Vas Népe, 1981. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

MÁR CSAK HETEK választanak el bennünket az önkéntes ifjúsági építőtáborok 1981. évi indításától. Az építőtáborok sorában az ideiek már a sokadikak, de ez nem csökkenti társadalmunkban betöltött szerepüket, jelentőségüket. Igaz, hogy a társadalom egy jelentős részének — mert nincs közvetlen érintve — ez nem jelent különösebb eseményt, néha alig több egy megszokott hírnél, pedig országosan a fiatalok tízezrei vállalnak két hétre olyan közhasznú munkákat, amelyek eredményét valamennyien élvezzük. Azok felett, akik hajdan az építőtáborok úttörői voltak, több dolgos év is eltelt már. Többük gyermeke most van az építőtáborozók korában, s a szülők igyekeznek felkészíteni gyermekeiket a táborozásra, buzdítva őket szülői tanáccsal, szeretettel, ifjúságuk lelket melengető élményei felidézésével, erkölcsi tanácsaikkal, szocialista eszmeiségükkel. Jogos büszkeséggel tekinthetünk vissza az ifjúsági építőtáborok múltjára és minden eredményére. Tapasztalataikon okulva inspirálunk minden felelős tényezőt, hogy majd jól érvényesüljön a mai szándék: jobb, értékesebb, értelmesebb, szocialista emberré formálóbb legyen minden, ami az építőtáborokhoz kapcsolódik. Ezekről és az itt fel sem sorolható kérdések egész soráról tárgyalt legutóbb márciusi ülésén a megyei pártbizottság ifjúsági bizottsága, amikor a KISZ megyei bizottsága vezetőit számoltatta be az önkéntes ifjúsági építőtáborok múlt évi eredményeiről és az 1981. évi feladatok előkészítéséről, végrehajtásáról. AZ ÉPÍTŐTÁBORI közösségek már annyiszor tapasztalt pozitív, embert formáló hatásaira fordította a bizottság a fő figyelmet. Vas megye ugyan nem tartozik az ifjúsági építőtáborokban bővelkedő megyék közé. Ezt körülményeink határolják be és határozzák meg. Nálunk egy-két építőtábor szokott működni, ezért fiataljaink más megyékbe szervezett építőtáborokba mentek és mennek, hogy ott szerezzenek hírnevet szűkebb hazánknak, Vas megyének. S a többség mindig példásan helytállt. Amióta az építőtáborok történetét írjuk (23 éve), jónéhány ezer Vas megyei fiatal dolgozott márméltó elismerést teremtve jó munkával, nagyszerű példaadásával. Akárcsak az elmúlt években, az idén is mintegy kétezer fiatal készül ifjúsági táborokba. Mint az sokaknak már ismert — ősi szocialista rendszerünk lényegéből is következik —, az ifjúsági építőtáboroknak egyik legfőbb céljuk, hogy elősegítsék a munkára, a munkaszeretetre, a fizikai munkára nevelést.. Az elmúlt évtizedek építőtábori munkái, azok eredményei sokfelé dicsérik az országban a fiatalok munkáját, mutatják, hogy ezt vagy azt a létesítményt a fiatalok — vagy azok is — építették. Valljuk, hogy minden boldogulni vágyó felnőtt és fiatal óhajával, erkölcsével és gyakorlati tettével is egyező a munkaszeretet, az alkotás öröme, a jól végzett munka biztonságot sugalló és adó tudata. Erre neveli gyermekét minden gondos szülő, ezt szolgálja minden lehető eszközével a társadalom. Ezen az úton és ezen a módon is. Igen kis számban azonban akadnak ellenpéldák, rossz példák is. A felnőttek néha nem számolnak azzal, hogy egy rossz beidegződés, valahol lappangó restség, gyámoltalanság, vagy néha a dolgok könnyebbik végének a megfogása, stb. a fiatalnak joggal szemet szúr, és benne jogos módon ellenszenvet vált ki. AZ EDZETT EMBEREKET mindig is az élet nevelte, tettüket, cselekedetüket a környezet, a körülmények formálták, és ez nincs másként napjainkban sem. Ezért meggyőződésünk, hogy az ifjúsági építőtáborok ügyeivel, gondjaival kapcsolatban álló felnőtt igen felelős tényező, akinek mindig tudatában kell lennie felelősségének. Mindig érdemes okulni, elgondolkodni a tapasztalatokon, számot vetni, hogy mit lehet még jobban csinálni, mert ez fontos ,közügy, közérdek! A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség fontos és legfőbb letéteményese az építőtáborozás nemes feladatai gondozásának, véghezvitelének. Mégsem kisebbíti ez a felnőttek felelősségét a szervező munkában, az eligazodást segítő tájékoztatásban, céljaink pontos, világos megértésében. Bármennyire is közhelyként hangzik, együtt, egymásért, a jövőért, cselekszünk! Az apróságnak tűnő vagy annak mondott dolgokról sem szabad megfeledkezni soha. Még több figyelmet érdemel a jelentkező fiatalok egészségi állapotának, fizikai munkára való alkalmasságának gondos elbírálása. Jó arra is gondolni, teljesítményre kész és képes közegben csak az érzi és érezheti jól magát igazán, akit erejében, teljesítőképességében nem gátolnak akaratán kívüli — egészségi — tényezők. Az építőtáborokban nem csupán a munka szeretetére, a fizikai munka megbecsülésére kívánjuk nevelni fiataljainkat, hanem jó közösségi magatartásra, egymás tiszteletére, szeretetére, és megbecsülésére, a közösen végzett munka pótolhatatlan örömélményének megismerésére is. Ehhez és máshoz is adottak ma már a jó feltételek, de végül is emberek használják ki ezeket, esetenként igen kiválóan, másutt csak jól, és olyan is előfordult már, hogy roszszul. Ha csak egy-kettő is a negatív példa, mégis tanulságosak ezek számunkra, és feltétlen elkerülendőnek tartjuk őket, mert a fiatalok ebben is kérlelhetetlen, legfőbb és legőszintébb kritikusaink. SZÁMOS ESETET tudnánk felsorolni, hogy fiataljaink munkateljesítményei csak az elmúlt évre visszatekintve milyen jók és örömteliek voltak. Hány és hány brigád vagy másnak nevezett kisebb-nagyobb közösség teljesítménye haladta meg azt, amit vártak tőlük! Hány és hány esetben dolgoztak — felnőttnek is becsületére váló — igen példás szorgalommal és nem is könnyű körülmények között! Hányszor mentették már a gazdag termést, hányszor került kezükből gyümölcs az otthonokba! A különböző építőtábori formák megannyi lehetőséget is kínálnak és valósításnak meg, hogy fiataljaink életre, közéletre nevelése mind teljesebbé válhasson. Társadalmunk komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a felnövekvő nemzedék a maga teljességében tudjon élni a szocialista demokrácia nyújtotta minden lehetőséggel. És nagyon igaz, hogy erre is, mint az élet sok más dolgára, fel is kell készülni! Az ifjúsági táborok ehhez is jó keretet adnak a közéletiségi „lépcsők” ésszocialista viszonyaink — a sokszor hangoztatott valóság — még jobb és még teljesebb megismertetésével. Nem állítjuk, hogy „világlátás” egy ifjúsági tábor, de azt igen, hogy a világra látásnak szélesre tárulkozó ablaka, amelyen érdemes kitekinteni. A játék, a szórakozás, a pihenés sokfajta hasznossá tételét adják a fiataloknak az építőtáborok. Erről nem mindig szoktak egyformán vélekedni, és talán igaz, hogy sok a jobbítás lehetősége még. De a test, a szellem tornája a fiatal számára nagyon fontos. S a tartalmas emberi együttlét, a sportolás és a szórakozás a fiatal számára semmivel sem pótolható. Az önkéntes ifjúsági háborúk mérlege nagyon kedvező, elfogultsággal azt is mondhatjuk, szerencsésnek vallhatják magukat, akik ebben egyszer vagy netán már többször is részesülhettek. E nemes társadalmi célnak mindig is azok tettek jót, akik többre és jobbra törtek, de mértéket is ismertek, akik felelősséggel viseltettek az ifjúság iránt, és nem licitáltak túl a célokon és nem tettek idézőjelbe kívánkozó jóval éppen rosszat. AZ IFJÚSÁGI BIZOTTSÁG a fentiek mellett leszűrt számos olyan tanulságot is, amelyekkel kapcsolatban feladataik lesznek az ifjúsági mozgalom vezetőinek, az illetékes állami szerveknek, de magának a pártnak is. Hiszen még többet és jobbat tehetünk szocialista emberré formáló céljaink eme lépcsőjében is azokért, akik