISZ-re és a nőtanácsra. Gazdasági eredményeik, a szélesedő munkaverseny, a bontakozó brigádmozgalom tanúsítja, sikerült megtalálniuk az együttműködés hasznos formáit. Tizenhárom éve működik a celldömölki Háziipari Szövetkezet. Akik csak akkor találkoztak termékeikkel, most rá sem ismernének. Nagy utat tett meg a szövetkezet s benne lapítás megalapozottságát, helyességét. Tény azonban, hogy áruikat egyre jobban keresik országszerte s a nagyvilágban, az alig tíz tagot számláló pártszervezet megtalálta az emberek. Erről ad majd számot a felszabadulás 20. évfordulóján bemutatandó kiállítás, ahol felsorakoztatják a villanyvezetékből készített cipőfűzőkön, a babákon, gyékényárukon keresztül a ma már az egész országban, de külföldön is keresett, kedvelt árukig, a korszerű igényeket is kielégítő termékeket. D. M. jártak élen, vállalták a túlórát, a társadalmi munkát a 28 holdnyi vessző idejében való levágásában. Ezért tudták túlteljesíteni a kosárrészleg exporttervét s nincs most sem anyaghiányuk. A kommunistáik külön értékelték az elmúlt hetekben a tavalyi gazdaságszervező atunkat, határoztak az idei tennivalókban. Ismertették az egyes részlegek negyedévi gazdasági feladatait s köztük a kommunisták tennivalóit. Meghallgatták az ellenőrző bizottság beszámolóját s részt vállaltak a hiányosságok mielőbbi megszüntetésében. Megismerték a szövetkezet gazdálkodását, pénzügyi helyzetét s felmérték az anyagbeszerzés lehetőségeit. Külön elemezték egy-egy részleg anyaggal, munkával való ellátottságát, javaslatokat tettek annak javítására. Nem kerülte el figyelmüket a pápóci, jánosházi, körmendi részlegek működési lehetőségeinek vizsgálata, az ottani feltételek javítása sem. Tavaly felére csökkent a pártszervezet taglétszáma, mert a szövetkezetből sokan a Kesztyűgyárba mentek dolgozni. Az új üzem műszaki középkádereinek nagy része innen került ki. Ez méginkább arra ösztönözte az itt maradókat, hogy jobban támaszkodjanak a tömegszervezetekre. „Portugáliában megállt az idő” — írja a nyugatnémet Stern riportere. Ezt az országot 1928 óta Antonio Salazar és a titkosrendőrség kormányozza. Salazar barátai azt állítják, hogy a diktátor biztosítja a békét és a nyugalmat. Eszerint Portugália egy boldog ország lenne? A turista — ilyennek látja. De a Stern riportere igyekezett a kulisszák mögé pillantani. És ekkor olyan országot talált, amelyben „valóban nyugalom van, olyan, mint a temetőben — sok jogtalansággal”. Erről a „nyugalomról” számol be K. Jaeger riportja. Elindulás Olyan, mint egy szolid német üzletember. Jólszabott öltöny, jóltáplált, gondosan ápolt körmök. MANUEL EGREJA AREZ, Portugália hamburgi alkonzulja. Támogatását kértem. Portugáliáról szeretnék írni, az Ibériai félsziget nyugati partján fekvő és a NATO-hoz tartozó országról, amelyről a portói bornál, a parafinkészítményeknél és olajos szardíniánál alig tudunk többet. — Remélem, nem visz bele politikát, Jaeger úr. — Nevet. Német kiejtése kifogástalan. Visszanevetek. — Szeretném megismerni az ön országát. Olyannak, amilyen. Se többnek, se kevesebbnek. Válaszom nem elégíti. Túl &ha- Mmcsnak találja. a Szeretem a németeket. Becsülöm őket. Mi, Portugáliában mind becsüljük a németeket. Azonban rossz tapasztalataink is vannak... Egy másodperc szünetet tart. .. az újságírókkal’’. Nem értem. Nem akarom megérteni. Kicsit zavarba jön. — Vannak előítéletek. Jaeger úr. Érti, ugye? Portugália idegen önnek. Remélem, nem ítél elhamarkodottan. Igyekezzék tárgyilagos maradni. Mindennek két oldala van. Biztosítom: igyekszem tárgyilagos lenni. Jutalmam: ajánlólevél a sajtófőnökhöz, Lisszabonba; egy csomó útiprospektus, propagandaanyag és egy német nyelvű útikalauz. — Hogy már