Vas Népe, 1982. május (27. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-01 / 101. szám

A szépesfi arcú város Másodszor is Körmendé a nemzeti zászló „Csak bot és vászon, de nem tot és vászon, hanem zászló” írta Kosztolányi Dezső Zászló című versében. Csak csákány és lapát, ásó és gereblye, egyszerűen csak szerszám az, amivel a körmendiek ezrei dolgoztak városuk szépítése, fejlesztése érdekében, de amit tettek az nem egyszerűen „csak” értéket létrehozó munka, hanem annak nemesedett formája: a közösségért végzett társadalmi munka. E gondolatok járnak az eszemben, amikor Illés Imrével, a körmendi városi tanács elnökével és Viserálek Sándorné, városi népfront titkárral arról beszélgetek, hogy a körmendiek a magyar városok településfejlesztési versenyében tavalyi eredményeik alapján elnyerték a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaját. A tanácselnök emlékeztet rá, hogy nem is először. Az 1979-ben városi rangot kapott település a felszabadulás 35. évfordulója és az MSZMP XII. kongresszusa tiszteletére indított településfejlesztési versenyben is kiérdemelte a népfront nemzeti zászlaját, az idei április 4-i ünnepség alkalmával már a második zászló került a körmendiek birtokába. Az idén a népfront zászlaja mellé a megyei versenyben elért első hely és az ezzel járó oklevél is társult. Központi pénzeszközökből is sokat áldoztak az elmúlt években Körmend fejlesztésére, de talán soha nem nyerte volna el mai, sok ezer ember keze nyomát viselő városias arculatát, ha nem járult volna hozzá a városépítéshez megannyi társadalmi munka. Néhány számadat a tavalyi eredményeket összesítő jelentésekből. A tervezett 8 millió forinttal szemben 14 millió 714 ezer forint volt a társadalmi munka értéke, s majdnem 4 trillió forint értékű helyi anyagot használtak fel a társadalmi munkákhoz. A város minden lakosára — a csecsemőket is beleszámítva — 1250 forint értékű társadalmi munka jutott. Nyolcezer négyzetméternyi új parkot létesítettek tavaly a körmendiek, s majdnem 385 ezer négyzetméternyi régi ligetet, parkot gondoztak. Hatezer köztéri fát, 17 ezer díszcserjét ültettek el, pedig Körmend eddig is a fák, a virágok városa volt. A gyermekintézmények fejlesztése érdekében a körmendi üzemek, szövetkezetek hcseen szerveztek kommunista műszakokat, társapadai munkaakciókat, s több mint 83 ezer forintot utaltak át a tanács fejlesztési alapjába. A város vezetői felismerték, hogy értelmes célokért szívesen tesznek az emberek. A társadalmi munkaprogramot éppen ezért az éves tervekhez kapcsolták. Így a társadalmi munka nem szűkült le a tavaszi, őszi társadalmi munkaakciókra, hanem egész éven át szervezetten folyt. Az idén is huszonkilenc vállalattal, intézménnyel kötött a tanács társadalmi munkaszerződést, s az iskolák diákjai, üzemek munkásai, lakótelepi polgárok, szocialista brigádok továbbra is védnökséget vállaltak a parkok, közterületek, játszóterek felett. „Csak bot ás vászon, de nem bot, és vászon, hanem zászló” a piros, fehér, zöld színű nemzeti zászló, amely a haza- és lakóhelyszeretetet, a közösségi tetteket is szimbolizálja. Ezért is olyan büszkék a körmendiek a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaira. (foly) Pácsonyban szőrösen aranykoszorús a Tyitov szocialista brigád, elnyerte már a MÁV Kiváló Brigádja címet is, s ami szintén nem közömbös: valamennyien szakmunkások, 60 százalékuk középiskolát végzett,s a jelek szerint a többi sem szeretne sokáig elmaradni