Vas Népe, 1980. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
A kongresszusi irányelvek vitájához Az év első napjainak legkiemelkedőbb hazaipolitikai eseménye a párt XII. kongresszusa irányelveinek vitája. A Központi Bizottság nagy vonalakban ebben öszszegzi az elmúlt öt esztendő munkáját, a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, az ország fejlődéséről, a pártról és a mozgalom helyzetéről készített áttekintést. Beható vizsgálat alapján elemzi a jelenlegi helyzet sajátosságait, a szocialista építőmunka belső és külső feltételeit és ennek alapján vázolja az elkövetkező esztendőik tennivalóira vonatkozó elképzeléseit. Felelősségteljes szerep hárul a párt kongresszusára, amikor ezekben a kérdésekben dönteni fog. Ennekmély átérzése készteti a Központi Bizottságot arra, hogy megossza gondját az egész párttal, sőt a szélesebb politikai közvéleménnyel. Ezért bocsátja az irányelveket vitára; nagy érdeklődéssel figyeli a különböző hozzászólásokat, véleményeket, javaslatokat. A politika ilyen alakításának, formálásának, demokratizmusának már hagyományai vannak pártunkban. Többek között ennek is jelentős szerepe van abban, hogy az MSZMP politikájának fő irányvonala már több mint húsz esztendeje töréstől és ingadozásoktól mentes és nagy alkalmazkodási készséget tanúsít a megváltozott körülményekhez. Ez a széleskörű eszmecsere, ami a párt kongresszusait megelőzi, kiváló lehetőség arra, hogy minél pontosabban érzékeltesse a társadalmi élet valóságos folyamatait, mozgástendenciáit, a munkásosztály és minden társadalmi réteg tényleges viszonyait, tudati, hangulati állapotát. Egy ilyen módszerrel kialakított politika nagyfokú felvértezettséggel képes ellenállni a szubjektivizmus minden megnyilvánulási formájával szemben. Az irányelvek nyilvánosságra hozatala és vitája ily módon túlmutat a politikai bizalom jegyein, olyan szükségszerűséget fejez ki, amely jelentős mértékben hozzájárul a politika tudományos megalapozottságához, és biztosítékot nyújt a nagyobb tévedések elkerüléséhez. Ezért a most kibontakozó eszmecseréknek, a kongresszusi irányelvek vitájának a módszer oldaláról nézve is nagy politikai jelentősége van. Mint annyi minden más politikai akció sikere, hatékonysága nem bízható a spontán véletlen szeszélyére, úgy ennél az eszmecserénél sem hagyatkozhatunk valamiféle ösztönös érdeklődésre. A vita eredményessége nagy mértékben függ annak szervezettségétől, irányítottságától, az irányelvekben deklarált politikai gondolatok sokoldalú propagandájától, a különféle lényegesebb társadalmi jelenségekkel való szembesítéstől. A pártszervezetek általában ebben a szellemiben tervezik és szervezik munkájukat. Az év első heteiben politikai munkájuk középpontjába a kongresszusi irányelvek vitáját állították. Gondoskodnak arról, hogy a Központi Bizottság dokumentuma a párttagság legszélesebb köréhez eljusson és minden érdeklődő számára hozzáférhető legyen. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen figyelemmel olvassák, mekkora elmélyültséggel tanulmányozzák legfontosabb gondolatait. Ennek érdekében a figyelemfelkeltő és ösztönző agitáció szerepét a legtöbb pártszervezet igen nagyra becsüli és gondosan meg is szervezi. Sok helyen terveznek kisebb-nagyobb csoportos beszélgetéseket jól képzett és felkészült propagandisták vezetésével az irányelvek egyes fő kérdéseiről. Kiemelten: foglalkoznak azokkal a politikai gondolatokkal, amelyek a konkrét helyi tevékenységhez szorosabban kapcsolódnak. Az irányelvek vitájának egyik nagyon lényeges szempontja, hogy felszínre hozza azokat a politikai tapasztalatokat, amelyeket az élet helyileg produkál és szembesítse azokat a dokumentum megállapításaival. Ebben elsősorban a pártszervezet vezetőségének kell élenjárnia.Ezt viszonylag megkönnyíti számukra az a körülmény, hogy az elmúlt évek folyamán szinte minden lényeges területen végeztek beható önvizsgálatot. Ezeknek tapasztalatai rendelkezésre