Vas Népe, 1981. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-01 / 204. szám

Iskolaavatások a megyében , (Folytatás az 1. oldalról) nem csak a pedagógusok fel­adata, a család felelőssége, a lakóhelyé, a tömegkommu­nikációs eszközöké is. Befejezésül sikerekben gazdag éveket kívánt a szó­nok az új iskola nevelőinek, a szülőknek: — Neveljék emberi méltóságra a gyere­keket, váljék tanítványaik­ból, gyerekeikből kötelessé­get, fegyelmet, figyelmessé­get ismerő ember! Az új iskola igazgatója, Milkó István örömünnepnek nevezte az első tanévnyitót. A lakóházak, tömbök között meghúzódó iskola közel van a tanulók lakóhelyéhez. — Jelképes is ez a közelség. Bí­zunk benne, hogy a pedagó­gusok és a szülők közeli kap­csolatban maradnak, hiszen közös a feladatunk, a felelős­ségünk is — szólt az igazga­tó és megköszönte a segít­séget, amit sok száz szülőtől a­­beköltözéskor kapott az iskola. A 16 tantermes általános iskolában 210 elsős kezdte meg a tanulást. Nyolcszáz diák és negyvenhét pedagó­gus számára szólalt meg hét­főn a csengő a Váci Mihály úti iskolában. (Budai) tanácsi építőipari dolgozók munkájáról. Köszönetet mon­dott azoknak a helyi lako­soknak is — szülőknek és gyerekeknek —, akik önkén­tes társadalmi munkával segítették az iskolaépítést. Ha elmennek majd az iskola előtt, mindig jogos büszke­séggel gondolhatnak arra, hogy ők is hozzájárultak fel­építéséhez — mondotta a többi között, majd az iskola pedagógusait arra kérte, kö­vessenek el minden tőlük telhetőt, hogy a szép, új épü­letben minél teljesebben ér­vényesülhessen szocialista közoktatásunk minden törek­vése. Ezután Szanyi József isko­laigazgató mondott köszöne­tet az építőknek az új isko­láért, s egyúttal ígéretet tett arra, hogy az új feltételek közt még eredményesebb oktató-nevelő munkát végez­nek. Az avatóünnepség befeje­ző aktusaként Kiváló Tár­sadalmi Munkáért kitüntető jelvények és népfrontkitünte­­tések átadására került sor. (Lőrincz) Avatóünnepség Csákánydoroszlón Csákánydoroszlón öt falu — Csákánydorosz­­ló, Ivánc, Felsőmarác, Hegy­­hátszentmárton és Kemesta­­ródfa — gyerekei számára avattak igazán korszerű nyolctantermes általános is­kolát vasárnap délután Csá­­ká­nydoroszlón. Ez a mostani avatóünnep tulajdonképpen folytatása volt az 1978. szep­tember 3-án megtartott isko­laavatásnak, akkor az első ütemben csak az elkészült négy új tantermet avathat­ták, most viszont az egész iskola­komplexumot. A komplexum kifejezést nem véletlen használjuk, hiszen nem csupán tantermekről van szó, az új iskola tágas előadóteremmel, könyvtár­ral, szép úttörőszobával, szertárakkal és egyéb helyi­ségekkel is kiegészült. A kommunális célú költségek­kel együtt tízmillió forintba került. A vasárnap délután meg­tartott avatóünnepségen Szakosíts László, a községi közös tanács elnöke köszön­tötte a megjelenteket, köz­tük több járási és megyei vezetőt. Köszöntőjében utalt arra, hogy Csákánydoroszló — alsófokú központi szerep­köréhez­­híven — ebben az ötéves tervben is tovább fej­lődik. Az új iskola mellett hat célcsoportos lakás, víz­mű és sportöltöző építése, a napköziotthon teljes rekonst­rukciója, valamint egy 400 adagos konyha kialakítása