Vas Népe, 1980. január (25. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

A kongresszusi irányelvek vitájához Az év első napjainak leg­kiemelkedőbb hazai­­politikai eseménye a párt XII. kong­resszusa irányelveinek vi­tája. A Központi Bizottság nagy vonalakban ebben ösz­­szegzi az elmúlt öt eszten­dő munkáját, a XI. kong­resszus határozatainak vég­rehajtásáról, az ország fejlő­déséről, a pártról és a moz­galom helyzetéről készített áttekintést. Beható vizsgálat alapján elemzi a jelenlegi helyzet sajátosságait, a szo­cialista építőmunka belső és külső feltételeit és ennek alapján vázolja az elkövet­kező esztendőik tennivalóira vonatkozó elképzeléseit. Felelősségteljes szerep há­rul a párt kongresszusára, amikor ezekben a kérdések­ben dönteni fog. Ennek­­mély átérzése készteti a Központi Bizottságot arra, hogy meg­ossza gondját az egész párt­tal, sőt a szélesebb politikai közvéleménnyel. Ezért bo­csátja az irányelveket vitá­ra; nagy érdeklődéssel figye­li a különböző hozzászóláso­kat, véleményeket, javasla­tokat. A politika ilyen ala­kításának, formálásának, de­mokratizmusának már ha­gyományai vannak pártunk­ban. Többek között ennek is jelentős szerepe van abban, hogy az MSZMP politikájá­nak fő irányvonala már több mint húsz esztendeje törés­től és ingadozásoktól mentes és nagy alkalmazkodási készséget tanúsít a megvál­tozott körülményekhez. Ez a széleskörű eszmecsere, ami a párt kongresszusait meg­előzi, kiváló lehetőség arra, hogy minél pontosabban ér­zékeltesse a társadalmi élet valóságos folyamatait, moz­gás­tendenciáit, a munkás­­osztály és minden társadal­mi réteg tényleges viszonya­it, tudati, hangulati állapo­tát. Egy ilyen módszerrel ki­alakított politika nagyfokú felvértezettséggel képes el­lenállni a szubjektivizmus minden megnyilvánulási formájával szemben. Az irányelvek nyilvános­ságra hozatala és vitája ily módon túlmutat a politikai bizalom jegyein, olyan szük­ségszerűséget fejez ki, amely jelentős mértékben hozzájá­rul a politika tudományos megalapozottságához, és biz­tosítékot nyújt a nagyobb tévedések elkerüléséhez. Ezért a most kibontakozó eszmecseréknek, a kongres­szusi irányelvek vitájának a módszer oldaláról nézve is nagy politikai jelentősége van. Mint annyi minden más politikai akció sikere, haté­konysága nem bízható a spontán véletlen szeszélyére, úgy ennél az eszmecserénél sem hagyatkozhatunk vala­miféle ösztönös érdeklődés­re. A vita eredményessége nagy mértékben függ annak szervezettségétől, irányított­ságától, az irányelvekben deklarált politikai gondola­tok sokoldalú propagandájá­tól, a különféle lényegesebb társadalmi jelenségekkel való szembesítéstől. A pártszervezetek általá­ban ebben a szellemiben ter­vezik és szervezik munkáju­­­­kat. Az év első heteiben po­litikai munkájuk középpont­jába a kongresszusi irányel­vek vitáját állították. Gon­doskodnak arról, hogy a Központi Bizottság doku­mentuma a párttagság leg­szélesebb köréhez eljusson és minden érdeklődő számá­ra hozzáférhető legyen. Na­gyon sok múlik azon, hogy milyen­ figyelemmel olvas­sák, mekkora elmélyültséggel tanulmányozzák legfonto­sabb gondolatait. Ennek ér­dekében a figyelem­felkeltő és ösztönző agitáció szerepét a legtöbb