Vas Népe, 1966. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-01 / 1. szám

2_____ (Folytatás az I. oldalról) építésben elért sikereinek, szocialista társadalmi rend­szerünknek, szavunk súlya növekszik a nemzetközi élet­ben, s ezt mi mindenkor a szocializmus, a haladás, a bé­ke javára fordítjuk. A múlt évben bővítettük kapcsolatainkat és együttmű­ködésünket a Szovjetunióval, az európai szocialista országok­kal, távol-keleti szocialista országokkal, elsősorban a Vi­etnami Demokratikus Köztár­sasággal. Bővültek kapcsola­taink az európai kapitalista országokkal, közöttük jelentő­sebb politikai lépéseket rea­lizáltunk Ausztriával, Francia­­országgal és Angliával is. To­vább fejlődtek kapcsolataink Ázsia, Afrika országaival, Latin-Amerikával. Növekedett szerepünk a különböző nem­zetközi szervezetekben, közöt­tük az Egyesült Nemzetek Szervezetében, ahol kormá­nyunk álláspontját képviselő külügyminiszterünk ismert fel­lépésével széles körű elisme­rést vívott ki, és a legutóbbi ülésszakon, a mi képvise­lőnk töltötte be az I. számú politikai bizottság elnöki tisz­tét. Az 1966-os esztendőben is szándékunkban áll és köte­lességünk is, hogy hasonló szellemben tovább folytassuk és szélesítsük a Magyar Nép­­köztársaság külpolitikai tevé­kenységét. Hazánk képviselői­re a nemzetközi politikában az a megtisztelő szerep vár, hogy minden területen növek­vő aktivitással tevékenyked­jenek és önálló kezdeménye­zéssel is működjenek közre a szocializmus, a béke javára, a vitás nemzetközi kérdések megoldása érdekében, szoros együttműködésben a Szovjet­unióval, a Varsói Szerződés tagállamaival, valamennyi szo­cialista országgal, a haladás minden erejével. KÉRDÉS: Hogyan látja a szocialista országok együtt­működésének eredményeit és távlatait, a nemzetközi kom­munista mozgalom egységé­nek problémáit, s ezek hatá­sát, a jelenlegi nemzetközi helyzetre? VÁLASZ: Mint ismeretes, az utóbbi években a nemzet­közi kommunista mozgalmon belül és a szocialista országok együttműködésében is új prob­lémák merültek fel. Mivel e kérdések rendkívül fontosak, mi nagy figyelmet fordítunk rájuk. Jómagam 1965-ben részt vettem a Varsói Szerző­dés politikai tanácskozó tes­tületének varsói ülésén, jár­tam a Szovjetunióban, Jugo­szláviában, Mongóliában, s több, itthon folytatott nemzet­közi tanácskozáson is sok sze­mélyes tapasztalatot szerez­tem. Az igazsághoz híven meg kell mondani, hogy a vita to­vább folytatódott, az összes szocialista ország és az összes kommunista párt egységét nem sikerült megteremteni. Mégis kijelenthetjük, hogy a múlt évben fejlődött, erősödött a szocialista országok, a nem­zetközi kommunista mozga­lom, a haladó erők kapcsola­ta és együttműködése. Ez egy­ben azt is jelenti, hogy az egységtörekvések erősödtek az egységbontó szakadárok pe­dig mindinkább magukra ma­radnak. Ez most a helyzet. A szocia­lista országok együttműködése mind a Varsói Szerződésnek, mind a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának a kere­tében és azon kívül is fej­lődött. Viszonyunk a Szovjet­unióval és a szocialista orszá­gok többségével zavartalan, in­ternacionalista és testvéri. Ja­vulnak kapcsolataink olyan szocialista országokkal is, ame­lyekkel egyes kérdésekben fennálló nézeteltéréseink ko­rábbról ismertek. A szocialista országok egy­ségének, együttműködésének nemzetközi politikai jelentő­sége felbecsülhetetlen, hiszen ez az egység szocialista vív­mányaink, a népek szabadság­­harcának és a világbékének legfőbb védelmezője a nem­zetközi imperializmus agresz­­szív erőivel szemben. Ugyan­így, ha egységünk nem teljes, az imperialisták ezt minden­kor kihasználhatják, mint ahogy ma­ ki is