szerepel a tervben. Ezt követően Nagy Imre, a megyei tanács művelődés­ügyi osztályának vezetője mondott avatóbeszédet. Mél­tatta annak jelentőségét, hogy az új iskolával Csá­kánydoroszlón is tovább ja­vulnak az oktató-nevelő munka alapvető feltételei, majd részletesen vázolta az új tanévben az itteni peda­gógusokra is váró legfon­tosabb feladatokat. Külön ki­emelte az iskola és a szülői ház kapcsolatai erősítésének, tartalmasabbá tételének szükségességét. A szónok elismerően szólt az iskolát megtervező Czeiner Gáborné és munkatársai, va­lamint az iskolát felépítő . .. SPJOMF9RC« kultúrház, a tanyaközpontból falu lett. Ezekben az idők­ben­ új tanyák,, létesítéséről vagy a meglevők támogatá­sáról nem illett beszélni. A HATVANAS ÉVEKBEN kiderült: nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik. Azt, hogy a magányos település a nagyüzemi gaz­dálkodás nehezítője — to­vábbra sem tagadta senki. Kiderült viszont, hogy ez a betyár nemcsak elvesz, de ad is: szőlőt, gyümölcsöt, zöldsé­get, kapirgáló tyúkokat, hí­­zott libákat, évszázados ha­gyományok szerint legeltetett állatokat. Sőt, munkára fog­ja a nagyüzemi gazdálkodás­ra alkalmatlan földeket is. Nem véletlen, hogy a tehe­tősebb egyéni gazdálkodókat évente 60—80 ezer forintnyi jövedelemhez juttatja. A ta­nyák, miután gazdasági eredményeikkel igazolták lé­tüket, nyilvánvalóvá tették, hogy belátható időn belül te­lepülési formaként sem szűn­nek meg. Amíg néhányan a lerom­bolással fenyegetődzőket csi­­títják, addig mások attól fél­nek, hogy a jelentős tanácsi segítséggel — útépítéssel, villamosítással — állandósul a tanyavilág. Szerintük a modern televízióval, mosó­géppel ellátott lakást nehe­zebb elhagyi, min­t a­­ petró­leumlámpást. Amit monda­nak, igaz, mégsem hihető, hogy a­­ reális vágyak valóra­válása a régi településviszo­­nyok konzerválását jelente­né. Az em­ber nyugtalan lény: ha egy célt elért, újab­bakat tűz maga elé. Az igé­nyek kielégítése is újabb igé­nyeket szül — főleg a ta­nyai fiatalokban. Az ő több­ségük (otthoni körülményeik­től függetlenül) vágyik egy közeli falusba vagy városba. Már csak azért is, mert min­den fejlődés ellenére nap­jainkban a tanyákra nem a modern életvitel a jellemző. A villamosítás, az útépítés csak az egymáshoz közeli épületeknél kifizetődő. Ezért kellene egyre több tanyaköz­pont. Ide elérhetne a villa­mosvezeték, ide érkezhetné­nek a mozgó élelmiszerbol­tok, itt lehetne gyermekfel­ügyeletet kialakítani, itt áll­nának még a távolsági autó­buszok, és ami nem utolsó szempont, itt lehetne közös­ségben élni. Öt éve országos felmérés készült a tanyaépületekről, lakói foglalkozási szerkeze­téről, jövedelemforrásáról, életkörülményeiről. Az ada­tok összegezését egy rende­let követte. Ezen­ túl a tar­tósan fennmaradó tanyás te­rületekre korlátozott számú építési engedély adható. A körzet életképességét a he­lyi tanácsok hivatottak el­dönteni. A megyékben — Szabolcs-Szatmár kivételé­vel —­­mégsem tülekedtek építési engedélyekért. Úgy v­élték, nem jó, ha az em­berek pénzüket tanyai ház­ra költik, mert ezzel egy ké­sőbbi kulturáltabb otthontól fosztják meg magukat. HOGY MI LESZ a tanyák sorsa? A gazdasági számítá­sok