Vas Népe, 1977. április (22. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-01 / 77. szám

''vk bÉ-' ..%•­­S' V •• fUpi KllfOIO­CS csrC80Vil0S A szocialista kultúra fejlesztése terén szerzett kimagasló eredményeik elismeréséül hazánk felszabadulásának 32. év­fordulója alkalmából tegnap az Országház kupolacsarnoká­ban ünnepélyes keretek között kiosztották az 1977. évi Ki­váló és Érdemes Művész kitüntető címeket. A kitüntetéseket a párt és a kormány vezetőinek jelenlétében Pozsgay Imre kulturális miniszter adta át­ . Ugyancsak tegnap Budapesten a Fészek Művészklubban rendezett ünnepségen adták át az idei irodalmi és művésze­ti középdíjakat. Az elismerő kitüntetéseket a Kulturális Mi­nisztérium képviseletében Tóth Rezső miniszterhelyettes nyújtotta át. Az alábbiakban ismertetjük a kitüntetettek névsorát. A „MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KIVÁLÓ MŰVÉSZE” Ágay Karola, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze, A Magyar Állami Operaház Liszt-díjas magán­énekese, dr. Ranódy László, Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Népköztársaság Éredemes Művésze, Szer­­vánszky Endre, kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Népköztársaság Ér­demes Művésze, Teván Mar­git, Munkácsy-díjas ötvös­művész, a Magyar Népköz­­társaság Éredemes Művésze, Tomanek Nándor, a Vígszín­ház Jászai-díjas színművé­sze, a Magyar Népköztársa­ság Érdemes Művésze, Törő­­csik Mari, Kossuth-díjas, a Nemzeti Színház Balázs Bé­la- és Jászai-díjas színművé­sze, a Magyar Népköztársa­ság Érdemes Művésze. A „MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ÉRDEMES MŰVÉSZE” Barta Éva, iparművész, Be­­rényi Gábor, a József Attila Színház Jászai-díjas főren­dezője, Borbély Gyula, a Magyar Állami Operaház Liszt-díjas karmestere, Czi­­mer József, a Pécsi Nemze­ti Színház fődramaturgja, Csekovszky Árpád, Munká­csy-díjas keramikusművész, Drégely László, a Magyar Televízió Balázs Béla-díjas díszlettervezője, Engelsz Jó­zsef, Munkácsy-díjas ötvös­művész, Foky Ottó, Balázs Béla és Munkácsy-díjas bábfilmrendező, műterem­­vezető, Gabos Gábor, Liszt­díjas zongoraművész, az Or­szágos Filharmónia szólistá­ja, Gábriel Frigyes, Munká­csy-díjas belsőépítész, Ger­­bár Tibor, a Debreceni Cso­konai Színház Jászai-díjas színművésze, Hofi (Hoffmann) Géza, a Mikroszkóp Színpad Jászai-díjas színművésze, Horváth Bálint, a Debrece­ni Csokonai Színház magán­énekese, Huszár Klára, a Magyar Állami Operaház Erkel-díjas rendezője, Kass János Munkácsy-díjas gra­fikusművész, Kiss Kovács Gyula, Munkácsy-díjas szobrászművész, Kovács Já­nos, a Szegedi Nemzeti Szín­ház Jászai- és Juhász Gyula díjas színművésze, Külkey László, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Lajos Attila, a Magyar Rá­dió és Televízió szimfoni­kus Zenekarának Liszt-díjas szóló­fuvolása, Marosán László, Munkácsy-díjas gra­fikusművész, Máté András Munkácsy-díjas grafikusmű­vész, Mécs Károly, a Thália Színház Jászai-díjas Hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából a kulturális miniszter a kö­vetkező irodalmi és művé­szeti díjakat adományozta: JÓZSEF ATTILA DÍJAT Almási Miklós kritikus­nak, Balázs József írónak, Csukás István, költőnek, Gergely Ágnes, írónak, Ja­­nikovszky Éva, írónak, Né­meth G. Béla irodalomtörté­nésznek, kritikusnak, Pás­­kándi Géza, írónak, Sárándi József, költőnek, Szentkuthy Miklós, írónak, Szécsi Mar­git, költőnek, Tamás Aladár írónak, ERKEL FERENC DÍJAT Loránd István zeneszerző­nek, Fresser Gábor zeneszer­zőnek, előadóművésznek, Tímár Sándor, néptánc-ko­­reográfusnak, dr. Vikár László, népzenekutatónak, MUNKÁCSY MIHÁLY DÍJAT Cságoly Klára textilterve­­ző-iparművésznek, Frank János, művészettörténész­nek, Fürtös Ilona textilter­­vező-iparművésznek, Ko­­nyorcsik János szobrászmű­vésznek, Sajdik Ferenc ka­rikaturistának, Szekeres Ká­roly keramikusművésznek, Szemethy Imre grafikusmű­vésznek, Tury