érettségizett társaik mögött. Magától értetődőnek tartják ezt, hiszen Pácsonyban „divat” a tanulás. Az üzemegység-vezető sem csak úgy „isten kegyelméből” nyerte hivatalát: kétféle mérnöki diplomája is van. Munkásőrnek lenni ilyen közösségben rang is, felelősség is; szerszámot és fegyvert egyazon biztonsággal kell forgatnia annak, aki egyszer felöltötte az acélszürke egyenruhát. Jól forgatják. Míg önálló bázisa nem lesz a Munkásőrségnek Pácsottyban, addig a szombathelyi járási egységben szolgálnak — többségük parancsnoki posztokon — az üzemben művezetőként, hegesztőként, lakatosként, vasesztergályosként, gépkocsivezetőként dolgoznak. Szocialista brigádtagok valamennyien, s a Kiváló Dolgozó címnél eddig még egyikük sem adta alább. A legrégibb munkásőrök közé tartozik Varga István, az üzemegység párttitkára is. A testületben századparancsnok helyettes, munkahelyén művezető, s kitüntetései között éppúgy ott szerepel aHaza Szolgálatáért Érdemérem és az országos parancsnoki dicséret, mint az árvízvédelmi oklevél, vagy a kétszeres Kiváló Dolgozó cím. önmagáról kevés szava van, társairól annál szívesebben beszél: — Minden munkásőrünk igyekszik az átlagosnál többet, jobbat nyújtani a termelésben, s ez itt a mi testületünk tekintélyének az alapja. Részt vesznek elvtársaink a falu politikai, társadalmi életében is, tanácstagként, a területi pártvezetőség tagjaként tevékenykednek. Úgy érzem, hogy szeretnek, becsülnek bennünket az üzemegység falain felül és kívül egyaránt. Jórészt a munkásőrök kezemunkájával készült el a budapesti Nyugati Pályaudvar tetőszerkezetének felújítása, s ma Molnár Imre munkásőr művezető irányításával készülnek a dízelmozdonyok olajfeladó kútjai az ország minden tájára. — Két éve került hozzánk Székesfehérvárról az olajprogram — mondja Molnár István. — Azóta Hegyeshalomban, Veszprémben, Szombathelyen építettünk gázolaj, vagy kenőolaj-tárolót, végeztünk felújításokat, régi vezetékek cseréjét. Most épp Dombóváron építünk petróleum-tárolót. P. Holl Jenő, az üzemegység vezetője, aki Munkásőr Emlékérmet kapott a testülettel való példás együttműködés elismeréseként, így vélekedik a munkásőrökről: — Nélkülözhetetlenek a termelésben, példamutatónk a szolgálat ellátásában, a kiképzési munkában, s ott vannak a falu közéletében is. Komolyan veszik őket; súlyuk, tekintélyük van minden területen. Azt, hogy nálunk jó a kapcsolat a Munkásőrség és a gazdasági vezetés között, magától értetődőnek tartom, sőt el sem tudnám másként képzelni ... . ★ Éppen negyedszázada, 1957 tavaszán dübörögtek végig először a magyar városok utcáin a frissen szervezett Munkásőrség első alakulatai. Nem épp díszelgésre szabott szerelőruhában, s nem is a legkorszerűbb fegyverzettel vonultak, de oly konok elszántsággal szorították háborúból viszszamaradt, dobtáras géppisztolyaikat, hogy lehervadt a gúnyos mosoly azoknak az arcáról is, akiknek kedvük lett volna élcelődni felettük. Tőlük fényesedett felejthetetlenné az az ötvenhetes május elseje. Ők bizonyították a világ előtt az igazát annak a társadalmi rendnek, mely volt elég bátor ahhoz, hogy felfegyverezze a dolgozókat egy roppant kritikus katonai-politikai helyzetben. Hogy azóta megnőtt a létszám, csinosabb az egyenruha, korszerűbb a felszerelés, az mármár csak „másodlagos” kérdés. Ami a legfontosabb: „emberségből példát” mindmáig ők mutatnak Budapesten, Szombathelyen, Pácsonyban és egyebütt... Kulcsár János Fotó: Kaczmarski Zoltán P. Holl Jenő üzemegységvezető: — Rendszeresen ellátogatunk a kiképzésekre is. Varga István párttitkár: — Igyekszünk az átlagosnál többet, jobbat nyújtani. 