és társadalmi mérlege­lések döntik el, ezután is, hogy a fennmaradás és a megszűnés között mire érde­mes szavazni. De napjaink­ban mégsem a szórványtele­pülések, hanem az ottani em­berek sorsa az izgalmasabb. A fiatalok vagy középkorú­ak jól, vagy rosszul, de meg­élnek. És az idősek? Az Al­­földön a már említett tár­sadalmi kezdeményezésben bővítették a szociális ottho­nokat, napközit létesítettek a tanyasi öregeknek vagy fel­újították házaikat. Mindez azonban csak csepp a ten­gerben. Az ország tanyáin több idős, magatehetetlen ember él, mint amennyi él­vezheti a társadalom segítsé­gét. Ezért ha nem is mon­dunk nemet a tanyákra, a mindenkori erőhöz mérten támogatni kell a faluba köl­tözésüket. Nem a mai tanyai öregek gondjainak megoldá­sáért — ezzel nagyrészt el­késtünk. Viszont még sokat tehetünk a középkorúakért, a tizenöt—húsz év múlva se­gítséget igénylőkért. Mindnek ellenére ne romboljuk le erőszakkal a magányos házakat. Lakóik elhelyezéséről, új házhelyek­ről úgysem tudnánk gondos­kodni. Ám az elhagyott épü­letekhez jöhet a buldózer, a parlagon maradt földek be­olvadhatnak a helyi tsz-ek, állami gazdaságok tábláiba. A megszűnő tanyát sirathat­juk. De új­ból benépesíteni már nem érdemes. H. K. 1981. szeptember 1. Kedd Gencsapátiban Két község ünnepe, ese­ménye volt az iskolaavatás vasárnap délután Gencsapá­tiban: a helyiek és Perenye­­lakói örültek együtt. Gencs­apátiban nyolctantermes is­kola készült el, ezt évek óta várták szülők, gyerekek és pedagógusok. Rujsz Lászlóné országgyű­lési képviselő iskolaavató beszédében felidézte a köz­oktatás gencsapáti múltját is: a század elején két tanterem „elég volt” az elemi ismere­tek átadásához. Ma 350 gyerek korszerű oktatásáról, kényelmes elhe­lyezéséről tudnak gondos­kodni Gencsapátiban. A 25 millió forintért elkészült is­kola nyolc tanteremmel, négy kiegészítő szobával, orvosi rendelővel, 400 adagos kony­hával fogadja a tanulókat. A napközibe 120 gyereket tud­tak felvenni. Szükség van a régi iskolaépületre is, az alsó tagozatos osztályok ott ta­nulnak. Czupi László iskolaigazga­tó a tanév kezdetén külön köszöntötte az elsősöket. 52 hatéves gyerek kezdi meg a tanulást. Ebben az évben a gyermekotthon lakói elsőtől ötödikig együtt­­tanulnak a gencsi és a perenyei gyere­kekkel. (Budai) Honismeret, óh! Kevés kivételtől eltekintve falvainkban ma már szépen kötött és gondosan összeállított tanulmány őrzi az adott település és környék történetét, mindennemű nevezetességét. Ez a falukrónika­. A tanító, vagy a nép­művelő irányításával lelkes fiatalok végezték (s végzik tovább folyamatosan) a gyűjtést. És ez külön értéke az egésznek. Ez az öntevékeny szorgalom. Mindezeket tudva és tapasztalva hat duplán fur­csán az a hír (legutóbb tanácsülésen esett szó róla), hogy az olyan gazdag történelmi hagyományokat őrző városban, mint Kőszeg, elsikkad és a jelentéktelenségig degradálódik a honismereti mozgalom. Tévedés lenne persze most arra gondolni, hogy hiányzik itt a fent említettekhez hasonló krónika, feldolgozás, tanul­mány. Ellenkezőleg. Tudományos értékű munkák egész sora készült el korábban ugyanúgy, mint a közelmúlt­ban. Ám ezeket szinte kivétel nélkül