Mária festő­művésznek. színművésze, Németh Aladár Munkácsy-díjas szerszám- és gépipari formatervező, az Iparművészeti Főiskola tan­székvezető tanára, Németh Éva, Munkácsy-díjas tex­tiltervező iparművész, Pa­­lásthy György, Balázs Béla­­díjas filmrendező, Pártay Lilla, a Magyar Állami Ope­raház Liszt-díjas szólótánco­sa, Ruszt József, a Kecske­méti Katona József színház Jászai-díjas­­ főrendezője, Sólyom Nagy Sándor, a Ma­gyar Állami Operaház Liszt­díjas magánénekese, Szabó Zoltán, Munkácsy-díjas fes­tőművész, Varga Géza, a Magyar Rádió Jászai-díjas rendezője, Vámos Ágnes, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Vámos László Balázs Béla-díjas fotómű­vész. BALÁZS BÉLA DÍJAT Balla Demeter fotómű­vésznek, Koltai Lajos film­operatőrnek, Kálmán Éva dramaturgnak, Szász Péter filmrendezőnek, Mészáros Márta filmrendezőnek, Lu­kács Lóránt operatőrnek. LISZT FERENC DÍJAT Kováts Kolos magánéne­kesnek, Keveházi Gábor szó­lótáncosnak, Koncz Zsuzsa énekművésznek, Onczay Csaba gordonkaművésznek, Schiff András zongoramű­vésznek, Zsolnay Hédi elő­adóművésznek, Gyermán István hegedűművésznek, Hidi Péter zenekari koncert­mesternek, Jablonkay Éva magánénekesnek, Pödör Béla karnagynak. JÁSZAI MARI DÍJAT Babarczy László rendező­nek, Bálint András színmű­vésznek, Csajági János ren­dezőnek, Dobos Ildikó szín­művésznek, Gyöngyössy Katalin színművésznek, Ha­­cser Józsa színművésznek, Kerényi Imre rendezőnek, Kristóf István artistamű­vésznek, Koltai János szín­művésznek, Kútvölgyi Er­zsébet színművésznek, Mi­kes Lilla előadóművésznek, Molnár Piroska színművész­nek, Pásztor Erzsébet szín­művésznek, Ronyecz Mária színművésznek, Tordy Géza színművésznek, Trokán Pé­ter színművésznek, ifj. Uj­­laky László színművésznek. — Ki segédkezett a szülés­nél? — Senki. Magam szültem. A szomszédasszonyomnak csak azt engedtem át, ami muszáj volt. Akkoriban nagy volt a szegénység. Nálam is, a faluban is. 180 pengőt fi­zettek három hónapra — mit kérhettem volna a hozzám hasonló szegényektől? Az egyetlen örömöm az volt, amikor egészségesen felsírt a csecsemő. — Negyvennégy év bővel­kedett izgalmakban. — De mennyire! Egyet so­hasem felejtek el. Szüléshez hívtak itt a faluban. Elmen­tem. Az asszonyka vajúdott. Ekkor befutott egy falubeli férfi a házba, jöjjek már, mert pár házzal odébb is mindjárt­­szülés lesz. Alig­hogy megjött a kicsi, már ro­hantam is. Időben érkeztem. Rendben ment minden, ami­kor is­mét berohantak: a falu végén is szül egy asszony! Ez már kicsit sok volt. Sze­rencsére a­­második szülés is sikeres volt, rohantam to­vább. Kertek alatt, mert úgy rövidebb volt az út. A har­madik is sikerült. Hat óra alatt három gyereket segítet­tem a világra. — Most, hogy hirtelen sok ideje lett, mivel foglalkozik Kati néni ? — Kisebb dolgokban segí­tek, így lázat mérek, boro­gatok, stb. A doktor úr, ha kijön a faluba, meglátogat. Elbeszélgetünk. Aztán itt vannak az unokák, kilencen. Meg egy dédunoka. Nincs időm unatkozni. Napjában sokan és sokszor rámnyitják az ajtót. — Kár, hogy így elment az idő. Ha újra születnék, akkor is ezt a szakmát vá­lasztanám. Mert nem lehet a földön ahhoz hasonló nagyszerű érzés, amint új élet keletkezik és én ebben segíthetek. „Gólya néni” — így hív­ják a faluban, Nemesrempe­­hollós közéletében is becsület­tel kivette részét. Férjével együtt alapító tagja volt a pártnak. Amikor férje 1957- ben belépett a Munkásőrség­be, Kati néni sok éjszakán át türelmesen várta, hogy véget érjen a riadó. S ami­kor férje hazajött már ő nem vetít otthon: szüléshez hívták. Munkáját az évek során kisebb-nagyobb jutal­makkal ismerték el. De egyáltalán: lehet-e el­ismerni ezt a munkát? Ezer embert kellene eh­hez megkérdezni. Kozma Gábor Kopott kép a családi albumból, Kati néni férjével egy munkásőr találkozón. 