Vas Népe, 1980. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

EXPRESSZ ★ A Richter skála sze­rint 8,0 erősségű földren­gés volt kedden délután a Portugáliához tartozó Azori szigeteken. Portu­gáliában szerdán négy­napos gyászt rendeltek el a földrengés miatt. Eanes portugál elnök tegnap a helyszínre érkezett. Egyes forrá­sok úgy tudják, hogy a földmozgásnak több mint ötven halálos és mintegy háromszáz sebesült áldo­zata van. ★ Másfél éves vizsgálat után a római állam­ügyész megszerkesztette vádiratát Aldo Moro ke­reszténydemokrata párt­elnök elrablása és meg­gyilkolása miatt, és to­vábbította a törvényszék­re. A vádirat 21 személy vád alá helyezésére tesz indítványt. Törökország Katonák felhívása A török katonai vezetők figyelmeztetést intéztek a­­kormányhoz és a parlament­hez: záros­­határidőn belül számolják fel az országban dúló anarchiát. Fahri Koru­­türk köztársasági elnök szer­dán az elnöki palotába ren­delte Süleyman Demirel kor­mányfőt és Bülent Ecevi­tet, az ellenzéki Köztársasági Néppárt vezetőjét, hogy is­mertesse velük a had­sereg vezetőinek az ország politi­kai pártjaihoz és alkotmá­nyos intézményeihez intézett figyelmeztető feljegyzését. A dokumentum felszólítja a parlamentet, hogy „a lehe­tő leghamarabb hozza meg a szükséges intézkedéseket a nemzeti egység biztosítására, az állampolgárok élet- és va­gyonbiztonsága helyreállítá­sára”. « A Az afgán kormány nyilatkozata Támadások nagykövetségek ellen­ Az afgán kormány hétfőn Kabulban nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangoztatta: a szovjet katonai segítség teljes összhangban áll az ENSZ alapokmányával és a nemzetközi joggal. Az alap­okmány 51. cikkelye ugyanis kimondja: minden ország jo­ga, hogy szükség esetén se­gítséget kérjen más baráti országtól. Mihelyt megszű­nik a külföldi agresszió ve­szélye, amint szavatolják a békét és a biztonságot a tér­ségben, a korlátozott létszá­mú szovjet erők — az afgán kormány kívánságára — bár­mely pillanatban elhagyják az ország területét. Kijelent­jük azonban — fűzte hozzá —, hogy amennyiben Afga­nisztán külső ellenségei to­vább bújtogatnak és folytat­ják agressziós cselekményei­ket, az áprilisi forradalom vívmányainak, függetlensé­güknek és nemzeti szuvereni­tásunknak védelmére még hatékonyabb segítséget ké­rünk a Szovjetuniótól és más békeszerető országoktól. A kormánynyilatkozat Pa­kisztánt jelöli meg, mint a Demokratikus Afganisztán ellen irányuló amerikai fegy­veres felforgató akciók kiin­duló pontját. Mintegy hatvan afgán diák szerdán elfoglalta Afganisztán új-delhi nagy­követségét. Az akció ide­jén a nagykövet nem tar­tózkodott az épületben. A diákok bezúzták az ablako­kat, szétszórták a hivatalos iratokat. Jelentések szerint a támadók hat órai benntar­­tózkodás után elhagyták az épületet. Szerdán délelőtt hasonló esemény színhelye volt Af­ganisztán bonni nagy­követsé­ge: az épületbe harminc, egyes források szerint isme­retlen nemzetiségű személy, más jelentések szerint afgán diák hatolt be. A támadók elbari­kádozták magukat a nagykövetség helyiségeiben. A nyugatnémet rendőrség eltávolította az épületből és őrizetve vette őket. A rend­őrség szóvivője később beje­lentette, hogy igazoltatásuk után szabadlábra helyezték őket. Az újév első munkanapján 0 órakor leállt az acélgyár­tás Nagy-Britannia kohóiban és öntődéiben — megkezdő­dött az 1928-as általános sztrájk óta első országos acélipari sztrájk. Az állami acélipar százezer fizikai