használják saját céljaik érdekében és nemcsak propagandájukban. A jelenkor viszonyai között, amikor már három világrész­ben léteznek szocialista álla­mok, amelyek más-más gaz­dasági alapról indultak, és ma a fejlettség különböző fokán állnak; amikor a kommunista testvérpártok egy része kor­mányoz, más része legális tömegpártként dolgozik a ka­pitalizmus viszonyai között, megint más része illegalitás­ban, kegyetlen üldöztetések közepette, harcol, természet­­szerű, hogy egyes kérdések megítélésében különböző véle­mények alakulnak ki, és né­zeteltérések is keletkezhetnek. Ezeket azonban elvtársiasan, a marxista-leninista elvek alapján lehet és kell tisztázni. Ellene vagyunk minden olyan vitának, amelyben sértő jel­zőkkel, címkékkel és frázi­sokkal dobálóznak. A legfontosabbnak azonban azt tartjuk, hogy minden vi­tás kérdést és minden vitát az internacionalizmus szellemé­ben feltétlenül alá kell rendel­ni az imperializmussal, az osz­tályellenséggel szembeni ak­cióegység érdekeinek. Különö­sen áll ez napjainkban a viet­nami kérdésre. Igaz, a szocia­lista országok mindegyike biz­tosította szolidaritásáral har­coló vietnami testvéreinket, és ténylegesen segíti is őket. Ez jó, de még­ jobb volna, ha mindezt nagyobb egységben és még összehangoltabban ten­nénk. Mi ennek érdekében léptünk fel eddig is, s ezt fog­juk szorgalmazni a jövőben is. A jövőt illetően pedig arra kell gondolnunk, hogy a nem­zetközi kommunista mozgalom történelme folyamán már sok nehézséget leküzdött, belső harcaiból mindig megerősöd­ve került ki, s hogy minden bizonnyal most is így lesz. KÉRDÉS: Mindent egybe­vetve, hogyan ítéli meg ön a nemzetközi helyzet általános kilátásait? VÁLASZ: Az elmondottak­ból is kiviláglik talán, hogy 1966-tól a szocializmus és a haladás erőinek és egységének növekedését, az imperialista agresszió visszaszorítását, egy­szóval a béke erőinek újabb győzelmeit várom. A vezető tőkés államok kor­mányainak fel kell hagyniuk a nemzetközi jognak és a né­pek akaratának semmibevéte­lével, a kihívó agressziókkal, mert különben nem kerülhetik el azt, amit három-négy év­vel ezelőtt egyszer már meg­értek, amikor, ahogy ők ma­guk nevezték, meg kellett kez­deniük hidegháborús politiká­juk „fájdalmas újraértékelé­sét”. Ez nem jóslat kíván lenni, és nem is magától fog vég­bemenni. De biztosan bekövet­kezik, ha a haladás erői — s közöttük szocializmust épí­tő magyar népünk —, állhata­tosan kitartanak eddig köve­tett elveink, céljaink, a bé­kepolitika mellett, s annak szellemében összefogva cselek­szenek, dolgoznak, harcolnak. KÉRDÉS: Belső fejlődé­sünkről is lenne néhány kér­désünk. Véleménye szerint ál­talában mi határozta meg és mi jellemezte a múlt eszten­dőben a társadalom helyzetét hazánkban? VÁLASZ: Nem volt köny­­nyű évünk. Száj- és köröm­fájás volt, árvizek voltak, és egyéb természeti csapások pusztítottak. Nagy erőfeszítést kívánt a Duna kiöntésének megakadályozása, és jelentős anyagi eszközöket vett igény­be a károk pótlása. A külön­böző megpróbáltatások köze­pette társadalmunk erői meg­mozdultak, a helytállás, az áldozatkészség sok lelkesítő példáját láttuk. A nemzeti egység mérhető valósággá vált. Ismét bebizonyosodott, ami egész társadalmi haladásunk­ra jellemző, hogy a szocializ­mus eszméi mind mélyebben hatják át a népiét, hogy a nemzet és a szocializmus mind­inkább eggyé válik. A hala­dás élén nagyszerű munkás­­osztályunk jár, amely törté­nelmi hivatását, vezető szere­pét méltóképpen betölti. Csak elismeréssel szólhatunk a fa­lusi dolgozók nehéz körülmé­nyek között végzett munkájá­ról is, a parasztemberekről, akik tovább szilárdítják és fejlesztik szövetkezeteiket. Az értelmiség