állnak, csak megfelelő rendezést, összegzést igényelnek. Megfelelő alap és hozzájárulás lehet ez a taggyűlési vita bevezető előadásához is. Egy ilyen típusú bevezetése a vitának szinte automatikusan nagyobb aktivitásra ösztönöz, hozzászólásra inspirálja a részvevőket. A vitában való részvétel, a tapasztalatok feltárása és a javaslatok elmondása minden párttagnak szervezeti szabályzatban biztosított joga és egyszersmind kötelessége. Ezen keresztül érvényesül a politika kialakításában való részvétele. A pártszervezetnek ezzel kapcsolatban az a feladata, hogymaximálisan biztosítsa a demokratikus, pártszerű vitához szükséges légkört, közszellemet. Pártunkban az összes alapvető marxistaleninista elvek tekintetében teljes az egység. Erről az alapról kiindulva nincs olyan kérdés, amelyről ne lehetne vitázni. Mód és lehetőség van arra, hogy mindenki kifejtse véleményét, hangot adjon egyetértésének, problémáinak, vagy kételyeinek. Az irányelvek tézisei nem határozati jellegű dokumentum, vitatézisek és nem kötelező érvényű állásfoglalások. A hozzászólásoknak ez a fajta fogadtatása, és megítélése nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyjunk olyan véleményeket, amelyekkel nem értünk egyet, vagy nyilvánvalóan szélsőségei miatt nem érthetünk egyet. A demokratizmus nem csak a vélemények szabad kifejezésének lehetőségét jelenti, hanem épp úgy hozzátartozik a vita szabadsága is, az egyet nem értésnek, a véleményeltérésnek pártszerű, érvekkel alátámasztott kifejtése.A vita akkor éri el igazi célját, ha gondolatai teljes mértékben eljutnak a kongresszus fórumához. Egy forradalmi párt számára soha nem lehet a vita öncél, hanem úgy tekinti, mint a legoptimálisabb cselekvési formák kimunkálásának eszközét. Nagy politikai felelősség hárul pártszervezeteinkre abban, hogy minden véleményt, észrevételt, javaslatot továbbítsanak úgy és abban a formában, ahogyan azok első kézben megfogalmazódtak. Még akkor is így kell eljárniuk, ha egyik-másik számukra nem tetsző, nem szimpatikus. Hogy mit kell és mit nem kell továbbítaniuk, az fel sem vetődhet kérdésként. Közöttük bizonyára lesz több olyan, amiben helyileg kell intézkedniük, azonban erről szóló jelzések is tartalmazhatnak általános érvényű következtetésekre alkalmat adó tapasztalatokat. Az irányelvek tartalmas vitájának mindenekelőtt az a politikai jelentősége, hogy segítségével a kongresszus pontosabban jelölheti meg a következő évek teendőit, jobb megoldások sorát tárhatja fel, megalapozottabbá teszi döntéseit, és mindez nagy hozzájárulás előrehaladásunkhoz a szocialista építés útján. K. S. bek között kultuszminisztériumi tisztviselőként is. Csakhát legjobb tudomásom szerint a közeli Győr-Sopron megyében és másutt is akadnak olyan falvak, amelyekben sokan a kanász meg a gazda, azaz a csordás, meg a tanító kedves történetét magukénak vallják, hiszik, tudják. De nem szabad Sömjént megfosztanunk attól, hogy a történetet magukénak vallják, ha egyszer kedves nekik. Már csak azért sem, miért a sömjéniek meg is toldották azt, tettek hozzá, alkottak, költöttek hozzá. Mely szerint miután Józsi hanász nem kapott pálinkát a dudálásért, rigmusban azt mondta: „Nem tették ki a pálinkámat, Nem is hallják az én dudámat!” Azt is meg kell jegyeznünk: Sömjénnek van egyfajta köze a történethez. Móricz Zsigmond 1933-ban, itt járt Vas megyében Bárdosi Németh János költő, az Írott Kő című, Szombathelyen megjelentetett irodalmi folyóirat szerkesztőjének meghívására. Bárdosi szíves meghívására az író lánya, dr. Móricz Virág válaszolt: „Nagyon, szívesen megy anyámmal együtt Szombathelyre. Az áprilisi dátum is megfelel... Feltételeit a következőkben üzeni: Simonyi Mária (a felesége, előadó művésznő — a szerk.) fellépéséért száz pengőt kár. Apám pedig azt, hogy tízkötetes könyvtársorozatára legalább tíz előfizetőt szerezzenek. De kéri, hogy ne részletfizetésre, hanem egyösszegben vállalják a dolgot... A gyűjtőívet mellékelem. Ezen