dol­gozója — nemzetközi és ha­zai szakszervezeti szolidari­tástól támogatva — sztrájk­ba lépett, mert a kormány életszínvonaluk érzékeny csökkentés­év­el akarja ver­senyképesebbé tenni a pan­gó iparágat. A tröszt hat százalékos béremelési aján­latot tett, míg az acélipari szakszervezet 16-ot követel a máris 17 százalék felett járó évi infláció ellensúlyozására. A konzervatív kormány egyelőre azt hangoztatja, hogy semmi köze sincsen a „munkaügyi vitához”, a vál­lalat egyezzék meg dolgozói­val, ahogy tud a látszólagos semlegesség politikája mö­gött azonban az a fenyegetés húzódik meg, hogy az el­húzódó sztrájk még jobban megtizedelheti az ország leg­fontosabb állami iparágát, mint amit a kormány máris­ elhatározott. Még nagyobb bé­rjavítás lehetőségét is to­vábbi 12 ezer dolgozó leépí­téséhez kötötték, amikor a tröszt már amúgy is 50 ezer dolgozó végleges elbocsátását és az acéltermelő kapacitás­nak negyedével történő csökkentését tervezi két év alatt. Angliában a két vasutas szakszervezet és a dokk­munkások szolidaritási akci­ót indítanak az acélipariak­kal. Szerdától megszüntették a vas és acél szállítását az üzemekbe, külföldről sem acél, sem kokszolható szén nem jut többet a brit fel­használókhoz. Egy rágalom-hadjárat háttere A legújabb hírek szerint Afganisztánban visz­­szatér rendes kerékvágásába az élet, de a nemzetközi porond nyugati rágalmaktól hangos. Az Egyesült Álla­mok egyik legtekintélyesebb lapja, a Washington Post olyan címet ad egyik „elemző” cikkének, amely ön­magában is jól érzékelteti, mire igyekszik felhasznál­­ni az afganisztáni fejleményeket az amerikai vezetés. A cím így hangzik: „az enyhülés halott...” az afgán helyzetre való nyugati — elsősorban persze amerikai — reagálás félreérthetetlenül beleillik abba a szov­jetellenes kampányba, amelynek célja nem utolsó sor­ban belpolitikai természetű: hidegháborús hisztéria fel­korbácsolásával próbál „nemzeti egységet” teremteni és ennek nyomán a hivatalban levő apparátus számára szavazatokat szerezni. Mi az igazság Afganisztán körül? Ez a straté­giailag fontos helyen levő ország a földkerekség egyik legelmaradottabb állama volt: nyomor, tudatlanság, teljes kiszolgáltatottság jutott osztályrészül a népnek és a társadalom szerkezete szinte középkori szinten konzerválódott. Az utóbbi években azonban sokasod­tak annak jelei, hogy a magas hegyek sem zárhatják el légmentesen Afganisztánt a világ változásaitól. Itt is megszülettek azok az erők, amelyek az immár más­fél évtizede megalakult forradalmi párt vezetésével győzelemre akarták — és tudták — vinni az új életért vívott küzdelmet. Diadalmaskodott az áprilisi forrada­lom és az afgán nép Taraki elnök vezetésével megin­dult az új élet útján. A belső ellenforradalmi és a kül­ső reakciós erők azonban nem nyugodtak bele pozí­cióik elvesztésébe. Fő céljuk az új rendszer lejáratása, katonai, gazdasági és politikai meggyengítése volt. Egyre növekvő mértékben folytatták fegyveres beavat­kozásaikat és provokációikat. Kívülről, lényegében az Egyesült Államok imperialista köreinek, a kínai és pa­kisztáni vezetők támogatásával. A reakció népellenes törekvései megvalósításához politikájával Hafizullah Amin államfő is hozzájárult. Amin szeptemberben puccsal buktatta meg Taraki haladó rendszerét, a tör­vényesség durva megsértésével és visszaéléseivel befe­ketítette az áprilisi forradalom eszményképeit. Ilyen helyzetben a szovjet—afgán szerződés és az ENSZ-alapokmány megfelelő