a szocialista alko­tómunkában mindjobban ösz­­szeforr a munkásosztállyal és a parasztsággal. Hasznosan teljesíti feladatát a kisiparo­sok és kiskereskedők zöme is. A társadalmi tevékenység minden területén előrehala­dunk. Ennek köszönhető, hogy szocialista termelési viszo­nyaink tovább erősödtek, köz­oktatásunk fejlődött, kulturá­lis életünk gazdagodott. KÉRDÉS: 1965. a második ötéves terv utolsó éve volt. Hogyan értékelhetők eredmé­nyeink és melyek 1966-ban főbb népgazdasági feladataink? VÁLASZ: Még nincsenek meg a végleges számok az 1965-ös gazdasági évről és a második ötéves terv teljesíté­séről, ezért csak előzetes ada­tok alapján szólhatok e kér­désekről. A második ötéves terv je­lentős fejlődést irányzott elő, megvalósításával népünk nagy eredményeket ért el. Az ipari termelés a tervezett mérték­ben, mintegy 48 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 12 —14 százalékkal — a terve­zettnél kisebb mértékben —, növekedett. A növekedéssel lépést tartott a közlekedés és a szállítás is, amely sok ne­hézséget leküzdve teljesítette feladatait. Ugyanezen időszak alatt a kiskereskedelmi for­galom, a tervet meghaladó mértékben, 29 százalékkal nö­vekedett. A reálbér 9 száza­lékkal — az előirányzottnál kisebb mértékben —, az egy főre jutó reál­jövedelem mint­egy 20 százalékkal — a ter­vezettnél nagyobb mértékben — nőtt. A jövedelmezőség, bár nagyon elvenetlenül és a ter­vezettnél kisebb mértékben, a gazdaság minden ágában ja­vult. Az 1965-ös népgazdasági terv, ha kisebb eltérésekkel ,s egészében teljesül. A múlt évben különösen javult a lét­számgazdálkodás és a terme­lékenység. Az ipari termelés egész évi növekedésének mint­egy 80 százalékát nem új lét­számmal, hanem a termelé­kenység növekedésével értük el. Javult az exporttevékeny­ség is, a fizetési mérleggel kapcsolatos céljainkat is el­értük. Az ötéves terv­ értékelésé­nél figyelembe kell venni, hogy teljesítése közben né­pünk olyan különleges felada­tokat oldott meg, mint a me­zőgazdaság szocialista átszer­vezése, a honvédség korszerű fegyverzet­tel való ellátása. A termelés eközben jelentősen, az életszínvonal is számotte­vően emelkedett. S mindezt nehéz körülmények, Nevmárt követő elemi károk, termé­szeti csapások leküzdése kö­zepette valósítottuk meg. A gazdasági munka javu­lását 1965-ben a Központi Bi­zottság 1964. decemberi hatá­rozata indította el. A jövő évi gazdasági munkában foly­tatnunk kell e határozat kö­vetkezetes végrehajtását. Az 1966. évi terv fő irányszámai — az ipari termelés 4—6 szá­zalékos, a mezőgazdasági ter­melés 5 százalékos, a külke­reskedelmi forgalom 6—8 szá­zalékos növelése — is azt jel­zik, hogy nem a puszta szám­szerű növekedés hajszolása a cél. A gazdasági munka minő­ségi mutatóinak további ja­vítására, a műszaki fejlesz­tésre, a munka termelékeny­ségének növelésére, az ön­költség csökkentésére és a következetesen érvényesített takarékosságra törekszünk. Az 1966-os terv célja más vonat­kozásban, hogy az egy főre jutó reálbért 1,5 százalékkal, az egy főre jutó reáljövedel­met 3,5 százalékkal növelje. Befejezés előtt áll új ötéves tervünk kidolgozása. A har­madik ötéves terv időszaká­ban tovább fejlődik népgaz­daságunk, növekszik a ter­melés, bővül az áruforgalom, emelkedik a fogyasztás. KÉRDÉS: Népgazdaságunk fejlődésének üteme most las­súbb, mint korábban volt és mint néhány más szocialista országé. Mi ennek az oka és várhatunk-e változást e tekin­tetben a gazdaságirányítási rendszer javasolt reform­já­­tól? VAIDASZ: Minden szocialis­ta ország gazdasági fejlődé­sének megvannak a sajátos­ságai, eltérő adottságai. Ha az 1953 és 1957 nyara kö­zötti fejlődés rendellenességre