1982. május 1. Szombat A kitüntetett „tévédoktor” A GELKA SZERVIZ közismert telefonszámát, a 13-333-at tárcsázom és Sipos György rádió-tévéműszerészt keresem. A hölgy, aki a kagylót felveszi, megrendelőst sejt a hívóban, mert nyomban, útbaigazít: — Sipi ma egész napra be van táblázva, de azért idehívom. Találkozóra invitálom a tavalyi felszabadulási évfordulóra Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetéssel, az ideire meg Mísinika Érdemrend bronz fokozatával kitüntetett „tévédoktort”, de nehezen talál rést a napi munkabeosztásban. Nyolc megrendelőnek ígérte délelőttre, hétnek délutánra a javítást, s senkit sem szeretne félrevezetni. A DÉLELŐTTI CÍMEK lejárása után, az ebédidőből ellopva mégis sort kerítünk a beszélgetésre. Arra a kérdésre, hogyan, lesz valakiből a megrendelők, és a munkatársak előtt is elismert, „spéci” rádió- és tévéműszerész, azt mondja: — Nem egykönnyen. Évek, évtizedek kellenek, amire a főnökök, a munkatársak is felfigyelnek arra, hogy mondjuk a Sipi munkáira soha, vagy csak ritkán jön reklamáció. A megrendelő elmarasztaló véleményét jobban, megjegyzik, mint az esetleges dicséreteket. No meg úgy van, hogy a készüléktulajdonosok is jobbára csak akkor keresik fel a szervizt, ha rossz a rádiójuk, televíziójuk, vagy ha reklamációjuk van. Ha elégedettek a javítással, ritkán tesznek észrevételt. Legfeljebb a sokasodó hívásból látja az ember, hogy elégedettek a munkájával. SIPOS GYÖRGY neve gyakran hangzik fel a Gelka telefonvonalán. Szombathelyen a Rumi úton, a KISZ lakótelepen és Szentkirályon hatszáz átalánydíjas készülék üzemképessége felett őrködik. Havonta átlagosan 150—200 rádiót, televíziót javít, mert máshova is hívják, soha nincs mimika nélkül. — Mi a nehezebb, a készülékekkel, vagy az emberekkel bánni? — Egy biztos, a jó radioes tévészerelőnek nemcsak az állandóan fejlődő technikával kell lépést tartania,hanem jó diplomatának is kell lennie. Tudni kell alkalmazkodnia a megrendelőhöz. Mert ahány megrendelő, annyi féle. Van aki azt szereti, ha gyorsan elkészül a javítással, van, aki úgy van ezzel, mint az a bizonyos beteg a foghúzással, hogy csak akkor nem sajnálja a javítási költséget, ha a munka sokáig tart. Azt általában senki sem szereti, ha leszólják a készülékét, mégha az már cserére szorulna is. Szívesen javít öreg tévéket, rádióikat is, csak arra kényes, hogy előtte ne adják őket tulajdonosaik kontárok kezébe. Mert ha leveszi a készülék hátlapját, ő ezt azonnal észreveszi. Huszonhárom éves gyakorlata van az áruló jelek azonnali felfedezésében. MUNKÁJÁBAN az a legfőbb elv, hogy soha ne éljen vissza a megrendelő bizalmával. Igen sok olyan kuncsaftja van, aki reggel, a hiba bejelentésekor kezébe nyomja a lakáskulcsát és azt mondja: — Sípos úr, mindent ma-agára bízok, a kulcsokért majd holnap benézek. S a munkaérdemrendes tévészeretőnek ez a bizalom jelenti a legnagyobb elismerést. Farkas Mihály ar- Witiügífr- rninvrnii min Tanácsiak figyelme Aligha volt nagyobb fontossága a tavaszi határszemléknek, mint az idén. A tartósan hűvös időjárás miatt késett, s jelenleg is késésben van a természet kibontakozása, ugyanakkor a kártevők helyenként meglepetésszerűen elszaporodtak. E tény önmagában is átgondolt, sürgős intézkedést kíván a szakemberektől, az érdekelt vezetőktől. A tanácsok a zártkertekben már április közepe