munkánk felelős tovább folytatói, a holnap alkotói lesznek. Varga László, a megyei pártbizottság osztályvezetője. fordítva, azért lehettek és lettek munkásőrök, mivelhogy a munkában sem utolsók. De félre a tréfával! Álljon itt néhány Lada gyári gazdasági vezető véleménye az irányítása alatt dolgozó munkásőrökről. Dancsecs László, az energiaszolgáltató üzem vezetője: — Magam is munkásőr vagyok. Velem együtt négyen vagyunk munkásőrök a hűtőgépházban. Ott nálunk folyamatos üzem van, állandóan három műszakban kell dolgozni, ráadásul nemcsak hétköznap, hanem ünnepeken is. Veszélyes üzemi miénk, nagy figyelemmel és felelősséggel kell végezni a munkát. Nekem igen jó érzés tudni, hogy a munkásőrökre mindig számíthatok. Mindegyikük szocialista brigádtag, s elmondhatom, hogy az ő hibájukból munkakiesés még nem volt. Arra meg küön büszke vagyok, hogy Horváth Tibor szakaszparancsnok, Stubics Antal és Andrék László pedig rajparancsnok a munkásőrségben. Szijj János, a karbantartó szem vezetője: — Én is csak a legjobbakat mondhatom az irányításom alatt dolgozó 51 munkásőrről. A mi mintánk, olyan, hogy lazaságot nem engedhetünk meg, mert azt az egész gyár megsínylené, nálunk minden óra, minden perc számít. A munkásőrök a legfegyelmezettebbek, munkájukkal soha nem volt probléma. Ha szolgálatba kell menniük, nem könnyű pótolni őket. Az ilyen esetekben azonban előre értesítenek bennünket, mi meg úgy szervezzük meg a munkát, hogy azért a távollét zavart ne okozhasson. Dr. Faragó Gábor, a tápszergyártó üzemegység vezetője: — A mi üzemegységünkben három munkásőr dolgozik. Hogy munkájuk és magatartásuk alapján miként ítélik meg őket társaik, arra bizonyságul hadd említsem meg: kettő közülük szocialista brigádvezető, egyikük pedig alapszervezeti párttitkár. Ami a termelésben való helytállásukat illeti: nem csupán nyugodt termelési körülmények közt, hanem rendkívüli helyzetekben is számíthatok rájuk. És álljon itt Horváth Lászlónak, a gyári pártvezetőség titkárának véleménye is: — Mi a munkásőröktől elsősorban két dolgot várunk: azt, hogy végezzék el rendesen a munkájukat, és azt, hogy teljesítsék becsültet, amit a munkásőrségben vállaltak. Nagyon örülök annak, hogy egyik vonatkozásban sem kell panaszokat hallanunk. Ne hallgassuk el azt sem: a gyár munkaügyi csoportvezetője, Majláth Tibor — munkásőr századparancsnok. Ő és még három másik, ebben a gyárban dolgozó munkásőr alapító tagja a munkásőrségnek. Ami azt is jelenti, hogy ők négyen idestova negyed évszázada szolgálják becsülettel a néphatalmat, egyfolytában enynyi ideje látnak el munka mellett munkásőri feladatokat. Olyanok, akik tíz, tizenöt éve munkásőrök, rajtuk kívül is többen vannak az üzemben. Folyamatos az utánpótlás is: egyéni elbírálás alapján rendszeresen vesznek fel új munkásőröket a gyáriak közül. Az idén például két új, fiatal munkásőr tehetett esküt: Unger Árpád és felesége, Unger Árpádné. Mindketten harmincon aluliak, az asszonyka az első női munkásőr a gyárban. . Érdemes még azt is megemlíteni a tápszergyári munkásőrökről: többségük kommunista, de vagy tízen nem párttagok. Ami viszont örvendetes: nehéz volna ezen az alapon különbséget tenni köztük, hiszen munkájukat is, munkásőri tennivalóikat is a szocializmus ügye iránti elkötelezettséggel, áldozatkészen és felelősséggel végzik. Úgy, ahogy az munkásőrökhöz illik. Lőrincz Károly A gyár legfiatalab munkásőr Árpádné.i: Enger Árpád és Enger 981. május 1. Péntek Formatervezés A hozzáértők úgy tartják, hogy a magyar termékek nemcsak abennük foglalt anyag és energia menynyisége — valamint az egyéb mérhető paraméterek — alapján, hanem formájukat, tekintve is a középmezőnybetartoznak. És a forma nem mérhető? Végeztek már olyan kísérleteket, hogy két teljesen azonos használati értékű