Vas Népe, 1971. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
Hogy érzi magát Sárváron? A KÖZPONTI RENDELŐBEN az asszisztensnek azt mondták, várjak egy kicsit, a doktor urat kihívták a Temető utcába, beteghez De most már jönnie kell. Kint nyolc-tíz beteg ácsorgott a kopottas váróhelyiségben. Elindultam hát az orvos elé, hogy néhány percet nyerjek így legalább. Desits doktor maga is az idővel kezdte. Nem ér rá. Hogyan is érne rá, várják a betegei. A kérdés elől azonban nem tudott kitérni. Amolyan rögtönzött, de talán annál szigorúbb és pontosabb választ kaptam tehát a kérdésre: hogyan érzi magát Sárváron? Hát hogy érezheti magát ezek után? A korosodó, de még nagyon fürge járású orvos 33 évet húzott le Sárváron. Ezt megelőzően kilencet Szombathelyen, a volt Emberbaráti kórházban. A szűkebb pátria parancsa hozta ide. Édesapja ugyanis a szomszédos ölben volt tanító, a doktor szavaival: ő is olyan megszállott lélek volt, hogy egy egész életet töltött le egy helyen! Hát ő is ilyen, mint az apja volt, az életét itt élte le a járási székhelyen. A városban aligha van valaki, aki ne volna személyes ismerőse, süvegelik, köszöntik fiatalok, öregek egyaránt. S ez már elárulja azt is, hogy Desits Imre jó orvos volt. Úgy beszélek róla, mintha már parancsolna a múlt idő. Mert igaz ugyan, hogy az idős orvos nyugdíjba készül, de egyelőre még itt van, olyan friss és aktív, mintha tegnapelőtt költözött volna le Sárvárra. S ő maga sem csak a tegnapról beszél. Jelen időben fogalmaz akkor is, amikor azt mondja: nagyon jól érzi magát itt. Ámbár panaszra is van oka, hiszen annyi gürcölés, nehéz évek után méltánytalanul alacsony „kategóriába” soroltatott, a sokak által oly gyakran irigyelt és kifogásolt orvosi fizetése bizony nem bírja ki az összehasonlítást egy közepes tsz-elnökével sem, jól kvalifikált keresőket nem is említve. De azért ennek ellenére felnevelte a gyerekeket, el is röptette őket. Egyik orvos, a másik tanár, s csak látogatóba járnak haza. A BESZÉLGETÉS ELŐTT hosszasan tanulmányoztam a városi pártbizottság egyik jegyzőkönyvét. Az egészségügy területén foglalkoztatott értelmiségiek helyzetéről, társadalmi tevékenységéről nyújt átfogó képet. Tizenkét kérdést tartalmazó ívet juttattak el a fiatal város orvosaihoz. Ebben nemcsak személyes hogylétükről, de annál lényegesen többről van szó. Hogy érzi magát Sárváron, elégedett-e anyagi helyzetével, körülményeivel, a város kulturális és egészségügyi helyzetével, részt vesz-e a város társadalmi életében, elégségesnek tartja-e a fejlődés ütemét, egyáltalán a város gyarapodását, milyennek látja Sárváron az értelmiségi dolgozók helyzetét, kapcsolatait? — hogy csak a legfontosabbakat idézzem. Az íveket 33 orvos töltötte ki, közülük 14 még nem töltötte be a harmincadik életévét, négy azonban túl van már a hatvanon. Válaszaik valóságosak, néha könyörtelenek. A belőlük összeálló kép nagyjából pontosan tükrözi a sárvári helyzetet. Az utóbbi években itt igen gyors fejlődés tapasztalható. Megépült az új járási SZTK-rendelő, minek következtében megduplázódott a betegforgalom a városban. A kórház kinőtte kereteit, most már általános jelenség, hogy a folyosóin is betegek feküsznek. Egyetlen műtője korántsem elégítheti ki az igényeket, az eredményes gyógyítást is megkérdőjelezi. Hasonló gondokkal küzködik a város központi orvosi rendelője. Kicsi, elavult, méltatlan a városi ranghoz. Központi ügyeleti rendszer nincs, a körzeti orvosok mindegyike minden éjjel ügyeletes. Egy orvosra átlagosan 3000 lakos jut. A negatív tényezők ellenére jóleső bizakodással nyilatkoztak az orvosok. A város vezető szerveinek csak köszönetet tudnak