kívül az útiköltség és az ottani ellátás terheli önöket. A Nyugattal most minden összeköttetése megszűnt, úgy, hogy ebben a percben csak kettőjük kirándulásáról lehet szó... Ő is szívből üdvözletét küldi... Dr. Móricz Virág”. Amikor Szombathelyen járt, mély kalapot emelve tisztelgett „a magyar Horatius”, Berzsenyi Dániel szobra előtt és úgy döntött, hogy útban hazafelé bejárja Berzsenyi életútját, meglátogatja annak egykori egyházashetyei földjét, Dömölköt és Sömjént is. Hogy ezeken a helyeken mi történt, arról nem sokat tudunk. Úgy tűnik, azonban, hogy nem vitte Sömjénből a kanász, azaz csordás, a gazda, azaz tanító történetét, hanem hozta. Ha csak azáltal is, hogy tiszteletére megvették a faluban, vagy környékén kötetét, vagy köteteit, amelyekben huszonhárom évvel korábban írt „A debreceni csordás” című anekdotikus elbeszélése is benne volt, ünnepi faluriportunkban a „Somlyó” szó is előfordul a hegy megnevezésére. Nem a „Kissomlyóról” hanem a nagyról van szó. Erről „ly”ről pedig valahogy le kellene szoknunk, ha a Somlóról beszélünk, akár a kicsiről, akár a nagyról. Írtam már róla, hogy odaát Veszprém megyében minden Somlót „L”-lel írnak, Viesban pedig „Ly”-vel. A veszprémieknek van igazuk. Nem csak azért, mert ott van több ilyen elnevezés, meg talán Somogyban. Hanem azért is, mert Itt nem egy vasi tájszólásról van szó, hanem egy ferdítésről. Mert igaz ugyan, hogy például Kissomlyó már hivatalosan is az, sőt Somlyó személynevünk is van már. De a Somló szónak van jelentése, etnográfiai, a természeten alapuló helymegjelölő szerepe, a Somlyónak viszont semmi. A Somló a som szóból ered, ami egy ritkábban kertekben, inkább a szabad természetben önmagától honos — növény, azaz fanyar gyümölcsféle volt, néhol az még ma is. A Somló környékén annyi volt belőle, hogy csak úgy „somlottak” tőle a kemenesű dombok és „isten elejtett kalapja” a magányos, vulkáni eredetű Somló hegy, meg a Kissomló is. A kalács nemi omlik, hanem omlik, a Somló nem somlyik, hanem somlik! Tehát csak Somló lehet! Megvagyunk persze a Somlyóval is. Nem is ejtenék róla már szót, ha nem hallanám gyakran itt, Szombathelyen, hogy az itt lévő Thököly utcát ma már sokan Tökölinek ejtik, így, azaz teljes „j”-vel. Egyfajta finomkodó ostobaság ez így. És nem tájnyelv. Akárki mondja is, akárhol. A Somló és a Somlyó között annyi a különbség, mint a somlai bor és a Somlyói között! Pozsgai Zoltán 1933. január 3. Csütörtök Állami ÉAsimaggaftsis a gepberuházásra A mezőgazdasági gépberuházások állami támogatási rendszere, rendje 1980-ban alapvetően nem változik meg, a központi hozzájárulás mértéke azonban összességében mintegy ötödével csökken. Az állami hozzájárulás csökkenésének egy részét a termelők viszonylag „egyszerű úton” ellensúlyozhatják — a termények felvásárlási árának emelkedéséből — az ezen felül mutatkozó különbség áthidalása azonban minden egyes üzemtől alapos elemző munkát kíván. Az új szabályozás nem hoz változást a mezőgazdaság egyik legjelentősebb gépének, a traktoroknak ártámogatásaiban: a támogatás mértéke 1980-ban is 20 százalék. Mindenekelőtt azok az ágazatok, amelyeknek műszaki költségei amúgy is magasak, és amelyeknek árujára a bel- és külkereskedelemben nagy szükség van. Negyven százalékos támogatással csökkentett áron juthatnak hozzá az üzemek a burgonya-, cukorrépa-, dohány-, komló-, zöldség- és gyümölcs szaporítóanyag-termelés speciális vető- és ültetőgépeihez, betakarítógépeihez és az úgynevezett adapterekhez, továbbá a terményosztályozó és manipuláló berendezésekhez. Ilyen mértékű támogatás jár a szálas- és a tömegtakarmány betakarító gépek, a szalma- és a kukoricaszár-tápanyag feltáró gépek és berendezések, valamint a silómarók és a fejőgépek után. Az egyéb mezőgazdasági gépeket 15 százalékos ártámogatással vásárolhatják meg 1980-ban a gazdaságok. Egy százalék húszmillió forint A számokkalkönnyen lehet játszani, de itt nem erről van szó. A címben szereplő „egy