szakemberek, hivatott kutatók írták. Az úgynevezett amatőrök, spontán érdeklődők — főként fiatalok, diákok, akik kedvük szerint vizsgá­lódhatnának a város múltjában, műemléki értékeiben, követhetnék nyomon és dolgozhatnák fel itt élt ne­vezetes személyek életútját stb. — hiányoznak. Mint ahogyan — felmérések és lépten-nyomon szerzett ta­pasztalatok igazolják — híján van az itteni emberek egy figyelemre méltó rétege mindazoknak a tudniva­lóknak, amelyek — uram bocsá’ — megkövetelhetők lennének azoktól, akik az idegenek által annyiszor megcsodált és irigyelt falak között élnek. Működött valaha egy Múzeumbarátok Köre is Kőszegen. Nem nagy létszámmal, igaz, de hallatott magáról, voltak rendszeres összejövetelei, programja és betöltött egy­fajta fontos funkciót, amely — ismételten mondom — ebben a városban megkívántatik. Egyszerre csak el­tűnt, nyoma veszett, ki tudja mi okból. Nincs azóta se, aki megújítsa, életre hívja megint, minthogy nincs, aki a diákok, munkásfiatalok érdeklődését is ráirányít­sa a helytörténeti értékekre, érdekességekre. Most megint előtérbe kerül országosan is, mint pedagógiai probléma a történelemnek az oktatása (lásd csak a Népszabadság vasárnapi számának kerekasztal­­beszélgetését). Belátjuk végre, hogy nem mellékes, mégpedig számos szempontot figyelembe véve nem, hogy mit és mennyit tud a mai fiatal hazája törté­nelméből. Új tanév indul Kőszegen is. Ezért is időszerű, hogy éppen most szólunk az említett jelenségről. Számba kell venni — elsősorban talán a pedagógusoknak — a tennivalóikat. (lakatos) •SSi SSSS wSat ■gj* *ef Láthatatlan kezek Talán Kőmíves Kelemen is elcsodálkozott volna, ha hírül kapja, hogy nemcsak az ő idejében dolgoztak a láthatatlan kezek, hanem a késő utókor is tartogat még meglepetéseket. Úgy tűnik a lépcsőházak, liftek, utcai villanylám­­pák rongálóinak köréből álló díszes paletta új színnel bővült: megjelentek a kiskertek terméseinek tudatos kártevői. No nem a kolorádó bogarakra, a lisztharmat­­ra gondolok. Ezek ellen van védőszer. Azokról a lát­hatatlan személyekről van szó akik — szórakozásból? kárörömből? — kihúzzák a földiből a burgonyabokro­kat, leszedik a félig érett gyümölcsöt a fákról, göm­bölyűdő káposztafejeket bontanak szét leveleikre, bele­tapossák az élni vágyó palántát a földbe. Természete­sen tanúk nélkül. A kézzel fogható nyomokat a hely­színen hagyják, melyeket a kiskertbe érkező tulajdo­nos szomorúan vesz tudomásul. Kára forintokban alig mérhető, s először nem is figyel fel rá. Sőt. A véletlen­re fogná a látottakat, ha többször nem ismétlődne, s ha Szombathely más-más részein levő kiskertek tu­lajdonosaitól nem hallana hasonló panaszokat. Anyagi érdekek nem fűződnek a pusztításhoz, hisz minden­­leszaggatott, agyontaposott gyümölcs ott ma­radt, „csupán” a napi nyolc óra után egy kis kerti munkával megtetézett emberi fáradság veszett kárba. Javaslom a kárvallottaknak, miként a ballada­­beli kőművesek dugják össze a fejüket, és tanakodja­nak. Miké­rt lehetne lefülelni a „tettest”, aki ugyan eléggé láthatatlan, de nem megfoghatatlan. — odaír — Későnjövők (Illusztráció a tankönyvellátáshoz.) (Lakatos Ferenc karikatúrája) mumi 3

Next