cikkelye alapján fordultak segítségért a szomszédos Szovjetunióhoz a­­hazájuk érdekeit valóban szívükön viselő afgán erők — és a segítség nem is maradt el. „Országunk — írja a Pravda — nem titkolta: nem engedi, hogy Afganisz­tánt a Szovjetunió déli határán imperialista agresszió előkészítésének ugródeszkájává változtassák”. Ez az állásfoglalás különösen azoknak a híreknek a fényé­ben tűnik indokoltnak, amelyek szerint az Egyesült Államok fokozza fegyverszállításait Pakisztánba, amely eddig is az Afganisztán elleni támadások fő kiinduló­pontja volt. Harmat Endre Lisszabon Kormánynévsor Francisco La Cameiro, az új portugál miniszterelnök ismertette kormánya névso­rát. A decemberi választáso­kon győztes jobboldali párt­­koalíciót képviselő kabinet a kormányfővel együtt 15 ta­gú. A miniszterelnök szoci­áldemokrata pártja a kor­mányfői poszt mellett még nyolc miniszteri tárcát ka­pott. A koalíció másik párt­ját, a Demokratikus Centr­­numpártot (CDS-t) öt mi­niszter képviseli a kabinet­ben: a CDS vezetője, a 38 éves Diego Freitas Do Ama­ral miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter. A jobboldali kabinet hat fős többségre számíthat a nemzetgyűlésiben. Rhodesia Nkomo hazatér Kedden megkezdődött a februárra kiírt választások előtti kampány. A Hazafias Front egyik szóvivője hiva­talosan bejelentette, hogy Joshua Nkomo, a front társ­elnöke vasárnap tér vissza Rhodesiába. Egyúttal cáfolta azokat a jelentéseket, ame­lyek szerint Nkomo és a front másik társelnöke, Mu­gabe külön-külön lépnének föl a választásokon. Losonczi Pál újévi köszöntője Az alábbiakban közzétesszük Losonczi Pálnak, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az El­nöki Tanács elnökének újévi kö­szöntőjét, amely január elsején hangzott el a Kossuth Rádióban és a Televízióban. Tisztelt Honfitársak! Az új év első napján számvetést készít az ország és az állampolgár egyaránt. Szá­mot vetünk az elvégzett munkával, és egy­ben előrenézve, megszabjuk a jövő felada­tait is. A közösségi és az egyéni számvetés jól megfér egymással a írai társadalmunk­ban, és jól össze lehet hangolni azokat a fel­adatokat, amelyek a haza sorsának további alakulását meghatározzák. Milyen évet hagytunk mögöttünk? Nyu­godt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy olyan esztendőn vagyunk túl, amelyet — gondjaival egyetemben is — alapjában ered­ményesnek ítélhetünk. Fejlődésünk kézzel­fogható eredményei öltenek testet abban, hogy új gyárakkal, lakóházak tízezreivel, is­kolákkal, óvodákkal, kulturális, egészségügyi intézményekkel gyarapodtunk. Népünk bé­kében, nyugodt körülmények között élhe­tett és dolgozhatott. Eredményeink értékét csak növeli, hogy nehezebb külső és belső feltételek közepette értük el azokat. Népünk a gazda szemével nézd dolgain­kat, felelősen mérlegel, józanul ítél Politi­kai érettségéről, a szocializmus eszméihez való ragaszkodásáról tesz tanúságot, amikor fegyelmezetten és megértően vállalja az olyan intézkedéseket is, amelyek az országos gondok megoldására irányulnak, jóllehet ezek áldozatot is követelnek tőle. Több év­tizedes tapasztalat alapján meg van győződ­ve, hogy a párt és a kormány politikáját népünk érdekei vezérlik. A munkában edzett és politikailag tapasz­talt népünk jól tudja, hogy a szocializmus építése nem mentes a gondoktól sem. De erősíti hitét és bizalmát az a tudat, hogy országunk az emberiség élvonalában a szoci­alizmus építésének útján halad. Igaz, terve­ink az