pártszervezet igen nagyra becsüli és gondosan meg is szervezi. Sok helyen terveznek kisebb-nagyobb csoportos beszélgetéseket jól képzett és felkészült pro­pagandisták vezetés­ével az irányelvek egyes fő kérdé­seiről. Kiemelten: foglalkoz­nak azokkal a politikai gon­dolatokkal, amelyek a konk­rét helyi tevékenységhez szo­rosabban kapcsolódnak. Az irányelvek vitájának egyik nagyon­ lényeges szem­pontja, hogy felszínre hozza azokat a politikai tapaszta­latokat, amelyeket az élet helyileg produkál és szembe­sítse azokat a dokumentum megállapításaival. Ebben el­sősorban a pártszervezet ve­zetőségének kell élenjárnia.­­Ezt viszonylag megkönnyíti számukra az a körülmény, hogy az elmúlt évek folya­mán szinte minden lényeges területen végeztek beható önvizsgálatot. Ezeknek ta­pasztalatai rendelkezésre állnak, csak megfelelő ren­dezést, összegzést igényel­nek. Megfelelő alap és hoz­zájárulás lehet ez a taggyű­lési vita bevezető előadásá­hoz is. Egy ilyen típusú be­vezetése a vitának szinte automatikusan nagyobb ak­tivitásra ösztönöz, hozzászó­lásra inspirálja a részvevő­ket. A vitában való részvétel, a tapasztalatok feltárása és a javaslatok elmondása min­den párttagnak szervezeti szabályzatban biztosított jo­ga és egyszersmind köteles­sége. Ezen keresztül érvé­nyesül a politika kialakítá­sában való részvétele. A pártszervezetnek ezzel kap­csolatban az a feladata, hogy­­maximálisan biztosítsa a de­mokratikus, pártszerű vitá­hoz szükséges légkört, köz­szellemet. Pártunkban az összes alapvető marxista­­leninista elvek tekintetében teljes az egység. Erről az alapról kiindulva nincs olyan kérdés, amelyről ne lehetne vitázni. Mód és lehetőség van arra, hogy mindenki ki­fejtse véleményét, hangot adjon egyetértésének, prob­lémáinak, vagy kételyeinek. Az irányelvek tézisei nem határozati jellegű dokumen­tum, vitatézisek és nem kö­telező érvényű állásfoglalá­sok. A hozzászólásoknak ez a fajta fogadtatása, és meg­ítélése nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyjunk olyan véleményeket, amelyekkel nem értünk egyet, vagy nyil­vánvalóan szélsőségei miatt nem érthetünk egyet. A de­mokratizmus nem csak a vélemények szabad kifejezé­sének lehetőségét jelenti, ha­nem épp úgy hozzátartozik a vita szabadsága is, az egyet nem értésnek, a véle­ményeltérésnek pártszerű, érvekkel­ alátámasztott ki­fejtése.­­A vita akkor éri el igazi célját, ha gondolatai teljes mértékben eljutnak a kong­resszus fórumához. Egy for­radalmi párt számára soha nem lehet a vita öncél, ha­nem úgy tekinti, mint a leg­optimálisabb cselekvési for­mák kimunkálásának eszkö­zét. Nagy politikai felelősség hárul pártszervezeteinkre abban, hogy minden véle­ményt, észrevételt, javasla­tot továbbítsanak úgy és ab­ban a formában, ahogyan azok első kézben megfogal­mazódtak. Még ak­kor is így kell eljárniuk, ha egyik-má­sik számukra nem tetsző, nem szimpatikus. Hogy mit kell és mit nem kell továb­bítaniuk, az fel sem vetődhet kérdésként. Közöttük bizo­nyára lesz több olyan, ami­ben helyileg kell intézkedni­ük, azonban erről szóló jel­zések is tartalmazhatnak ál­talános érvényű következte­­tésekre alkalmat adó tapasz­talatokat. Az irányelvek tartalmas vitájának mindenekelőtt az a politikai