előre képet alkothasson. Nevetve köszönöm meg és az ajánlott tárgyilagosságra gondolok. Búcsúzáskor melegen megszorítja a kezem. — Remélem, Jaeger úr, ön a nyolcszázéves német—portugál barátság jegyében írja meg a cikkét. Számolni kezdek: 1141, kereszteshadjáratok, 1147, Lisszabont 4öldig rombolták. Ennek azonban semmi köze Németországhoz, legfeljebb a kölniekhez: ők vettek részt benne annak idején. A Német Birodalmat csak 1871-ben alapították. Na mindegy, egy hét múlva Lisszabonban leszek, majd meglátjuk. Lisszabon Május vége van. Nyári hőségre számítottam. Lisszabonban azonban kellemes hőmérséklet fogadott. Az útlevél- és vámformaságokat gyorsan elintézték. Előzékenyek. Kinn taxi vár. Nyaktörő út vezet a belvárosba. Széles sugárutak, pompás paloták, parkok és virágok, amerre nézek. Túlnyomóan Volkswagenek és Mercedesek, továbbá angol gépkocsik. Európai főváros. A sajtóhivatalban már várnak. Útiprogramunk összeállítva. Meglepődöm. A titkár nevet. „Gondoljon a kényelmére. Csak egy hónapig marad itt. Sokat akar látni. Mi terminusokat állítottunk össze az ön részére: népünnepélyeket, állami ünnepeket.” * Járjuk Lisszabont. Szép sáros. Sok utcát, teret neveztek el a szabadságról. „Uberdade". Ez feltűnő. Az emberek jól öltözöttek, az urak feketében, a hölgyek a nyári divat szerint. Mindenesetre a főutcákon. Az termek és kávéházak zsúfoltak. .1 lisszaboniaknak van idejük, élvezik a napsütést. Luxusüzletek akárcsak Párizsban vagy Düsseldorfban. A könyvkereskedésekben meglepetés ér: Hitler „Mein Kampf”ját látjuk, Mussolini és Franco művei mellett. És természetesen Salazarét, a professzorét, aki 1928 óta birtokolja a hatalmat ebben az országban. A fasiszta irodalom találkozót adott egymásnak a lisszabonni könyvesboltokban. Egyenruhák Elhagyják a széles sugárutakat. Az utcák szűkebbé válnak, a kirakatok kisebbek. Az óváros festői, zegzugos, szinte romantikus. Egészségügyi berendezés ismeretlen. Sűrűn lakott. Szegénységről árulkodik. A turisták számára különösen vonzó — jegyzi meg útkönyvem. Lisszabon lakosságának kétharmada ezekben a festői negyedekben él. Egyenruha üzletek tűnnek fel. Rangjelzések hivalkodnak ejtőernyős kombinációk, gombok, vállpántok, köpenyek, csizmák, derékszíjak, csattok. Akaratlanul színházi jelmezekre gondolok. Figyelem az egyenruhákat. Bár inkább ne tettem volna. Meg lehet zavarodni. Van polgári gárda (Guarda Civil), nemzeti gárda (Guarda National), közlekedési rendőr, vámos, és tudja az ég (vagy Salazar) hányféle különböző rendőri alakulat. És mindegyik a saját agyanruháját hordja. (Palymfaht Portugália egy nyugatnémet riporter szemével VITA a takarékosságról Kedves Elnök Elvtárs! Elnézését kérem, hogy a kettőnk között zajló vitát nyilvánosság elé teregetem. Ez van a vitánknak másokat is érdeklő tanulsága. Ezért hát röviden először a vitánkról, majd később tanulságairól. Suba Tomi amolyan segédtraktoros az Önök szövetkezetében. Apja mellett tanulta ki a mesterséget, aki szintén traktoros. Az ősszel úgy volt, hogy Tomi gyereket traktoros-iskolára küldik, hat hónapra. Hadd tanulja meg a mesterség minden csínját-bínját, értsen a gépek szerkezetéhez, javításához. Végül is Tomi gyerek otthon maradt, és most divatos kifejezéssel élve cselleng a szövetkezetben Hogy miért maradt otthon? Mert a szövetkezet vezetősége soknak tartotta azt a fél munkaegységet, amit be kellett volna írni Tominak a tanfolyam idejére. Három tizedre alkudoztak, és ön, kedves elnök elvtárs ugyancsak a három tized mellett szavazott. Vitatkoztunk, beszélgettünk erről a szavazatról. Sokféle indoka volt önnek, többé-kevésbé elfogadható. Legalább ennyi ellenérvem volt nekem is, Ön aztán ebben a vitában perdöntőként