idén szerényebb célokat tűznek ki, de valójában nem kisebb jelentőségű fel­adatokat kell megoldanunk. Mindezek arra irányulnak, hogy megvéd­­jük eddigi eredményeinket, amelyeket a gazdaság, a kultúra és az életszínvonal te­rén oly sok harccal és munkával vívtunk ki. Érdemes értük dolgozni, érdemes értük cselekedni! Kedves Barátaim! Teljes joggal mondhatjuk: nem gondtala­nul, de reménykedve nézhetünk az új év elé. Előrehaladásunk fontos feltétele ma, hogy minden,­ területen fegyelmezettebben, jobban dolgozzunk, hogy takarékosabb gaz­dálkodással, a hatékonyság és a minőség javításával növeljük népgazdaságunk ered­ményeit. Jó alapot adott ehhez a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizottsága, amikor kendőzetlenül és őszintén tárta fel a valós helyzetet és mutatott rá a követendő tenni­valókra. Népünk abban a tudatban végezheti nyugodt alkotó munkáját, hogy a párt kö­vetkezetesen folytatja azt a fő politikai irányvonalat, amely a múlt évtizedekben történelmi sikereket hozott. Olyan eredmé­nyeket és vívmányokat, amelyekért szoros nemzeti egységbe tömörülve, határozott el­tökéltséggel, elemi érdekektől vezéreltetve kell dologznia, alkotnia minden magyar ál­lampolgárnak, akinek drága a haza üdve és további felvirágoztatása. Bizton építhetünk a nemzetet szocialista egységbe tömörítő összefogásra! A társada­lom egésze és a kisebb közösségek azonosan ítélik meg szocialista nemzetünk sorskérdé­­seit és a rá váró tennivalókat, amelyekről a XII. pártkongresszus irányelvei így szól­nak: „Az előttünk álló időszak fő feladata az, hogy támaszkodva eddigi nagy vívmá­nyainkra, tovább erősítsük társadalmunk szocialista vonásait, megszilárdítsuk a ter­melés, az életszínvonal és az életkörülmé­nyek területén elért eredményeinket, és biz­tosítsuk népgazdaságunk fejlődését, szocia­lista építőmunkánk sikeres folytatását”. Kedves Elvtársak és Elvtársnők! Bizakodással nézhetünk a jövőbe! Hazai tennivalóinkkal tisztában vagyunk, de tuda­tában vagyunk annak is, hogy békés alkotó munkánknak fontos nemzeti feltételei van­nak. A világ eseményei ellentmondásosak és bonyolultak. Sőt, feszültséggel, néha fenye­getésekkel terhesek. Elegendő emlékeztetni a NATO nemrégiben elfogadott veszélyes európai rakétafegyverkezési döntésére. De mindezek ellenére is az a meggyőződésünk, hogy a békés egymás mellett élésé, az eny­hülésé a jövő, hogy tovább szélesedik a kü­lönböző társadalmi rendszerű országok együttműködése. Változatlanul fontosnak tartjuk, hogy az enyhülés maradjon az ural­kodó irányzat a nemzetközi küzdőtéren. A nemzetközi viszonyok kedvező alakulá­sában növekvő szerepet játszik a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, a nemzeti felszabadító és függetlenségi moz­galom. Ezért tartjuk külpolitikánk alapjá­nak, hogy erősítsük szövetségünket a Szov­jetunióval, a Varsói Szerződés, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tagállamaival, a szocialista közösség országaival. Szolidá­risak vagytok a nemzeti felszabadító moz­galmakkal és a gyarmati uralomtól megsza­badult népekkel. A békés egymás mellett élés elveitől vezéreltetve, a kölcsönös elő­nyök alapján, tovább építjük kapcsolatain­kat a tőkés országokkal, politikai, gazdasági kulturális és más területeken. Nem áltatjuk magunkat azzal, hogy az előttünk álló út zökkenőmentes. Azonban meggyőződéssel valljuk, hogy ebben az év­ben is teljesíthető célokat tűztünk magunk elé. Szocialista rendszerünkben az egész