Vas Népe, 1965. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-02 / 51. szám

ntgysényi népi bizottság eredményei, tervei A demokrácia lényege nem elsősorben, és nemcsak a szólás, hanem sokkal inkább a dolgozók érdekeit szolgáló tettek szabadsága. Egy szervezet munkájának értékét is az adja, mit tett, tesz és kíván tenni tagjai, s a társadalom érdekében. Ebben az értelemben kívánta lemérni a napokban a nagy- Bazlonyi népfront -bizottság munkáját. Együttesen ülésezett a járási és a községi elnökség. Számot vetettek a végzett munkával, ismertették terveiket a simányiak. Eredményeik csakúgy, mint terveik említésre méltóak. Igyekeztek minél többet segíteni a termelőszövetkezetnek, példával elöl járni az időszerű munkák végzésében. Még többre lettek volna képesek az eddigieknél, ha a tsz vezetősége menet közben rendszeresen igényli közreműködésüket, ha sikerült volna kölcsönösen olyan jó kapcsolatot teremteni, mint a pártszervezettel és a községi tanáccsal. Részt vett, mozgósította a népfront-bizottság a lakosságot a társadalmi munkára, a község szépítésére, fejlesztésére. Ott voltak a pedagógus szolgálati lakás építésénél. Elültettek több mint száz facsemetét, s szorgalmazták, hogy az úttörők vállalják a fák gondozását Utat javítottak, parkosítottak az óvoda, a szövetkezeti bolt környékén. Nem hiányzott tevékenységükből a tanulás, művelődés szorgalmazása sem. Nekik is köszönhető, hogy tizenhatan végzik a felnőttek közül az általános iskola hetedik osztályát. Senki nem maradt ki a jelento Segítik a termelőszövetkezetet O Törpertzittövet szeretnének O Társadalmi mankét szerveznek O kezűk közül. Több ismeret,terjesztő előadást szerveztek, azokra mozgósították az embereket. Nem rajtuk múlott, a felkért járási előadók időnkénti meg nemjelenése okozott átmeneti visszaesést az előadások iránti érdeklődésben. Nagy terveket szövögetnek az esztendő további hónapjaira. Szeretnél,: őszig megalakítani a törpe vízmű társulást a faluban. Régen dédelgetett vágyuk a művelődési ház építése, s ennek megvalósításáért is szeretnének dolgozni, amennyiben megérti, vállalja a lakosság a két nagy akciót, a törpevíziművet és a művelődési házat. Változatlan elhatározásuk a tsz segítése az időszerű csúcsmunkák idejében való elvégzésében. Kezdeményezik a köztesbab termesztését a közösben és a háztájiban. Növénytermesztési szakkört akarnak szervezni. Szorgalmazzák a község üdékében végzendő társadalmi munkákat. Segítik a tanácstagokat munkájukban, beszámolóik előkészítésében, megtartásában. A tartácsi állandó bizottságok kezdeményezéseit, munkáját javaslataikkal, közreműködésükkel támogatják. Igyekeznek együttműködni a többi társadalmi és tömegszervezettel Egy község egyik társadalmi szervezetének eredményei, tervei, elképzelései ezek. Nagyszerűen jelzi társadalmi aktivitásunk terebélyesedését, a szervezeti élet lehetőségeinek felhasználását, a demokrácia szélesedését, s érvényesülését. D. M. Képviselői beszámolók a megyében Képviselői beszámolót tartanak a most következő napokban, hetekben a megye országgyűlési képviselői a községekben, üzemekben, lakóterületeken. A héten az alábbi helyeken és időpontban kerül sor a beszámolóra: Koraiban ma este hét órai kezdettel