megtorpanásra, sőt visszaesés-­­ re gondolunk, akkor mindenki­­ megérti, hogy nálunk különle­ ■ ges hátrányt kellett behozni, már az is jelentékeny ered­mény, hogy minden alapvető kérdést megoldottunk, és is­mét fel tudtunk zárkózni a gazdasági fejlődés tekinteté­ben is a többi szocialista or­szághoz. A valamivel lassúbb fejlő­dési ütemben — amely ütem­ért a világ sok országa még így is irigykedhetne — kife­jeződik más is. Nevezetesen az, hogy elértünk egy bizo­nyos fejlettségi szintet, ame­lyet már nem haladhatunk túl az eddigi, úgymond „kül­terjes” gazdálkodással, amely­re az új munkaerő szakadat­lan bevonása, az ipari ter­melés alapjainak megterem­tése és a termelés főleg mennyiségi növelése volt nagymértékben a jellemző. Folytatódik és tavaszra be­fejeződik a gazdaságirányítá­si rendszer reformjára vonat­kozó program kidolgozása. A reform hatékonyabb eszközt ad ahhoz, hogy megoldhassuk a soron levő feladatokat. De ne feledjük, hogy a legfonto­sabb ezentúl is a gazdasági munka tartalmi részének javí­tása, a mennyiség hajszolása helyett a hatékonyság növe­lése. A jobb gazdaságvezetési módszerek abban is segítenek majd, hogy a gazdasági fejlő­dés ütemét meggyorsítsuk. KÉRDÉS: Különböző szer­kesztőségekhez több észrevé­tel érkezett az 1966-ban beve­zetésre kerülő ár- és bérin­tézkedésekről. A többi között felvetik, hogy az intézkedé­sek oka vajon gazdasági ne­hézségeinkben keresendő-e, vagy talán megváltozott vol­na az életszínvonallal kapcso­latos politikánk? VÁLASZ: A szóban forgó ár- és bérintézkedések közvet­lenül érintik az emberek élet­körülményeit, ezért, érthető­en, a dolgozók legszélesebb körét foglalkoztatják. Noha a kérdésről már megjelent több, intézkedések okát és célját helyesen megvilágító nyilat­kozat és cikk, néhány vonat­kozásról én­­is szólni kívánok. Természetes, hogy az embe­rek egy ilyen összetett, több­féle gazdasági célt is szol­gáló intézkedést nem értenek meg rögtön, az első szóra, és hogy ellenvélemények is el­hangzanak, túl azon, hogy most mindenki várja a rész­letes bér- és ármegállapításo­­kat, amelyekből ki-ki megcsi­­nálhatja a maga családi költ­ségvetését, az is érthető, hogy egy ilyen nagy hordéréül dön­tésről vitatkoznak. Tehát azért is ív«­--"’ni kell, hogy elősegít­sük a tisztázást. Mint mondottam, érthető és természetes, hogy a be­csületes dolgozó embereknek is van számos kérdésük az , intézkedésekkel kapcsolatban. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az összefüggésekből és­­ az­ egyéb intézkedések közül , kiragadott áremelések „ma­­­­gyarázatába” már bekapc­so­­­­lódtak a dolgozók olyan „vé­­­­delmezői” és olyan „okosok”,­­ a nép olyan újkeletű ügyvéd­­­­jei is, akik korábban már , mint reakciósok, ellenforradal­­m­rrk­ hőbörgők, vagy az ellen­­­­kező végleten, korlátolt szek­­­­fásokként tettek egyet és­­ mást, olyat, aminek helyre-­­ hozataláért népünknek évekig­­ kellett dolgoznia és áldoznia.­­ Nehogy bárki is azt higgye,­­ hogy azért, mert erről is szó­­, jók, nálunk most valami új ,,kemény” vonal kezdődik. Nem. Csupán arról van szó, hogy mindenkinek tartania­­ kell magát a régi, közmeg­­­­egyezéssel kialakított illemsza­­­­bályokhoz, és tudnia kell, hol , a helye, mi a dolga. Ami pe­­­­dig az osztályellenséget, illeti: ne azok magyarázzák, hogyan kell építeni a szocializmust, akiknek semmi más nem fáj, ■ csak az, hogy Magyarorszá­gon a szocializmus épül és 1 munkáshatalom van.