mondani azokért a törekvésekért, amelyek az egészségügyi helyzet javítását szolgálják. Ugyanakkor éppen a bennfentesek sürgetésével vetik fel a sürgős, vagy okvetlen megoldásra váró tennivalókat. A TÖBBSÉG ELÉGEDETT. Nemcsak saját körülményeivel, anyagi helyzetével, hanem a várossal is. Néhányan erősebben kifogásolták a kulturális lehetőségeket, illetve azok hiányát. E tekintetben nehezen mozdul a város, aminek objektív okai vannak. A különböző társadalmi szervezetekben 11 orvos aktívan tevékenykedik. Még a munkásőrségben is! A tapasztalat: főleg a vezető beosztású orvosokat látni a társadalmi pozíciókban. A fiatal és alorvosok sokkal zárkózottabbak. Többen ugyanakkor kifejezetten arról írtak, hogy nem érzik szükségét a közreműködésüknek. Azaz, nem kaptak meghívást sehova. (Legyen ez intő figyelmeztetés a különböző társadalmi szerveknek.) Meglehetősen sokan látják úgy, hogy az idő roppant végesnek tűnik, szabad időről szinte nem is beszélnek. Néhányan konkrétan megjelölték, hol működnének közre szívesen, ha hívják őket. Öten nem tartják fontosnak, hogy részt vegyenek társadalmi tevékenységben. Az ő társadalmi tevékenységük a társadalom gyógyítása. Kissé meghökkent: a város értelmiségével való kapcsolatot senki nem tartotta jónak. Az erősebben fogalmazók egyenesen rossznak minősítették. Persze olyanok is akadtak, akik nem is érzik szükségességét annak, hogy az orvos kapcsolatot tartson más értelmiségivel. Minek? S meglehetősen megoszlanak a vélemények a város eddigi, mai és jövőbeni fejlődésével kapcsolatban is. Néhányan persze nem ismerik a város negyedik ötéves tervét, kiesett érdeklődési körükből. Az általános fejlődést leszűkítik a konkrét egészségügyi helyzetre, s az itt tapasztalható elhúzódások némi peszszimizmussal töltik meg szemléletüket. A kérdőíveket — természetesen — névtelenül töltötték ki. Desits doktor is elküldte a maga lapját. Most azonban szóban és konkrétan fogalmaz: — Nagyon jól érzem magam, kár, hogy megöregedtem. S a mindig pontos, a munkában önmagával szemben mindig könyörtelen férfi így sommázza a több mint negyven évet: — Soha senkinek nem tagadtam le magamat! LEGYEN EZ A MONDAT jelképes. Akár ars poetica is lehetne. Pósfai H. János Központi falu Ezzel a fogalommal a falusi ember csak azóta találkozik, amióta a tanácsokat, illetve a közigazgatást átszervezték, és mint általában minden újjal, nehezen barátkozik vele. Több faluban végeztem megfigyeléseket, de nem sikerült pontosan kideríteni, hogy miért nem tetszik még a központi falu lakóinak sem ez a központúság. Talán mert a lakosság hiányosan — vagy sehogysem — informálódik az éppen az ő érdekében történő — vagy tervbe vett — községfejlesztési intézkedésekről. E dologban további megfigyelések végett megálltam a minap is Nádasd — központi község — főutcáján. A lombos diófák alatt még a kánikulai melegben is kellemes a séta. Az asszonyok de főleg gyerekek igyekeznek az élelmiszer boltira, ahová éppen friss kenyér érkezett. Mellette a presszóban is nagy a forgalom, mert a túrakocsiról sört raktak le, s fagyi is van bőséggel. A helyiségben hatalmas ventillátor csapja a hűs szelet. Szeszes italokat is árusítanak itt, s így, sajnos, inkább kocsma, mint cukrászda jellege van. Kint az utcán két fagyit nyalogató gyerektől kérdezem, miről nevezetes ez a falu? Mosolyognak, majd az egyik azt mondja: innen ment el a legtöbb kommunista. Bizonyára azt akarta kifejezni — ahogy később felnőttektől hallottam —, hogy ez a falu sok vezetőt nevelt, adott az új társadalomnak. Persze a felnőttek ehhez azt is hozzátették, hogy a faluból elszármazott emberek — akik általában megállták a helyüket — szülőfalujukért nem sokat tettek. A gyerek fogalmazásában azonban inkább van elgondolkodtató, amire később még visszatérek. A központi falu vadonatúj kis bankháza — takarékszövetkezete — tárva-nyitva. — Pénzt szeretnék. Sok pénzt — rémiszteném az üveg falak mögül kikandikáló csinos „ügyintézőket”, de azok egy cseppet sem rémüldöznek. Kedvesen elmondják, hogy milyen feltételek mellett juthatok itt sok pénzhez. Később — amikor kölcsönösen megismerkedünk — kiderül, hogy ebbe a bankba inkább csak hozzák a pénzt. Mert a takarékszövetkezet tagjainak betétállománya 17 millió forint, s csak 3 millió a kiadott kölcsön. Az igaz, hogy ehhez a takarékszövetkezethez 23 falu tartozik, de az is tény, hogy a parasztok nemcsak a saját bankjukba helyezik el megtakarított pénzüket, hanem az OTP-ben, s más pénzintézeteknél is, amiből arra lehet következtetni, hogy parasztságunk — általában — ma nem érez — szükséget. A hat társközség tanácsi apparátusán kívül itt székel a környék gazdasági centruma, a tsz központi irodája is. Ennek ellenére a falu külső képe nemigen különbözik a társközségekétől. A központi falunak egyelőre nincs politikai, kulturális, de jószerint még olyan gazdasági kisugárzása sem, mint átlalában olyan községeknek, ahol egyesült tsz-irodák vannak. Nádasd és az öt társközség: Hegyhátsál, Katata, Hegyháthodász, Halogy és Daraboshegy tanácsi közigazgatásának élén fiatal emberek állnak. Bertai Lajos tanácselnök és a titkár, Németh László még alig nőttek ki a KISZ-korosztályból. A küzdeni tudást illetően tehát velük szemben nem lehet semmi kétség. A községfejlesztés ügye mégsem megy olyan lendülettel előbbre, ahogy azt a körülmények, adottságok ma már lehetővé tennék. Miért? A kérdésre adható pontos válaszhoz alaposabb tanulmányra lenne szükség. De a gyerektől hallott mondatban az is benne van, hogy az ötvenes években kevés olyan ember, kommunista maradt ebben a faluban, aki az élet minden vonatkozásában értette az idők szavát. Ez egy kicsit ellentmondás ugyan, mert feltehetné valaki a kérdést: miféle bölcső az, amely egyrészt kitűnő közéleti embereket ringatott, másrészt meg olyanokat, akik a saját érdeküket is szolgáló közösségi dolgok iránt közömbösek. Mert például legutóbb is, amikor a községnek állást kellett foglalnia a törpevízmű társulás mellett, a lakosságnak csak a 28 százaléka vállalta volna az ezzel járó terheket. Ilyenformán az állam sem vállalhatta azt, hogy beruházási segítséget nyújt a falunak. Pedig a jó ivóvíz nagyon kellene, sőt az se lenne baj, ha az új házakba — és egy sor régibe — épült fürdőszobákat használni is tudnák. Több mint egy éve folyik egy kisajátítási per 29 ember — tulajdonos — makacssága miatt. A tanács ugyanis a község fiatal és lakás nélküli családjainak — egy új utca nyitásával — házhelyeket szeretne adni. Erre a célra ki is jelölték a minden szempontból legmegfelelőbb helyet — ahol egyébként csökött, öreg, hasznavehetetlen gyümölcsfák vannak csupán —, de a kerttulajdonosok görcsösen ragaszkodnak az ingatlanokhoz. És nem átallnak egyesek olyan kijelentéseket tenni, hogy ők egyetértenek a községfejlesztés ilyen irányú intézkedéseivel, csak ne az ő területükön épüljön az az új utca (!) Nehezen születik meg annak a koordinációs beruházásnak is a végső határozata, ahol a központi falunak — többek között — végre lenne egy olyan művelődési objektuma is, amely méltóképpen reprezentálná központúságát és elősegítené nemcsak Nádasd, hanem a társközségek művelődését és kulturált szórakozását is. A nádasdiaknak kár hát azon fanyalogniuk, hogy a faluból elszármazottak nem tettek semmit szűkebb pátriájukért, mert ezek az emberek