dr. Zsigmond László, Szombathelyen a KISZÖV székházban holnap délután öt órai kezdettel Fegyveres István, Vasszécsényben március ötödikén este hét órai kezdettel dr. Zsigmond László, Horvátasidányban március ötödikén este hét órai kezdettel Szápor Kálmán, Bőben március ötödikén este hét órai kezdettel Giczi Ferenc, Szentgotthárdon a Selyemgyárban márcus ötödikén délután Lehel Ferenc országgyűlési képviselő tart beszámolót Nyugdíjban a gépek „doktora" Vidáman pattog a cigányzene a Gyöngyös különtermében. Az asztal körül ülő férfiak ajkáról száll a dal: „Szombathelyi Szövőgyár, üveges a teteje. De sok barna legénynek benne van a kedvese. Lám az enyém is benn van, egy kökényszemű barna lány, Ki-ki néz a Szombathelyi farmatipar ablakán’’. A Pamutipar 45 fiatal és idős művezetője jött öszze, hogy búcsúzzon a legöregebbtől, a nyugdíjba menő Zimits Gyula bácsitól. Keresem az ünnepeltet, hogy elbeszélgessek Vele 60 év néhány emlékéről. Nem találom. Az ősz hajú embereket szólítom meg, de ők nevetve tiltakoznak. Végül bemutatnak egy barna hajú, egyáltalán nem kopaszodó, fiatalos mozgású férfinak. — ő a gépek „doktora" — mondják a többiek. Ilyen közszeretetben álló munkás talán nincs még egy a Szombathelyi Pamutiparban. Egymás után gratulálnak, mondanak köszönetet a nyugdíjba vonuló mesternek. Az utóbbi években a munkatársai, kollégái, beosztottai csak Tatának hívták, így akarták megadni az idősebbnek, a tapasztaltabbnak kijáró tiszteletet. Ez a megszólítás egyúttal a közvetlen erőbe- kapcsolatot kivelntette a Vezető és a munkások között. Gyula bácsi több, mint negyven évet dolgozott egy helyen. Pontosan emlékszik a napra, amikor a Pamutipariján megkezdte pályafutását. Azóta sok száz jó szakember került ki a keze alól és közülük 45 most ünnepli nyugdíjba vonulása alkalmából. 1924. december 29-én kerültem az üzembe mint lakatos — emlékezik viszsza fiatal éveire. — Mi volt a legszebb élménye a gyárban? — teszem fel a kérdést, hiszen negyven év történetét úgysem lehet néhány perc alatt elmondani. Gondolkodás nélkül rávágja. — A felszabadulás utáni napok. A második világháború végén több súlyos bombatámadás érte a szövőgyárat. A romok alól húztuk ki a gépeket. Az első szövőgépet én indítottam el és még a könnyem is kicsordult örömömben. Két hónapig ingyen dolgoztunk. Nem kérdeztük, ki fizet. Örültünk, hogy megindult a termelés. A szerény szakember elhallgatná, de a kollégái említik, hogy az elsők között kapta meg a sztahanovista jelvényt, majd később a „Könnyűipar Kiváló Dolgozója" kitüntetést. Megkapta az egyhavi fizetőérfe megfetelő 58 óra, majd a 40 éves jubileumi jutalmat is. Egy fiatalember lép most hozzá és köszönetet mond a sok szakmai segítségért, jó tanácsért. Mint mondja, neki köszönheti, hogy 17 éves korától művezető és most egy háromszoros szocialista brigádnak a vezetője. A becsületes munka után magas nyugdíj és gondtalan öregkor vár Gyula bácsira és feleségére. Az utóbbi időben átlagban 2200 forint körül keresett és most úgy számolja, hogy körülbelül 1600 forint nyugdíjat kap majd. — Szép pénz is kettőnkre — veti közibe a felesége, aki sokszor kelt korán és sokszor feküdt későn, hogy a három műszakban dolgozó férjének mindig meleg