jelentősége, hogy segítségével a kongresszus pontosabban jelölheti meg a következő évek teendőit, jobb megoldások sorát tár­hatja fel, megalapozottabbá teszi döntéseit,­­ és mindez nagy hozzájárulás előrehala­dásunkhoz a szocialista épí­tés útján. K. S. bek között kultuszminiszté­riumi tisztviselőként is. Csakhát legjobb tudomásom szerint a közeli Győr-Sopron megyében és másutt is akadnak olyan falvak, ame­lyekben sokan a kanász meg a gazda, azaz a csordás, meg a tanító kedves történetét magukénak vallják, hiszik, tudják. De nem szabad Sömjént megfosztanunk attól, hogy a történetet magukénak vall­ják, ha egyszer ked­ves ne­kik. Már csak azért sem­, miért a sömjéniek meg is toldották azt, tettek hozzá, alkottak, költöttek hozzá. Mely szerint miután Józsi hanász nem kapott pálinkát a dudálásért, rigmusban azt mondta: „Nem tették ki a pálinkámat, Nem is hallják az én dudámat!” Azt is meg kell jegyez­nünk: Sömjénnek van egyfajta köze a történethez. Móricz Zsig­­mond 1933-ban, itt járt Vas megyében Bárdosi Németh János költő, az Írott Kő cí­mű, Szombathelyen megje­lentetett irodalmi folyóirat szerkesztőjének meghívásá­ra. Bárdosi szíves meghívá­sára az író lánya, dr. Mó­ricz Virág válaszolt: „Na­gyon, szívesen megy anyám­mal együtt Szombathelyre. Az áprilisi dátum­ is megfe­lel... Feltételeit a követke­zőkben üzeni: Simonyi Má­ria (a felesége, előadó mű­vésznő — a szerk.) fellépé­séért száz pengőt kár. Apám pedig azt, hogy tízkötetes könyvtársorozatára legalább tíz előfizetőt szerezzenek. De kéri, hogy ne részletfizetés­re, hanem egyösszegben vál­lalják a dolgot... A gyűjtő­ívet mellékelem. Ezen kívül az útiköltség és az ottani el­látás terheli önöket. A Nyu­gattal most minden össze­köttetése megszűnt, úgy, hogy ebben a percben csak kettőjük kirándulásáról le­het szó... Ő is szívből üd­vözletét küldi... Dr. Móricz Virág”. Amikor Szombathelyen járt, mély kalapot emelve tisztelgett „a magyar Hora­tius”, Berzsenyi Dániel szob­ra előtt és úgy döntött, hogy útban hazafelé bejárja Ber­zsenyi életútját, meglátogat­ja annak egykori egyházas­­hetyei földjét, Dömölköt és Sömjént is. Hogy ezeken a helyeken mi történt, arról nem sokat tudunk. Úgy tűnik, azonban, hogy nem vitte Sömjénből a ka­nász, azaz csordás, a gazda, azaz tanító történetét, ha­nem hozta. Ha csak azáltal is, hogy tiszteletére megvet­ték a faluban, vagy környé­kén kötetét, vagy köteteit, amelyekben huszonhárom évvel korábban írt „A deb­receni csordás” című anek­­dotikus elbeszélése is benne volt, ünnepi faluriportunkban a „Somlyó” szó is előfordul a hegy megnevezésére. Nem a „Kissomlyóról” hanem a nagyról van szó. Erről „ly”­­ről pedig valahogy le kelle­ne szoknunk, ha a Somlóról beszélünk, akár a kicsiről, akár a nagyról. Írtam már róla, hogy odaát Veszprém megyében minden Somló­t „L”-lel írnak, Viesban­ pedig „Ly”-vel. A veszprémieknek van igazuk. Nem csak azért, mert ott van több ilyen el­nevezés, meg talán Somogy­ban. Hanem azért is, mert Itt nem egy vasi tájszólásról van szó, hanem egy ferdítés­ről­. Mert igaz ugyan, hogy például Kissomlyó már hi­vatalosa­n is az, sőt Somlyó személynevünk is van már. De a Somló szónak van je­lentése, etnográfiai, a termé­szeten alapuló