­­ Visszatérek a tárgyra. A­­ közzétett ár- és bérintézkedé­­­­sek oka nincs közvetlen kap-­­­csolatban az ország jelenlegi­­ szilárd — ugyanakkor nem problémamentes — gazdasági ■ helyzetével, s változatlan po­■ ritikánk, hogy a szocialista ■ társadalom építésének együtt­­ kell járnia a dolgozók "et­■ színvonalának rends-zeres , emelkedésével. Ezet bizonyít­a, hogy az ár- és bérintéz­ke­­dések, az ebből következő ál­­amú bevételek és kiadások kiegyenlítik egymást. Ezen fe­­ül az 1966. évi népgazdasági érv reál­bér-növekedést irá­­nyoz elő. Ugyanezt tanúsítja, hogy az intézkedések hatásá­ra a munkások és az alkal­­mazottak által fogyasztott áruk árszínvonala 1966-ban a érvszámítások szerint 2,1 szá­ndékkal, a bérek színvonala ótáig átlagosan 3,3 százalék­kal emelkedik. Mindjárt hozzáteszem, hogy az ár- és bérintézkedések csak a dolgozók összességére vo­­natkoztatva mutatják ki az­­őbbi arányokat, mert az ügyes dolgozókat és a családo­kat az intézkedések, a körül­ményeiktől függően különbö­zően kedvezően vagy kedve­zőtlenül érintik, s a családok egy részének reáljövedelmét f kisebb-nagyobb mértékben kétségtelenül csökkentik. Emelni kell a hús és más termények felvásárlási árát, mert az eddigi ár nem fedez­te az előállítási költséget, s a mezőgazdaságnál emiatt ke­letkezett hiányt az államnak más formában pótolnia kel­lett. Fel kell emelni a hús fogyasztói árát, mert eddig minden kiló megvásárolt és elfogyasztott marha- és sertés­hússal együtt a fogyasztó fo­rintokban kifejezhető állami hozzájárulást is kapott. Ugyan­ez indokolta a tüzelőanyag árának, a városi közlekedési díjaknak felemelésére vonat­kozó döntést. Az emberek általában azért értik meg nehezebben az el­határozott áremelések indo­koltságát, mert eddig nem tudták, hogy az állam ezek­nek a cikkeknek az árához központi eszközeiből jelentős mértékben hozzájárult, és hogy ezért volt alacsonyabb fogyasztói áruk, mint előállí­tási költségük. Helyes lett volna — ez ma már világos — ha ezekről a körülmények­ről már korábban többet be­szélünk.­­_ Miből támogatta az állam ezeket az árakat? Abból a jö­vedelemből, amelyet a dolgo­zók termeltek meg. Természe­tesen, azokkal a pénzösszegek­kel, amelyeket az árak támo­gatására kellett fordítani, csökkent a dolgozók összbér­­alapja. Megismétlem: ha keve­sebb lesz a dotáció, akkor a központi eszközökből több jut­hat majd bérre, fizetésre. Ezek az összegek tehát nem a fo­gyasztás, hanem a termelés mértéke szerint kerülnek el­osztásra, ami nyilvánvalóan sokkal igazságosabb és sokkal inkább ösztönöz majd a jó munkára. Az ár- és bérintézkedések célja, a többi között, bizonyos ismert aránytalanságok és fe­szültségek csökkentése, más részről — különösen a nagy családú és alacsony keresetű dolgozók esetében — a szük­séges áremelkedésekből adódó terheik legalább részbeni ellen­­súlyozása. De van más, táv­lati cél is. Úgy véljük, ezekkel az intézedésekkel jobb feltéte­leket teremthetünk ahhoz, hogy a jövőben az egyes dol­gozó előtt sokszor nem is is­mert, ezért nehezen érzékel­hető reáljövedelem helyett in­kább az összegszerűen, min­den dolgozónál kimutatható reálbér növekedjen. Mégpedig a szocialista bérezés elvei sze­rint, vagyis aki többet ad munkájával a társadalomnak, az annak arányában többet is kapjon a javakból. Bízunk abban, dolgozó né­pünk megérti és helytállással, munkával támogatni fogja az 1966-os terv s az azzal kap­csolatos minden intézkedés fontos és eredményes végre­hajtását. KÉRDÉS: Voltak olyan ész­revételek is, hogy ezek az in­tézkedések a falu javára és a város kárára oldják meg a problémákat. Mi a véleménye ezekről a kérdésekről? VÁLASZ: Ha a parasztság­ról szólunk, az első, amire gondolnunk kell az, hogy ál­lamunk legfőbb politikai alap­ja a munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetség. Az utóbbi évek általános fejlődé­sét, ezen belül azt, hogy a társadalmi forradalom