reggelit és meleg vacsorát tudjon adni Zimits Gyula most még a gyári munkáslakásban lakik, de a bisz már építi a Hunyadi úton kétszobás, összkomfortos családi házát. A nyáron már be is költözhetnek új otthonukba. Nyugdíjba ment a gépek „doktora”, de azért nem lesz zökkenő a termelésben. Sokéves szakmai tapasztalatait átadta tanítványainak, akik az ő fáradhatatlan szellemében dolgoznak tovább. .. B. 7111. Az autóbusz Végállomásától szőlőskertek közt kanyargó gyalogút vezet fel a hegyoldalba épült pompás és új egészségügyi „erődítmény”-hez. Én is ezen mentem. Rá erősebt? kaptatok htán , megmegálltam egy szusszanásnyi időre, s visszanéztem a tavaszias napsütésben fürdő új Városra. Felemelő, szívet gyönyörködtető látvány. Vidáman pipáltak a lakótömbök, középületek megszámlálhatatlan kéményei, opálos kék fátyolt lebegtetve a nap kiváncsi szeme elé. Vajon hány család, hány ezer ember talált itt az utóbbi esztendőkben kényelmes, szép otthonra? Tizenöt-, húszezer? Tűnődtem, de figyelmemet máris az égbenyúló emelődaruk, dohogó dömperek és a hegy alját csubáló exkavátorok kötötték le. Ezek még mindig itt vannak? Tatabánya-Alsón keresztül utazva 15 éve látom ezt a „napsugárpanelek”-ből épülő várost. Meddig tart ez az építkezés? Ki mondaná meg? Talán, ha ott messze, távolabb a kohóik, erőművek, gyárak füstöt és szemmel át sem fogható óriási köpenyéről Ide a hegy oldalába fészkelő új és modern városba nem költözik mindegyik tatabányai lakos... - , Arra gondoltam, jó lenne újabb 20 év múlva is lenézni innen a dombról. Aztán tovább igyekeztem, hogy végül a legkisebbek Boros gyerekkel is megismerkedjem a tatabányai szanatórium társalgójában. Ugyanis oroszlányi szépen berendezett kétszoba összkomfortos lakásán hiába kerestem. Néhány nappal előbb ide utalták be — ahogy ő mondja — egy kis kezelésre. Nagy baj nincse■ hiszen majd kicsattan az egészségtől —, s mire ez az írás megjelenik, valószínűleg már otthon is van családja körében. Azért egy kicsit bosszantja, hogy a szűkebb hazájából érkezett vendéget nem otthonában fogadhatta. A beszélgetést is azzal kezdi: legalább megkínált-e valamivel az asszony? Mondom, hogy emiatt ne nyugtalankodjon, inkább kezdje el az élettörténetét. Mélyet lélegzik, aztán úgy mosolyog, mintha nagy tehertől szabadulna. — A testvérek talán nem fognak neheztelni rám, ha azt mondom, hogy én voltam a mama kedvence. Már ahogy az a többgyerekes családoknál lenni szokott. De nemcsak azért, mert én voltam a legkisebb, hanem azért is, mert az édesapám halála után — gyerekfejjel ugyan — én lettem a gazda. A többi testvérem akkor már mind elkerült a háztól, ötvenkettőig úgy volt, hogy maradok a paraszti világban. De aztán úgy éreztem, hogy nekem is kapaszkodni kell valamerre. Pedig én annyira szerettem a földet, a Jószágot, a csendes falivá dilet, hogy ha el tudnék helyezkedni otthon a szakmámban, most is haza mennék. Remélem, hogy a mezőgazdaság egyre nagyobb gépesítése folytán erre még sor kerülhet. De ez már a jövő, maga meg a múltra kíváncsi — mosolyog, s egyes szünet után így folytatja: — Elindultam hát 32-ben. Előbb csak egy építkezésre, de nem sokkal később egy véletlen eset folytán egyenesen a gyári Iparitársuló Intézetbe. Szegény jó