ma­gyar nép kezébe van letéve sorsának, jövő­jének alakulása. Hisszük, hogy ki-ki jól érti a maga feladatát, kötelességét és e szellem­ben munkálkodik, alkot saját maga és egy­ben szocialista hazánk javára és boldogulá­sára. Ezeknek, az egész nemzetünket átfogó, egységes cselekvésre ösztönző feladatoknak a sikeres végzéséhez kívánok a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya nevében minden hazánkfiának jó erőt, egészséget, egész magyar népünknek: boldog új évet. Meglepett, amikor legutóbbi ünnepi faluripor­­tunk­ból azt olvastam, hogy Kemenessemijénben az on­nan elszármazott Kecske­méti Lajos „lejegyezte” az­ egykori helybeli Jó­zsi kanász és egy gazdaem­­ber történetét, mely szerint a kanász a gazda ablaka előtt dudált, noha annak nem is volt kijáró „malaca”. A gazda, hogy a korai, álomriasztó dudálást elhá­rítsa, cselhez folyamodott. Reggelenként adott Józsi ká­násznak egy-egy pohárka pálinkát, hogy csak fújja, fújja, szereti hallgatni. Egy­szer azonban nem tette ki a pálinkát az ablakba, sőt másnap, harminci nap és ké­sőbb sem, amitől a kelle­metlenkedő kanász úgy meg­sértődött, hogy többé nem volt hajlandó dudálni a gaz­dának. Jópofa történet, nem vitás. Csakhát aligha eredeti sömjéni, sőt biztos, hogy nem, hiszen aki Móricz Zsig­­mond rövid szép prózáit is­meri, tudja, hogy ezt a tör­ténetet ő írta meg ,,A deb­receni csordás” című anek­ i­dotisztikus elbeszélésében. Ettől persze még lehetne sömjéni téma, mag, ihletés, hiszen jól tudjuk, hogy Mó­ricz Zs­igmond a realizmus egyfajta megszállottja volt, főképpen idősebb korában, témáinak legnagyobb neszét nem kigondolta, hanem az életből merítette. Azt mond­ta például Szombathelyen, amikor itt járt: „Az idealiz­mus az irodalomban azt je­lenti, hogy valaki kész dok­trínával megy neki az élet­nek és adatokat keres az elméletéhez. A realista író szabadon úszik az életben, s a lelke előtt és a lelkében lejátszódó életesemények alakulnak formába és rend­szerbe. A két típus termé­ke közt csak azon a ponton válik el az érték, hogy az író maga tehetséges-e, mű­vész-e, ha igen , mind a ket­tő egyformán értéket teremt, ha nem, akkor a külső ki­indulás semmit sem segít”. Tehát az élet valóságaihoz igazodott. Mégsem meríthette Söm­jenből a témát, hiszen „A debreceni csordás” című elbeszélését 1910-ben írta, amikor a Kemenes vidéké­ről vajmi kevés ismeretsége lehetett, azon kívül, hogy becsülte, nagyon tisztelte Berzsenyi Dánielt, megyénk nagy szülöttjét, aki ebből a tájból kelt is, és vált nagy hazafivá és költővé. Móricz egészen fiatalon írta „A debreceni csordás”-t s aligha volt szüksége rá, hogy a történetet Vasból Debrecenbe transzponálja át. És az ő történetében nem Józsi kanászról van szó, ha­nem Jávor Miska tehén­pásztorról és nem­ egy gaz­dáról, hanem Debrecen egyik tanítójáról. És történe­tében egy szabolcsi „lyány” is szerepel. (A csordás tu­lajdonképpen neki szánta a hajnali „zenéket”.) Mint tud­juk, Móricz Szabolcsban született, iskoláit Debrecen­ben, Sárospatakon és Kisúj­szálláson végezte. És ennek a tájnak a hangja, nyelve, lelki világa szólalt meg utá­na leginkább a műveiben. A dunántúli „L”-ező lányt pél­dául nem találhatjuk meg műveiben. Mindettől még mindig áthallatsahatott volna Söm­jénből hozzá a történet, hi­szen nem egy anekdota, me­se, közmondás" világrészeket is képes bejárni, s Móricz viszonylag fiatalon Pesten is járt, sőt dolgozott is, egye- A sömjéni kanász. 1880. január 3. Csütörtök

Next