helymegjelö­lő szerepe, a Somlyónak vi­szont semmi. A Somló a som szóból ered­, ami egy­­ ritkábban kertekben, inkább a szabad természetben ön­magától honos — növény, azaz fanyar gyümölcsféle volt, néhol az még ma is. A Somló környékén annyi volt belőle, hogy csak úgy „somlottak” tőle a kemenesű dombok és „isten elejtett kalapja” a magányos, vulká­ni eredetű Somló hegy, meg a Kissomló is. A kalács nemi oml­ik, hanem omlik, a Somló nem somlyik, hanem somlik! Tehát csak Somló lehet! Megvagyunk persze a Somlyóval is. Nem is ejtenék róla már szót, ha nem hallanám gyakran itt, Szombathelyen, hogy az itt lévő Thököly ut­cát ma már sokan Tököline­k ejtik, így, azaz teljes „j”-vel. Egyfajta finomkodó ostoba­ság ez így. És nem tájnyelv. Akárki mondja is, akárhol. A Somló és a Somlyó között annyi a különbség, mint a somlai bor és a Somlyói kö­zött! Pozsgai Zoltán 1933. január 3. Csütörtök Állami ÉAsim­aggaftsis a gepberuházásra A mezőgazdasági gépberu­házások állami támogatási rendszere, rendje 1980-ban alapvetően nem változik meg, a központi hozzájáru­lás mértéke azonban összes­ségében­ mintegy ötödével csökken. Az állami hozzájárulás csökkenésének egy részét a termelők viszonylag „egy­szerű úton” ellensúlyozhat­ják — a termények felvásár­lási árának emelkedéséből — az ezen felül mutatkozó kü­lönbség áthidalása azonban minden egyes üzemtől alapos elemző munkát kíván. Az új szabályozás nem hoz változást a mezőgazdaság egyik legjelentősebb gépé­nek, a traktoroknak ártámo­gatásaiban: a támogatás mér­téke 1980-ban is 20 százalék. Mindenekelőtt azok az ágaza­tok, amelyeknek műszaki költ­ségei amúgy is magasak, és amelyeknek árujára a bel- és külkereskedelemben nagy szük­ség van. Negyven százalékos tá­mogatással csökkentett áron juthatnak hozzá az üzemek a burgonya-, cukorrépa-, dohány-, komló-, zöldség- és gyümölcs szaporítóanyag-termelés speciá­lis vető- és ültetőgépeihez, be­­takarítógépeihez és az úgyneve­zett adapterekhez, továbbá a terményosztályozó és manipulá­ló berendezésekhez. Ilyen mér­tékű támogatás jár a szálas- és a tömegtakarmány betakarító gépek, a szalma- és a kukorica­­szár-tápanyag feltáró gépek és berendezések, valamint a siló­­marók és a fejőgépek után­. Az egyéb mezőgazdasági gépeket 15 százalékos ártámogatással vá­sárolhatják meg 1980-ban a gaz­daságok. Egy százalék­ húszmillió forint A számokkal­­könnyen lehet játszani, de itt nem erről van szó. A címben szereplő „egy százalék egyen­lő húsz millió forinttal” ez egy komoly dolog és a me­gyei tanács ülésén is szóba került. Ugyanis a megye tanácsi költségvetése — ami vonatkozik a városi, a nagyközségi és községi tanácsokra is — közel 2 mil­liárd forintot tartalmaz, vagyis ennyivel gazdálkodnak a tanácsok és a hozzájuk tartozó intézmények. A kétmilliárdos költségvetés — a feszítettebb kö­rülmény­ek­­között is — nagy összegeket takar. Megta­karításra, ésszerűbb gazdálkodásra tehát van bőven lehetőség. Éppen itt van az egy százalék jelentősége. Hogyan lehet ezt az egy százalékot és ezzel együtt a húszmillió forintot megtakarítani? Nehéz és egyben könnyű kérdés is. Nehéz azért, mert ha valakinek azt mondanák, hogy teremtsen elő húszmillió forintot, ak­kor bizonyára zavarba jönne. Könnyű