Vas Népe, 1984. október (29. évfolyam, 231-256. szám)
1984-10-07 / 236. szám
Mari néni háza Az egyetlen zsúpos ház a faluban. Mari néni háza a Petőfi Sándor utcában, a 108. szám alatt, özvegy Lóránth Lajosné, 82 éves. Ebben született, itt élte és éli életét, több mint egy évtizede magányosan lakja a falumúzeumnak is beillő házat. Amikor idegenek mennek Náraiba, akikor ezt a házat nem kerülik el, a falu központjában mint érdekességet fényképezik. Megkérik Mári nénit, hogy mutassa meg belülről is. A „háztűznéző” során jól látható, miben éltek, laktak régen falun az emberek. — Tetszik? — néz ránk kérdőn Mán néni, amint bevezet bennünket a fül- Naphosszat elüldögél idebenntos konyhán át az egyetlen, lakható szobának nem mondható helyiségbe. Napihosszat elüldögél az asztalnál, egy kis ablakon át figyeli az utca csendes forgalmát. Ha látogatója érkezik derűs történeteivel ismerteti meg. Beszédes asszony. Szó sincs arról, hogy életkedvét elvesztette volna. — Nem kevés rosszban volt részem — újságolja. — Csak negyvenéves koromban mentem férjhez, gyermekem nem lett, a páromat is hamar elveszítettem. Gyomorrákban halt meg. Nem volt szerencsém a termelőszövetkezetben sem. Tizenkét hold földet adtunk be, nyolc évet tudtam csak dolgozni a téesznek, így még résznyugdíjat sem kaphattam. Járadékom van Rövid beszédszünetet tart. Hangot vált és a fiatalok mai életét dicséri. — Órákig mesélhetném nekik — mondja —, menynyivel jobb sorsuk van a mienkénél. Most kedvük szerint nősülhetnek a legények és szabadon választhatnak párt a lányok. Az a tapasztalatom, hogy a dolgos fiatalok néhány éven belül saját otthont teremthetnek maguknak. Az enyémhez hasonlítva az újakat, palotának beillenek. Régen a parasztember még nem is álmodhatott ilyenről. — Elköltözne innét, ha tehetné? — Kérem, én itt születtem s amíg mozdulni tudok, innét el nem költözöm. Nem maradiságból, hanem az otthonomhoz való ragaszkodásból, a régi szép időket felidéző emlékek miatt lakom és őrzöm ezt a helyet. Búcsúzóul elmondja, hogyan tartja rendben a házát, udvarát. Régi szokás szerint mindennap elsöpri a háza elejét. Mári néni indul is ki a háza elé és mondogatja, hogy rohan az idő. Nyolcvankét évesen nem ő a legidősebb ember Náraiban. Mári néni utcájában, a Petőfi utcában két 91 éves ember él. Mosonyi József és Borosta Jánosné belépett a 92. életévébe. A tanácsházán Egyed József vb-titkár tájékoztat arról, hogy sok hosszú életű ember él Náraiban. A 70 év fölöttiek száma 123. A tanács lehetősége szerint segíti és támogatja is az idős komáikat Fülemben cseng, amit Mári néni erről mondott: , , Figyelnek ránk, törődnek velünk a tanácsiak. Év közben is. Most rövidesen ünnepélyt tartanak részünkre. Meghívót kaptunk, meg személyesen is hívtak az ünnepségre. Örömöt visznek életükbe. Kerék László Fotó: Benkő Sándor Kilátás a házból. Söprögetnivaló mindig akad ..; A vonal uralma Havas Eszter kiállítása Sajnos nem költői kérdés, a tapasztalat teteti fel velünk: van-e az átlag művészetkedvelő közönség körében igazán becsülete a grafikának? Azaz a látványosan monumentális és dekoratív olajfestészet mellett a grafika nem kárhoztatódik-e a mostoha testvér szerepére? Pedig a grafikai eljárások sokaságánál fogva, ez a képzőművészeti ág képes leginkább megvalósítani a forma és tartalom egységének örökké áhított ideáját. A mindennapi életben is a grafika egyik, alkalmazott ága az, amelyik inkább, mint más vizuális művészet beépül hétköznapjainkba, így hát grafikusnak lenni, túl a kimagasló rajztehetségen, bizonyos lemondást, ugyanakkor gazdag fantáziát, és a technikai eszközök biztos kezű alkalmazását igényli. Anélkül azonban, hogy a művész, az átütő siker ízére igazán ráérezhetne. Nem túl nehéz feladat a szombathelyi születésű Havas Eszterről mostani Megyei Könyvtárbeli kiállítása alapján megállapítani, hogy tehetséges. Kiállított közel negyven rézkarca, réz-, fa- és linómetszete, illetve tusrajza kivételes megjelenítő erőről, témagazdagságról, biztos kézről és egyéni látásmódról tanúskodik. Havas Eszter egyaránt műveli a klasszikus és a modern, legújabb törekvéseket felvonultató grafikát. Klasszikusat abban az értelemben, ahogy A barokk ház című képén a grafika, már középiskolában is tanított jellemző vonásait érvényesíti: előadásmódja jelzésszerű, mert nem egy adott épületet, hanem a barokk szellemét kívánta érzékeltetni. Teljes sikerrel. De