anyám hónapokig azt hitte, hogy segédmunkás vagyok, s csak akkor döbbent rá, hogy már én sem vagyok az övé, amikor egyszer az ipari tanulók egyenruhájában állítottam haza. Sokáig bántott a lelkiismeret, hiszen édesanyám egyedül volt, hát elhatároztam, hogy legalább jól tanulok. Ebben nem is volt hiba, mert mind az elméleti, mind a gyakorlati anyagból mindig jelesen vizsgáztam. Egy év múlva már olyan munkákat is rám bíztak, amit csak mesterek végeztek, s nevelője lettem néhány olyan gyereknek is, akik az állami gyermekotthonokból kerültek az intézetbe. 1694-ben az ipari tanulók országos vetélkedőjén 170 kiváló közül a harmadik lettem, a a hivatalos időmnél 3 hónappal hamarabb szabadultam Kevés ideig János bátyámhoz kerültem a Tolna megyei teám puszta Állami Gazdaságbe, de a korszerű modern tanműhely után nem teltem a lyem a gazdaság akkor gyengén felszerelt műhelyében. Egy kicsit restelkedve állítottam vissza Győrbe a tanítómestereim elé, akik már annak idején is arra kértek, hogy maradjak. Egy évig dolgoztam a híres Wilhelm Pick Vagon- és Gépgyárban és még most is ott lennék, mert amúgy igen szerettem azt a várost, ha közben el nem kerülök Oroszlányba egy keresztelőre. Nem tudom, testvéreim mondták-e, hogy a Tóni bátyám lett nekünk apánk helyett az apánk, s ő mindig azon mesterkedett, hogy ha lehet, legyünk egy csokorba. Talán valami ősösztön, vagy mit tudom én, hogy mi, sugallta neki, hogy terelje a testvéreket egybe. Ha valamelyiket baj éri, legalább hamarabb tudunk karikába állna, így hát neki köszönhetem, hogy az oroszlányi bányához kerültem esztergályosnak. Nem bántam meg. Ha nem is keresek olyan sokat, mint egy jó vájár, azért a számításomat megtalálom. Talán bizonyítja ezt az otthonom berendezése is, ahol gondolom, jól körülnézett. Van egy kis megtakarított pénzünk is, s ha néhány év múlva csakugyan úgy jönne a sor, hogy közel kerülhetnék az anyámhoz és a szülői házhoz, nem jönnék zavarba, ha építkezni kellene — fejezi be elbeszélését, élete történetét a legkisebbül Boros gyerek, s mosolyogva még megjegyzi, hogy ez — mármint az ő története — csak vakaró, egy kis ráadás ahhoz a Nagy Út-hoz képest, amin egyik másik idősebb testvére Végigment. Valóban, Boros Lajos — ha nem is volt valami napsugaras a gyermekkora — már könnyebben boldogult, mint idősebb testvérei. Kilencéves volt, amikor az új világ hajnala derengeni kezdett, ha az ország újjáépítésének nehéz éveiben nem is hullt rá annyi napfény, mint a mai gyerekekre, azért őt már nem nyomorította a szegénység. A múlt rendszer embertelen világából azonban még ő is cipel annyit, hogy őszintén tudjon örülni annak, ami van, a védeni mindazt, amit a dolgozó nép teremtett vele együtt nehéz verejtékeik és áldozatok árán ebben az országban. Kikísér a szanatórium kapujáig, s a lelkemre köti, hogyha Oroszlányban járok, ki ne kerüljem az otthonát, mert ő azért szeretne a lakásán is elbeszélgetni velem. Üdvözli a hegyhátsábiakat, de különösen öreg édesanyját, akit mindenkinél jobban szeret és tisztel, de a legdrágább édesanya a világon. Bizonygatom, hogy az én édesanyám még drágább, s erre a nagy, ériás termetű JegfcS«*b”-aefc Tsüttogem Wx a ém »Éli« és mlgpa wOam a Zentai Pál illusztrációja.