százalék egyenlő húsz millió forinttal” ez egy komoly dolog és a megyei tanács ülésén is szóba került. Ugyanis a megye tanácsi költségvetése — ami vonatkozik a városi, a nagyközségi és községi tanácsokra is — közel 2 milliárd forintot tartalmaz, vagyis ennyivel gazdálkodnak a tanácsok és a hozzájuk tartozó intézmények. A kétmilliárdos költségvetés — a feszítettebb körülményekközött is — nagy összegeket takar. Megtakarításra, ésszerűbb gazdálkodásra tehát van bőven lehetőség. Éppen itt van az egy százalék jelentősége. Hogyan lehet ezt az egy százalékot és ezzel együtt a húszmillió forintot megtakarítani? Nehéz és egyben könnyű kérdés is. Nehéz azért, mert ha valakinek azt mondanák, hogy teremtsen elő húszmillió forintot, akkor bizonyára zavarba jönne. Könnyű viszont azért, mert mindennapi odafigyeléssel, takarékos gazdálkodással talán még az egy százaléknál többet is el lehetne érni. A módszerekre nehéz példát, iránymutatást adni, de néhányat azért talán érdemes megjegyezni, illetve figyelembe venni. Hányszor találkozunk olyan tanácsi irodával vagy a hozzá tartozó intézménnyel, ahol ég a villany és senki nem tartózkodik benne. A villany lekapcsolása már energia megtakarítást jelent. Van olyan adófizető házaspár, ahová két borítékot és két levelet küldhetnének ki. Ezt egy leleményes ügyintéző egy borítékkal, egy postai díjazással elintézi. A tanácsok és közhivatalok új szabad szombati munkarendjével — a fűtéssel, takarítással, világítással — kapcsolatban is sok minden megtakarítható. A húszmillió forint tehát nem egy emberre, nem egy tanácsra hárul. A megyében több mint tízezer ember dolgozik a tanácsoknál és a hozzá kapcsolódó egészségügyi és kulturális intézményeknél. Ha mindenki csak egy kicsit tesz az egy százalékért, akkor meglesz 1980-ban a húszmillió forint megtakarítás. Érdemes ezen elgondolkodni és az egy százalékért ötleteket, javaslatokat megvalósítani, mert mint látjuk, a sok kicsi itt valóban sokra, milliókra megy. F. L. Folyósítás, befizetés, dátum Nemrég ment el szerkesztőségünkből egyvidéki olvasónk, aki eddig hónapról hónapra hiába várta a számára is esedékes nyugdíjkiegészítést (amire július 1-i hatállyal jogosult), de a postás csak nem hozta. , Miért e megkülönböztetés? — tette fel a kérdést tanácstalanul. Nyomban megkérdeztük ugyanerről az illetékes megyei hivatalt és jegyeztük is tüstént a választ, amely nemcsak a hozzánk bejött panaszosnak, de bizonyára más érdekelteknek is jó hírül szolgál. Országosan mintegy 7 ezren vannak még hasonló „sorsúak”, akiknél az adatfeldolgozó gép valamilyen hibás kimutatást észlelt. Ezeknél emberi segédlettel végezték el az utólagos egyeztetéseket. Befejeződött már ez a munka is és ennek a legközelebbi nyugdíjfolyósításnál minden elmaradott kézzelfogható bizonyságát látja majd. Egy másik anyagi természetű ügy — ezúttal pénzbefizetésről van szó — a kőszegiek egy részét nyugtalanítja. Az ingatlantulajdonosokat Karácsony előtt kézhez kaptak egy határozatot. A rajta feltüntetett összeget, a mellékelt csekklapon, 90 napon belül kell befizetni „egyszeri térképkészítési hozzájárulás” címén. Mindenki tudja miről van szó, a földhivatalok országosan hivatalos felméréseket végeznek, s a költségek hányada a tulajdonosokat terheli. Csak azt nem érti senki, miért szerepel dátumként a határozaton: október 22. A szóbanforgó 90 napot ugyanis mindenki ettől számítja és... derült égből villámcsapás az ünnepek kellős közepén. Nem két fontról van szó... Sokaknál ezrekről. Ezt is megtudakoltuk „Tekintsenek el a felek a dátumtól, a kézbesítéstől számítsák a három hónapot” — hallottuk, s adjuk most tovább mindenkinek, akit érint. Azért ez utóbbihoz hadd tegyük hozzá: ha a válasz így már elfogadható és lojális is, azért korántsem kellene kétségeket, értetlenséget és egyéb fura visszhangot kelteni egy félreérthető pontatlansággal kiküldött határozatnak. (lakatos) Ünnepek utáni csúcsforgalom (Lakaton Ferenc karikatúrája)