árut más-más külsővel láttak el. A vásárlók háromnegyede a vonzóbb megjelenésűt választotta. Szóval az áruk értékeiben benne foglaltatik az ipari forma — közhasznú idegen szóval a design (dizájn) — is. Íme a felismerés. És a gyakorlat? A szabályozó rendszer sokféle követelményt támaszt a vállalattokkal szemben. „Az általad felhasznált anyagoknak ennyi a világpiaci ára, az energiáé emennyi — ha hozzáteszed a saját munkádat, akkor adóval, haszonnal ki kell jönnöd ennyi és ennyiből”. De hogy milyen legyen a termék használati értéke és formája, azt csak egy általános kritériummal lehet körülírni, tisztességes haszonnal lehessen eladni. Újra az alapproblémánál vagyunk: a használati érték műszaki paraméterekkel meghatározható, összehasonlítható, míg az ipari forma a sor végére állítható szubjektív kritériumnak tűnik. Pedig hogy mennyire objektív, arra ott a piac törvénye, amely megméri ezt is. És jaj annak,aki nem megy elé a keresletnek, mert az bizony olcsónak találtatik. Szemléletváltás! A legkülönbözőbb dolgokra mondjuk a jelszót — így a design-ra is. De valahogy nem akarnak szaporodni a gyárakban a formai tervezők. Kockázat. Mert hátha mégsem ezt a formát keresi majd a vásárló, aki eszerint is választhat. De a kockázat itt sem nagyobb, mint mondjuk egy tartalmában új konstrukciónál, hiszen a „merre tovább?” kitapogatható. Csak éppen hozzáértő embereket igényel, akik jelen esetben a formatervezők lennének. Természetesen a gyári alkotó kollektívák egyenrangú tagjaiként befogadva és elfogadva. Akkor is, ha különös szemléletükkel „kilógnak” az eddig megszokott keretből. Németh K. Géza Rosszindulat Egyetlen járható út sokszor a mai forintszegény időkben: a beruházásoknál fokozottan számítanak a lakosság hozzájárulására — főként a kommunális létesítményeknél, közműveiknél. Nem kötelező ez a hozzájárulás, de jól felfogott érdeke annak, aki szeretne kényelmesebben élni, jobb ellátásban részesülni. Így történt az idén tavasszal Szombathelyen, a Szabó Miklós utcában, ahol az ingatlantulajdonosok többsége vállalta, hogy saját pénzével támogatja az utcában a gázvezeték építését, ott, ahol még nincs meg. A kezdeményezésről mi is beszámoltunk. Hatvankét tulajdonos jelentkezett, vállalták, hogy 17 ezer forinttal támogatják fejenként az építkezést. Az összeg tíz százalékát készpénzben teszik le, a többire az OTP kölcsönt ad öt évre, ami havi 250—300 forintos törlesztést jelent majd. Aki nem akart gázt az utcában, nem jelentkezett. Akik pedig aláírták, azok közül senki nem kifogásolta az eljárást. S mégis mi történt? Március végén levél érkezett a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz, amiben a levélíró a „kisemberek” érdekére hivatkozva kifogásolja azt, hogy pénzt kérnek a lakosságtól, aztán a közmű mégis a tanácsé... Nem folytatjuk. Nem is érdemes, hiszen kiderült, hogy a levélíró álnevet használt, a Szabó Miklós utcában 16 B. házszám nincs, s ha lenne is, oda már régóta be lenne vezetve a gáz, mert a 2—19. számú házakat már ellátták korábban. Nyilvánvaló volt, hogy a bejelentés megalapozatlan, rosszindulatú, dehát ezt is, mint minden bejelentést, ki kellett vizsgálni. Foglalkoztak vele a megye népi ellenőrei, a körzet tanácstagja, a tanács, a Hazafias Népfront, a gázszolgáltató vállalat... Miért zavarja ez az ismeretlen ember a helyi alkotó kezdeményezést? Ha nem akar gázt, miért nem jelezte ezt a hivatalos fórumon? Ha pedig kívülálló, akkor miért nyilatkozik mások nevében, ráadásul álnéven? A levelet megírta, s elképzelhető az is, hogy nem csak írásban, hanem szóban is bomlaszt. Holott az áskálódás helyett inkább köszönetet mondhatna azoknak, akik elősegítették, hogy a tanács lehetőségein túl is gazdagodhasson egy utca. — más Májusi napfény (Lakatos Ferenc karikatúrája)