után megtartották— vagy most fejezik be — a szemléket, míg a földhivatal által irányított határnézésekre zömmel ezután kerül sor. A helyi tanácsok, jól éreztek rá etennivalóra azzal, hogy a szokásosnál korábban sort kerítettek — vagy kerítenek —a szemlékre, mert így időbeni fel tudják mérni: van-e elmunkálatlan talaj, milyen a községben a fogaterő, milyen kárt tett a tél a szőlő és a gyümölcsös állományában, mennyire indokolt az utak, a közművek rendezése, és még folytathatnám. S e korai kezdésük mögött a földek időbeni elmunkálásáért, bevetéséért érzett felelősségük húzódik meg. Több éves tapasztalat, hogy még május végén is mindig volt több-kevesebb bevetetlen terület — még a nagyüzemekben is—, amit az idén jó lenne megelőzni. S a termőterületek figyelése, a kedvezőtlen időjárás miatt is indokolt, hiszen csak így lehet időben intézkedni: ha kell, gyorsan vetőmagot, növényvédőszert, stb.-t beszerezni, minden lehető módon a termelést segíteni. Néhány helyen az idős vagy elhalt tulajdonosok nem tudják megművelni a fél vagy az egy holdas parcelláikat. Ezeket is gondosan számba vették, feljegyezték a tanácsiak, s ajánlással vagy más módon gondoskodnak hasznosításukról. Szinte mindenütt szót értettük az áfész-ek vezetőivel a kisgépek, traktorok, permetezők kölcsönzéséről, esetleges újabb gépek beszerzéséről. Ebből a figyelmes gondosságból csak jó származhat. U. Gy. Úttörőcsapat és napközi A napköziotthon és az úttörőcsapat kapcsolatáról tárgyalt nemrégiben a megyei úttörőelnökség. Hogy mennyire aktuális ez a téma, mi sem bizonyítja jobban, mint annak a felmérésnek az eredménye, amelyet az elnökség napköziotthonos szakbizottsága tett közé az ülésen. A vizsgált úttörőcsapatoknak csaknem a fele nem tervez éves munkája során konkrét együttműködést a napközivel, holott a tanulók 35—67 százaléka napközibe jár, ahol jutna idő úttörőmozgalmi feladatokra is. Érthetetlen, visszás helyzet, ami abból fakad, hogy hiányzik az iskola és az úttörőcsapat közötti koordináció, a napközis nevelő a csapatmunkaterv összeállításában nem vesz részt. Biztató viszont, hogy a vizsgált iskolák nagyobb részében az együttműködésnek konkrét eredményei vannak, különösen Celldömölkön és Körmenden. Ilyenkor közösen szerveznek tárakat, közösen készülnek az ünnepekre. A kapcsolat ott eredményes igazán, ahol egy napközis csoport egy rajnak felel meg — az alsótagozatban. Az iskolák többségében a napközis nevelő a csapatvezetőség tagja is egyben, bár ennek sok jelentősége nincs, hiszen a vezetőség ülésein délutáni elfoglaltsága miattlegtöbbször nem tud részt venni. A vizsgált 22 iskolában úttörőmunkájáért 19 nevelő kapott kitüntetést. Nem éppen kedvező ez az arány, hiszen csak a sárvári iskolában négyen kaptak elismerést, ugyanígy a körmendi Kölesedben is négy napközis nevelőnek adtak dicsérő oklevelet. A tények ezúttal is megerősítik azt, hogy ahol jó a csapat és az iskolavezetés irányító, ellenőrző tevékenysége, ott a napközis nevelők megbecsülésére is jobban törekednek. Nem kis dolog ez,hiszen rajtuk múlik, hogy a napközi mit vállal magára a úttörőmozgalom feladatai közül. Felkészíthet a mozgalmi életre, gyakoroltathatja a tisztségviselői tevékenységet, irányíthatja az önképzést és még sok mást. Megfontolandó, nem volna-e helyes, ha a napközis nevelő is — mint ■a rajvezető helyettese — ellenőrizhetné, és igazolhatná a próbakövetelmények teljesítését? (a) Május 1. (Lakatos Ferenc karikatúrája!' y wm yssn mm® issi’