útmutatóan újszerű például az évszakokat ábrázoló négy képes ciklusa, mely a fák, sajátosan kusza, kuszaságában mégis szigorú rendet alkotó, hangulatilag szuggesztív ábrázolását produkálja. Havas amúgy is szívesen rajzol növényeket, kórót, kukoricát, virágokat és egész kerteket, többnyire minden stilizálás nélkül, szinte növényhatározói hitelességgel, mégis egyéniséget víve bele. De kedvelt témái a házak, illetve azok tartozékai, immár szemben a növényekkel erősen stilizálva. Emberábrázolása viszont nem elég erőteljes, az amúgy nagyon is összefogott vonalai szétesnek, elveszítik harmóniájukat, esetlegessé válnak. Ki tudja, talán azért, mert Havas mintha jobban ismerné a természetet az embereknél. Ami egyébként egyáltalán nem baj-Mutatkozik némi különbség az egyes grafikai eljárással készült képek között is. Kimagaslóan jó a három tusrajz, az Akt, a Virágőrszem, és az Elképzelem a hétvégi házat. Jók a linómetszetek, közülük is a Harangozó a maga harangszóvá olvadt, vagy inkább tört alakjával és harangtornyával a tárlat talán legjobb képe, viszont a rézkarcok és a metszetek között akad néhány közhelyes megoldás, egy-két igazán át nem gondolt kép. összességében persze irigylendően imponáló anyag áll a grafikát kedvelő közönség rendelkezésére. Általában képzőművészeti alkotások kapcsán a mondanivaló fogytával szokták a humanitást emlegetni, mégis Havas képeire nehéz jobb szót találni. Varázslatosan szelíd humanitás hatja át rajzait, melyért, mint mondtam tiszta szívből irigylem Havas Esztert. shalmágyi Akt. Csipkerózsika. A reformkori országgyűlések résztvevőinek egyik, s talán kevésbé ismert, ám árunál nagyobb figyelmet érdemlő csoportját képezd az országgyűlési ifjak körre. Az országgyűlési ifjúság egyrészt a megyék által delegált követek mellé rendelt, zömmel fiatal joggyakornokolkból állt, akiknek fő feladata az volt, hogy a tárgyalások során keletkezettkülönböző irományokat a követek részére lemásolják, akik azután azokat követjelentéseik mellékleteként rendszeresen eljuttatták megyéikbe. Az egyes megyék általában nagyszámú — gyakran egy tucatnál is több ifjút küldtek el Pozsonyiba, s ottartózkodásuk idejére szállásukat a megyei pénztárból fizették, sőt némi napiidíjat iskaptak. Ugyanakkor az országgyűlési ifjakhhoz tartoztak még a királyi tábla jegyzői, továbbá a felső- vagy az alsótábla követei által magánköltségen maguk mellett tartott fiatalemberek is. Országgyűlési ifjainak lenni jó és alapos politikai elleiiskolát jelentett, e ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a reformkor, de különösen a dualizmus időszakának számos jelentős politikusa kezdte így közéleti pályáját. Az ifjak döntő többsége lelkes híve volt a liberalizmus eszméinek, s az ellenzéki követek felszólalásait gyakran viharos éljenzésekkel, hurrázásokkal kísérték, egyúttal a kormánypárti szónokok beszédei alatt sokszor adták nemtetszésüknek zajos kifejezést. E megnyilatkozásokon kívül az országgyűlési ifjak többször szerveztek fáklyás ünnepségeket, köszöntőket az ellenzéki követek tiszteletére, míg a konzervatív küldöttek nem egyszer kaptak gúnyos „macskcazené”-t. A reformkor egyik ilyen nevezetes fáklyás szimpátia tüntetésének hőse egy Vas megyei országgyűlési ifjú, Horváth Elek volt. Horváth Elek 1822-benszületett, s miután jogi pályára lépett több társával — közöttük Horváth Boldizsárral — együtt az 1843/44. évi diétára delegált vasi követek, Békássy Imre és Tóth Lajos mellett részt vehetett az 1843. május 14-ére, összehívott országgyűlésen. Az 1843/44. évi országgyűlés alsótáblájának 1843. június 20-án tartott ülése határozatban foglalt állást amellett, hogy az országos ülésekben akövetek a jövőben csakis magyar nyelven szólhatnak az egyes tárgyaikhoz. E követelés szerves részétképeztte a liberális ellenzék azon törekvésének, mellyel a látón visszaszorításával a magyart kívánta államnyelvvé emelni. Az autótábla említett feliratára csak 1843. október 12-én kelt királyi leiratot az 1843. november 16-i kerületi ülésen vitatták meg a megyei követek. A felirat tartalmát visszautasító királyi állásfoglalás ellen sok felszólalás hangzott el, s az ülés két legkiemelkedőbb szónoka — Perczel Mór Tobma és Szemere Bertalan Borsod megyei képviselő — tiszteletére a lelkes országgyűlési ifjúság még az ülés napjának estéjén Egy Vas megyei ifjú Feljegyzések az 1341. évi 1984. október 7. Vasárnap