viszont azért, mert mindennapi odafigyeléssel, takarékos gazdálko­dással talán még az egy százaléknál többet is el le­hetne érni. A módszerekre nehéz példát, iránymutatást adni, de néhányat azért talán érdemes megjegyezni, illetve figyelembe venni. Hányszor találkozunk olyan tanácsi irodával vagy a hozzá tartozó intézménnyel, ahol ég a villany és senki nem tartózkodik benne. A villany lekapcsolása már energia megtakarítást jelent. Van olyan adófize­tő házaspár, ahová két borítékot és két levelet küld­hetnének ki. Ezt egy leleményes ügyintéző egy borí­tékkal, egy postai díjazással elintézi. A tanácsok és közhivatalok új szabad szombati munkarendjével — a fűtéssel, takarítással, világítással — kapcsolatban is sok minden megtakarítható. A húszmillió forint tehát nem egy emberre, nem egy tanácsra hárul. A megyében több mint tízezer ember dolgozik a tanácsoknál és a hozzá kapcsolódó egészségügyi és kulturális intézményeknél. Ha minden­ki csak egy kicsit tesz az egy százalékért, akkor meg­lesz 1980-­ban a húszmillió forint megtakarítás. Érde­mes ezen elgondolkodni és az egy százalékért ötlete­ket, javaslatokat megvalósítani, mert mint látjuk, a sok kicsi itt valóban sokra, milliókra megy. F. L. Folyósítás, befizetés, dátum Nemrég ment el szerkesztőségünkből egy­­vidéki ol­vasónk, aki eddig hónapról hónapra hiába várta a szá­mára is esedékes nyugdíjkiegészítést (amire július 1-i hatállyal jogosult), de a postás csak nem hozta. , Miért e megkülönböztetés? — tette fel a kérdést tanácstalanul. Nyomban megkérdeztük ugyanerről az illetékes megyei hivatalt és jegyeztük is tüstént a választ, amely nemcsak a hozzánk bejött panaszosnak, de bizo­nyára más érdekelteknek is jó hírül szolgál. Országo­san mintegy 7 ezren vannak még hasonló „sorsúak”, akiknél az adatfeldolgozó gép valamilyen hibás kimu­tatást észlelt. Ezeknél emberi segédlettel végezték el az utólagos egyeztetéseket. Befejeződött már ez a mun­ka is és ennek a legközelebbi nyugdíjfolyósításnál minden elmaradott kézzelfogható bizonyságát látja majd. Egy másik anyagi természetű ügy — ezúttal pénz­­befizetésről van szó — a kőszegiek egy részét nyugta­lanítja. Az ingatlantulajdonosokat­ Karácsony előtt kézhez kaptak egy határozatot. A rajta feltüntetett összeget, a mellékelt csekklapon, 90 napon belül kell befizetni „egyszeri térképkészítési hozzájárulás” címén. Mindenki tudja miről van szó, a földhivatalok orszá­gosan hivatalos felméréseket végeznek, s a költségek hányada a tulajdonosokat terheli. Csak azt nem érti senki, miért szerepel dátum­ként a határozaton: október 22. A szóbanforgó 90 na­pot ugyanis mindenki ettől számítja és... derült égből villámcsapás az ünnepek kellős közepén. Nem két fo­ntról van szó... Sokaknál ezrekről. Ezt is megtudakoltuk „Tekintsenek el a felek a dátumtól, a kézbesítéstől számítsák a három hónapot” — hallottuk, s adjuk most tovább mindenkinek, akit érint. Azért ez utóbbihoz hadd tegyük hozzá: ha a válasz így már elfogadható és lojális is, azért korántsem kel­lene kétségeket, értetlenséget és egyéb fura visszhan­got kelteni egy félreérthető pontatlansággal kiküldött határozatnak. (lakatos) Ünnepek utáni csúcsforgalom (Lakaton Ferenc karikatúrája)

Next