1977. április 1. Péntek Határidő előtt fél évvel üzembe helyezték a nyergesújfalui Magyar Viscosagyár új üzemét A nyergesújfalui Magyar Viscosagyár legfiatalabb üze­mében a Pan II-ben csütör­tökön — fél évvel a határidő előtt — megkezdték az üzemszerű termelést. Ez azt jelenti, hogy a Pan I. és a Pan II., amely most már együttesen termel, évi 11 millió tonnás kapacitásával a legnagyobb hazai szintetikus szálgyár. Crumeron néven forgalomba kerülő gyárt­mányai amelyek a szinteti­kus szálak közül legjobban hasonlítanak a gyapjúhoz, nagyon keresettek. A hazai nagyberuházások­nál még ritka határidőrövi­dítés főként a beruházó vis­­cosagyárnak és a munka oroszlánrészét végző, egyben azt koordináló Vegyépszer, valamint a többi 14 kivitele­ző vállalat jól összehangolt munkájának köszönhető. Eh­hez alapot adott, hogy a be­ruházást kiválóan előkészí­tették és jól hasznosították a Pan I. építésénél szerzett ta­pasztalatokat. A Pan I-et, amely 1972. óta termel és évente 5000 tonna szálat adott, már ere­detileg úgy építették, hogy később az újabb gépsorok nagy részének helyt tudjon adni. A Pan II-t a tervezett költséggel építették fel, a ha­táridőrövidítéssel pedig mintegy 8—10 millió forintos beruházási járulékot takarí­tanak meg. Nem mellékes az sem, hogy a kivitelezők hamarabb tudják dolgozói­kat más fontos beruházáshoz irányítani. A féléves előny­nyel várhatóan több mint 2500 tonna Crumeron-szálat adnak az idén terven felül Ez annál is inkább jelen­tős, mert a kölcsönös ma­gyar—lengyel szintetikus szál gyártásszakosítási és szállí­tási egyezmény Magyaror­szágra háruló feladatait fő­leg Pan-termékekből teljesí­tik. Sorbanállás Lassan már csak az idősebb nemzedék emléke lesz a sorbanállás. A háború idején, s még egy ideig utána is, bizony sokat álldogáltunk a kenyérért, lisz­tért, cukorért. De mindez már a múlté. Sorbanállás azonban még ma is előfordul. Amint a fenti kép is igazolja, jócskán összeverődtek az­ egyik szombathelyi üzlet előtt. Az Óra és Ékszerbolt „elő­csarnokában” arany- és­ ezüsttárgyakra várnak a vá­sárlók. Közeledik a húsvét, nemsokára itt lesznek a ballagások, a szülők, névadók, keresztmamák és keresztpapák igyekeznek idejében megszerezni az ajándékokat. Végeredményben mégis csak „hiánycikkért” állnak sorban. De ez a hiánycikk egészen mást jelent, mint annak idején a kenyér, a liszt, a cukor... Ezt még könnyebb is elviselni! Fotó: Tóth Imre „Titkosított" burgonya? Barátom kesereg. Ha ez így megy tovább — mond­ja — akkor nekem sem lesz sok bizodalmam az emberekben, mert bennem sem bíznak. A kesergés oka 25 kiló Desirée névre hallgató ve­tőburgonya, amelyet már­cius 25-én, pénteken, vásá­rolt a szombathelyi vásár­­csarnok mezőgazdasági szakboltjában. Kiválasz­totta az árut, majd blokkot kért az eladótól és 161 fo­rintot fizetett a pénztárnál. Eddig rendben is volt min­den. A távozás már ko­rántsem volt ilyen egysze­rű. A pénztárnál ülő hölgy ugyanis elkérte barátom személyi igazolványát, s minden adatot gondosan átmásolt egy előtte lévő nagykönyvbe. Végül az egészet aláíratta. Mintha csak lőfegyvert, ciánt, meg efféléket vásárolt volna? — Miért e titokzatosság? A burgonya tudtommal se népi robbanóanyag, se nem katonai objektum — szólt a pénztároshoz. — Kérem, ez az előírás — kapta a választ. — Azért kell ezt csinál­ni, hogy ne történjenek visszaélések. A holland ve­tőburgonyát ugyanis dotál­ja az állam. — Ezek szerint csak kor­látozott mennyiséget ve­hetek belőle? — Annyit vesz, amennyit akar. Barátom tovább fagga­­tózott. Megtudta, hogy bár a vásárlók adatait felírják, arra már senki sem kíván­csi: van-e egyáltalán föld­jük, s ha van hány hold? Mert ha ezt jegyeznék fel, valóban nehéz lenne az üzérkedőknek. — Mire jó ez az egész? — kérdezte végül. Választ nem kapott, nem is kaphatott. Mert ugyan, mire lenne jó, néhány mázsa fölösle­ges aktával tovább gyarap­szik majd az idén hazánk. Ahelyett, hogy csökken­ne. Kozma Külföldi útra... ... spórol a család. (Lakatos Ferenc rajza)

Next