kijátszotta a legnagyobb aduját, azt, hogy úgymond takarékosság is van a világon, meg népgazdasági érdek és ezt szem előtt kell tartani. Elvégre is Suha Tomi nemcsak hogy nem dolgozna az alatt a fél év alatt, amíg iskolán lesz, de ráadásul szakmát is tanulna. Nem is akármilyent. Úgy látszott a vitában, ön komolyan is gondolja azt, hogy a szövetkezet Suha Tomin takarékoskodott, így látta a közgyűlés is, amikor a vezetőség javaslatát megszavazta. Én a vitában csak két dolgot szeretnék elmondani. Egyik az hogy nemrégiben ülésezett a megyei pártbizottság. Ott hangzott el, hogy a termelőszövetkezeti erőgépek kihasználása körül koránt sincs minden rendben. Egyik másik helyen mindössze 50—80 százalékát használják ki a teljesítőképességnek. Miért? Nem, nem rosszindulatból. Hanem azért, mert kevés a termelőszövetkezetben a gépekhez igazán értő, képzett szakember. Mert kevés a gépi munkát irányító szövetkezeti szakember. Mert kevés a traktoros, akik váltott műszakban üljenek a gépeken. És többek között azért kevés, mert ilyen határozat nemcsak Önöknél született. Mert a szövetkezetek egy része még úgy tekint a gépekre, mint a lovak jogutódjára. Úgy gondolják, hogy akár a lóápolás tudománya, apáról fiúra száll a traktorvezetés is. Nem, vagy nem eléggé segítik azokat a fiatalokat, akik élethivatásul a traktorvezetést választják. Sok gépünk van. Igaz, sokféle is és ez nehezíti a javítást, az alkatrész-ellátást, a gépi technika elsajátítását. De tény, hogy 100 holdra jutó erőgép összehasonlításában számos országgal álljuk a versenyt. Kevésbé álljuk már a versenyt az egy traktorra jutó teljesítményben, a gépi munkák idejében történő elvégzésében. Több ok miatt. Utaltam már a javításra, az alkatrész-ellátásra, a kihasználásra. De sajnos n®m álljuk a versenyt a szakemberekről való gondoskodás, képzésük tekintetében sem. Ilyen és hasonló határozatok miatt, mint ami Önöknél is született. A másik, amivel vitába akarok szállni, a takarékosság. Csak a számokat nézve tény az, hogy erre a hat hónapra, amikor Suha Tomi végül is nem volt tanfolyamon, a szövetkezet „megtakarított” 90 munkaegységet. Ezt 30 forinttal számítva — mert enynyit ér Önöknél egy munkaegység — 2700 forintként a takarékosság számlájára írhatjuk. De vajon egyszer és mindenkorra 2700 forintot ér egy traktoros tudománya? Hányszor 2700 forintot veszít el csak az önök szövetkezete azon, hogy a gépeken olyan emberek ülnek, akik éppen csak vetni tudnak, de nem talajt művelni? És hányszor 2700 forintot veszít azon a szövetkezet, hogy a gépek csak virradattól sötétedésig dolgoznak, hogy kapásnövények száz mázsái nem kerülnek idejében raktárba, magtárba hogy a veőmag nem megfelelő mélységre kerül. Vagy az talán nem veszteség, amit nem termelünk meg, pedig módunk lenne rá, amit nem takarítunk be, pedig megtermett, amit rosszul művelünk meg és ezért kevesebb lesz a termés? Mikor tanuljuk meg végre már, hogy nem az a takarékosság, ha a zsebünkben marad ezer forint, hanem az, ha kiadjuk ezt az ezer forintot azért, mert tízezreket várhatunk helyette? Tudom, a szövetkezetben nemcsak ez az egyetlen vitás ügy volt, szinte naponta kell határozni „zsebbe vágó” ügyekben. És a beírt munkaegység, a kifizetett ösztöndíj mind jelentkezik a munkaegység értékében is. De — ezt ön fogalmazta meg így elnök elvtárs — szakmai hozzáértés nélkül termelni egyszerűen nem lehet. Ha nem is ilyen végletes a helyzet, mindenesetre szerintem is nehezen, jóval kevesebbet a lehetőségeinknél. Ezért nekem az a véleményem, hogy Suha Tommn a szövetkezet egy fillért sem takarított meg. Majd gondolkodjék el a vezetőség is ezeken a tényeken, mim újból határoznak a Gratto és-iskola ügyében. Szanati Anna