többségükben, ha közvetlenül nem is, közvetve falujuk felvirágoztatásáért is harcolnak. De a faluban élőiknek is többet kellene tenniük községük felemelkedéséért, a központi falu politikai, kulturális és gazdasági rangjának gyakorlati megvalósításáért. Dávid József 1971. augusztus 1. Vasárnap VE PI •• Öregek a Balatonnál Beszámoltunk róla lapunkban, hogy az elmúlt héten a körmendi öregek Napközi Otthonának 33 gondozottja látogatott el autóbusszal a Balatonhoz. A kirándulásnak nagy sikere volt, amit az is bizonyít, hogy a résztvevők elhatározták: jövőre is ellátogatnak a „magyar tengerihez”. Nem tudom, kinek az ötlete volt ez az utazás, s azt sem, ki szervezte meg lebonyolítását — de nekem ez az egész dolog nagyon tetszik. Mert igaz ugyan, hogy manapság az emberek többségének már nem elérhetetlen egy ilyen balatoni kirándulás, néha azonban éppen azok maradnak ki belőle, akik tettek is egyetmást érte, hogy így legyen. Vagyis az idősebb korosztályhoz tartozók, tehát azok, akik talán soha nem látták tündérszép tavunkat (és sok minden mást sem), mert nem engedhették meg maguknak hogy a legnagyobb dologidőben utazgassanak Mert sem idejük, sem pénzük nemigen volt rá. Ezért örülök én annak hogy most Körmendről harminchárom idős ember eljutott a Balatonhoz. Szinte bizonyosra veszem, hogy többségük még sosem járt ott. A tizenévesek akik annyira imádják a Balcsit, vajon meg tudják-e érteni, mit jelent egy életet leélni anélkül, hogy látná valaki a Balaton-part tarka forgatagát, s lubickolhatna a hűs hullámokban ? Át tudják-e érezni, milyen érzés őszülő fejjel először megpillantani a csodaszép balatoni tájat? Ahogy hírlik, a harminchárom körmendi idős ember közül csak páran mertek bemerészkedni a Balatonba. A többiek csak a partról nézték a fürdőzőket. Egyeseket a reumájuk, másokat a meggyengült szívük megint másokat pedig egyszerűen a nagy víztől való félelmük tartott vissza a fürdőzéstől. Abban azonban biztos vagyok, hogy ők is jól érezték magukat, s e nap életük végéig emlékezetes lesz számukra. Mert kevés kell ahhoz, hogy egy idős ember jól érezze magát. Néha csak egy okos ötlet, egy kis törődés és némi szervezőkészség. 04 4 Vigyázat giccs! Giccsadóra, a sajtó ás tv ellenhadjárataira fittyet hányva, a szemünk láttára jelentkezik naponta új formában és új helyen a giccs. Jó érzéssel nézegetjük a Köztársaság téri Üveg- és Porcelánbolt kirakatában az ízléses kerámiákat, szép vonalú poharakat. Néhány üzlettel távolabb, a Kossuth Lajos utca sarkán is találunk látnivalót, nem is akármilyet. Fából faragott, festett és gondosan lakkozott állatok lógnak zsinóron a Faárubolt kirakatában. Vevőre vár többek között a Két cica nevű kompozíció. Az egyik cicán piros, a másikon fekete csizma, az utóbbi feje fölött virágcsokor, mellső lábán pedig piros kosár. A két lábon álló, összekaroló macskák 84 forintért beszerezhetők. Ennél valamivel olcsóbb és ha lehet, ízléstelenebb a Libán lovagló cica, szintén durva faragású, erősen mázolt, alaposan lakkozott kivitelben. A majdnem száz forintba kerülő sashoz megfelelőnek érezte a „művész” a nyers fa színét, a lakkozás azonban ennél is nélkülözhetetlen volt. Páva ez a figura? — tanakodtam a következő szörnynél. — Repülő kócsag ez, kérem — világosított fel az előadó a kócsagfejű, pávatollú, sasszárnyú valamiről. A vitatott portéka hátára ragasztott címke Repülő pávának nevezte a színes csodalényt. A hátsó oldalra erődített lemezkék a „műtárgyak” rendeltetését árulták el: szobák falára szánta a budapesti Kosárfonó Ktsz. A primitív, otromba és drága holmiból sajnos jó néhány elkelt már. Vajon ki és miért engedélyezte forgalmazását? Budai