olyan hatalmas feladatát, mint a mezőgazdaság szocialista át­szervezését,­­sikerrel tudtuk végrehajtani, döntően annak köszönhetjük, így bízói­libák kijavításval 1951 kezére jelentősen megerősí­tik a munkás-plaszt szök­séget. Ezrt, a mnkás-part szövetséget szolgiják részt mostani intézkedseink is ez az egész nemű­ érdeke. Nyiltan hirdetik, hogy i­­asztságunk helyesén javí­ni akarunk, mégpdig oly m­­­ion, hogy életszivonalát ,városi dolgozókhoz közeli­­tik. A falusi dogozók — á­llában — ma rég nehezet körülmények között élnek, végzik munkájukat, mint zárásiak. Ezt statsztikai ada­tokkal tudnám bzonyítani, e­­rre nincs szükség. Minde­­mber tudja, hogy a falu lí­tói, különösen a fiatalok, ii fek­szenek a városba, az ipar­ba és ne­m fordítva. Miér van ez így? Mert a jobb, biz­tosítottabb életkörülményei vonzzák őket. Ez így van,­­ ha így van, reálisan kell néz­ni ezt a dolgot is. A munkás­­osztálynak alapvető érdeke, hogy a magyar falvak lakos­sága ne ritkuljon és a falu át­lagos életkorában ne öreged­jen tovább. Az olyan felszínes megálla­pítások, melyek szerint a vá­ros kárára oldjuk meg a prob­lémákat, nagyon is szubjek­tívek, hangulati elemeket tar­talmaznak. Még olyasmi is elhangzott, hogy a parasztok nem dolgoznak, spekulálnak.­ Én nem állítom, hogy az or­szágban nincs ilyen spekuláns falusi ember. De ahogy nem lehet megítélni az egész mun­kásosztályt vagy az egész értelmiséget egy-egy helyt­e­­­lenül viselkedő munkás- az értelmiségi ember magatá­sa szerint, úgy nem lehe mezőgazdaságban dől­gőző a termelőszövetkezeti pó­tokról egy-egy, a nagy sok körül üzérkedő ember alapján vélemén­yötni. A falusi ember állami gazdaságok do­nák, a termelőszövetek tagságának túlnyomó jó becsülettel él, és sokszó kora ellenére is tesz méltó szorgalomma­l . KÉRDÉS: Miben­­ össze Kádár elvtárs a feladatokat, amelyek a kommunisták előtt és amelyeket együtt kell valósítaniuk a­z­írton tömegekkel? VÁLASZ: Az eá­ mondo, csak néhány mondattal retném kiegészíteni. A po társadalmunk vezető erej Mint látjuk, az 1966-os év nem kevés munkával köszönt rán és ebből oroszlánrész jó pártszervezeteinknek, amelyek­­nek az élen kell járniuk, párttagságunknak, amelynek példát kell mutatnia. Pártszervezeteinknek, a kom­munistáknak mindenekelőtt mint politikai vezetőknek kell helytállniuk. Hirdessék a szo­­cializmus igazságait, a marx­ista-leninista eszméket, szer­vezzék és tömörí­tsék szövet­ségeseinket a párton kívüli tömegeket, pártunk politiká­jának szellemében, a nép előtt álló feladatok megoldására. A soron levő gyakorlati feladat most az, hogy alaposan ismer­jék meg az 1966-os tervet és készüljenek fel végrehajtásá­ra. Ennek része az ár- és bér­­intézkedések okainak és cél­jainak helyes magyarázata. Párttagságunknak mindenek­előtt meg kell értenie — megértésnek is ez a döntő feltétele —, hogy ezek az in­tézkedések egy átgondolt kon­cepció részei amely — eddig politikánkhoz híven —, munkásosztály, a dolgozó­k érdekeit szolgálja és bízta ja, hogy az eljövendő eszi­­dőkben gyorsabban és buz­sabban haladjunk előre, rr a szocialista építésben, ez az életszínvonal emelése Bátorítsa őket az a tudat, h­a sokkal nehezebb évek mögöttünk varrnak, légy az elvekben szilárdak, p­­ánk hirdetésében, a dőlt szervezésében fáradhat nők. Engedjék meg, hogy az alkalommal és ezút szöntsem elvtársaink­" costársainkat, barátai az új esztendő küszi sikert kívánjak neki, és a nép ügyének­­ szolgálatában. A böz­­ottság és a magam jó egészséget, a mim­­eredményt és bolti" tendőt kívánok ról­nak, a Ha*-'' tömörült h­u, fizet­nek, munkás M­esés? népünk: Kádár János elvtárs újévi nyilatkozata VAS NÉPE ypp Jnnár 1.

Next